Gáláztak a batsányis diákok

A Batsányi-hét keretein belül rendezett kulturális bemutatót a TBLÁI Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye csütörtök este a Tamási Áron Művelődési Központban.

A rendezvényt Bajner Imre igazgató nyitotta meg, aki beszélt az ünnepi hét más eseményeiről is: sportversenyekről, kiállításról, múzeumlátogatásról, koszorúzásról és egyéb más tanulmányi versenyekről. Kiemelte, hogy az iskola számára nem csupán a hagyományok őrzése, ápolása fontos, hanem igyekeznek nagy figyelmet fordítani a jelenre és a jövőre is. Nem csak az egyes tudományokban való elmélyedés a lényeges, hanem a gyermekek tehetségének kibontakoztatása is. A kulturális bemutatón látottak alátámasztották az igazgató úr szavait, ugyanis az iskola tanulói megmutatták, érdeklődésük mennyire szerteágazó, sokszínű, mennyi mindenben jeleskednek a tanulmányokon kívül. Többen járnak zeneiskolába: zongoradarabot, dobszólót és fuvoladuót is hallhatott a közönség.

Két tanítási nyelvű intézmény lévén volt, aki angol dallal készült, míg más csoport a jelnyelv elsajátítására tett kísérletet. Számtalan vers, regényrészlet hangzott el, de akadt, aki rövid szórakoztató vagy épp elgondolkodtató jelenettel készült. A sportban jártasak is megcsillogtathatták tudásukat, a műsor része volt egy judo bemutató is.

Visszakanyarodva a megnyitó beszédhez, a múlt-jelen, hagyomány-modernitás kettőssége a táncok láttán is érzékelhető volt: míg egyes csoportok tradicionális magyar produkciókat mutattak be, mások inkább a kortárs mozgásformákat részesítették előnyben. Az est egy UV lámpás, zenés műsorral zárult, ami nagy sikert aratott a nézőközönség körében.