Flashmob, azaz villámcsődület a tapolcai néptánctáborért

Nyári néptánctáboruk fejlesztéséért perdültek táncra egy Flashmob akció keretében a Batsányi Táncegyüttes táncosai szombaton délelőtt a helyi Tesco szupermarketben.

“Járd ki lábam, járd ki most” A Batsányi Táncegyüttes rendkívüli feltűnése a Tesco-ban. Nyári táboruk fejlesztése a cél

Nem kis meglepetést keltett a nagyáruház vásárlói körében, amikor a népszerű és nagy múltú helyi együttes fiataljai és felnőtt tagjai először négyen-öten, majd egyre nagyobb számban mutatták meg, hogy táncolni jó. Az együttest nemes cél vezérelte a nem szokványos  helyszínre, hiszen hagyományos nyári néptánctáboruk fejlesztésére, annak a korábbinál is szinvonalasabb megrendezésének támogatására szeretnék rávenni a vásárlókat.

Mint megtudtuk, az áruházlánc már évek óta többszázezres adományokkal segíti a helyi közösségi kezdeményezéseket, amelyek közül azok lesznek a nyerők, amelyeket a legtöbb zsetonnal támogatnak meg a vásárlók. Az említett zsetont a pénztáraknál kapják meg a vevők, amelyet aztán a kijáratnál álló gyűjtődobozba kell bedobni a megfelelő nyílásba. Helyi szempontból egyébként nem előzmény nélküli az akció, hiszen korábban a Tapolcai Városszépítő Egyesület kezdeményezése is sikert aratott a játékban./tl/