Évértékelő és kitüntetések Tapolca Város Napján

Számos városi kitüntetés, köztük egy díszpolgári cím is méltó gazdára talált a Tamási Áron Művelődési Központban rendezett városnapi ünnepségen március 23-án, pénteken.

A minden évben nagy érdeklődéssel övezett rendezvény, Tapolca újbóli várossá nyilvánításának jeles dátumához kötődik, ennek 52. évfordulóját ünnepelte most a város. A megelőző évek rendezvényeinek forgatókönyvétől némileg eltérve, idén Tapolca neves és közkedvelt sportolójának, olimpikonjának tragikus halála miatt elmaradt hagyományos újévköszöntő, évértékelő gondolatait is elmondta Dobó Zoltán. A tapolcai polgármester beszédében elsősorban az elmúlt időszak eredményeiről, megoldásra váró céljairól, feladatairól beszélt a helyi sport, a kultúra, a gazdaság és a közélet területeit is érintve. A beszédben az új strandfürdő, a városi piac és vásárcsarnok, a ravatalozó modernizálása, a laktanya hasznosítása körüli kérdések és eredmények éppen úgy prioritást kaptak, mint a helyi vállalkozásfejlesztés, a tömegközlekedés új alapokra helyezése, a Tapolcán működő cégek helyzete, a velük folytatott együttműködés hasznai, eredményei, a TAO pályázatokból megvalósuló intézményfelújítások, fejlesztések és a helyi civil szervezetek helyzete, munkája.

A város kitörési pontjai között,  Dobó Zoltán a kultúra és az idegenforgalom területét említette, ahol Tapolca próbál és képes újat, maradandót, vagy többet nyújtani, mint a „versenytársak”, köztük Balatonfüred, Keszthely és Héviz. – Itt kell felszínen maradnunk, tennünk valamit, amivel fel tudjuk magunkra hívni a figyelmet. Úgy gondolom, ez a cél sikeresen megvalósult, hiszen városunkban számos olyan vállalkozó él, akik nem restek gondolkozni és tenni, akik érdemesek a város támogatására is. Ilyen vállalkozók segítségével működnek sikertörténeteink, többek között a tapolcai expo, az ünnepi napok és borhét, a hadi kulturális fesztivál, a pisztrángfesztivál, a minden második alkalommal Tapolcán rendezett Ikarus- találkozó, az újévi vigasságok programjai- hangsúlyozta Tapolca életének számos egyéb területét is érintve a polgármester, majd dr. Németh Mária Anita jegyzővel, Lévai József és Kozma Henrik alpolgármesterekkel  átadta a város által adományozható kitüntetéseket az arra érdemeseknek.

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Dr. Kovács  András urológus szakorvos, nyugalmazott osztályvezető főorvos részére magas szakmai színvonalú gyógyító tevékenységéért, tudományos munkássága elismeréséül Tapolca város díszpolgára kitüntető címet adományozott. Hangodi László történész, főmuzeológus  helytörténet-kutatási, oktatási, muzeológusi tevékenysége, számtalan könyv, cikk, tanulmány megírása, kiállítás megszervezése, Tapolca és környéke történetéve kapcsolatos ismereteinek átadása, szaktudása elismeréséül Tapolca Városért kitüntetést vehetett át.  Paréj József sakkedző, volt szakosztályvezető részére sportszervezői tevékenysége, továbbá az utánpótlás kutatás és nevelés, továbbá versenyek lebonyolítása területén elvégzett munkássága elismeréséül szintén Tapolca Városért kitüntetést adományozott a város. Tapolca Képviselő-testülete az „Ács János Emlékérem” kitüntetést idén   Dusan Pekárnak, Pozsony Ruzsinov városrész polgármesterének adományozta. A Tamási Áron Művelődési Központ dolgozói közössége, a város kulturális életének megszervezése, a lakosság életminőségnek javítása érdekében végzett tevékenységét Tapolca Közművelődéséért kitüntetéssel ismerték el.  Gáspár Györgyné a Tapolcai Kertvárosi Óvoda Barackvirág Tagintézményének óvodapedagógusa pedagógiai és óvodateremtő munkája, aktív közéleti tevékenysége elismeréséül Tapolca nevelésügyéért kitüntetést vehetett át.

Zöldy Andrásné a Szent Erzsébet Óvoda intézményvezetője, az óvoda létrejöttének kezdetétől végzett  példamutató szervező tevékenységéért, továbbá vezetői és pedagógiai munkája elismeréséül Tapolca nevelésügyéért kitüntetést vehetett át a polgármestertől.

Gál Attila a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola intézményvezető¬helyettese, székhelyintézmény-vezetője az általános iskolai nevelés-oktatás területén kifejtett  tevékenysége,  valamint tagintézményvezető- helyettesi és székhelyintézmény-vezetői feladatainak minőségi  ellátásáért kapta meg a Tapolca nevelésügyéért kitüntetést. Dr. Farnady László, a Deák Jenő Kórház főorvosa közel negyven éves megbízható szakorvosi munkája, a város és környéke lakosságának érdekében végzett gyógyító tevékenysége elismeréséül Tapolcai Egészségügyért és  Szociális ellátásért kitüntetést vehetett át.

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő – testülete a Tapolcai Városszépítő Egyesület Nőklubja részére  Tapolcai közszolgálatért kitüntetést adományozott. Gelencsér Olivér r. törzsőrmester, a Tapolcai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Közrendvédelmi Alosztálya járőrvezetője, többek közöttTapolca város közrendjének és közbiztonságának megteremtése érdekében végzett munkája elismeréséül vehette át az Az év tapolcai rendőre kitüntetést.  Ifj. Mezőssy Zoltán és Végh Tamás vendéglátós szakemberek részére Az év vállalkozása kitüntetést adományozta a város.

Az ünnepség színvonalas jazz produkcióját Őri Jenő, Román Iván és Tóth Péter zenei triója biztosította.

 

Az esemény Rig Lajos országgyűlési képviselő pohárköszöntőjével, majd svédasztalos fogadással folytatódott a TÁMK aulájában. /Töreky László/  További fotók az eseményről és minden kitüntettről a  Tapolcai Újság facebook oldalán tekinthetők meg!