Érdemes kilátogatni a Tapolca Expora

Rengeteg kiállítóval, árussal, gasztronómiai különlegességgel, színpadi és gyermek programokkal várja az érdeklődőket a Tapolca Expo három napon át.

A helyi Tourinform Iroda szervezi idén is a Tapolca Expot. Vezetője, Böröndy Tamás a helyi televízióban is beszélt a rendezvényről (az interjú a cikk végén elérhető). /Fotó: Májer Edit/

Március 15-én nyitja meg kapuit, harmadik alkalommal a termelői és kézműves vásár, a helyi, környékbeli, illetve távolabbi településekről érkező termelők, vállalkozók, ipar- és képzőművészek portékáival, szolgáltatásaival. – Három pillérre épül fel az expo, a kiállítókra, a gasztronómiára és a kulturális programokra – tudtuk meg Böröndy Tamástól, a szervező Tourinform Iroda vezetőjétől. Az is elárulta, idén több kiállító regisztrált, mint az előző években. Több mint kilencvenen jelentkeztek eddig, de még – a csarnok befogadóképességéhez igazodva – fogadják a kiállítókat.

Az expo egyik alappillére a kiállítókra épül.  Visszatérő és új jelentkezők is vannak az árusok között. A képek az I. Tapolca Expon készültek. /Fotók: Májer Edit/

A helyszín „piaci” jellegén nem változtatnak, azonban a sok stand miatt az elrendezést módosították. A színpad ugyanúgy adott lesz a kiegészítő programoknak, amit helyi kulturális csoportok fognak szolgáltatni. A gyermekprogramok idén az emeleten lesznek, illetve a tapolcai művészeti életnek is teret adva a helyi foltvarrók, valamint Balaton-felvidéki képzőművészek is kitelepülnek. Zentai Gábor „Tapolca képekben” című fotókiállítása is megtekintető majd a rendezvényen.

A színpadot zömében helyi és környékbeli csoportok fogják birtokba venni. A kulturális programok is sok érdeklődőt vonzottak az előző években. /Fotó: Májer Edit/

A korábbi évekhez hasonlóan régi, helyi gasztronómiai különlegességekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők Szarka Zsófi látványfőzésén. /Májer Edit/

Nagy hangsúlyt fektetnek a gasztronómiára. Szarka Zsófi látványfőzése idén is szerepel a programban. Két éve Szőke Andrással “léptek színpadra”. /Fotó: Májer Edit/

A Böröndy Tamással készült stúdióbeszélgetést ITT tekintheti meg (16:37 perctől).

Részletes program: ITT