Első világbajnokságán versenyzett a thai bokszos

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM ifjú harcosa, Muzsi Dániel is részt vett a magyar ifjúsági válogatottal, szeptember 28-a és október 6-a között, a törökországi Antalyában megrendezett IFMA Utánpótlás és Junior Világbajnokságon.

Muzsi Dániel először versenyzett a válogatottal a világbajnokságon. /Fotó: Májer Edit/

Ez volt Dániel első világversenye, ahol érdemi helyezést ugyan nem ért el, viszont rengeteg hasznos tapasztalattal, élménnyel tért haza, melyet a jövőben kamatoztatni is szeretne. Hazautazása másnapján beszélgettünk vele, ahol nagyon pozitívan nyilatkozott az utazásról és a versenyszervezésről. Elmondta, azért is volt izgalmas ez az út, mivel most utazott először repülőgéppel. A szállás, és maga a verseny is elnyerte tetszését.

Indulás előtt. Először utazott repülőgéppel. /Fotó: Németh Eszter/

A magyar válogatott az utazás előtt. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség/

A szereplésével kapcsolatban kiutazása előtt egy fő célt tűzött ki magának – megfigyelni, felmérni hogyan szerepel külföldön egy ilyen rangos megmérettetésen.  – A versenyen kikaptam, de ha kicsit hozzáteszek még, simán meglett volna a meccs. Jobbra számítottam. Visszagondolva, többet is ki tudtam volna hozni magamból – árulta el nekünk Dániel.

A magyarok a verseny helyszínén. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség/

Szegvári Tamás szakosztályvezetőt, edzőt is megkérdeztük tanítványa teljesítményéről – A csúcsteljesítménynek nem is igazán a fizikai felkészültség a sarokpontja, hanem inkább a pszichés állapot. Egy ilyen állapotot előteremteni nagy kihívás. Daninál edzettségben nem volt hiba, csúcsformában volt, a pszichés állapot volt az, amit meg kellett volna teremteni, felhangolni és akkor teljesen másképp szerepel – mondta el az edző. Mivel Dánielnek ez volt első világversenye, még bőven lesz alkalma a levont tanulságokat, tapasztalatokat feldolgozni, a későbbi sikeres versenyzés érdekében.  /Májer Edit/