Élménydús kirándulás

A sérült gyermekek napjának kiemelt célja, hogy feledhetetlen élményt szerezzenek a fogyatékkal élő gyermekeknek és fiataloknak.
Első alkalommal 1992-ben került megrendezésre az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és a Budapesti Állatkert közös rendezvénye. Évről-évre egyre többen vesznek részt ezen a különleges állatkerti napon, melyre hagyományosan szeptember hónapban kerül sor. A programok egy részét az állatkert dolgozói és lakói mutatják be, a lenyűgöző állatbemutatók mindig nagy sikert aratnak. A színpadi programok közül a legmeghatóbb, amikor maguk a fogyatékkal élők lépnek fel, hogy társaiknak bemutassák produkciójukat. A tapolcai Életlehetőség Nappali Intézmény fiataljai minden évben izgatottan várják ezt a napot és készülnek tánccal, énekkel, hogy még színesebbé varázsolják a közösen töltött órákat. Az idei, 24. rendezvényen Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke, Dr. Persány Miklós, az állatkert főigazgatója és Szekeres Pál, miniszteri biztos köszöntötte a látogatókat. Ezt követően bebarangolták az egész területet, míg a színpadon egymást váltották a sztárfellépők és fogyatékossággal élő emberek műsorai. A betanult koreográfiát nagy sikerrel mutatták be a lelkes közönségnek, majd fáradtan, azonban élményekkel gazdagodva tértek haza.

DSCN4473