Elhajtott ismerőse táskájával

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 38 éves alsópáhoki férfival szemben folytatott jogtalan elsajátítás vétség elkövetése miatt.

Az ügy adatai szerint a sértett 2018. szeptember 17-én 22 óra körül barátnőjével Zalaegerszegen beszállt a nő korábbi élettársának gépjárművébe, hogy a felmerült vitás családi kérdéseket autózás közben megbeszéljék. Tapolca egyik utcájában megálltak, ahol a sértett néhány percre kiszállt a járműből levegőzni. A 38 éves alsópáhoki férfi ezután gázt adott és szó nélkül elhajtott a helyszínről, autójában ismerőse táskájával, benne annak mobiltelefonjával, személyes irataival és húszezer forint készpénzzel.

A rendőrök a 38 éves férfi tartózkodási címén házkutatást végeztek, melynek során megtalálták a sértett összetört mobiltelefonját és megrongált iratait. Az alsópáhoki lakost a járőrök előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Tapolcai Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészségnek.