Riport kategória bejegyzései

Jeges pusztítás a környékbeli szőlőkben

Viharral érkező eső öntözte és tépázta meg az elmúlt héten a környék szőlőültetvényeit. Az áprilisi fagykárok után, a szőlészek egyik legrettegettebb- , ugyanakkor kivédhetetlen ellensége a jég sem maradt ki idén a természeti csapások közül. Zalahalápon egy helyi szőlősgazda nem emlékszik rá, hogy lett volna bármikor is  az elmúlt évtizedekben hasonlóan durva jégverés.

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

jégpermet

  Az elmúlt hónapban a peronoszpóra és a lisztharmat ellen küzdöttek a gazdák és amikor azt hitték, hogy a csatát megnyerték már nyakukon volt a viharos széllel, esővel érkező, helyenként szárazon aláhulló jég. Mező Sándor a Szent György-hegy hegyközség hegybírója lapunknak elmondta, hogy a hegy kisapáti és hegymagasi oldalát, továbbá a Csobánc- hegy Tapolca felőli részét érintette a leginkább a jégeső. Ezeknek a területeknek a szőlőültetvényeiben átlagosan mintegy húsz százalékosra tehető a kár, azaz nagyjából ennyi a fürtökön a sérült bogyók aránya.

jéges 2

Sok helyen a leveleken szinte nem is látszik sérülés, azonban a fürtök nagy százalékát elérte a jég, repedt, barnuló bogyók árulkodnak a csapásról. A diszeli részen ugyanakkor kisebb, talán tízszázalékos kieséssel számolhatnak a gazdák- tudtuk meg. A szerdai „ítéletidő” a Szent György-hegyre merőlegesen telepített szőlőkben rosszabb, átlagban harminc százalék körüli bogyósérülést produkált. Némileg tágabb kitekintésben, Balatonszőlős, Balatonfüred és Somló vidékét sem kerülte el a jégeső. – A kollégák nagyon nagy károkról számoltak be az említett térségekből, nekünk hozzájuk képest szerencsénk volt- tájékoztatott a hegybíró. Mező Sándor szerint az időjárás várhatóan ismét felmelegszik, napos idők várhatók, a sérült bogyók remélhetően maguktól is le fognak száradni. Rothadás ellen, továbbá a szokásos réz és kéntartalmú permetszerekkel ugyanakkor  megvédhetjük a szőlőt.  Nem kell feltétlenül beiktatni egy plusz permetezést, inkább érdemes előrehozni a normál tervezett következőt.

jéges

Zalahaláp és a zalahalápi szőlők nagyobb károkat szenvedtek. Illés József a hegyközség választmányi tagja kisebb tojásnagyságú, ráadásul hosszabb ideig szárazon eső jégről számolt be lapunknak. – Megítélésem szerint, a termésveszteség a harminc-negyven százalékot is elérheti a Haláp-hegy lejtőin és lábánál egyaránt. A jég nálunk a lombozatot, a leveleket is alaposan megtépázta. Érdemes most a rossz idő elmúltával réztartalmú szerekkel permetezni- javasolta a Illés József. A halápi szőlősgazda nem emlékszik rá, hogy valamikor is ilyen erőteljes jégverés érte volna a települést és az ültetvényeket. Balatonedericshez, illetve a Keszthelyi-hegység közeli szőlőihez valamivel kegyesebb volt az ég. Ott viszonylag kisebb károkat okozott a nagy erejű széllel, de bő vízzel, és aránylag rövid ideig tartó jéghullással járó viharos idő.  Ugyanakkor egy várvölgyi gazda arról számolt be, hogy magasabban fekvő szőlőjét jelentős jégverés érte.

LAKÁS-OTTHON-KERT/ „Az volt a mániám, hogy a kertváros, tényleg kertváros legyen”

Lóránt József, a pápai reptér hajdani pilótája számára a repülés már csak távoli emlék, jól érzi magát a földön is. Nyugdíjasként, növényeiben, a fákban, a bokrokban, virágokban, azok gondozásában, szaporításában találta meg mindennapi örömét. A Munkácsi utca, ahol háza áll, igazi kertvárosi hangulatot áraszt, de mint mondja, ez nem volt mindig így. Büszke rá, hogy a terület zöldövezetté válásában tevékeny részt vállalt és erejéhez mérten vállal ma is.

(Nagyításhoz kattintás a fotókra)

lóránt józsef kép

Lóránt József a 70-es években építette meg az eredetileg balatoni nyaralónak tervezett házát a már akkor is kertvárosnak hívott városrészben, Kiss Gézának, a város ismert építészének tervei alapján. A terület nagy része akkor parlagon volt, az utcában alig néhány fa árválkodott. – Már akkor úgy éreztem, hogy egy kertváros attól kertváros, hogy zöldövezeti jellegű, hogy az utcát fák sokasága szegélyezi, hogy a kertek dúsak, szépen gondozottak. Az volt a mániám, hogy a kertváros, tényleg kertváros legyen- mondta el lapunknak a nyolcvanas éveit taposó, de szellemileg és fizikálisan is egészséges benyomást keltő férfi.  Elképzelését, elhatározás, majd hamarosan tett is követte. Tanácsára és aktív közreműködésével nemsokára 75 darab meggyfát ültettek az akkor még árnyas lombozatot nélkülöző utcába. A fák nem csak egyedi jelleget és szebb utcaképet eredményeztek, hanem kiváló alapanyagot biztosítottak a zamatos gyümölcsszörpök készítéséhez is. A meggyfák legtöbbje a tűzelhalás következtében azóta elpusztult, ám a fák pótlásáról ezután mindig gondoskodtak az utca lakói és különösképpen a fásítás iránt akkor már erősen elkötelezett Lóránt József. A Szent György-hegyről számos mandulafa csemetét hozott, de hársfákat, fenyőket is ültetett az utcába, háza elé, kertjébe. Egyik-másik mára hatalmas példánnyá fejlődött, kerítésére, hogy szép élő képet mutasson, borostyánt futtatott. „Amíg élek csinálom, nem írtok ki semmilyen szép növényt”- vallja a férfi, aki időközben a vegyszeres növényvédelem ellenzője lett. – Én kellemes, élhető, egészséges környezetben szeretnék élni, ezért például nem permetezek, mondhatnám úgy is, hogy vegyszerellenes vagyok. Az a néhány megrágott lyukas levél, a rovarok kártétele vagy a termésveszteség számomra nem akkora kár, mint a kemikáliák okozta rossz közérzet, vagy esetleges egészségkárosodás. Ebben fiam, – aki a kémia doktora- is megerősített, sőt szorgalmazta, hogy lehetőleg ne foglalkozzak a permetszerekkel-fogalmazta meg kertészettel kapcsolatos filozófiáját a tapolcai nyugdíjas, aki minden fiatal és idős embert arra buzdít, hogy önmaguknak és másoknak is örömet okozva, növények, fák ültetésével tegyék szebbé szűkebb környezetüket.

lóránt józsef kép 2

Fotó: A tapolcai nyugdíjas egy olyan különleges és ritka akáciát is ültetett kertjébe néhány éve, amely június végén, július elején, gyönyörű sárgán virágzik. Évekkel ezelőtt a szentesi arborétumból került a tapolcai kertbe az aprócska facsemete.

Egy bolt, ahol a helyi termelők is fontosak

Natúr élelmiszer, biotermék, egészséges, tudatos táplálkozás, ma általánosan használt, szinte divatos kifejezések. Van aki legyint és azt mondja, mértékkel kell élni és ez elég. Ugyanakkor egyre többen vannak azok, akik egészségük megőrzését, vagy jobbra fordulását a minőségi élelmiszerektől, gyógynövényektől, vegyszeres gyártási, termesztési eljárásoktól mentes táplálékok, táplálék kiegészítők fogyasztásától remélik.

Ez utóbbi vásárlóknak már hova betérni, hiszen Tapolcán alig egy éve létezik egy bolt, amely talán térségünk legnagyobb bio- és natúr termék kínálatával rendelkezik.

(NAGYÍTÁSHOZ KATTINTÁS A KÉPEKRE)

Martonné Novák Enikő

A boltot Martonné Novák Enikő hozta létre és nem mindennapi árukészletével máris sok, ma már visszajáró vásárlót győzött meg, hogy érdemes üzletét felkeresni . A boltvezető annak a híve, hogy a helyben készült termékek leginkább helyben találjanak rá fogyasztóikra. Ennek érdekében keresi a kapcsolatot a környék számára hiteles termelőivel, hogy készítményeiket elhelyezhesse üzletének polcain. Számos jó együttműködés született már, többek között helyben készített kecsketejes szappan, a legkülönfélébb hamisítatlan növényi olajok, egészséges natúr gyümölcschipsek kerültek így forgalomba.

martonné novák enikő 2

Martonné Novák Enikő gyakorlatban is alkalmazott filozófiája, hogy a helyi termelők, fogyasztók és forgalmazók is lehetőleg a helyi gazdaságot éltetve, támogatva, egymásnál vásárolják meg a kívánt iparcikkeket, ruházatot, élelmiszereket, natúr drogériai termékeket. ( Természetesen a minden igényt kielégítő, széles áruválaszték a “nagytermelők” és nagybani forgalmazók nélkül aligha lenne elérhető.) Egy másik fontos kérdés egy kis tapolcai üzlet esetében a fizetőképes kereslet megléte vagy hiánya. Az üzletvezető elmondta, sokak számára jelenthet nagy terhet egy-egy vágyott biotermék ára. Ezek a készítmények különösen nagy gonddal, szigorú előírások által szabályozva kerülhetnek csak a fogyasztók elé. A méregmentes, sokszor alacsonyabb hatékonyságú termelésnek, az előírások betartásának fokozott költségei vannak, ami a végtermék árában is megjelenik. A biotermék ugyanis legalább kétszer annyiba kerül, mint a natúr. Ez utóbbi lényege, hogy nincsenek ugyan meg a hivatalos minősítései, ám a termelő az esetek túlnyomó többségében lelkiismeretesen jár el, minőségi, egészséges terméket állít elő alacsonyabb termelési költséggel, de nem akarja megfizetni a “bio minősítés” nem kis költségekkel járó megszerzését és megtartását. Mindenesetre az üzlet működik, a tapolcai vásárlóknak sem kell más városokba utazni, hogy egészséges, gyógyhatású termékekhez jussanak. A glutén-, laktóz-, illetve tej allergiától szenvedők is helyben beszerezhetik maguknak a betegség szülte konyhai hozzávalókat. És még valami. Érdekes, szimpatikus elképzelés a bolt tulajdonosánaknak az-az álma, hogy Tapolca főutcájáról nyíló kapualjak, üzletekkel, irodákkal teli belső udvarai különleges, bensőséges hangulatú, esztétikus, pihenésre alkalmas, egyszóval élhető szigetekké váljanak, ahova akkor is jó betérni, ha nem kifejezetten a vásárlás a cél. Csak remélni tudjuk, hogy ilyen szép víziók megvalósítására lesz lehetőség, szándék, pénz és legfőképpen “tetterős” akarat Tapolcán.

A Csepel visszatért, hogy örömöt okozzon a nagyapának

A tapolcai Takács Lajos, éppen öt éve, 87. születésnapján viszontláthatta azt a járművet, amelyet fiatalon olyannyira kedvelt. Minden idők egyik legszebb magyar motorkerékpárja, egy gyönyörű 125-ös Csepel állt azon a szép napon a garázs előtt.

(Nagyításhoz kattintás a fotókra)

Papp Rajmond az unoka és Takács József nagypapa

Takács Lajos, unokája Papp  Rajmund és a csodaszép Csepel az ötvenes évekből

A különleges ajándékot, az unokának köszönhette a nagypapa. – Mindig szívesen hallgattam a nagyapám régi történeteit, amelyekben gyakran szerepelt egy Csepel motorkerékpár- mondta el lapunknak Papp Rajmund, aki a kedvelt nagyszülő iránti szeretetét és tiszteletét szerette volna egy nem mindennapi ajándékkal kifejezni.

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

csepi

Ezt a korabeli, igencsak viseltes példányt szerezte be Rajmund, hogy felújítsa

Az elgondolás az lett volna, hogy visszaszerzi az eredeti, a papa által az ötvenes évek legelején vásárolt motorját, ám hamarosan kiderült, hogy reménytelen ez az elképzelés. Maradt egy korabeli példány megvásárlása és a hozzáértő barátok, ismerősök segítsége. Hamarosan egy környékbeli fészerből előkerült egy kortárs Csepel, természetesen működésképtelenül, enyhén szólva sem túl bizalomgerjesztő állapotban. A rozsdamarta szépség minden apró alkatrészét, darabját környékbeli, a típust ismerő szakemberek vették kezelésbe, többen is segítették a több, mint egy éves felújítási folyamatot, amelynek végeredménye minden várakozást felülmúlt. A nehézségek azonban a felújítás aprólékos és sok szervezést, utánajárást igénylő munkájával ekkor még nem értek véget. A hivatali ügyintézésekre, levélváltásokra, idegeskedésekre ma sem szívesen emlékszik vissza Papp Rajmund, hiszen érthetetlen módon hónapokat vett igénybe egy rutinszerűnek képzelt forgalomba helyezés. A motor eredeti dokumentumainak meglétét és akkor már kitűnő műszaki és esztétikai állapotát végül kemény szó és levélváltásokat követően veterán rendszámmal „jutalmazta” az illetékes hatóság.

csepi 2

Íme a végeredmény;  megfiatalodott a vén Csepel

Így szerencsésen elgördült az utolsó akadály is az elől, hogy a nagypapa és a vele a család szép, megható pillanatokat élhessen át.  A megajándékozott szinte meg sem tudott szólalni, valósággal átszellemült. Ráült a motorra, majd egyetlen rúgásra ( ezt a kunsztot sem előtte, sem utána nem tudta megismételni senki a Csepellel) elindította.  A motorozást érthető módon,  idős kora miatt nem vállalta, de aznap különösen szívesen mesélt a régi Csepelről és fiatalkoráról.

csepel 2

A motor réztáblájának felirata: Csepel 125/D  1958 Nagyapám Takács Lajos tiszteletére restaurálva 2011. Papp Rajmund

Takács Lajos 1952. május. 10-én vásárolta meg a Csepelt, amely akkoriban nem kis fegyvertény volt. Hosszú évekig szolgálta meghibásodás, sőt defekt nélkül tulajdonosát a dolgos mindennapokban és szabadidő eltöltésében egyaránt. Takács Lajos így írt visszaemlékezésében a motorkerékpárról: „ … nagyon, de nagyon megbecsültük, mert a nehéz bányászmunka után mindig készen állt… nem egyszer meglátogattuk vele az ország melegvizes fürdőit is… míg élek, nem tudom elfelejteni az én Csepelemet…”

csepi 3

Múlt és jelen

Papp Rajmund bár a régi járművekben rejlő szépséget észreveszi és értékeli, de nem veterán motoros a szó klasszikus értelmében. A veterán autó-motoros társadalom tagjait olyannyira jellemző tulajdonság, a megmutatni vágyás sem az elsődleges motivációja. Számára a személyes és családi történet, kötődés emeli a tárgyak értékét, kevésbé azok esztétikuma, vagy pénzben kifejezhető értéke.

Az elhalászott hulladék, avagy miként kerül oda a szemét, ahova a legkevésbé szántuk

Korunk két rendkívül súlyos és irritáló problémája a természetbe kirakott hulladék és a gyenge minőségű új műszaki termék, amely az első néhány használat után a kukába, vagy a garázs sarkába kerül. Vannak, akiket mindez egy cseppet sem zavar, sőt hasznot, megélhetést látnak benne. 

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

lomis jegyzet kép 3

Lomtalanítás Balatonedericsen 2016. 05.24-én. Nem csak szakemberek, “segítők” is vannak.

Közvetve, vagy közvetetten, de mindegyik előbb-utóbb környezetünket károsítja, pusztítja, végső soron (mivel valaki a végén úgyis megfizeti) zsebünkből veszi ki a pénzt. A kárenyhítés egyik módja a hulladékgazdálkodás, amelynek egyik összetevője az időnkénti lomtalanítás. A lomtalanításnak ma már szabályai vannak, például szétszedett műszaki, háztartási berendezést nem lehet leadni, ahogy elektronikus, illetve egyéb veszélyes hulladéktól sem szabadulhatunk meg ilyenkor. A környező települések lakói megszokhatták, hogy nem a házuk elé ömlesztve, hanem a falu több helyére kihelyezett konténereknél adhatják le elromlott, javíthatatlan, avítt bútoraikat, gépeiket. Az elgondolás jó, normális állapotokat teremt, ám itt jön a csavar. Lomisok állnak lesben a szóban forgó konténereknél és viszik ami csak megtetszik nekik. Például egy lelkét kilehelt, habár munkára csak egyszer-kétszer használt csiszológépet és egy valamikor jó minőségűnek számító, ám ma már gazdaságtalanul javítható 18 éves mikrót Balatonedericsen.

lomis jegyzet kép 1

lomis jegyzet kép 2

Mindkét berendezést a konténerbe szántam, de nem ott kötött ki.

Mindkettőt magam tettem le egy rossz hűtőszekrény tetejére a lomtalanításra kijelölt helyen. Egy  „úr” azonban kissé flegmán érdeklődött, hogy működnek-e a berendezések? Mondtam, hogy „akkor megtartanám őket, sőt akkor is, ha javíthatók lennének józan összegből”. Az egyenes válasz persze nem érdekli, én leteszem a többi hulladék közé, ő pedig kiveszi és viszi sebesen a dobozos autójába. Ráhelyezi egy már ott lévő vaskályhára. Ekkor arra kérem, hogy tegye vissza oda, ahova én szántam, mert nem szeretném, hogy végül valahol a természetben kössön ki. “Nem-nem”, ő „megjavítja, de ha nem sikerül, csirke keltetésre jó lesz”. A szolgálatban lévő kukás csak néz, nem szól, vagy nem mer szólni, ki tudja… Ne legyenek illúzióink. A lomisok által ekképpen megszerzett, majd szétszedett berendezések nem értékesíthető maradványai, végül oda kerülnek, ahova a legkevésbé sem akartuk, amikor jó állampolgárként elindultunk a lomtalanítási hely felé.

Makett harci gépek és katonák

Szijártó János – Ámulatba ejtő D. Fekete Balázs tanár úr saját készítésű makettgyűjteménye. Jellemzően második világháborús harci jelenetek elevenednek meg a terepasztalokon, de szépen sorba rakott páncélosok, repülőgépek is élményt jelentenek a szemlélő számára.

dfeketebalazs1kep

Csodálatos, mondom lenyűgözve, de a fiatal tanár azonnal szabadkozik, hogy ő nem számít profinak, csak egy nagyon lelkes amatőr. „Üsse kő”! – de ettől függetlenül lenyűgöz a sok érdekes gépezet kicsiben, amelyeket aprólékos munkával, végtelen türelemmel, és hosszú évek kitartó munkájával gyűjtött össze.
– 1997-98-ban készítettem az első makettet, ebben Cseh Balázs barátom is inspirált. Nála láttam harcjárműveket, sokat beszélgettünk, kedvet kaptam. Akkor kaptam szüleimtől egy 1:72-es Sherman harckocsit, amelynek nagy örömmel láttam neki. Aztán folytatódott a sor, és a mai napig készülnek kezem alatt a makettek. Nekem nem nehéz ajándékot venni, csak azt kell tudni, mi az ami már megvan – teszi hozzá ne-vetve felvetésem kapcsán.

dfeketebalazs_08
– Eleinte egyszínű festékkel festettem mindent, nagyon alapszinten készültek kezem alatt a járművek, aztán később, ahogy türelmesebbé váltam, és nem egy nap alatt akartam végezni mindennel, már komolyabb dolgokba is bátrabban belevágtam. Van itt egy harckocsi, amit decemberben kezdtem el, de hónapok óta dolgozom egy keresztes lovag figuráján is. Természetesen tanítás után, a szabadidőmben. Kedvenc időszakom a második világ-háború, ezen belül is az afrikai hadszíntér, Rommel és Montgomery küzdelme. Ez talán azért is vonzó számomra, mert a második világháborúban az afrikai hadszíntér volt az, ahol még megmaradt valamennyire a lovagiasság. Például a németek nem lőtték az angolokat az öt órai tea idején, de a foglyokat sem kínozták, mint például az orosz fronton. Itt még tisztelték egymást a szemben álló felek.

df1
A terepasztalon Észak-Afrika elevenedik meg, egy 1942-ben történt csata emlékére, aztán a nyugati fronton fel-sorakozott Tigrisekre, Párducokra mutat Balázs, illetve egy fronton rögtönzött műhelyre, ahol éppen egy légvédelmi páncélost javítanak a makett katonák. Közel kilencven makettje van egyébként a tanár úrnak az elmúlt tizenhét év szép terméseként. Vannak kedvencek, a Királytigris, egy sárgára festett Párduc, de az afrikai fronton harcolt, győztes Tigris és egy parancsnoki autó is ezek közé tartozik.

df2

D. Fekete Balázs történész, tanár kedvenc hobbija a makettkészítés. Közel kilencven darabot állított össze az elmúlt 17 évben

Évtizedek a kultúrában

Szijártó János – Talán nincs olyan ember Tapolcán, aki ne ismerné a két évvel ezelőtt nyugállományba vonult Bognár Ferencet, aki népművelőként, pedagógusként, művelődési intézmény vezetőjeként sokat tett le a város asztalára az elmúlt négy évtizedben. Vele beszélgettem a közelmúltban.

bognarferi_08

A tapolcai Batsányi művelődési központból (VOKE) 1973-ban ment nyugdíjba Cs.Varga János és helyette Zentai Gábor vette át az igazgatói pozíciót. Ő keresett maga mellé munkatársakat, így került ebben az évben a tapolcai intézményhez népművelőként Bognár Ferenc.
– Húsz évet dolgoztam itt népművelőként, majd igazgató-helyettesként, s bár voltak nehézségek, mégis jó érzéssel gondolok vissza ezekre az időkre. Fontos megjegyezni, hogy a művelődési központ a MÁV fenntartásában működött, mégis a város kulturális központjaként tekintett rá mindenki. Gyakorlatilag minden jelentős kulturális esemény itt kapott helyet. Aztán jött egy létszámleépítés 1993-ban, ami engem is érintett, s mivel nekem tanári diplomám is van, ettől az évtől az akkori Templomdombi iskolába kerültem. Innen a Szász Márton Általános Iskola következett, ahol 2000-ben megpályáztam és elnyertem az intézmény igazgatói állását. A Tapolca-diszeli iskolát a helyi kultúrházzal egy irányítás alá vonták, így rengeteg programot tudtunk szervezni, indítani – mondta Bognár Ferenc.
További változás hozott számára, hogy a város 2004-ben megvásárolta a Bauxitbánya vállalattól az akkori munkás-továbbképző központot, a későbbi Tamási Áron Művelődési Központot. Ugyanis ennek irányítása is Bognár Ferenchez került, a Szász Márton Általános Művelődési Központ adta kereteken belül. A szervezeti felállás aztán annyiban módosult, hogy az iskolát megyei fenntartásba vonták.
– Nagyon sok évet töltöttem a kultúrában, oktatásban, nehéz bármit is külön kiemelni. De ha mégis kellene, talán elsőként a batsányis éveket említeném, amikor szinte pezsgett az élet Tapolcán. A könnyűzenei vonalon is rendkívül népszerűek voltunk, szinte felsorolni sem lehet, hogy mennyi nagy zenekar járt nálunk. Zenélt itt akkoriban a Fonográf, az Omega, a P.Mobil, az Edda, de a kórusmuzsikára, a táncra és az ismeretterjesztő előadásokra is hatalmas érdeklődés mutatkozott. Innen indult hódító útjára a Németh László által irányított Batsányi Táncegyüttes, s örülök, hogy ennek, a nekik otthon adó bázis oldaláról én is részese lehettem. Később a vasút támogatása csökkent, ami szerényebb lehetőségeket biztosított a ház számára. Amikor 2004-ben átvettem a Tamási Áron Művelődési Központ irányítását, számos területen újjá kellett építeni a korábbi kapcsolatokat, illetőleg a kulturális kínálatot. Kiemelném a színházi előadásokat, a komolyzenei előadásokat, illetve több csoport elindítása is ide sorolható. Az amatőr színjátszó kör éppen tíz éve kezdte meg tevékenységét a Tamásiban, miután a könyvtár akkori igazgatójával, Nagy Eörsnével együtt kértük fel N. Horváth Erzsébetet, hogy próbálja megszervezni, s beindítani az amatőr színjátszást Tapolcán. Azóta nagyot fejlődtek, szinte minden évben sikerrel mutatnak be új darabot. Diszelről sem feledkeztem meg természetesen, ott egyebek között a falunap, és a gyepűtiprás elindítása említhető, de a Kocs Ida vezette Csobánc Népdalkör beindítására is büszke vagyok.
Kérdésünkre Bognár Ferenc úgy vélekedett, hogy a város kultúrája, de általában véve is a kultúra, mindig nagyban függ a gazdasági környezettől, az anyagi lehetőségektől. – Öt, hat éve már érezhető volt, hogy egyre kevesebb a keret, amit egy ideig a saját bevételek növelésével próbáltunk ellensúlyozni. A programok szervezése terén is figyelembe kellett venni a lehetőségeket, de azt gondolom, a lakosság igényeit maximálisan figyelembe vettük. Stratégiám elsősorban a változásra, a megújuló és megújítandó területekre irányult ami, meghatározza a prioritásokat és azonosítja a kitörési pontokat.
Mindig is szem előtt tartottam:a kultúra közösségteremtő szerepének erősítését, a nemzet tárgyi és szellemi kulturális örökségének gondozását, a kulturális alkotás korszerű intézményi feltételeinek kialakítását, az esélyegyenlőség biztosítását a kulturális javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésben. Ha napjainkat nézem, talán kissé másként közelíteném meg a kiállításokat, néhány nevesebb, országos hírű művészt is meghívnék néha. Illetve sajnálom, hogy a diszeli Csobánc rocktalálkozó sem folytatódott az első két év után 2013-ban, pedig azt hiszem több zenekarral, hatékonyabb reklámmal, lehetett volna ebben még fantázia.
Bognár Ferenc nem egy „otthonülő” típus, is érdeklődésünk nyomán azt is elmondta, hogy jelenleg két társadalmi megbízatással is rendelkezik, egyrészt a Veszprém megyei gyermekifjúsági közalapítvány vezetője, másrészt a megyei ÉFOÉSZ alelnöke.

Erdélyi látogatás

Pass Sándor

„Oltalmad alá futunk”
A 2015-ös esztendőben a Szűz Mária szobor megalkotásának 500 éves évfordulója alkalmából Mária-évet hirdettek a csíksomlyói kegyhelyen, ennek mottója a fent olvasható gondolat volt. Tapolca város önkormányzata első alkalommal szervezett zarándoklatot erre a jeles eseményre. Varga Béláné, Rózsika munkájának köszönhetően gyorsan beteltek a helyek az utazni vágyókkal. A csoport, csütörtökön hajnali 1 órakor, busszal indult. Az utazás ötletadója, és támogatója Dobó Zoltán polgármester maga is részt vett a zarándoklaton.

erdely
A határ átlépése után, az első állomás Nagyvárad volt. Ide 9 óra körül érkeztünk meg. A középkori település, Erdély nyugati kapuja. A 11. században, Szent László király kívánsága szerint egy földvár épült a város területén, melynek mai fő nevezetessége a Székesegyház szemet, és lelket gyönyörködtető épülete. Sokáig itt őrizték a Szent Jobbot, és királyok nyughelye is e nemes hely.
Tovább indultunk, és a következő látnivaló a Királyhágó volt. Nevét onnan kapta, hogy feltehetőleg itt húzódott a királyi birtok gyepűje, azaz határa. Csodálatos időben volt részünk, ezért nem volt akadálya annak, hogy gyönyörködjünk a szép panorámában. Aztán utaztunk a kalotaszegi vidéken, ami népi hagyományaink őrzője. Következő település Bánffyhunyad, majd „szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége” következett. A király szülőházát, majd főtéri szobrát csodálhattuk meg. Ez a műemlék nem csak mérete miatt óriási, és lenyűgöző.

eredely4
A téren, Erdély második legnagyobb temploma, a Szent Mihály- templom magasodik. Története során pusztította tűzvész, háború, földrengés, de ma is a város éke. Országgyűlések, fejedelmek beiktatásának a helyszíne. Aztán elhagyva Kolozsvárt, Torda felé vettük az irányt, ahol szintén nagyon sokszor gyűltek össze az ország vezetői, hogy megvitassák a magyarság dolgait. Torda híres az itt tartott vásárokról, de itt köszönt el Petőfi a családjától, utolsó csatája előtt. Aztán a Mezőség vidéke következett.

erdely5
Amikor az ember külföldre utazik, akkor arra készül, hogy bepillantást nyer az adott ország történelmébe, kultúrájába, néprajzába, stb., mi már nagyon sok kilométerrel elhagytuk országunk határát, de a történelem magyar, a kultúra magyar, a néprajz magyar. Ilyenkor aztán igazán átérezhetjük, hogy mennyire igazságtalan Trianon, pedig még csak most érkezünk Marosvásárhelyre, Székelyföldre. Amit a nemzetünkkel szemben 1920 júniusában elkövettek az halálos bűn, mert ami a Jóisten szeretetéből fakadóan egykor összetartozott, azt ember ilyen durván, és kegyetlenül nem választhatta volna szét. Elmerengve, és egy kicsit talán fáradtan érkeztünk szálláshelyünkre, Csíkszeredára.
Másnap, pénteken reggel első utunk a Kegytemplomba vezetett, de ahhoz, hogy megérinthessük a csíksomlyói Szűz Mária- szobrot, már sorba kellett állnunk, ekkor éreztem először, hogy ez az az érzés, amit elképzelni nem, csak átélni lehet. Aztán a Békás- szoroshoz kirándultunk, ahol gyönyörű természeti kép tárult elénk. Majd megismertük a Gyilkos- tó legendáját. Madéfalván a székely szenvedéstörténet egy véres eseményét idéző emlékmű előtt tisztelegtünk.

erdely3
Eljött a várva várt nap, szombat. Mindannyian izgatottak voltunk, akik többedszer élhették át a csodát, ők azért, akik pedig először, őket meg a várakozás hozta lázba. Reggel gyalogosan vágtunk neki az útnak. A kb. 5 km-es séta ideje alatt volt idő elgondolkodni, azon például, hogy 448 évvel ezelőtt István atya, a Gyergyó falvi plébános hogyan vált igazán vezérré, mind szellemi, mind fizikai értelemben. Ő volt az, aki megértette az itt élőkkel, hogy a Jóistentől kapott hithez nekik hűnek kell maradni, még akkor is, ha királlyal, vagy fejedelemmel állnak szemben. De ő volt az is, aki kardot rántott, és első volt a csatában.
A „kisemberek” győztek, és Pünkösd szombatján őket ünnepeljük, és nem 2. János király sírjához zarándokolunk már több évszázada. Csíksomlyó példája az összefogás, és kitartás erejének, de példája annak is, hogy fegyverrel, és erőszakkal nem lehet hitet, szeretetet, békességet közvetíteni. 11 óra körül értünk fel a dombra, akkor már nagyon sokan voltak, de még minden irányból végeláthatatlan sorokban jöttek az emberek. Fél 1, és megtelt a tető, magyarok, és székelyek mindenütt, kezdődött a szentmise, amit Jakubinyi György érsek mutatott be. Szentbeszédének fő gondolata az volt, hogy „legyünk hűek őseink hitéhez, és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz, és anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz”. Ennek a gondolatnak az alapja egy székely hitvallás, amit nagyon sokan a kapujukra véstek „Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér te ne légy hűtlen soha „ . A szentmise végén Pápai Himnusz, Magyar Himnusz, Székely Himnusz százezrek ajkáról. Ugyan az az érzés vett erőt rajtam, mint pénteken a Kegytemplomban, ezt csak átélni lehet, elképzelni nem. Ez a magyarázata, és az ereje Csíksomlyónak. Egy személyes megjegyzés, én tudom, hogy nagyon sokan szeretnének legalább egyszer eljutni ide, de sok-sok minden miatt úgy érzik, hogy nekik ez soha nem adatik meg, bocsánatot kérek, ha valakinek a szívét fájdítottam ezekkel a gondolatokkal, nem ez volt a szándékom. Én magam első alkalommal élhettem át ezt a csodát, pedig már 20 éve szerettem volna, soha ne adja fel senki! Valóban csoda ez a nap, hiszen a magyarság, és székelység ezen a napon vallja meg felekezet nélküli sorsközösségét. Itt mássá válunk, ide nem hozzuk magunkkal gyarlóságból fakadó rossz tulajdonságainkat, nem beszélünk a hétköznapi gyötrelmeinkről, itt nem panaszkodik senki, és mindenki tekintetében az olvasható, hogy szívesen vesz részt a zarándoklaton.

eredly2
Vasárnap a parajdi sóbányát csodáltuk meg, aztán Szovátán tettünk egy sétát, majd Korondon vásárkodtunk egy kicsit. A következő állomás Farkaslaka volt, itt Tamási Áron síremléke előtt elmélkedtünk, innen egy másik nagyszerű ember, Orbán Balázs nyughelyéhez utaztunk. Azon a napon még Máréfalván a székely kapuk szépsége, és sokasága nyűgözött le bennünk. Utolsó állomás Hargitán a Hármas kereszt emlékmű megtekintése volt.
Hétfőn reggel indultunk haza, és több mint 12 órás buszozás után épségben, egészségben megérkeztünk. Hogy a szívünknek, és lelkünknek mit jelentett ez az utazás, arra az a válasz, hogy minden fáradság ellenére, hazaérkezve arra gondolunk, hogy oda vissza kell térnünk!
A 448 évvel ezelőtti pünkösd szombatjáról szóló írások csak István atyát említik név szerint, de ő sem ezért munkálkodott, mindenki tette a dolgát, az asszonyok, öregek, gyerekek imádkoztak, a férfiak harcoltak. Ennek a harmóniának volt köszönhető a győzelem, és közel fél évszázad múlva is, a tisztelet. A mai magyarság, bár nem kardal, de nem megéli, hanem megharcolja mindennapjait. Mikor csüggedünk, adjon erőt valamennyinknek az ősi székely tanítás, hitvallás „Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér te ne légy hűtlen soha”
A mi életünkről majd utódaink mondanak ítéletet: tisztelet, vagy megvetés. Mindkettőről ismerünk példát, tudjuk, hogy melyikért mit, és hogyan kell tennünk. A választásról mi döntünk.

A szépírás bárkájában

Megtiszteltetésnek veszem a tapolcai Újság érdeklődését, s igyekszem tömören válaszolni, miken is dolgoztam mostanában, s milyen munkákban, tervekben vagyok éppen, amik napról napra kitöltik a személyes időmet? Bátrabban tűz ki az ember maga elé célokat, ha amúgyis van, amit rendszeresen tennie kell.

Mindezt Németh István Péter, tapolcai költő mondta lapunk érdeklődése kapcsán.

Nyolcadik esztendeje vagyok a könyvtár munkatársa, s így a bölcsészdiplomámban szereplő két szakomnak (magyar-könyvtár) megfelelően akkor sem számítok pályaelhagyónak, ha már tíz éve nem tanítok. A magyar irodalom szolgálatát komolyan gondoltam, s gondolom. Úgy érzem, sok mindent éppen a szépírás bárkájába kell mentenünk a jövendőnek. Ennek érdekében mindegy is az eszköz, hogy milyen műfajban: versbe, esszébe vagy regénybe menekítem is vélt eszményeimet – ahogy Illyés Gyula mondta – mint álmaim állatseregletét, a fajtákat minden gondolatból, a lényeg: ugyanaz. Szépséget, értéket, ember-arányú léptéket igyekszünk tovább adni, ahogy lehet. Elég ehhez egy érdeklődő szempár, azé, aki a könyvtár helyismereti gyűjteményében a környező hegyekről keres szép- vagy szakirodalmat, hogy hogyan szüreteltek a régiek a Lesence-völgyben vagy a Szent György-hegyen, kik álltak meg a Malom-tó partján, hogyan kelepeltek az Eger-völgy malmai? – máris a kultúra fontos állomásainál vagyunk. Pályázatokat író iskolások, szakdolgozatukat készítő diplomázók és nyugdíjas helytörténész kutatók győznek meg hétről-hétre arról, hogy kötelesség és érdemes szinkronban lenni igyekezetükkel. Ha délután marad idő (általában marad), ha nem, akkor akad a kislámpa közelében később, olvasmányaimba temetkezem. Hihetetlen gazdagság a miénk – csak ebben a tájhazában is! A „szülöttem föld” medencéjében. A Csobánc alatt Káptalantótiig futó utat lírában, a Szent György-hegy látogatóit és műveit esszékben, Tapolca és környékének szellemi nagyjait „szerelmes földrajzban” szeretném megörökíteni.
nementhistvanpeter                                                                                                            Fotó: Szijártó János

Van egy ideám, hogy az íróknak egyszerre kell tudni ábrázolniuk a közvetlen környezetüket és a nagyvilágot, mindegyiket a maga törvényszerűsségeivel. Többé-kevésbé azonos ítélet alá esnek a fontos dolgok a környezetünkben és a nagyvilágban: a Balatonnál éppúgy, mint Kaliforniában. (Kalifornia: a bornak ott is ki kell forrnia:-) Hogy ne menjek messzire: Tatay Sándor csak olyan történetet tudott ábrázolni a badacsonyi sziklák alatt, ami egy görög tragédiába is beleillik. A Római úton Papp Árpád sem állított kevesebbet az itteni emberi tragédiákról, mint az Antigonét író Szophoklész.
A neves fővárosi kiadóknak így készítettem egy velencei és egy válogatott verses könyvet, Tapolcának pedig a Batsányi Jánoshoz írott költeményekből egy antológiát. Továbbra is érdekelnek a testvérmúzsák, a muzsika és a képzőművészet. A koncertek és a tárlatok, avagy az otthoni zenehallgatások és a reprodukciókban való gyönyörködés. Ám amikkel betelni végképp nem tudok: a táj és a fényes beszélgetések. Jó érzés a messziben elért siker, de még több – Németh László szavaival – a másik életének csöndes helyeslése. S ahogy ez visszaárad rám esetenként. Csak ilyen élményekből szabad meríteni. 55 éves leszek. Ilyenkor már nem kezd az ember karrierbe. Csak a „Szépen élj!” parancsát követi, ameddig megadatik.