Riport kategória bejegyzései

Szakmai fórum a Malom-tó állapotáról

A Malom-tó vízminőségéről, az utóbbi időben megfigyelhető fokozott algásodásról, annak feltételezett okairól tartottak immár második alkalommal fórumot a Hotel Gabriellában a tapolcai önkormányzat és az érintett szolgáltatók, természetvédelmi és tudományos intézmények szakemberei, vezetői szerdán délelőtt.

A helyi önkormányzattal együttműködésben több szervezet, köztük  a DRV, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park,  az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet vezető munkatársai, tudományos szakemberei tanácskoztak a tapolcai tó állapotáról

Tapolca számára a Malom- tó valódi kincs, ezért érthető az aggódás az elmúlt időszakban tapasztalható nem kívánt biológiai jelenségek miatt. Korábban felmerült a gyanú, hogy az eutrofizációra emlékeztető változásokat a vízbe beszivárgó szennyvíz, vagy egyéb szennyező anyagok okozhatják.

(Az eutrofizáció egy olyan folyamat, melynek során a foszfor és a nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet. A fokozott növényi tápanyagbevitel miatt az algák gyorsan elszaporodnak, leárnyékolják a vízfelszínt. Összességében több oxigén fogy, mint amennyit a fotoszintézis termel. A jelenség komoly változásokat indíthat el az élővilág összetételében.)  A feltételezést végül a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályának friss vizsgálati eredménye nem támasztotta alá- tudtuk meg a fórumon a városvezetést képviselő  Dobó Zoltán polgármestertől.

A Felső Malomtó-tó befolyásánál, 2018. 05.14-én vett minta vizsgálata során ugyanis kiderült, mérgezésre, szennyezésre nem utalnak a mérési adatok … (A témával következő,  június elsején megjelenő nyomtatott lapszámunkban bővebben foglalkozunk.) /Töreky László/

Az akadályversenyek “megszállottja”

Hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek az erőt és embert próbáló akadályversenyek. Külső szemlélőként nem is gondolnánk, hogy mennyi felkészülés, mekkora akarat és kitartás kell ahhoz, hogy valaki nem is egyszer, hanem többször is rajthoz álljon ezeken a megmérettetéseken. Lovász Barnabás mára a sportág „megszállottja” lett, életének szerves részét képezik a versenyek és az azokra való felkészülés. Legutóbb egy nap alatt két futamon is elindult. Utóbbi egy jótékonysági akció volt, ahol 333 induló jóvoltából összesen 2.464.208 Ft értékű támogatás gyűlt össze a Nagykanizsai Gyermekotthon javára.

Barnabás a sportág „megszállottja”. Legutóbb, Nagykanizsán egy nap alatt két futamon vett részt. A képen megfáradtan, de annál boldogabban a nap végén. /Fotó: Galambos László/

– Az akadályfutás eredete az ókori civilizációkra nyúlik vissza. A történelem során mindig voltak olyan megmérettetések, amelyek sokoldalúan tették próbára az embereket és akaraterejüket. Mondhatjuk, hogy ezeknek az erőpróbáknak a modernkori változata az angol Obstacle Course Racing (OCR) néven ismertté vált sportág, ami lényegében terepfutás akadályokkal tűzdelve. Idén megalakult a Magyar Akadálysport Szövetség, amely a többi nemzetközi szervezettel egyetemben próbálja összefogni és az olimpiai számok közé emelni ezt a sportágat. – kezdte az alapok tisztázásával Barnabás.

Kemény akadályokkal van tűzdelve a pálya. /Fotó: Spartan Race/

– A sportágon belül a Spartan Race versenyeken szoktam leggyakrabban indulni. A versenysorozat előzményének egy 2004-ben megrendezett, 48 órás „halálfutam” tekinthető. Ennek könnyített verziójaként működik nyolc éve, több mint harminc országban a Spartan Race. Három fő szintje van, a Sprint (min. 5 km és min. 20 akadály), a Super (min. 13 km és min. 25 akadály), valamint a Beast (min. 20 km és min. 30 akadály). Vannak ennél magasabb szintek is, de azok már nagyon kemény erőpróbák. Komoly kihívás még a Spartan Trifecta, amely egy naptári éven belül mindhárom szint teljesítését jelenti. Nekem ez két évvel ezelőtt sikerült, idén ismét tervezem. – folytatta a kedvenc versenysorozatának ismertetésével.

2016-ban Barnabásnak sikerült a Spartan Trifecta. Idén újra tervezi. /Fotó: Lengyel Anna/

Barnabás figyelmét egyik barátja hívta fel erre a sportra. Az alapokkal, a futással, majd a terepfutással kezdte, amelyben hatalmas segítséget kapott a Tapolcai Trappolóktól, közülük is Domán Gábortól és Földesi Józseftől. Emellett elkezdte kettlebell és TRX edzésekkel erősíteni magát, mára pedig már önmaga, egyedül végzi az erőnléti felkészüléseket.

A Tapolcai Trappolóknak sokat köszönhet. Ők vezették be a terepfutás világába és a mai napig sokat tanul tőlük. /Fotók: Tapolcai Trappolók/

Három évvel ezelőtt, Piliscséven indult első megmérettetésén, egy Legion Run versenyen, majd az év második felében, Eplényben, az első Spartan Race-én is célba ért. Onnantól nem volt „megállás”. Az akadályversenyek mellett rendszeresen indult félmaratonokon és a maratoni futóversenyt is teljesítette már.

A kezdet. A piliscsévi Legion Run verseny céljában. /Fotó: Lovász Barnabás/

Az első Spartan Race verseny után, Eplényben. /Fotó: Lovász Barnabás/

2016-ban teljesítette első maratoni versenyét. /Fotó: Lovász Barnabás/

Manapság már rutinosabban készül, sok tapasztalatot gyűjtött, tanult a hibákból, tudatosabban edz, jobban ismeri önmagát és azt, hogy mi vár rá. A terepfutás nagyon nagy hatással volt rá. Újra visszatalált a természethez, amely megváltoztatta az életét, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett. Többek között ennek és a veganizmus (állatjogi mozgalom) alapos megismerésének hatására megváltoztatta az étrendjét is, december vége óta nem eszik húst, februárban pedig elhagyta a többi állati eredetű terméket is, növényi étrendre váltott. Mindezt próbálta „ésszel”, komoly utánajárással tenni, nehogy egészségének kárára menjen. A legutóbbi versenyen kiderült, nem volt miért aggódnia, váltása nem befolyásolta negatívan a teljesítményét.

“Visszatalált” a természethez. A terepfutás közel áll hozzá. /Fotó: Tapolcai Trappolók/

– A nyolcadik és kilencedik akadályversenyemet egy napon, április 14-én, Nagykanizsán teljesítettem. A pálya 8,19 km hosszú volt 223 méter szintemelkedéssel és 24 akadállyal, amit én 1:40:05 idő alatt teljesítettem. Színvonalas volt a pálya, megdolgoztattak minket a szervezők. Az is megfog újra és újra ebben a versenyben, hogy nem tudom előre mi vár rám. Nem mindegy, hogy melyik akadályhoz mennyire sárosan, vizesen érkezem oda. A legegyszerűbbeken is el lehet bukni és a legnehezebbek is sikerülhetnek váratlanul. Age Group kategóriában indultam, ami azt is jelenti többek között, hogy semmilyen külső segítséget nem fogadhatok el, teljesen önállóan versenyzek. Az akadályok – vízben, sárban, földön – igazi kihívások, volt itt is például farönk cipelés, dárdadobás, kötélmászás, majomlétra és sok más izgalmas feladat. Természetesen nem ér véget a verseny, ha hibázol. A legtöbb akadálynál van lehetőség büntetőfeladatra. 30 burpee – azaz négyütemű fekvőtámasz karhajlítással – szabályos elvégzésével ki lehet váltani az elrontott akadályt. Nekem egy nap alatt, a két futamon 300 burpee-t sikerült „gyűjtenem”. – kezdte élménybeszámolóját az idei versenyről.

Az Élménykülönítmény színeiben indult a nagykanizsai Spartan Sprinten. Itt is izgalmas feladatokat kellett teljesíteni. /Fotó: Spartan Race/

A táv sikeresen teljesítve. Barátja, a szintén tapolcai Galambos László nem először indult Barnabással akadályversenyen. /Fotó: Lovász Barnabás/

– A nagykanizsai második futam a jótékonyság jegyében zajlott. Nem volt időmérés, nem voltak kötelezőek az akadályok és a burpee-k, de én az első futam szabályai szerint menten végig, mint ha az is egy Age Gruop kategóriás hagyományos Sprint lett volna. Ezen jótékonysági futam nevezési díjaiból befolyt összegét idén egy helyi gyermekotthonnak ajánlották fel a szervezők. Mindemellett azért is volt különleges számomra az a nap, mert a jótékonysági futamtól függetlenül bekapcsolódtam az Élménykülönítmény adománygyűjtési akciójába is. A Bátor Tábor javára gyűjtöttem, akik daganatos és krónikus beteg gyerekek ingyenes élményterápiás táboroztatásán dolgoznak. Én a tábor biztonságos magaskötélpálya-programját szerettem volna támogatni, amelyre 150000 Ft -ot tűztem ki célul. Nagyon hálás vagyok az adományozóknak, mert eddig 165000 Ft gyűlt össze. Hatan indultunk aznap az Élménykülönítmény színeiben és összesítve 664601 Ft -on áll a gyűjtésünk. Ezért is volt különösen fontos számomra a nagykanizsai verseny, mindvégig eszemben és a szívemben voltak a gyerekek. – emlékezett vissza.

A nagykanizsai második, jótékonysági futamon több, mint háromszázan indultak. /Fotók: Spartan Race/

Barnabás elmondta, amikor egy-egy versenyen leküzdi az akadályokat, beér a célba, az mindig energiával, önbizalommal tölti el és erőt ad a „hétköznapok” akadályaihoz. Mindig új és különleges élményekkel lesz gazdagabb. Újra és újra rajthoz áll, hiszen életének ez már a része, így érzi teljesnek magát. Legközelebb júniusban, Várgesztesen a Super-en, majd októberben Miskolcon a Beast-en tervez indulni. Kiemelte, hogy nagyon változatosak ezek a versenyhétvégék, hiszen többféle szintű megmérettetést szerveznek egymást követő napokon, és a legkisebbekre is gondolnak a gyermekfutamokkal.

Újra és újra rajthoz áll. Már az élete része a verseny. /Fotó: Spartan Race/

Érzelmileg is kötődik a sporthoz, különösen a terepfutáshoz és ehhez a sportághoz. Minden versenyen, felkészülésen rengeteget tanul, új emberekkel találkozik, akik inspirálják. Úgy gondolja, a legtöbb sportágban, így az akadályfutásban is mindenki egy közös célért küzd, nincsenek ellenségek, inkább csak ellenfelek. Segítik a másikat, ez pedig követendő példa.
A testmozgást igyekszik minél hatékonyabban beépíteni mindennapjaiba, hétköznapokon legtöbbször kora reggel sportol. Nincs egyszerű dolga, hiszen egy másik időigényes hobbiját választotta hivatásának, a zenélést, ami gyermekkorától kezdve jelen van életében. Tavaly diplomázott a Kodolányi János Főiskola Jazz basszusgitár szakán, jelenleg pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz bőgő szakán tanul. A Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola basszusgitár tanára, ahol zenekari gyakorlatot is vezet. Mindemellett különböző zenei stílusú formációkkal koncertezik basszusgitárral és nagybőgővel egyaránt. Szabadidejét szereti családi és baráti körben tölteni, szívesen olvas, néz inspiráló történeteket és igyekszik keresni a fejlődési lehetőségeket az élet egyéb területein is.
/Májer Edit/

A zene a hivatása. Több hangszeren is játszik./Fotók: Lovász Gábor/

Test és a lélek mélységei

Craniosacralis terápia, hipnoterápia. Sokak számára talán idegenül, furán hangzó kifejezések, ám mások számára magát az életet, a jobb egészségi állapotot jelenti a két független, de adott esetben egymást erősítő gyógyító eljárás. Miért említjük most együtt e kettőt? A válasz egyszerű, itt él köztünk egy terapeuta, aki mindkettőben otthonosan mozog és nem kevés hozzá forduló ember problémáján segített már az elmúlt években. Solymosi Antallal beszélgettünk.

A craniosacralis terápiát egy amerikai orvos dolgozta ki az 1920-as, 30-as években, miután felfedezte, hogy a légzés és az ismert keringési rendszer mellett van még egy keringési rendszerünk, ami a koponyacsont és gerinc mentén áramló folyadék formájában létezik a szervezetben. A koponyacsont a cranium, a keresztcsont pedig a sacrum, innen az elnevezés. A kezelés alapja, hogy az agyat, gerincvelőt tápláló cerebrospinális folyadék keringési ritmusát befolyásolják a testben lévő feszültségek. Ezek az akadályok lehetnek például a koponya csontjaiban, a gerinccsatorna mentén, vagy bárhol a testben. A kezelés oldja a blokkokat és aktiválja a harmonikus működéshez szükséges területeket. A masszázs jellegű kezelés hozzásegíti a betegeket a gyógyuláshoz, beindítja, erősíti a szervezet öngyógyító képességét. A terápia célja a kötőszövetes hártyák ellazítása és rajtuk keresztül az ízületi feszültségek korrekciója, az izom relaxáció, az agyi-gerincvelői folyadék áramlásának normalizálása, a koponyán belüli membránok lazítása, az agyi keringés javítása, fizikai és lelki stresszek oldása. A kezelés alatt legtöbben egy mélyen ellazult állapotba kerülnek, sőt, sokan elalszanak. Mindenki, akit craniosacralis terápiával kezeltek, könnyedségről, jobb komfortérzetről és javuló általános közérzetről számol be hosszú idővel a kezelés után is. A craniosacrális terápia segít migrén, álmatlanság, nyakés hátfájás, stressz, depresszió, magas vérnyomás, szédülés, tanulási nehézségek és viselkedési zavarok, emésztési problémák, menstruációs zavarok esetén is.
Nagyon jó eredmény érhető el vele ha állandó fájdalom jelentkezik bárhol a testünkben. Hatást gyakorol a csont- és izomrendszerre, idegrendszerre, a szív- és érrendszerre, az immunrendszerre.
Segít ortopédiai, fogászati és állkapocs-ízületi, valamint baleseti agyi és gerincvelői sérülések, problémák esetén. Sikerrel alkalmazzák terhesség alatti és szülés utáni nehézségek során, bármilyen
krónikus betegség,vagy legyengült állapot utóhatásai esetén.
Egy hölgy két bottal érkezett hozzám, komoly fájdalmai voltak. A kezelés hatása nála igen szembetűnő, ma komoly túrákon vesz részt, természetesen bot nélkül. De volt egy szemüveges kisgyerek is, akit szülei hoztak, azzal, hogy dekoncentrált, viselkedészavaros. Ráadásul egyre rosszabbul látott. Végül minden szempontból javult, a szemüveget pedig elhagyhatta.
A hipnoterápia a tudatos én háttérbe szorításával a tudatalattihoz való hozzáférésen alapul. – Ezzel a módszerrel nagyon sok betegség kiinduló pontját tudjuk meghatározni, hiszen bármi történik velünk az életben, az raktározódik a tudatalattiban, egy érzelmi pecséttel lezárva. Ezt feltörve tudjuk megvizsgálni azt a múltbeli eseményt, ami raktározódott. Nyilván ezt megváltoztatni már nem tudjuk, de annak a jelenünkre gyakorolt hatását módosíthatjuk. Ha például van valakinek egy hülye főnöke, s emiatt szinte utál bejárni dolgozni, az előbb, vagy utóbb betegség formában is megmutatkozik rajta. Mondhatni, saját magát betegíti meg az egyén. A helyzet feldolgozásában, a betegség kialakulásának megakadályozásában, az esetlegesen már mutatkozó tünetek gyógyításában segíthez a hipnoterápia. Rengeteg esetben tudjuk alkalmazni az eljárást, például különböző fóbiák, rossz szokások kezelésében, fájdalmak enyhítésében. Akkor hatékony lehet a hipnoterápia, ha valakit szeretteink közül elveszítünk, vagy ha a párkapcsolatból kilép az egyik fél.
Ez konkrétan úgy működik, hogy először egy kötetlen beszélgetés formájában tákékoztatom a hozzá forduló személyt, hogy mit is jelent a hipnoterápia. Sok a tévhit ezen a területen, ezért ezt különösen fonzos tisztázni mindjárt az elején. Először is, hogy nem vagyok varázsló. Majd azt, hogy ha olyat nem kérhetek tőle hipnózisban, amit józan ésszel, éber állapotban sem csekedne, mert akkor egyszerűen felébred. Kaptam egyszer egy igazán extrém kérdést az egyik pácienstől. Az érdekelte, hogy mi lenne vele, ha én meghalnék amíg ő hipnózisban van? Megnyugtattam, nem marad örökké abban az állapotban, egyszerűen felébred, mintha csak aludt volna. De le kell szögezni, hogy én semmit nem tudhatok meg abból, amit az alany egyébként sem mondana el nekem, ám azt is tisztázni kell, hogy mennyire bízik meg bennem. A bizalom szükséges ahhoz, hogy eredményt tudjunk elérni.
Volt egy hölgy, aki azzal keresett meg, hogy régóta nincs menstruációja és az orvosok is azt mondták, nem lehet gyermeke. A hipnoterápia során kiderült, hogy életének volt egy olyan kritikus szakasza, ami okozhatta a jelen állapotot kiváltó traumát. Az a bizonyos kiváltó ok pedig az volt, hogy partneréről kiderült, rákos. Ahogy erről értesült, szinte azonnal “megszűnt nőként működni”. A tudatalattijában mélyen berögzül az a félelem, hogy ha meghal a fiatalember, a leendő apa, akkor ő egyedül marad a kisgyerekkel. Ezt nem akarta, ettől rettegett. Ám változás később sem történt, annak ellenére, hogy fiatalember kigyógyult a rákból. Változás akkor következett be, amikor a hipnoterápia segítségével feltárták ezt a problémát. A hölgy is meggyógyult, a babaprojektnek már nincs fizikai akadálya. Az agyunk olyan csodálatos dolgokra képes, amit még elképzelni is nehéz.

Solymosi Antal korábban a gazdasági életben dolgozott, ám a sport (karate) is élete szerves részét képezte. Előbb a gerincet karbantartó tornára, a Pilates-re talált rá, s mélyedt el benne, majd innen vezetett egyenes út a craniosacralis terápiához. Azt nem árt tudni Antalról, hogy hatalmas küzdő, kemény, következetes ember, bármibe kezd, azt száztíz százalékon végzi. Így volt ez a Pilates esetében is, ahol gyakran élhette át az a jó érzést, hogy másokon segített. Olyanokon, akik gerincproblémájuk megoldására választották a speciális tornát, majd egy idő után örömmel számoltak be arról, hogy elmúlt a korábban állandósult kéz-, vagy lábzsibbadásuk. A hipnoterápia ehhez úgy társult, hogy Antal kereste annak a lehetőségét, hogy még hatékonyabbá tegye a már több éve gyakorolt craniosacralis terápiát. Ma már tapasztalatból mondja, a párosítás, s a szükséges képzések elvégzése jó döntés volt. Tapolcán kívül Hévízen és Budapesten dolgozik, illetve egy fogyásprogram kapcsán hívták most Szegedre.

Tehetség, kreativitás, szorgalom

Varjas Juditot már nem kell bemutatni a tapolcai és környékbeli embereknek, sőt országosan is egyre nagyobb ismertségre, nép-szerűségre tesz szert a fiatal iparművész. Újabb és újabb ötletekkel áll elő, szebbnél szebb ékszerek, dísztárgyak, munkák kerülnek ki kezei közül. Tehetség, kreativitás, szorgalom, együtt van jelen nála.
Az idei Tapolca Expo-n is kiállított, így nem volt meglepő, hogy a kézműves kategória közönségdíját ő vehette át a rendezvény zárónapján.

– Ennyit tévében még nem szerepeltem mint az elmúlt időszakban, éppen most is készülök egy forgatásra. Az általam készített halas lépcső óta ugrott meg az érdeklődés markánsan, nagyon sok emberhez eljutott a híre, ami számomra külön öröm – mondta Judit minapi találkozásunk alkalmával a Tapolcai Újság szerkesztőségében.

Az elmúlt egy esztendőre visszatekintve a Bakony Expo-t emelte ki, ahol nagy sikert aratott villákból és kanalakból „varázsolt” műalkotásával. A pályázati kiírás a pásztorkodás megjelenítését kérte, Judit ennek megfelelően egy pásztorfigurát és nyáját prezentálta a zsűri és a nagyközönség számára. A kompozíció a közönség által leginkább kedvelt pásztoros kézműves alkotása lett, így Judit a Villapásztor tereli kanál nyáját című pályamunkájával a Bakony Expo Kreatív alkotója címet vehette át.
Azt is meg kell jegyezni, hogy Varjas Judit az iparművészet területén elég széles spektrumban tevékenykedik, így érthető módon még szélesebb réteghez jutnak el munkái, mintha csak egy szűkebb területre specializálta volna magát. – Vannak a fix dolgok, az üveg-, meg a villaékszer készítés, illetve a festés. Én díszítő festőként végeztem, de van rajztanár, andragógus és tanári diplomám, sőt játszóház- és kéz-művesfoglalkozás vezetői képesítésem is. A festés mindig is jelen volt az életemben, ezzel szeretnék a továbbiakban is kiemelten foglalkozni. Közeledik a húsvét, ismét fókuszba kerül a tojásfestés, bár más jellegű munkák is adódtak. Több falfestészeti munka vár rám a következő napokban, továbbá kiemelném a Tapolca Expo-n a városnak átadott selfie-keretet is, amely azért igen komoly munka árán nyerte el végleges formáját – fogalmazott Judit (a keret a Tourinform irodába került, onnan szállítják majd el rendezvényekre, jó időben pedig az iroda bejárata elé helyezik ki).
A húsvéti festett tojásokkal összefüggő kérdésünkre el-mondta, hogy ebben is szereti a kihívásokat. Például strucc- és emu tojások festése, díszítése is fémjelzi tevékenységét. Az előzmény annyi volt, hogy megismerkedett egy strucctenyésztővel, aki üres, feldolgozásra alkalmas tojásokkal látta el. – Idén először emutól származó tojásokat is kaptam, de már tudom, hogy az nem az én műfajom. Vékonyabb, mint a struccé, és ennek megfelelően törékenyebb, kényesebb is, így nagyon megszenvedtem vele. Az első kettő produkció összetört. A nagyobb, keményebb strucctojásokkal viszont szépen lehet dolgozni, igazán látványos mű a jutalma a türelemnek, kitartásnak. Régebben foglalkoztam liba- és kacsatojásokkal is, a gyerekeknek tartott kézműves foglalkozások alkalmával inkább az utóbbit használtuk. Azokat csipkézni szoktam, a struccnál viszont idén próbálkoztam új technikával is. 3D-s elemeket vittem bele, de az antikolás, vagy a türkizkövek belefoglalása is előfordult, ám a nagy kedvencem továbbra is a festés, esetleg a gravírozás.
Azt is megtudtuk, hogy szülei sokat segítenek, illetve néha testvére is, így tevékenysége, mindent összevetve, családi vállalkozássá nőtte ki magát mostanra

– Szüleim, családom segítsége, ezer százalékos támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg, s ez az, amiért soha sem tudok eléggé hálás lenni – hangsúlyozta.
Sokat utazik, vásárokban kitelepül, s folyamatosan bővíti vevőkörét, növeli népszerűségét, ismertségét. – A legnagyobb ajándék azonban mindenképpen az számomra – fűzte hozzá Judit zárszóként-, hogy azt tehetem, azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Megélek belőle és még örömet is okoz.

Amikor éppen nem dolgozik, kifejezetten szeret olvasni. Imádja a pszichológiai témájú könyveket, és az arab környezetet bemutató regényeket, ezekben is főként a női sorsok alakulása érdekli. Rengeteg művészettel foglalkozó kötete van, számára érték az olvasás. Lassan nem fér el lakásában a sok mű. A mozgásra, testedzésre is jobban odafigyel mostanában, otthon a futópad a sláger, a konditeremben pedig inkább a súlyzós edzéseket kedveli.

 

Nagy Ferenc pilóta hadnagy emlékére 1917−2017

“Nevelkedtem Edericsen, meghaltam Itália egén, nyugszom a tapolcai földben”

 

  Az első világháború centenáriuma kapcsán idén az 1917. év hadieseményeire emlékezünk szerte az országban, s itt Tapolcán is. Lassan kitelik az esztendő és nem volna helyes, ha említetlen maradna városunk egyik jeles katonafia, aki igazából két település hőse volt anno. Ismereteink szerint a Nagy Háborúban két tapolcai repülőtiszt teljesített harctéri szolgálatot a Légjárócsapatokban, vagyis az osztrák-magyar légierő kötelékében. Kettejük közül a mostani történetünk (szó szerinti) hőse egyházasberzsenyi Nagy Ferenc tartalékos repülő hadnagy, régi tapolcai nemesi család sarja, Mojzer Endre tapolcai városbíró unokaöccse. 1893-ban született Veszprémben, Balatonedericsen gyermekeskedett, majd felsőfokú műszaki tanulmányait Budapesten végezte. Azt is tudjuk diákkoráról, hogy sok nélkülözésben és szűkölködésben volt része. Az első világháború kitörésekor ért katonaköteles életkorba, így tartalékos repülőtiszti képzésre jelentkezett, majd 1916. január 1-jén léptették elő hadnaggyá. A 12. tábori repülőszázadhoz vezényelték, majd áthelyezték a 21. repülőszázadhoz. Mindkét alakulat az olasz hadszíntér harcaiban küzdött ekkor. Brandenburg C-1 típusú kétüléses repülőgépre került és a harckiképzés befejezése után megkezdte az éles bevetéseit. A 21. repülőszázad a dél-tiroli Pergine repülőteréről végrehajtott felszállásai során az osztrák-magyar 11. hadsereg számára végzett felderítéseket az olasz vonalak felett és mögött. Közben számos légiharcot vívtak az ellenséges repülőkötelékekkel. Ezek során Nagy Ferenc a bátor helytállásával kivívta bajtársai és elöljárói elismerését. 1917. január 19-én például Kirják István szakaszvezetővel a fedélzeten részt vett a Primolano elleni bombatámadásban, miközben összecsaptak három egyidejűleg rájuk támadó ellenséges vadászgéppel. Április 25-én pedig négy olasz vadásszal vívtak találkozóharcot, s a túlerő ellenére az egyik gépet lelőtték. Nagy hadnagy összesen három légigyőzelmet aratott 1917 nyaráig. A világháború ezen szakaszában az öt légigyőzelmes pilótákat már valamennyi küzdőfél experte-nek, másként ásznak mondta, és eleven legendaként tekintettek rájuk. 1917. június 26-án Nagy Ferenc újabb bevetésre kapott parancsot, amelynek értelmében mélyen be kellett repülnie az olasz védelmi vonalak mögé. E napon Kannler szakaszvezetővel szállt fel. A bevetési légtérben túlerejű olasz vadászkötelékkel találkoztak össze, amellyel megütköztek. A gépükre záporozó géppuskasorozatok mindkettejüket eltalálták. Nagy Ferenc halálos sebesüléseket szenvedett és már a levegőben elvérzett. Kannler szakaszvezető szintén súlyos sebei ellenére sikeresen kivált a légiharcból és az összelőtt Brandenburgot saját területen egy tüzérségi üteg mellett a földre tette. A repülő hősi halált halt hadnagyot posztumusz kitüntették a hadiszalagon adományozott és kardokkal ékesített Osztrák Császári Vaskorona Rend III. osztályával. Földi maradványait a családja hazaszállíttatta Tapolcára és katonai tiszteletadás mellett a Keszthelyi úti temetőben helyezték nyugovóra. Személye és emlékezete történelmi periódusokat és politikai kurzusokat átívelő jelenséggé vált.

Amikor 1937 és 1945 között tapolcai repülő katonák alakzatban jöttek vagy mentek a Keszthelyi úton, minden esetben vigyázzmenetet vertek a kerítéshez közeli síremlék előtt. Éppúgy, mint 1952 és 1956 között a 23. Önálló csatarepülő ezred gyalogrukkoló szakaszai vagy századai, mégpedig abban a történelmi korszakunkban, amelyiknek hivatalos nagyságai nem igazán méltányolták a Nagy Háború hajdani hőseit. Mivel aztán családja időközben kihalt Tapolcán, ma már nem találjuk meg a nyughelyét, de megtalálhatjuk a másodlagos helyen álló eredeti síremlékét. E mementó a temető főbejáratánál húzódó jelképes első világháborús emlékparcellát zárja északról, azzal a felirattal, hogy: „egyházasberzsenyi Nagy Ferencz repülő hadnagy az olaszokkal vívott légiharczban meghalt a hazáért 1917”. S mivel Balatonederics község is saját hősének érzi hadnagyunkat, az ottani hősi emlékmű márvány felirattábláján ugyancsak megtaláljuk a nevét. Nekünk jelenbeli tapolcaiaknak meg csak egy tennivalónk van igazából. Emlékezni rá, és mikor máskor, ha nem most: hősi halálának centenáriumán.

Hangodi László történész-főmuzeológus

 

Éjjel a Badacsony tetején

Minden héten írok a Tapolca Városi Sportegyesület Természetjáró szakosztályának aktuális túrájáról, amihez régóta tervezem, hogy csatlakozom. Most végre megtettem, először, de remélem nem utoljára. Holdfénytúrán jártam a Badacsonyon.

A természet szerelmeseként egyik kedvenc elfoglaltságom a barangolás. Akadt, hogy éjjel is csatangoltam, de tervezett túrán a napnak ebben a szakában még nem vettem részt. Édesanyám és egyik barátnőm is csatlakozott hozzám. A Római úton parkoltunk, majd gyalog indultunk el a Kisfaludy úton, amivel le is tudtuk a bemelegítést. Fél nyolckor volt találkozó a Szegedy Róza Háznál. Nem gondoltam volna, hogy a fényképekről már jól ismert „TVSE túrázó keménymagon” kívül, ilyen sok ismerőssel találkozom.

Kilátás a Szegedy Róza Háztól. Már alkonyodott, amikor elindultunk. /Fotó: Májer Edit/

Már szürkület volt, amikor Árvai Gábor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park geo- és madarász túravezetője – túlharsogva a szomszéd étteremben zajló lakodalmat- köszöntött minket, majd rövid ismertető után elindultunk a csenddel kecsegtető erdő felé.

Első pihenőnk a Rózsakőnél volt, ahol előkutattam- rutinosabb társaimmal együtt – a zseblámpámat. Gábor hiteles és tapasztalt vezető volt, aki könnyed, érhető, humoros hangnemben érdekes témákról beszélt. A túra végére azonban egy világ dőlt össze bennem, ugyanis a korábbi Badacsonyról és a Balatonról szerzett irodalmi, történelmi, környezetei és földrajztudásom jó részét sikerült röpke két óra alatt megcáfolnia.

Számolgattam, mennyien lehetünk. Nagyjából ötvenen voltunk még a Rózsakőnél, de gyanítom, hogy onnan már nem mindenki jött tovább, a későbbiekben pedig már inkább a lában elé néztem, és próbáltam nem orra bukni a sötétben.

A már említett és áhított csend még váratott magára, ugyanis a partról a szüreti mulatság hangjai és fényei jó ideig elkísértek még minket.

Ahogy továbbindultunk már teljesen ránk esteledett. Érzékszerveimre még jobban szükség volt a lámpafénnyel gyéren megvilágított kőlépcsőkön lépdelve. Akaratlanul is dudorászni kezdtem a szüreti vigadalomból felhangzó és egyébként pont aktuális „lány sétál a domboldalon” dalt. Miközben arra gondoltam, hogy a nekem térd fölé érő lépcsőfokot lendületből teljesítve milyen combformáló hatása van, csak a jó szerencse és pár milliméter mentett meg attól, hogy az előttem haladó, nálam három fejjel magasabb fiatalember hátizsákjával találkozzon az arcom. Ez után már jobban koncentráltam, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim.

A pirossal jelzett útvonalon haladtunk. /Fotó: Internet/

A Hertelendy pihenőnél, hallgatva Gábor elhalkuló mondatait, a macskakőről, ami a Macskalyuk nevű bányáról kapta a nevét, barátnőmmel elcsavarogtunk egy kicsit. Néhány métert kellett csak megtennünk egy eldugott kis kilátóhoz. A környező települések világító kis hangyabolyokra emlékeztettek.

Továbbindult a csoport. Az idő kellemes, hűs, a levegő pedig végig friss volt, a szél olykor felerősödött. Már lehetett látni lehullott faleveleket, érezni az ősz illatát az erdőben. Megálltam, lepillantottam a mögöttem kígyózó sorra, és az apró lámpásokkal bányába igyekvő törpék jutottak eszembe a meséből.

A Kőkunyhó pihenőnél támadást indított ellenünk egy megzavarodott, hatalmas zümmögő, repdeső valami, úgyhogy jobbnak látta mindenki kikapcsolni fényforrásait. A lomkorona engedte, hogy a csillagos eget lássuk, gyönyörű volt. Itt végre teljesen magába „szippantott” az erdő, mesterséges zajok és fények nélkül.

Egy korábbi felvétel a kelő Holdról. /Fotó: Májer Edit/

Végül megérkeztünk célunkhoz, a Kisfaludy kilátóhoz. A legbátrabbak- természetesen én is köztük voltam – elindultak a tisztás közepén tornyosuló építmény felé. Megszámlálhatatlannak tűnő csigalépcső után felértünk a tetejére. Két dolognak örültem nagyon. Egyrészt, hogy viszonylag új a kilátó, ezért stabil, másrészt, hogy csuklyás pulcsi volt rajtam, mert süvítő szél, olykor hatalmas erejű lökésekkel várt minket odafent. Kaptunk egy kis tájolást mi merre található, és körbepillantva meseszép látvány tárult a szemünk elé. Fent a csillagok, lent a falvak pöttyei világítottak. Csak egy dolog hiányzott nagyon az égről, a Telihold.

A célt teljesítve, elégedetten és kellemesen felpezsdülve csatlakoztam a többiekhez. Visszafele, mint az lenni szokott, sokkal rövidebbnek tűnt az út. Ismét felhangzott a napjainkban népszerű könnyűzenei formáció, mely innentől már végigkísért minket a túrán. Miközben barátnőmmel énekelgettük, és azon vitatkoztunk, hogy ki az eredeti dalszerzője az épp hallgatott slágernek, azon kaptuk magukat, hogy a csoport teljesen szétszakadt. Látótávolságon belül nem volt se előttünk, se mögöttünk senki, akinek valamire való fényforrása lenne, mi meg ott álltunk az én – inkább csak dísznek mondható – kislámpámmal és botladozunk lefele a meredek kőlépcsőkön. Óvatosan megszaporáztuk lépteinket, és szerencsére sérülés nélkül sikerült becsatlakozunk egy jelentős fénnyel rendelkező zsebláma tulajdonosához. Ekkor jegyeztem fel gondolatban, hogy legközelebb kölcsön kérem öcsém fejlámpáját.

A Rózsakőnél volt a találkozó pont, ahová mindenki épségben megérkezett. Itt búcsúzott el a túravezető, majd mindenki a saját tempójában indult el. Lefelé, az erdőt elhagyva a „civilizáció” fényeivel együtt megpillantottam a Holdat, amely vörösen izzott a fekete égen. Hiányérzetem lett volna, ha lemarad az éjszaka legnagyobb égiteste a nevével fémjelzett túráról, de így boldogságom már teljes volt.

Ellenálltam a kísértésnek – ami nagyon nagy volt -, hogy olyan felszereléssel érkezzem, amivel vállalható fényképeket tudok készíteni éjszaka, hiszen se idő, se mód nem lett volna rá ennyi emberhez igazodva.

Ez a kép szinte teljesen tükrözi az akkori látványt. /Fotó: Internet/

Elvesztettem az időérzékemet. Amikor rápillantottam az órámra a Kisfaludy háznál, azon tíz óra múlt pár perccel. Igazán különleges élmény volt szervezetten részt venni egy ilyen éjszakai kiránduláson. Azóta is a fejemben kószál az a gondolat, amit az egyik kiránduló társunk mondott, mikor már a Római úton sétáltunk, miszerint egyszer kell csak elmenni a túrázókkal, utána rákapsz az ízére, és folyton azt várod már, hogy szombat legyen. Azt hiszem, igaza volt. /Májer Edit/

Arcok a szomszédból

A Tapolcai Városi Televízió új műsorában olyan helyi embereket mutatunk be akiket sokan ismernek egy bizonyos területről, ám  ezúttal egy másik, a nagy többség számára ismeretlen oldalukról világítjuk meg őket.

Az Arcok a szomszédból első vendége Kamon Róbert vállalkozó, kereskedő, aki szabadidejében régi, lerobbant játékgépeket, elsősorban flippereket újít fel.

Műsorunk következő részét augusztusban tekinthetik meg nézőink, majd utána havonta (minden hónap utolsó szerdáján) jelentkezünk aktuális riportunkkal.

Rossz szomszédság, szeméttel kitömött ház

Visszataszító, szeméttelepnek használt családi ház, autókkal eltorlaszolt kapubejáró. Halmozottan problémásnak élik meg a mindennapjaikat a Csányi László  utca egyik közös udvaros épületének lakói. Azt mondják, az illetékesek meghallgatják ugyan őket, de nem tapasztalnak pozitív változásokat.  Legfeljebb néha elviszik, elvitetik a szomszéd orra elől a ház elé ömlesztett hulladékot.

Mintha csak itt lenne a hulladéklerakó, időnként nagyobb lomis kupacok érkeznek a helyi védelem alatt álló ház elé. Ha nem vitetik el, bekerül az épületbe

Valakik rendszeresen nagy mennyiségű lomis szemetet raknak le a kapubejárónk közelébe- panaszolja Horváth László, aki a közös udvaros tapolcai ház egyik lakásában él. Most is éppen ez történt-mutat egy méretes halom zsákokba gyömöszölt valamire a ház bejárata előtt. – A szomszéd időnként beviszi magával a szemetet a házba. Innentől fogva persze magánterületre került a szemét, azt gondolják, így senkinek semmi köze hozzá. A ház teteje nemrégen beszakadt, ázik, bűzlik a sok odahordott hulladék. Igazi patkánytanya lesz itt előbb-utóbb – vélelmezi a panaszos.

Látvány az udvarból

És valóban, ahogy belépünk a régi épület  boltíves bejáratán, már látjuk is miért nem jó itt élni. Itt-ott fekete zsákok nagy halomban, szemben egy félig nyitott ajtó, ahova belesve jól látszik a csúf és nem mellékesen büdös hulladékhegy, amely a beszakadt tetőn keresztül ázik is, ha elered az eső  . A helyzet pikantériája, hogy kinn tábla hirdeti, védett épületről van szó. Persze ezúttal inkább bizonyos lakók életvitelétől, mentalitásától kellene megvédeni a házat, mint  egy építészeti átalakítástól. A régi megoldatlan probléma visszataszító hellyé teszi Horváth Lászlóék és házuk többi lakójának otthonát, pontosabban udvarát.  De nem ez az egy probléma, amit sérelmeznek.  Kapubejárójukból ugyanis személyautóval sem lehet kifordulni vagy bejárni, ha a bejárójuk közelében, vagy szemben autók állnak az út szélén-állítják.  – Különösen az idegenforgalommal erősebben érintett napokon gond, hogy a keskeny utca másik oldalán nem tiltja semmi a parkolást- panaszkodnak az itt lakók, akik úgy érzik, hogy  összetett, de  valós problémáikkal egyedül maradtak, nincs aki segítsen.  /Töreky László/

Csak lejjebb tilos a megállás, előttük szabad a pálya

 

 

 

 

Kutyás gondok a menhelyen

Immár nem először fordul elő, hogy ismeretlenek kutyát kötnek ki az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely kapujához. Az elmúlt vasárnap is ez történt, egy nagyobb testű, harcias, chip nélküli ebet láncoltak a bejárathoz. Erről Ulrike Vollner és Trümperné Bogdán Mariann tájékoztatta lapunkat a napokban.

Az állatmenhely és az azt működtető, támogató alapítvány vezetői, aktivistái arról számoltak be, hogy sajnos több alkalommal jártak már így. Ilyenkor a hátsó kapun tudnak bejutni, és belülről próbálják valamilyen módon a kikötött kutyát elkapni. Ha szelídebb, és elfogadja az étket, akkor szerencséjük van, ha harcias, és támad – mint a legutóbbi – akkor már nehezebb a dolguk. – Nincs altatólövedékes puskánk, se más eszközünk, ilyen esetre, segítséget az állatorvostól, illetve a rendőrségtől kérhetünk. A városban működő kamerarendszer egyik kamerája egyébként figyeli a kaput, de az a gond, hogy a mostani esetnél nem látszott a cselekmény a belógó ágak miatt. A balesetveszélyen túl az is nagy gond, hogy nekünk az ilyen helyzetek kezelésére nincs külön keretünk. Tapolcával állunk hivatalosan gyepmesteri szerződésben, de a környékbeli településekkel nincs ilyen megállapodásunk. Pedig az említett módon kikötött ebeket jellemzően a város határain kívülről szállítják ide – tudtuk meg Ulrike Vollnertól.
– Az egyértelműen szabálysértés, ha valaki másra terheli rá kutyáját, főleg úgy, hogy a kötelezően előírt chip sincs benne. Mindezt megteheti felelőtlenül és sajnos büntetlenül. Az elkövetőt nem érdekli, hogy nekünk ez egyfajta veszélyhelyzet, hiszen nincsenek biztonsági ruháink, felszereléseink, megfelelő képzettségünk ahhoz, hogy harci kutyákat fogjunk be. Mi állatvédők vagyunk, próbálunk segíteni a magányos ebeken, de a törvényi előírások betartatása, ami munkánkat segítené, már nem a mi kompetenciánk. Az önkormányzatoknak kellene ellenőrizni a közigazgatási határainkon belüli ebtartás szabályosságát, beleértve a chipek meglétét. Ha ez mindenhol sza-bályosan működne, akkor az ilyen problémák sokkal ritkábban fordulnának elő, esetleg megszűnnének – tette hozzá Mariann.
Azt is megtudtam a két hölgytől, hogy Tapolca a gyepmesteri szolgáltatásért fizet az állatmenhelynek, de a faluk nem. A kutyák nagy része viszont máshonnan érkezik ide. Pillanatnyilag százharminc fölötti az állatok létszáma, csak az idén húsz gazdátlan, chip nélküli ebet fogadtak be. Ez pedig költség, hiszen a járműhasználat, majd az oltás és a chippel való ellátás, ivartalanítás pénzbe kerül. Éppen ezért a tapolcai mintára a vonzáskörzet településeitől szívesen fogadnának némi működési támogatást. Mert nekik alapvetően nem hatósági feladatuk a gazdátlan ebek beszállítása, a munkát mindketten önkéntesként végzik. Abból gazdálkodnak, amit az alapítvány hoz, illetve a várostól kapott összegen túl az egyéb adományok segítik a működést. Ha fizetésért dolgoznának, a mostani pénz nem fedezné a menhely fenntartási költségét, igaz, még így sincsenek könnyű helyzetben. Igyekeznek segíteni az állatokon, de rengeteg a munka, alig győzik. Ulrike elmondta, az egyik falu polgármestere azzal hívta fel, hogy van náluk egy elszállítandó kóbor kutya, ami ráadásul vemhes. A 15 ezer forintos kiszállási, elszállítási díjat viszont sokallta. Pedig ebből adott esetben még a veszettség elleni oltást és a chipelést, ivartalanítást is biztosítani kell. Ha Tapolcán történik hasonló eset, azt a gyepmesteri szerződés szerint, külön térítés nélkül megoldják, beleértve az elhullott állatok összegyűjtését is. A megnyugtató, hosszú távú meg-oldás egyszerűen kivitelezhető lenne, csupán a vonatkozó szabályzókat kellene betartani az érintetteknek, legyen szó bármely állampolgárról, vagy éppen önkormányzatról, polgármesteri hivatalról.

Átcsúsztunk a déli partra

Sikeres kezdeményezésnek bizonyult a Balaton-átcsúszás néven debütáló program szombaton. Több ezren, illetve egyes becslések szerint, akár hat-hétezren is átkelhettek a tavon Badacsony és Fonyód között.

csúszás 56

Bizonyára a vastagra hízott balatoni jégpáncél és a tó szezonon kívüli népszerűsítése adta a feladatot, az ötletet és lehetőséget Kardos Gábor főszervezőnek, hogy meghirdesse a Balaton-átcsúszás névre keresztelt rendezvényt. A 11 órai kezdésre szinte bedugult Badacsony, a kikötő melletti parkolók megteltek, az autósok a település mellékutcáiban kerestek parkolási lehetőséget, néha több, néha kevesebb sikerrel. A parton is tömegek gyülekeztek, szervezésnek kevés nyoma volt, mindenki érzése szerint vágott neki a nagyjából öt kilométernyi jeges gyaloglásnak, vagy korcsolyázásnak. A Balaton felülete a partról hamarosan úgy nézett ki, mintha valamiféle népvándorlás zajlana rajta.

csúszás 5

A program gazdái az ígéretek szerint biztosították a rendezvényt, ennek ellenére kevés szervezőt, vízi mentőt lehetett látni, konkrétan minden átkelésre vállalkozó ment a többiek után. Néhány baleset is történt, hiszen ahol korcsolyáznak, ott gyakran el is esnek, szerencsére kirívó esetről nem hallottunk. Egyébként szinte ugyanannyi idő alatt, (mintegy másfél óra alatt) ért át Fonyódra az, aki csak bakancsban bandukolt, mint az, aki korcsolyázott. Ennek egyszerű oka volt. A korcsolyázóknak időnként véget ért a pálya, korcsolyázásra alkalmatlan jégtorlódásos szakaszoknál le kellett venni sporteszközüket és ez jelentős időveszteséggel járt számukra.

csúszás 22

Mindenesetre Fonyódon mindenkit finom vörös forralt borral vártak a szervezők. Sokan voltak, akikért autóval jöttek, de talán többen, akik visszafelé is megtették a távolságot. A hideg ellenére az időjárás kedvező volt, így a résztvevőknek aligha okozott gondot az oda vissza 10-11 kilométernyi csúszkálás.

csúszás 44

csúszás 2

A fonyódi önkormányzat ugyan rendkívül baleset-, illetve életveszélyesnek nyilvánította előzetesen a rendezvényt, ennek azonban kevés alapját érzékeltük a helyszínen. Vízből mentésről szerencsére nem hallottunk, kisebb sérülésekkel járó, elcsúszásos balesetek elenyésző számban voltak. /Töreky László/

csúszás 17