Olvasóinktól kategória bejegyzései

Mindig legyenek céljaink!

Dr. Tompos József üzemorvos –  Egy fontos szempont… Túl vagyunk a decemberi ünnepeken, adventen, Jézus születésén-karácsonyon, szilveszteren az év utolsó napján. Az év vége az év nagy számadásának, új remények, várakozások fogadalmak, elhatározások ideje.

tomposjozsef2

Az óév utolsó napján gyakran fogadalmakat teszünk, például majd le-szokunk a cigarettáról, majd sokkal több időt szánunk valamire az új évben, vagy leadunk a súlyunkból vagy hétköznapjaink bizonyos mometumaira jobban oda fogunk figyelni.
Miután túl vagyunk az óév búcsúztatásán belekezdünk az új évbe, elérkezett az idő, hogy a szilveszteri fogadalmakkal, elhatározásokkal kapcsolatban a tettek mezejére lépjünk! Céljaink eléréséhez vértezzük fel magunkat akarattal, kitartással , szorgalommal és folyamatosan dolgozzunk ügyünkön! Még a valóságtól elrugaszkodott célkitűzéseink – nevezzük őket álmoknak – is megvalósulhatnak kellő eltökéltségünk és a külső körülmények kedvező összejátszása esetén.
Igaz, nagyon nehéz időszak van most Magyarországon sok tekintetben de Nyugat-Európában vagy akár a tengeren túl sem kolbászból van a kerítés. Odakinn is nehéz a megélhetés, de itthon is lehet boldogulni (például egy bármilyen lakóingatlan árának összespórolásához nyugaton sokkal hosszabb idő kell mint nálunk) . Ha a munkaerő helyzetre gondolunk egyre több hiányszakma képződik itthon. A munkájára odafigyelő, dolgozni akaró és tudó emberekre mind nagyobb szükség van. Ennek lassan a bérek emelkedésében is meg kell mutatkozni. Te-hát akár mivel is foglalkozunk, azt próbáljuk minél jobban csinálni az új évben is. Gondolkodjunk pozitívan, törekedjünk a jóra, a jobbra és boldoguljunk itthon, mert itt a hazánk!
Ne hagyjuk magunkat az árral sodródni! Mindig legyenek céljaink! Ha vannak célkitűzésein tudjunk értük dolgozni is! A célhoz vezető utat nekünk kell kitaposni de az úti göröngyök, akadályok soha ne szegjék kedvünket, kitartásunkat!
E gondolatok jegyébe csapjunk bele a 2017-es évbe – BÚÉK! !

 

SZEM-PONT /A húsz méter, nem véletlenül 20 méter

Veszélyes közlekedési szituációnak számít, amikor valaki az útkereszteződéshez közel parkol. Így a kereszteződéshez érkező, és ott körülnéző autós számára gyakran rendkívül nehézzé válik a jobbról, vagy balról érkező gépjárművek észlelése. Ilyen potenciálisan érintett hely Tapolcán a József Attila, Sümegi út és Május 1 utca kereszteződése is.

keresztezodes-2

A megállni tilos tábla és alatta a kiegészítő információ, világosan jelzi, hogy húsz méterrel a tábla után már megállhatna a vezető. Ehelyett rendkívül gyakori, hogy 10-12 méteren belül állnak meg az autósok. A KRESZ szabály megszegésének csupán két oka van, a lustaság, vagy kényelmesség és hogy pont szembe van egy orvosi rendelő, ahova igyekeznek a szabályszegő sofőrök. Ez nem egyszerű parkolás, hanem ebben az esetben inkább gondatlan veszélyeztetés-fogalmazta meg szerintünk jogos észrevételét és véleményét egy olvasónk. Amikor arra jártunk mi is tapasztaltuk, hogy egy Opel és egy másik autó éppen ott parkolt, maximum 10-14 méterre a táblától. A József Attila utcából érkező autósoknak majdnem a sümegi út felező vonaláig ki kellett tolniuk kocsijuk orrát, hogy észlelhessék a Sümeg irányából érkezőket. Ennél sokkal körültekintőbbnek kellene lennünk, jobban kellene figyelnünk egymásra! /Töreky L./

 

MEGHÍVÓ A MÁRTON NAPI BÚCSÚRA

Gyökér Kinga és Vörösváry Ákos

Kedves Diszeliek, s távolabbról is Diszelre Figyelők!

Vannak ünnepek, például a név- és születésnapok, amelyeket hol praktikus okokból, olykor szükségből vonunk össze, és ezt senki nem érzi sérelmesnek az ünnepeltek közül. (A mi családunkban például 7 áprilisi születésnapját ünnepeljük egyszerre.)
Természetesen vannak ünnepek, amelyeket sem halasztani, sem összevonni nem lehet. Ahelyett, hogy sorolni kezdenénk ezeket, most koncentráljunk a diszeli búcsú napjára!
Nem hiszem, hogy bármi okból elhalasztották volna valaha is. (A háborús évek ugyan minden alól kivételt képeznek, de tudjuk, hogy 1944-ben Budapest ostromakor sokan állítottak – a harcok dacára is – karácsonyfát.)
Az évek múlása elkerülhetetlenül átrajzolja nem csak az arcunkat, szokásainkon is nyomokat hagy, színezi, módosítja őket – így, vagy úgy, de megteszi a magáét. Teheti, mert ő a legnagyobb úr az ismertek között, az Idő.
Milyen magától értetődő volt 1990 előtt – évtizedeken át – hogy a búcsút követő hétfőn, aki csak tehette nem ment dolgozni. Búcsú másnapja… (Történetileg így alakult.) Azután meg úgy alakult, hogy ez az ünnepi másnap lekopott a búcsúi szokásrendről. (Történetileg…) Azután elmaradtak a céllövöldék, a körhinták – mintha egy szakma halt volna meg – elkopott a látványos, zajos és vonzó búcsúi sokadalom… ugyancsak történetileg. Időközben – történetileg – megszületett az Első Magyar Látványtár és Szent Mártonkor évek óta örömmel hívja vendégségbe a falu népét, rokonaikkal, barátaikkal együtt; beszélgetni, borozgatni, kiállítást nézni. Látszólag ennyi a Látványtár nyújtotta „hozzáadott érték”. Hisszük azonban, hogy ennél sokkal több történik ezen a novemberi napon a Stankovics-malom jeles épületében, ami majd csak később visszatekintve válik világossá. Bízunk benne, hogy az a majdani visszatekintés méltónak és illőnek ítéli ezt a „hozzáadott értéket”.
Történetileg úgy alakult, hogy az Első Magyar Látványtár 21. alkalommal hívja, várja Szent Mártonkor a Falu Népét, és az Alapítók nevében ígérhetjük, hogy a jövőben is évről évre így lesz, amíg az Első Magyar Látványtár – Isten segedelmével – létezik.
Szeretettel várjuk Mindnyájukat, várunk Mindnyájatokat november 13-án, vasárnap, a búcsú napján 10 és 19 óra között, a vénséges vén Stankovics-malomba!
2016. november 3.
Gyökér Kinga és Vörösváry Ákos
a Látványtár követei

latvanytar_26aaa

E l s ő M a g y a r L á t v á n y t á r K i á l l í t ó h á z a,

T a p o l c a – Disze l  T e m p l o m t é r

Telefon: 06 30/244 6985 és 06 30/316-8708
www.latvanytar.com info@latvanytar.com

A Batsányi Körről újra

Csaba Dezső – A Batsányi Kör 2015-ben azzal a céllal kezdte meg működését, hogy Batsányi János életével és korával részleteiben megismertesse az eziránt érdeklődőket. Mutassuk meg, hogyan érte el a költő azt, hogy a magyar irodalom egyik megkerülhetetlen, hatásos része legyen.

batsanyiplakett

Meg akartuk ismerni és ismertetni a kort, amelyben élt, azokat a társadalmi és emberi viszonyokat, amelyek a sorsát és nem utolsó sorban a személyes jellemzőit alakították.
Az elmúlt több mint egy év alatt olyan beszélgetéseket folytattunk, amelyek a környezetét mutatták be.
Megtudtuk, hogy mit jelent szabadkőművesnek lenni. Ez a ma is élő mozgalom a 18. század elején indult. Batsányi és több segítője is tagja volt. A témát Dr. Sáry Gyula főorvos úr taglalta.
Majd megismerkedtünk a történelmi korral. Magyarország és a magyar társadalom szerkezetével és összetételével. Megtudtuk, mit jelent az, hogy valaki honorácior lett, hiszen Batsányi élt azokkal a jogokkal, amelyeket ez az állapot biztosított számára. A témát Riba Erzsébet tanárnő fejtette ki.
Azt a Tapolcát, ahová a költő született és kisgyermek korát élte Kertész Károly ny. könyvtárigazgató úr mutatta be. Itt Német István Péter költő a Batsányi szülők munkájával ismertetett meg minket. Szó került arról is, hogy a különböző támogatók segítségével milyen tanulmányokat folytatott és milyen eredménnyel.
Németh István Pétertől tudtuk meg Batsányi és Baumberg Gabriella zenei kapcsolatait. Jó tudni, hogy Gabriella három költeményét a kor legnagyobb zeneszerzői zenésítették meg. Tudjuk, hogy Batsányi költeményeivel a 20. század neves zeneszerzői foglalkoztak, köztük Kodály Zoltán is.
Szót ejtettünk a kassai környezetéről. Ez a világ nagyon különbözött attól ahonnan elindult. Olyan körökben forgott, amelyek segítették beilleszkedését a kor felső társadalmi rétegébe.
Eddig jutottunk, és sajnos, a nagy érdektelenség miatt kénytelenek voltunk leállni. A nyár és az ősz folyamán –egyéb okok miatt is – szüneteltettük a működést.
Most érkezett el az idő, hogy újra elkezdjük az összejöveteleket. Az eddig megszokott havi rendszerességgel folytatnánk a foglalkozásainkat. November 10-én 16,30 órakor jönnénk össze ismét a VOKE Batsányi J. M.O.K-ban. Mostani beszélgetésünknek témája a „hogyan tovább?” kérdés megválaszolása lenne. Az biztos, hogy a következőkben Batsányi költészetével és prózájával szeretnénk foglalkozni, természetesen beleágyazva a kor irodalmi és történelmi életébe.
Néhány szervezési kérdést is meg kell beszélnünk az első alkalommal.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki jobban meg szeretné ismerni Batsányi Jánost és munkásságát. Biztosan szeretné tudni, hogy kiről van szó minden év májusának első hetében.
Cs.D.

Deák Ferencre emlékezünk

Árvai Gábor – “Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”

deakferencdombormu

213 éve született Deák Ferenc, a „haza bölcse”, a 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa. Deák az 1832-36-os országgyűlésen kapcsolódott be a modern, polgári Magyarországért vívott küzdelembe, majd az első felelős magyar kormány minisztere, a szabadságharc bukása után pedig a passzív ellenállás vezéralakja lett. Pályafutására a kiegyezés nagy művével, a dualista állam alapjainak lerakásával tette fel a koronát. 1833. május 1-én lépett az ország politikai színpadára és 1873. június 3-án mondta el utolsó nagy parlamenti szónoklatát. E két dátum időben körülhatárolja politikai pályáját, amelynek kiemelkedő állomása a Kiegyezés tető alá hozása volt. Egész tevékenységére a szabadelvű gondolatok eszmeisége jellemző. Napjaink példaképe lehet Deák azzal, hogy nem tört népszerűségre, tekintélyre vagy befolyásra. A reformok szükségességébe vetett hit hajtotta, keményen harcolt értük, noha többször is vereséget szenvedett. De sosem adta fel elképzeléseit, politikai programját. Okos taktikus volt, mert sosem tekintett egy-egy eljárást végleg befejezettnek, vagy valamely dolgot elveszettnek, ha hitt az ügy igazságos voltában. Mohón figyelte mások véleményét, még ellenfeléit is, és így a leghátrányosabb helyzetben sem vesztette el önuralmát. Soha nem alázott meg másokat és nem erőltette rá véleményét másokra. Tanulhatna tőle a mai politikusi elit. Az országgyűlési ülések látogatásában tanúsított serénysége szintén példaértékű. Igazi államférfi volt, a saját ítélete szerint, mint felvilágosult törvények alkotója. Számomra legvonzóbb gondolata az volt, hogy a társadalmat állandó mozgásban lévő, dinamikus lénynek tekintette, amelyben véglegesnek semmi sem tekinthető. Sem az Áprilisi törvényeket, sem a Kiegyezést nem tartotta befejezett alkotásnak, hanem pontosan egy új kezdetének. Deák szerencsés volt, hiszen földrengésszerű társadalmi változások idején a jövő alakításán munkálkodhatott. Az egykori igazságügyminiszter megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit. Apolitikus életműve, a dualista rendszer utóbb fél évszázadon keresztül fennmaradt, teljesítménye nyomán tehát mindmáig joggal nevezzük őt a haza bölcsének. Történelmi érdeme, hogy a magyar jövőt a nyugati világ uralkodó eszméinek és irányzatainak keretébe tudta állítani. A zalai középnemes művelt européer volt. Gondolatai, írásai, tettei olyan aktuális tanulságokat kínálnak ma is, mint ahogy kortársai is tanulhattak belőlük. Tisztelettel emlékezünk mi is Deák Ferencről ezzel az idézettel: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”

Árvai Gábor, az MSZP Tapolca és Környéke elnöke

A tapolcai Hotel Gabriella malomkerekének rövid története

Hangodi László – A fennmaradt középkori írásos emlékek már a XIII. század első felében említik a tapolcai malmokat.

malomkerek

A XIV. század folyamán mezővárosi rangot szerzett település malmai a mindenkori földesúr tulajdonát képezték. 1554-ig a városlődi karthauzi szerzetesrendi kolostor egymást követő rendházfőnökei gyakorolták e jogot. 1554-től kezdve pedig a veszprémi püspökök voltak a város urai. A malmok minden időkben komoly jövedelemforrást jelentő létesítmények voltak. A földesúr árenda, azaz bérleti díj fejében adta ki üzemeltetésre a jelentkező molnármestereknek. Ez az idő- szak bár a török-magyar végvári harcok kora, a malomipar mégis működött a mindennapos katonai küzdelmek árnyékában. Érdekes kortörténeti adalék, hogy a hegyesdi várat 1561 tavaszán rajtaütéssel elfoglaló törökök az egyik tapolcai malomból erődítményt akartak kiépíteni, amiből aztán mégsem lett semmi. Egy 1588-ban keletkezett összeírás tanúsága szerint a város belterületén összesen három malom üzemelt a Malomtó és annak lefolyása vizén. Ezek közül az egyik, három vízikerékkel működő malom volt. A felsorolásban szereplő „Kettős malom” néven jegyzett építmény feltehetően azonos a mai Hotel Gabriella elődjével. A malmokról 1601-ben és 1604- ben is készült feljegyzés, eszerint valamennyi folyamatosan használatban volt. Habsburg II. József uralkodása idején vette kezdetét Magyarország területének első katonai térképészeti felmérése. A kartográfiai munkálatokat végző császári-királyi hadmérnökök és segítőik 1784 folyamán mérték fel Tapolca és környékének terepviszonyait, majd elkészült annak térképészeti változata. Városunk alaprajzán megjelenik a mai Hotel Gabriella helyén már álló vízimalom, amely úgynevezett alulcsapott vízikerékkel működött. Ez a malomkerék legkorábbi ismert ábrázolása. Hosszabb szünetet követően a meginduló tapolcai postai képeslapkiadásnak köszönhetően maradt fenn további képi emléke. Az 1890-es években forgalomba hozott − még nem fényképalapú, hanem grafikai elemeket felhasználó − üdvözlőlapokon bukkan fel újabb képe. Az üzem hivatalos megnevezése ekkoriban az „Első Tapolczai Mű- malom” volt, de a köznyelvben csak Pruska-féle, majd Gubicsek-féle malomként emlegették a bérlő molnármesterek neve nyomán. Ez az elnevezési gyakorlat már korábban, illetve később is így működött. Időközben az elhasználódott malomkereket az 1910-es évek elején a technikai újítás jegyében leszerelték és helyére turbina épült. Ettől kezdve évtizedeken át ezzel a technológiával üzemeltették a malom őrlő- rendszerét. A malom püspöki tulajdonjoga a második világháború befejezését követő államosítások idején szűnt meg. Az épület kezelését az 1950-es években a Veszprém Megyei Malomipari Vállalat vette át és a turbinát ekkor cserélték le villanymotorra. Ennek ellenére a malom üzemeltetését rövidesen megszüntették és gabonaraktárat létesítettek benne. Az 1960-as évek első felében fogalmazódott meg az a terv, hogy a volt vízimalmot szállodává alakítsák. Az átalakítási munkálatok megkezdődtek és 1966. július 2-án Gabriella Turistaszálló néven sor került az ünnepélyes átadására. A szállóban 16 szobában 87 ágy várta a Tapolcára érkező hazai és külföldi vendégeket. Működtetője a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal, később jogutódja a Balatontourist lett. Az átalakítási tervekben szerepelt az is, hogy az épület múltjára utaló és látványelemként is funkcionáló attrakció gyanánt, készüljön egy az eredetit formázó rekonstruált alulcsapott vízikerék. A kivitelezési munkálatokat a tapolcai Peszlen Károly templom- és malom- ács mester valamint munkatársai végezték. Elkészült művük Tapolca évtizedeken keresztüli emblematikus városképi elemévé avatta a nagyméretű malomkereket, amely egyben emlékeztetett Tapolca várostörténetének hét évszázadot felölelő malomipari múltjára is. A folyamatos karbantartás és szükség szerinti alkatrészpótlások ellenére időszerűvé vált egy újabb, hasonló ácsremek megalkotása, amely most sokunk örömére el is készült.

Hangodi László történész-főmuzeológus

Útra kelt egy ember…

N. Horváth Erzsébet – Útra kelt egy ember,akinek a gyógyítás volt a küldetése

Dr. Németh Lajos(1951-2016) emlékére

kesz_nemeth-lajos

Éjszaka van. Csak a tollam sercegését és a szívem dobbanását hallom.Mint már oly sokszor ,most is búcsúztatót írok. Egy olyan embertől kell búcsút vennem a fehér papírra rótt sorokkal,aki nemcsak a földim,de az orvosom,a barátom is volt.

– Most is  perlekedni akartam veled Uram. Amikor sok-sok évvel ezelőtt összekötötted a szívem a tollat fogó kezemmel,miért nem készítettél fel arra,hogy ezzel az adománnyal együtt jár majd az is,hogy a bennem dadogva,küszködve megszülető szavakkal nemcsak az örömet és a szépet,de a mérhetetlen fájdalmat is ki kell majd fejeznem?! Hogy írnom kell akkor is,amikor a családom tagjaitól,egy-egy kedves ismerőstől,baráttól,vagy tanítványoktól  kell végső,földi búcsút vennem.Miért nem figyelmeztettél ?

De  a perlekedés helyett-,mint már oly sokszor- most is hálával hajtok fejet Uram az akaratod előtt . Köszönöm,hogy lehetőséget adtál és adsz arra,hogy a végtelen utazásra indulót ne csak a lelkemmel és a szívemmel ,de a szavaimmal is elkísérjem az emberi tartomány határáig.

Hogyan is kezdődött az ismerkedésem a Tapolcáról elszármazott, Szekszárdon élő és gyógyító orvossal? Egy hálás betege hívta fel arra a figyelmem,hogy 2010-ben “AZ ÉV ORVOSÁVÁ ” választották.Tették ezt annak a több száz,a világ különböző táján élő embernek a kérésére,javaslatára,aki-mintegy tanúságtevő- a gyógyulása történetét  küldte el a díjat odaítélőknek.

Miközben a televíziós- és az újságban is megjelenő -interjúra készültem nemcsak ezeket a ,szinte hihetetlennek tűnő történeteket olvastam el,de  olyan tapolcaiakkal is beszéltem ,akik  neki köszönhetik a gyógyulásukat.

Már nagyon vártam a személyes  találkozást.Kíváncsi voltam arra a sebészorvosra,akinek az alakját már-már a legendák birodalmába emelték a hálás betegei. Megmondom őszintén,akkor még azt hittem, hogy az orvostudomány “elefántcsonttornyában” élő,bizonyos fokig távolságtartó gyógyítóval fogok találkozni. Ehelyett egy félszeg mosolyú,kevés szavú, szerény,a hivatását mélységes alázattal és tisztelettel művelő, nagy tudású embert ismertem meg benne. Olyan   orvos képe bontakozott ki előttem-és a nézők,olvasók előtt is-, aki a “a beteg fölé a szívével hajol”,aki a nap 24 óráját a küldetése szolgálatába állítja.

Megtudtuk,hogy már óvodás korában orvos akart lenni.Példaképeként a tapolcai kórházban,az édesapját gyógyító dr.Winkler Károlyra tekint. A beszélgetés során szólt arról is,hogy mennyire hálás az egyszerű szüleinek,a cipészként dolgozó édesapjának azért,hogy féltő szeretettel kötelességtudásra nevelték,hogy miként   segítették hozzá a diploma megszerzéséhez.

Az interjút követően egyre többször  találkoztam vele.Megismerte a családomat,elhozta hozzánk a kislányát.Büszkén mutatta meg a Badacsony lábánál lévő nyaralója kertjébe saját kezűleg ültetett,különleges fáit.Szinte gyermeki lélekkel figyelte és óvta  a teremtés csodáit.Megismertem azt a komoly-és könnyűzenei gyűjteményét is,amely egy-egy nehéz,operációkkal teli hét után  itt, a Balaton-part csöndjében,a zöld bőrfotelben ülve,feltöltődni segítette.

Ő példát mutatott arra is,hogy miként kell,lehet és érdemes kötődni ahhoz a tájhoz,településhez ,amely útnak indította,miként kell megőrizni a gyermekkorban megkötött barátságokat..Szinte minden hétvégét itthon,Tapolcán töltötte.Találkozhattunk vele a Tóparton,az utcákon,amikor büszke lokálpatriótaként számba vette azokat a régi és új ” kincseket”,értékeket,amelyek körbevesznek bennünket.Arra is tanított ,hogy újra és újra rá kell csodálkoznunk arra a sok-sok szépségre,amely  mellett sokszor úgy megyünk el,hogy észre sem vesszük,vagy nem őrzi meg a tekintetünk.

Részese akart lenni-és az is volt-a város ünnepeinek .Szilveszter éjszakáján mindig itt volt velünk a Főtéren,hogy együtt köszöntsük a reménytelinek ígérkező új évet.Találkozhattunk vele a civil szervezetek rendezvényein,koncerteken,az amatőr színjátszó kör előadásain.Ha felkérték ,kiállítás nyitott meg,vagy előadást tartott a lézerrel történő gyógyítás sikereiről.Ezer szállal kötődött szeretett szülővárosához.

A  betegei és tisztelői javaslatára “TISZTELETBELI POLGÁRRÁ választották.Bizonyára példa nélküli a hálának az a fokmérője is,amellyel a gyógyító kezét bronzba öntették .A városnyi elismerést a rá jellemző módon ,nagyon szerényen,a férfi könnyeket nem szégyellve ,meghatottan köszönte meg.

És gyógyított és gyógyított….De nemcsak a testet,a meggyötört lelket is.Nem egyszer voltam tanúja annak,hogy ő-,aki nem a szó,hanem a tettek embere volt-miként bátorította bölcs szavakkal nemcsak a súlyos beteget,de hitben és bizalomban  annak családját is erősítette.

Aztán csönd lett…Kialudtak a szekszárdi műtő lámpái,elnémult a telefon.Már hiába vártuk haza,Tapolcára.Az a gyógyító,aki a földi életre tett esküt,az öröklét tudója lett.

Hajnalodik.Lassan elfogy a szó…Őszi eső , szél veri az ablakom.És én emlékezem.Emlékezem dr.Németh Lajos azon mondataira,amelyek 6 évvel ezelőtt az interjúban hangzottak el,amelyek,ha feloldani nem is ,de talán enyhíteni tudják az őt szeretők és tisztelők fájdalmát:”A szívemben soha nem mentem el Tapolcáról.Én mindig is olyan tapolcai szívű maradok,aki a hétköznapjait Szekszárdon,de az ünnepeket a Badacsony  lábánál és szülővárosában,Tapolcán tölti.

-Uram! Te a fa levelének megadtad a teljesség hitét és tudatát.Hagytad,hogy a tavaszi szélben megszülessen,a nyári napsütésben növekedjen és ősszel-,ha eljön az idő-lehulljon.
Arra kérlek,hogy a most útra indulónak is add meg a falevélnyi teljességet.Annak hitét,hogy azt a küldetést,amellyel megbíztad,teljesítette.

Adj békét és nyugalmat a hozzád érkezőnek.

Ha messziről ugatják a holdat

Szabó Csaba – A minap Tapolcai újságot olvasó kedves barátaim hívták fel a figyelmemet egy rosszindulatú, törtető, hazugságokon alapuló cikkre, amit nyugodtan vehetek ,,felkérésnek egy keringőre”.

Itt

A néptáncpedagógus szakma számára azért is meglepő a Batsányi Néptáncegyüttes ezen említett cikke, mert a riportalany /a cikkből is kiderül / sem nem ismeri, sem nem is érdekli az iskolai keretek között történő oktatás milyensége.

Édesapám szokta mondani:,,Mindenki maradjon a kaptafájánál!” Az néptánc tanárok sok évet töltöttek azzal, hogy pedagógiát tanuljanak, gyakoroljanak, iskolát végeztek és ezzel áldozatokat is hoztak. Minimális tiszteletet sem mutat a cikk riportalanya a térségben oktató tanárok irányában.

kukonyak2A Tördemic Néptáncegyüttes Kukonyák utánpótlás csoportja

A néptánc pedagógusok számára kötelesség a közösségi életre nevelés, a mozgalom irányában való nyitottság, táncházakra és hagyományőrző eseményeken való részvétel. Más irányvonalat (,, csárda műfaj”)a néptáncpedagógus szakma nem fogad el, kiveti magából. Ennek oka az, hogy a gyermekek nevelése nem történhet csárda körülmények között a hagyományokat csak hitelesen szabad meg mutatni, vagy egyértelműen színházi tematikus műsort kell készíteni. A színpadra állított koreográfiákat, vagy tánc szviteket a csoportok művészeti vezetői készítik, vagy megvásárolják képzett koreográfusoktól. Óvakodni kell, semmi kép sem ékeskedhetnek korábbi vezetőik munkájával. Alkotó és kutató munkát kellene végezni.
De nézzük csak milyen eredményeket hozott az utóbbi 5 esztendőben városunk térségében az iskolai keretek között megalapozott néptánc oktatás:
Az igazi eredmények számunkra a gyerekek jellemének fejlődése jelenti. A tanítványaink rendszeresen vesznek részt hagyományőrző eseményeken.
pl: – Népviseletben locsolják a lányokat húsvétkor.
-A fiúk saját vállukon behozott májusfát állítanak a lányoknak dalolva és énekelve.
– Gyerekek és felnőttek együtt regölnek dec. 28-án ezzel is a hagyományainkat őrizve és megtartva.
– A húsvéti ,,Zöldágjárás” szokásait is felkutattuk és visszavisszük a falvainkba, amely szokás szinte csak a mi vidékünkön volt jellemző.
Tapolca és Badacsony térségében a rendezvényeken rendszeresen gyermekcsoportok és szólisták lépnek színpadra az év szinte minden hétvégéjén és számtalan hétköznapján.
Gyermekcsoportunk tagjai, akik az iskolai keretek között tanulják a néptáncot, az utóbbi 3 esztendőben Gyenesdiáson minden alkalommal megnyerték a Művészeti Iskolák Néptáncversenyét, ezzel véglegesen meg is tarthatják a vándorkupát.
( Minden alkalommal kiemelt arany minősítéssel) Mindezt magasan képzett szakmai zsűri ítélte oda.
Ugyanezen a versenyen szólistáink 2 ezüst, 21 arany és 5 kiemelt arany minősítést kaptak.
,,Bakony Virága”Veszprém Megyei Szólótáncversenyen 4 év alatt 25 megyei szóló táncosi kategória győzelem.
2015 évben megkaptuk a Megyei Néptánc szövetségtől a legjobb pedagógiának odaítélt nagydíjat is.
Gyermekeink Tatán a Forgórózsa nagy regionális Néptáncversenyen indultak ahol 1 ezüst, 4 arany minősítést szereztek.
Kiscsőszön a Pajta táncosa szólótáncos meghívásos versenyen 4 táncosunknak is különdíjakban részesült
Gyermekeinkre a ,,Kicsi Óriások” című műsor rendezője is felfigyelt noha nem táncos műsor még is méltónak látta a gyerekeket a castingokon való válogatókon.
,,Kukonyák” nevű csoportunk egy a nagy- Magyarország néptánccsoportjainak számára, megrendezett versenyen, a legjobb csoportok közé jutott.
Tapolca (Pozsony) és Ábrahámhegy (Dobruska) gyermekeinket kérte fel a települések külföldön való képviseletére.
A település vezetői szerint ők méltóak arra, hogy a hagyományokat méltó módon megmutassák, és emeljenek is a határon túli rendezvények színvonalán.

Ezek az eredmények mind a legszigorúbban is szakmai komoly eredmények, amelyek munkánk színvonalát és nívóját megmutatják. A csoportok munkáját és terveit mindig következetesen építjük fel, a versenyek és fesztiválok kiválasztása során úgy keresünk bemutatkozási helyeket, hogy a gyerekek számára örömet okozzon, ismerkedhessenek és kihívás is legyen.
Etikátlannak, a gyerektáncosok, szülők és a közvélemény félrevezetésének tartom, ha néptánccsoportjaink modern táncosok számára megszervezett versenyen lépnének fel, és ott egyedüli néptánccsoportként díjazva kérkednék az első helyezésemmel. / A gyerekek józan látását is elferdítve. /SOHA nem tennék ilyet, ezt szakmai igényességnek nevezzük. Ehhez a néptáncot ,,szeretni és tisztelni kell, a szívből kell jönnie.”
Megértem az oktatóik gondjait, ha 2 szakkör-vezető jut 16 gyerekre és nem jönnek a sokat áhított eredmények. Nincs létszám, tehát valamit ki kell találni, fel kell mutatni, hogy közhelyes érvekkel állítsuk magunk mellé a város lakosságát.
A néptánc mozgalom, amiben dolgozunk, mind egymásra utaltságot követel meg mindannyinktól, kollegiális tisztelettel tartozunk egymásnak. A tiszteletet szerintem alázattal, rengeteg munkával, de semmi esetre sem félrevezetéssel lehet kivívni. A boltban is több féle kenyeret lehet kapni, mindenki eldöntheti, melyiket szereti. Ez saját döntés, és ez így is jó.
Kérem tehát, hogy a jövőben, ha a sajtóban néptánccsoportja számára gyerekeket szeretne toborozni, azt csak is a saját pedagógiájáról való hiteles és felelős megszólalással tegye meg! Ne mások munkájának hamis fénybe tüntetésével.
Ha pedig segítségre van szükség, azt szívesen rendelkezésére bocsájtjuk, amit már a műhelyünkben való tanulása idején is rendelkezésére bocsájtottuk.
További sok sikert kívánunk kollégáimmal a Batsányi Néptáncegyüttes és gyerekcsoportja számára!

Szabó Csaba
A Népművészet-ifjú Mestere
Fülöp Ferenc díjas
Néptánc pedagógus

Sok van, mi csodálatos… (sporttörténeti vázlat Jánosi Károlyékról)

Németh István Péter – Tapolcán mára beépítették a TIAC-pályát, de a szálloda helyén volt hajdani salakos küzdőteret álmaimban még benépesítik a játékosok. Játszott ott többek között a Videoton és a Pécsi Dózsa, utóbbi kapujában Rapp Imrével. A pécsi portás megérhette, hogy fiával egy csapatban tétmérkőzésen szerepelhetett, ha csak egyszer is. Eszméletlen, hogy miképpen, de  megjegyzi az ember a szögletzászlótól a meszelőhengerig a dolgokat, közben mellékesen, hogy éppen hány éves volt, mit csinált, mire vágyott akkor a kilencven perc előtt és után, s mit hagyott hátra a belépőjegy vásárlással? Ez mind-minde olyan téma, amit kis szorgalommal vagy rakkolással (hogy stílszerűek legyünk) mindig érdemes volna megfogalmaznunk, tisztázatokon tisztázni. Így jutottam a magyar NB/I-es bajnokcsapatok krónikájának egyik oldaláról a másikra. 14 klub. Ennyi egy szonett sorainak a száma, s éppen ennyi mérkőzés eredményét lehet eltalálni egy TOTÓ-szelvényen is. Egyszóval a játékok közül a labdarúgás éppolyan esszencia már számomra (a legkomolyabb filozófiai értelemben is), akár italok között a bor, vagy emberi érzések közül a szerelem. A költészettel, a hosszú hajú lányokkal és a focival sohasem éreztem csonkának a létezést, amelynek legköltőibb summázatát nem szépírótól, hanem Buzánszky Jenőtől hallottam: AMERRE MEGYEK, A LABDARÚGÁS GURUL VELEM. (A labdarúgóink küzül Izsó László, a BTC kapusa írt verseket, Jenei Rudolf a Kispest AC-ból pedig szépen szavalt.)

Jánosi Károlyék PápánJánosi Károlyék Pápán

Születésem napja is már úgy érdekel, hogy visszakeresem a helyi napilapokból, hogyan festett az 1960-as MÁV TIAC összeállítása? (1960. március 13-án a Tapolcai Honvéd a Diszellel, a TIAC II. pedig idegenben Ábrahámhegy csapatával szemben vágott neki az idénynek. Igen. Elég az hozzá, többen is otthon vagyunk valahol a futballvilágban tehát. Ahogyan Ábel is rájött Amerikában.

Az MTK mellett az FTC is játszott Tapolcán. Vajon tudták-e a zöld-fehér fiúk 2005-ben itt, a valahai NB/II-es Bauxitbányász SE Keszthelyi úti sporttelepén, hogy a tapolcai kis csapat számára írta Sallay Misi prímás azt az indulót, amely végül az övöké lett:

Tempo TIAC! Tempo TIAC!

Hajrá fiúk, mert fő a győzelem.

Száz kisleány egy gólra vár, s

Száz csókot ád majd a bajnoki meccs után.

Tempo TIAC! Tempo TIAC!

Süvít a labda, hálóba balra

Aja, aja, csim, bum, gól.

(Idézte tapolcai albumában Némethné Horváth Erzsébet az először kék-fehér himnuszt.)

 

Tapolcán – már a Sümegi úti sporttelepen – édesapámmal végignézhettem a Bauxitbányász-Budapesti Honvéd MNK-mérkőzést. A bemelegítés után Nagy Antiék fölvették a piros-fekete-fehér hosszanti csíkos mezeiket. Győztek. Nem volt meglepetés. Édesapám az életreszóló élményt szurkolói elkötelezettségével hálálta meg Puskáséknak, akik edzésére is kiváncsi volt, s elszökve egyetemi tanóráiról kivillamosozott Kispestre. Sohsem zrikáltam, ha éppen a Fradi győzött a rangadón. Ő még szót váltott Öcsivel és Kocsis Sándorral. Kockáról azt mondta felesége: „Sanyinak egyetlen kifejezési eszköze volt az igaza bizonyítására: a játéka.” Mint ahogy Liszt Ferencnek: a zenéje. Mint ahogy a suszternak: a cipő-remeke. Vagy mondhattam volna – nyilván – azt is; mint ahogy a költőnek: a verse. Mert még kimondottan költői hitvallásuk is volt nékik. Álljon itt Czibor Zoltán ars poeticája: „Nem azért volt nagy dolog a foci, mert a pártvezetők, meg a miniszterek is kijöttek megnézni minket, mi nem ezért éreztük nagy dolognak. Ahogy a színész a színpadra megy, ahogy a bohóc a cirkusz porondjára lép és bohóckodni kezd – úgy adtunk mi örömet az embereknek, talán még nagyobbat is, mert a színész a színpadon csak képzeletbeli ellenséget győzött le, mi pedig valós, húsból, vérből való ellenfelet. És azért volt nagyon fontos a foci, mert az emberek akkor rá voltak szorulva az örömre, ha örültek, közben nem féltek. És ezért az örömért ki sem kellett mozdulni a házból, ahol esetleg még jobban féltek, ehhez elég volt leülni a rádió mellé és mi tízmillió ember szobájába vittük az örömet.”

De vissza Tapolcára! Több diadalszámba menő eredményt ért el városunk amatőr csapata, a  hajdanvolt MÁV TIAC, legalábbis gyerekfejjel ezt még biztosan világraszóló eseményekként éltem meg. Hadd emlékezzek meg itt egyről, az 1966. november 6-án játszott megyei rangadóról. Azon  a vasárnapon az volt a kérdés, hogy a Tapolca, vagy a Nyirád lesz-e az NB III-as újonc? A Tapolca számára bizonyult sikeresebbnek az idényzáró. Pápai Spartacus – TIAC 2:4

 

Pápa, 400 néző. Vezette: Szanyi (Fűzfő)

Tapolca: Belák – Horváth, Lábas, Mogyorósi – Kardos, Márkus – Farkas, Jánosi, Németh, Szőcze, Murai. Edző: Lábadi Jenő.

Pápa: Holler – Baráth, Harcos, Farkas – Ölbei II., Horváth II. – Füredi, Tóth, Bősi, Dülk, Nagy.  Edző: Egei János.

Szögletarány: 3:5 (2:4)MárkusFeribácsi219661106PápaTIAC2-4Márkus Feri bácsi – 19661106 – PápaTIAC:2-4

Tapolcáról mintegy kétszáz szurkoló kisérte el csapatát és lelkesen bíztatták a vasutas fiúkat. Elejétől végig heves iramú, kemény küzdelmet vívtak a csapatok. A lelkes Spartacus az első félidőben sokat támadott, a vendégek betonvédelme azonban mindent hárított.

A 25. percben szögletrúgásnál Füredi nagy gólt lőtt. 0:1.

A változatos, gyorsiramú játékot kemény belemenések tarkították. A bíró több téves ítélete miatt mindkét tábor háborgott.

A szünet után mintha kicserélték volna a Tapolcát. Fergeteges támadásokba kezdtek, a Spartacus alig jutott szóhoz, s védelme feltűnően visszaesett, valóságos átjáróházzá vált.

Az 53. percben Murai lövése a jobb felső sarokba hullott. 1:1.

Megjött a tapolcai közönség hangja.

Az 57. percben a lesről induló Farkas beadását Jánosi vágta gólba. 2:1.

Ezután fellángolt a Spartacus, a vendégek kemény védelmét Nagynak sikerült áttörni, beadását Tóth gólba rúgta. 2:2

Ezután csúnya jelenetek követték egymást. Később a Tapolca harcolt ki fölényt. A 81. percben Farkas lövését Holler gyámoltalanul kiejtette. Jánosi ottermett <sic!>. 3:2.

A 87. percben a belső csatárok ragyogó akciójából Szőcze remek fejest küldött a felső sarokba. 4:2.  – Mindvégig nagyiramú, heves játékban, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen szünet utáni játékával megérdemelt győzelmet aratott a Tapolca.

Gól: Jánosi 2, Murai, Szőcze, illetve Füredi, Tóth. Jó: Belák, Horváth, Lábas, Farkas, Jánosi, illetve Nagy, Tóth, Füredi, Baráth. (M. J.)

A szép sikert nem csupán Pápán ünnepelték a tapolcai drukkerek, akik elkísérték kedvenceiket, hanem Tapolcán is kisebbfajta népünnepélyt tartottak az itthonmaradók. Sramli József úgy emlékezett vissza, hogy a Halápi úton gyűltek össze, s várva várták azt a hűséges öreg Ikarus-buszt, amit annyiszor láthattunk a klubház vagy a Napközi otthon előtt útra készen. A Pápáról hazatért busz oldalára valaki már fölfestette a 2:4-es eredményt, s nem bánták a játékosok, hogy a megállított járműből már a városszélén ki kellett szállniok az ünneplésre. A nem mindennapos fogadtatás alkalmából.

A MÁV TIAC labdarúgócsapatának két kiváló gólfelelőse volt gyerekkoromban. Először Jánosi Károly, majd utána Gellei Imre. Nincs Jánosi, nincs gól. Nincs Gellei, nincs gól. Sóhajtoztak az idős vasutasok a pálya fölötti dombon, ami tribünnek még jóindulattal sem volt nevezhető a hatvanas évek végén. De cementlapokból az is lett később… Ki fog itt gólt, gólokat rúgni, mint Jánosi Károly azt Pápán megtette?

Jánosi Károly 171 centiméter magas volt, azaz éppen ezzel a Rózsa Sándori alkattal cikázott a védők között. 75 kilogrammos testsúlya is kicsit a betyár alakjára emlékeztetett édesapám szerint. Nem volt cingár termetű, mégis villámgyors s vérbeli támadónak láttuk. 1968-ban a tapolcai könyvtár Malom-tóra néző olvasótermében mutattam édesapámnak az akkori Labdarúgás decemberi számát, karácsony előtt, míg odakünn sejtelmesen gőzölgött a tó termálvize. A cikket Nagy József írta Jánosiról:

ALULRÓL JÖTTEK

A véletlen sok mindennek lehet a kovácsa, de – sokszor bebizonyosodott – nem minden múlik a szerencsén! Mint ahogy Jánosi Károly esetében is bebizonyosodott ez! Amikor, nem is olyan régen, egy teli katonaládával kissé szorongva elindult Tapolcára és a focira gondolt, magában még örült is, hogy jónevű csapatban játszik majd és alkalma lesz továbbfejlődni. És ekkor közbeszólt az a bizonyos “véletlen”… Mert, bár katona volt, mégsem a katonacsapatba, hanem a helyi riválishoz került. Ami jó volt új csapatának, de nem a legjobb az – ellenfeleknek.

A MÁV Tapolcai IAC akkor a Veszprém megyei bajnokságban szerepelt és az új fiú, rövid időn belül, más csapatok kapusainak a legnagyobb „mumusa”  lett. Volt olyan bajnoki találkozó, amelyen Jánosi 6 (!) gólt szerzett, s a bajnokság befejeztével, természetesen ő lett a gólkirály. Ami igaz, igaz: sem a sok gól, sem a „királyi” cím nem szédítette meg az akkor még alig ismert játékost. Csak akkor szédült meg kicsit, amikor tavaly ősszel, a Bp. Honvéd – Pécsi Dózsa mérkőzés előtti szombaton, a vidéki klub vezetői találkoztak vele és a szülőkkel…

 1965TIACNyirád

A pécsi közönség hamar kegyeibe fogadta a rokonszenves labdarúgót. Nem ő volt Pécsett az első labdarúgó Jánosi. Apjára, aki annak idején többszörös kerületi válogatott, kitűnő csatár volt, még sokan emlékeznek az idősebbek közül. A fiatal Jánosi, az egykori tapolcai játékos, az NB/I-es tartalék-bajnokságban ott folytatta, ahol Tapolcán abbahagyta. Egymás után rúgta a gólokat… Kovács Imre edző tudta: az NB/I-ben nem megy majd olyan könnyen a góllövés, mint a tartalékok között, s így inkább – tapasztalatszerzés miatt – továbbra is a tartalékok között szerepeltette. De nem sokáig! Jánosi aztán a nagyok között is hamar rájött: ha nehezebben is, de Tamás, Géczi, Szarka meg a többiek hálójába is be lehet találni, csak nem szabad beijedni…

Néztem, néztem sokáig az elsárgult újságot. Majd félszázada, hogy ugyanezt a példányt adtam édesapám kezébe, míg édesanyámat vártuk. Akkor visszatettem a szabadpolcra. Most pincebéli raktárunkból a fénybe hoztam, nagy bizalommal, hogy a legendás csatár emlegetett alakja több Olvasó számára feledhetetlen emlékeket idéz. Mert szép, szép egy szonett vagy irodalmi siker, de azért – Karinthy Ferenc szerint – mennyivel csodálatosabb egy meglőtt labda a kapu felső sarkában, vagyis a pipában…

SZEM-PONT/ ” Jobbat érdemelnének”

Az utóbbi húsz-harminc évben jelentősen javult a viszonyunk háziállatainkhoz. A magyar emberek egy jelentős része az empátiáját kiterjesztette a kutyákra, macskákra, sokan szinte családtagként tekintenek rájuk.

kutyarácsmögött

Aki nem így látja, annak nincsenek megélt tapasztalatai a hatvanas-, hetvenes-, nyolcvanas években általánosnak tekinthető, falusi, kisvárosi kutyatartási szokásokról, amelyet leginkább az állandó „láncontartás”, a törődés hiánya jellemzett. (Példaértékű kivételek persze akkoriban is szép számmal voltak.) Ma a kutyákat az emberek jóérzésű része nem köti ki, inkább nem vállalja a kutyatartást.  Orvoshoz visszük őket ha betegek, foglalkozunk velük, éreztetjük velük a szeretetünket, a tömbházak lakói pedig naponta sétáltatják, mert tudják, hogy a táplálékon felül az ebnek szagélményekre és mozgásra is szüksége van az egészséges léthez.  Egy tapolcai olvasónk a minap egy meglehetősen drága, közismert fajtájú, nagytestű, társasági eb jelenlegi sorsával szemléltette, hogy mennyire más is lehet ez az idilli kép. Kérte, nézzük meg, miről beszél. A hely, egy viszonylag rendezett, de jelenleg nem hasznosított, kerítéssel védett terület Tapolca belterületén, melynek egyik sarkában egy kennelszerű, néhány négyzetméteres rácsos doboz-, azon belül pedig egy kutyaház áll. A rácson belül egy végtelenül szomorúnak és életuntnak látszó kutya fekszik hidegben, esőben, forróságban nap-mint nap . Feladata nincs, nem azért tették oda, hogy őrizze a területet, a fajta nem is igen alkalmas rá. Időnként kicserélik a vizét, enni is adnak neki, majd jutalomfalatka csalival mehet vissza a rács közé. Szinte mindegy, hogy olvasónk mikor közlekedik arrafelé, mindig ugyanez a szomorú, számára szívfacsaró látvány fogadja. Olvasónk véleménye az, hogy ez kutyakínzás, nem pedig kutyatartás, még akkor is, ha a törvényi előírásoknak megfelel. Szerinte senkinek sem szabadna ennyire magára hagyni, megfosztani saját társaságától egy gazdájáért rajongó ebet. Többet, jobbat érdemelnének ők is!