Sport kategória bejegyzései

Megérdemelt győzelem, szép játékkal

A tizenharmadik fordulóban, győzelemmel folytatta az őszi szezont a TIAC. A tabella középmezőnyébe tartozó Várpalota volt az ellenfél, hazai pályán.
A közel száz néző gólgazdag, izgalmas, fordulatokban bővelkedő mérkőzést láthatott. A Várpalota már a harmadik percben gólt szerzett. Egy kiugratást követően Weibel Dávid lőtt a hálóba, majd a hetedik percben a vendég védők ügyetlenkedtek, a szemfüles Horváth Roland elvitte a labdát és egyenlített. A félidő közepéhez közeledve Horváth Roland a jobb oldalon elfutott, belőtt labdáját Pupos Krisztián a büntető terület széléről, kapásból, védhetetlenül bombázta a bal felső sarokba, ezzel megszerezve a hőn áhított vezetést. A második játékrész is a tapolcaiaknak adott okot örömre, hiszen előbb Gelencsér Gyula lőtt szemet gyönyörködtető gólt, majd Kulman György szép egyéni játékkal elfektetve a védőjét és a kapust állította be a 4:1-es végeredményt. A hazai csapat hosszú idő után szebbik arcát mutatta és megérdemelte a győzelmet.

football on green grass

 

Aranycsapat született

Remek eredményt ért el az ausztriai Klagenfurtban rendezett egyéni és csapat európai körversenyen a kadet párbajtőr korosztály.

A hatalmas mezőnyben, ahol két fegyvernemben összesen 450 egyéni és 65 csapat indult a világ minden tájáról, kiemelkedő eredményeket értek el a magyarok, mely bizakodásra ad okot, a jövőre nézve. Farkas Csaba, az SZL- BAU Balaton Vívóklub ifjú versenyzője a kilencedik helyen végzett egyéniben. A legjobb hatvannégy közé jutásért, svájci vívót győzött le 15:8-ra, majd az ausztrál Sells ellen diadalmaskodott 15:5-re. A tizenhat közé orosz ellenfelét múlta felül, a nyolcad döntőben honfitársától, Andrásfitól szenvedett 8:15-s vereséget, így a kilencedik helyen végzett. Andrásfi egyébként, egészen a döntőig menetelt, ahol az amerikai Griffith állította meg. Farkas csapatban egy célért küzdött legyőzőjével és el is érték azt. Törökországot, a Vasast, az Egyesült Államokat, Görögországot is könnyen verték, majd a döntőben egy tussal (45:44) hozták el az aranyérmet a lengyelek elől. Az aranycsapat tagjai: Andrásfi Tibor, Bányai Botond, Farkas Csaba, Nagy Dávid. Csaba edzője, Borosné Eitner Kinga.

vív

Egy héten belül találkoztak a két legerősebbel

A múlt heti sima 0:5-s vereséget követően sajnos ismét nagyarányú gólkülönbséggel nyert az ellenfél.

A TIAC, a második Úrkúttal csapott össze. Az első gólra alig egy percet kellett várni. Tüske Marcell kapott egy jó labdát, melyet védhetetlenül lőtt a vendégcsapat kapujába. Ekkor felcsillant a remény, azonban gyorsan el is illant. A gólerős Korpos Tibor az ötödik percben egyenlített, majd még kettőt rúgott, így 1:3-mal fordultak a csapatok. A jó játékvezetés mellett zajló küzdelem menetét nem sikerült a tapolcaiaknak megváltoztatni, még egy gólt kaptak, amit Marton Gábor jegyzett, így a végeredmény 1:4 lett. A sportszerű mérkőzést követően a hazai együttes visszacsúszott az utolsó előtti helyre. November 7-én a hatodik helyen szereplő Várpalotát fogadják, a meccs 13:30 – kor kezdődik a Sporttelepen.

IMG_5461 IMG_5452

Tisztes helytállás, balszerencsés befejezés

Felemás teljesítményt mutat a megyei IV. osztály déli csoportjában szereplő Tapolcai Öregfiúk FC eredménylistája.

Mindenszentek napján, a tabellát vezető Sümegprága együttesét fogadták a mienk. A hajtós, lendületes 0:0-s félidőt követően, az ötvenegyedik percben Viski László góljával megszerezték a vezetést az Öregfiúk. Sokáig azonban nem tartott az öröm, mivel a vendégek csereként beálló „tízese” a hatvannyolcadik percben egyenlített. A sokszor kérdéses esetekben, ütközésekben a játékvezető a tapolcai csapat kárára döntött és büntetett. A mérkőzésen összesen hat sárga lapot osztott a hazai oldalra, míg a vendégek két figyelmeztetést kaptak. A pattanásig feszült, indulatoktól sem mentes végjáték utolsó percében tizenegyeshez jutottak a listavezetők, amit a kilencvenharmadik percben gólra is váltottak, a tapolcaiak csapatkapitányát pedig piros lappal az öltözőbe küldte a bíró, így a végeredmény 1:2. A TÖFC kilenc mérkőzést játszott eddig, ebből háromszor kikapott, négy döntetlent játszott és csupán kétszer tudott győzni, akkor viszont nagy gólkülönbséggel, így a tizenkét csapatos tabella nyolcadik helyén áll. Következő mérkőzésüket ismét hazai pályán játsszák, amikor is városi rangadóra kerül sor, az újjáalakult Diszel SE- vel, akik a tízedik helyen tanyáznak. Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a rangadó, melyre november 8-án 10 órakor kerül sor a Városi Sporttelepen.

IMG_5492 IMG_5482

Élő adás minden hétfőn

Az eddigi műsorstruktúra megtartása mellett új kezdeményezéssel igyekszik a nézők kedvében járni a Tapolcai Városi Televízió.

tveloadas_02

Mostantól minden hétfőn élő adással jelentkezik a helyi média.
Az első adásnap már lezajlott, ekkor mutatkoztak be a műsorvezetők is. Amint elhangzott, minden héten más jellegű témák kerülnek terítékre, a repertoár széles lesz, és természetesen interaktív. Azaz, várják a nézők reflexióit, kérdéseit, véleményét, adás közben. Szijártó János várospolitikai, gazdasági kérdésekkel foglalkozik, Kovács Melinda az egészségügy, és a kultúra területén tevékenykedik. Töreky László a mezőgazdaságot és a turizmust hozza a képernyőre, míg Havasi Gábor a sportot, illetve megosztva a kultúrát. A műsorok a felsorolás sorrendjében követik egymást, így első alkalommal, hétfőn a várospolitika és a gazdaság kapott teret. A műsorvezető Dobó Zoltán polgármesterrel a Tavasbarlang-látogatóközpont nyári keresettségéről, az abban rejlő tapolcai lehetőségekről, illetve a kerékpáros turizmusban rejlő potenciál városi hasznosításáról beszélgetett.
Az élő adásban bemutatkozott a két új képviselő, Décsey Sándor és Pass Sándor, valamint a két új külsős bizottsági tag, Minorics Tamás és Rohály János.

Tapolcai farkasok

Szijártó János – A Farkasok Egyesület az év első felében húsz versenyen vett részt. Hét országos és tizenkettő nemzetközi, kontinens viadalon voltak, három területi bajnokságot rendeztek, egyre résztvevőként utaztak.

molnargaborek

Erről Molnár Gábor a Tapolcai Farkasok vezetője tájékoztatta lapunkat. Megtudtuk tőle azt is, hogy téli táboron jártak, illetve szerveztek négy családi edzést és ugyanennyi szemináriumot. Számos versenyen indultak, mindegyiken eltérő létszámmal, más-más összetétellel, különböző szabályrendszerekben. Az első félév termése 32 aranyérem, 35 ezüst, és 23 bronz.
A versenyek időrendben: Európa bajnokság (Lisszabon, január 21-25), Globalgrappling bajnokság (Budapest, február 7.), Amatőr MMA bajnokság (Soroksár, február 14.), Területi verseny (Sümeg, február 27.), München Gi Open (március 1.), München No Gi Open (március 1.), Globalgrappling bajnokság (Debrecen, március 7.), Zenbukan Kenpo Open (Budapest, március 14.), Gyakorló verseny (Pápa, március 21.), Globalgrappling bajnokság (Pápa, április 4.), Amatőr MMA bajnokság (Pápa, április 4.), Ausztria Open (április 11.), Róma Open (április 10-11.), Európa bajnokság (Róma, április 11-12.), Területi verseny (Sümeg, május 1.), Zágráb BJJ Open (május 2.), HFC MMA liga (Budapest, május 9.), Amatőr MMA döntő (Soroksár, május 23.), Globalgrappling bajnokság (Kecel, június 13.), Nizzai Open (Nice, július 4.).

OB ezüstig ereszkedett a tapolcai kerékpáros

down hill2Kollár Balázs (32) tavaly még csak a középmezőnyben-, idén a második helyen végzett a Gravity Hall Downhill Országos Bajnokság 2015-ös versenyének Masters kategóriájában.

Balázs az FRO Racing Team színeiben az eplényi Bringarénában érte el eddigi legjobb országos eredményét. Aki a kerékpársport említett speciális fajtáját nem ismerné, annak elmondjuk, hogy a „downhill” a hegyikerékpár sport extrém ága, ahol technikás, kövekkel, ugratókkal, letörésekkel tarkított, erősen lejtős terepen kell lefelé bringázni. Ennek megfelelően a downhill bicikli jellemzője az összteleszkópos felépítés, a speciális, nagy igénybevételre tervezett váz és duplavállas első teleszkóp 200mm-környéki rugóúttal, a hidraulikus tárcsafékek, valamint a lánchajtás áttételezése – kifejezetten a lejtmeneti nagy tempóhoz -, a pedálozás, a gyorsíthatóság ugyanis itt is nagyon fontos. Kollár Balázs nagyjából 17-18 éve kezdett komolyabban kerékpározni, de már akkor is leginkább a természetben, terepen, erdei ösvényeken tekerve érezte jól magát. Ez a közeg, az itt szerzett rutin, aztán hamar a sport extrémebb változata irányába terelte. Elmondta: egy emelkedőn felmenni is élmény volt, ennek ellenére alig várta, hogy lefelé gurulhasson. (szerk: és aki azt hinné, hogy lefelé sokkal könnyebb, az kellő óvatossággal, egy arra alkalmas biciklivel, próbálja meg, mondjuk egy meredek erdei ösvényen.) Kollár Balázst ma már munkája (egy budaörsi autóüveg szervizben dolgozik) és kedvenc sportja is Budapesthez köti. Nem tartja magát profinak, a sportág hazai viszonyai nem is tennék ezt lehetővé. Elmondta, amatőrként szeretne továbbra is fejlődni, sikereket elérni a sportágban, jövőre az országos bajnoki cím megszerzése például reális cél lehet. Balázst megkérdeztük arról is, vajon Tapolcán és környékén hol érdemes gurulni, ha valaki a hegyikerékpározást szeretné kipróbálni? Elmondta, a Tanúhegyek kiváló adottságokkal rendelkeznek ilyen szempontból, ám egy kicsit sok a turista, a szőlőültetvények, egyszóval sok veszélyt rejt, odafigyelést igényel. A kezdőknek inkább a Keszthelyi hegység javasolható, amely egy tapolcai kerékpáros számára is könnyen elérhető lehetőség. Balázsnak a hegyikerékpárosok illetve a magukat természetvédőként jellemző csoportok között időnként fellángoló vitákról is van véleménye. Szerinte az erdei bringázás elhanyagolható mértékben károsítja talajt, a természetet, a hegyikerékpárosok túlnyomó részét leginkább a természet szeretete, annak óvása jellemzi. Például soha nem dobnának el szemetet egy erdőben- állítja magabiztosan a sikeres downhill kerékpáros.

Amerikába készülődnek

A Los Angeles-¬i Nyári Világjátékokra készülő magyar speciális olimpikonok letették az esküt a Sándor-palotában.

Hamarosan megkezdődnek a Nyári Speciális Világjátékok az Angyalok városában. Az értelmi fogyatékkal élő magyar olimpikonok és felkészítőik a Sándor-palotában tették le a Speciális Olimpia hivatalos esküjét. A fogadalomtétel után Áder János köztársasági elnök nemzeti színű jelvényt adományozott a sportolóknak. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt, a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök úr társaságában tehetjük le az esküt. Egy ilyen jelentős esemény nagyot lendíthet majd a versenyzők teljesítményén, akiknek nagyon köszönöm az eddigi áldozatos munkájukat, amelyet a felkészülés alatt végeztek – mondta köszöntőjében Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke. „Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!” Így hangzik a Speciális Olimpia esküszövege, amelyet az olimpikonok Ungvári Miklós cselgáncsozóval közösen mondtak el. Az eseményen megjelent Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója és Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A nyolcvanhat fős magyar küldöttség július 21-én utazik az USA-ba, ahol a vendéglátó városban Manhattan Beach-¬en tölt el néhány napot edzéssel és a helyi kultúra megismerésével. A versenyeket július 25-¬e és augusztus 2¬-a között rendezik. Bocsa sportágban Varga Ágnes Veronika és Pál András darvastói sportolók képviselik hazánkat, Havasi Gábor szakágvezetővel.

11721169_863924107010277_184348005_n

Megfejtések ifjú bajnokai

Nagyon húzós sakk feladványokat oldottak meg ezek a gyerekek- hangzott el minapi díjkiosztónkon, ahol három legsikeresebb rejtvényfejtőnket jutalmaztuk.

Tóth Barnabás 24 feladatból 24 pontot szerzett, így százszázalékos teljesítményével első díjat kapott. Major Martin és Horváth Barnabás között rendkívül szoros volt a verseny, végül „egy körömhosszal” a Martin lett a második 24-ből 19 pontot bezsebelve. Kiemelkedően szép volt Barnabás teljesítménye is, ő a harmadik lett 18 jó megoldásával. A díjakat, ajándékokat lapunk részéről Szijártó János főszerkesztő-, és a verseny szellemi gazdája, Kosztolánczi Gyula adta át kedves szavak kiséretében a gyerekeknek a fiúkat elkísérő büszke szülők ovációja közepette.
– Kicsit gonosz voltam, hiszen egy 1963-ban íródott orosz kombinációs könyvből vettem a feladatokat, így nem csodálkoznék, ha egy komplett családi team dolgozott volna a megoldásokon- osztotta meg a hat hétig tartó versenyünkről az eredményhirdetésig gondosan őrzött titkot Kosztolánczi Gyula. – Külön örülök neki, hogy nagy volt az érdeklődés és ez nem csak a beküldők számából látszik. Sokakról tudok, akik hétről-hétre önmaguk szórakoztatására megoldották a sakkfeladványokat, bár nem küldték be azokat- tette hozzá a sakkedző, aki szerint a játék sikere bebizonyította, hogy érdemes a folytatásra. sakkdíjátadó2

Új edzőterem nyílt a városban

 

Szijártó János – Új edzőterem nyílt Tapolca belvárosában, profi berendezéssel, kardió és kondi-gépekkel.

edzoterem

Schmidt János tulajdonos elmondta, hogy személyi edző, táplálkozási tanácsadás is igénybe vehető náluk, sőt a személyre szabott étrend összeállítás is, az egyéni szükségletek figyelembe vételével. Dobó Zoltán polgármester a megnyitón gratulált és örömét fejezte ki a fejlesztés kapcsán.

5