Rendőrségi kategória bejegyzései

Elfogtak a rendőrök egy pincékben bujkáló betörőt

dav

Összehangolt akció keretében fogtak el a tapolcai rendőrök egy 65 éves férfit, aki 2016 áprilisa óta közel 16 pincét tört fel. (video)

A nyomozás adati szerint P. Imre 2016. április és 2016. augusztus között mintegy 16 pincét, illetve hétvégi házat tört fel a Szent György- és a Véndeki hegy oldalában. A férfi az ingatlanokból élelmiszert és kisebb műszaki tárgyakat lopott el összesen több százezer forint értékben. Minden alkalommal egy-egy általa feltört épületben töltötte az éjszakát.

A 65 éves férfit a tapolcai nyomozók, a felkutatására indított akció során 2016. szeptember 5-én, a Szent György-hegy lábánál található egyik hétvégi házban találták meg, ahova szintén betört több héttel azelőtt. A férfit a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon.

Nagy Judit megelőzési főelőadó

Tapolcai Rendőrkapitányság

Iskolarendőrök a tanévnyitó ünnepségeken

IMG_1342

A Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén található általános iskolák iskolarendőrei részt vettek a tanévnyitó ünnepségeken.

Jelenleg a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén működő 17 általános iskolában működik az „Iskola rendőre” program és mind a 17 egyenruhás részt vett iskolája tanévnyitó ünnepségén 2016. szeptember 1-jén.

Az iskolarendőrök a helyi rendőri szervek és az iskolák közötti kapcsolattartók, akik szolgálati feladatuk mellett végzik ezt a tevékenységet. Elvárás velük szemben, hogy jól ismerjék az iskola környékének közlekedésbiztonsági helyzetét, és felhívják a tanárok, a szülők és a gyerekek figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

P1400749

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az iskola vezetésével és a szülői szervezettel, részt vesznek az iskolai rendezvényeken és amennyiben igény van rá, tájékoztatókat tartanak. Elérhetőségeiket jól látható helyre kitett plakátokon találják meg a diákok és szüleik. A rendőrség célja ezzel a programmal a gyerekek szabályos közlekedésre nevelése és az iskolai programok megvalósításának segítése, valamint az esetlegesen felmerülő, a rendőrség közreműködésével megoldható problémák mielőbbi felismerése, kezelése.

Nagy Judit megelőzési főelőadó

Tapolcai Rendőrkapitányság

Figyelem! Megint telefonos csalók garázdálkodnak a városban

A dealer speaks on his Nokia mobile phone in Nordea Bank Finland's dealing room in Vallila Helsinki 20 July 2006. Nokia, the world's biggest mobile phone manufacturer, on today posted stronger-than-expected earnings with a 43-percent jump in net profits and 22-percent rise in sales, but saw its market share dip slightly. Net profit climbed to 1,14 billion euros, up from 799 million euros in the same period a year ago.

Mobiltelefon-szolgáltatók nyereményjátékára hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni áldozataiktól az elkövetők.

A Tapolcai Rendőrkapitányságra az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett arról, hogy ismeretlen tettesek telefonon keresték meg áldozataikat azzal, hogy egy mobiltelefon-szolgáltató nyereményjátékán nagyobb összegű készpénzt nyertek.

Az elkövetők a nyeremény átvételének feltételeként mobiltelefon egyenlegfeltöltést kérnek a sértettektől. A feltöltést telefonon vagy ATM automatán keresztül kell elvégeznie az áldozatoknak úgy, hogy a tettesek közben folyamatosan tartják velük a kapcsolatot és egyes részműveletek végrehajtásának elvégzését kérik tőlük.

Az utasításra végrehajtott műveletekkel azt érik el a csalók, hogy a sértett nem a saját egyenlegét, hanem egy másik előfizetéshez tartozót tölt fel, azonban az ígért nyereményhez így sem jut hozzá.

A rendőrség azt kéri, ha ilyen helyzetbe kerülnének, ne teljesítsék a telefonáló kérését, hanem azonnal értesítsék a rendőrséget. Bejelentést tehetnek a Tapolcai Rendőrkapitányság 87/412-322-es telefonszámán, a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy az ingyenesen hívható és a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

Nagy Judit megelőzési főelőadó

Tapolcai Rendőrkapitányság

Iskolakezdés

paragvari2

A Tapolcai Rendőrkapitányság a 2016/2017-es tanévben is folytatja hosszú évek óta folyó tanévkezdeti kampányát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelő munkában való aktív részvételt évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. „Az iskola rendőre” program – amelyet 2008. szeptember 1-jén kezdett meg a rendőrség -, a mostani tanévben is folytatódik. Célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése.

A Tapolcai Rendőrkapitányság szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – kiemelt rendőri jelenlétet biztosít azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A rendőrség a polgárőrséggel közösen kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével, a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban résztvevő iskolákban plakáton tesszük közzé.

f0000

A rendőrség több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az iskolai bűnmegelőzési oktatás területén. A DADA program az általános iskolákban, az ELLEN-SZER a középiskolákban van jelen, az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadók állandó jelleggel a középiskolákban tevékenykednek.

Az iskolai programok összes területén fokozott, kiemelt hangsúlyt kap a prevenciós tevékenység.

 A programban alkalmazott pedagógiai módszerek azt hivatottak elérni, hogy a gyerekek játékosan vagy szimulált helyzetekben saját élményekhez juthassanak, irányított beszélgetések, viták során megfogalmazhassák gondolataikat.

Tanévkezdéskor a polgárőrség is kiemelt figyelmet kap, hiszen a gyermekek biztonsága elsődleges érték. Az ilyenkor szokásos kampány során a polgárőrök önállóan és a rendőrség állományával is szoros együttműködésben vannak jelen az iskolák és az óvodák környékén, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában segédkezve. A polgárőr egyesületek alapfeladatához tartozik a helyi közrend és közbiztonság védelme, melynek keretén belül közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot látnak el, s a tanévkezdés időszakában a bölcsődék, óvodák, általános iskolák közvetlen közelében jelzőőri tevékenységet ellátva segítik a gyermekek biztonságos átkelését a közúton, s adott esetben biztonságos útjukat az iskolába és onnan haza.