Rendőrségi kategória bejegyzései

Életét vesztette a motoros

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Tapolca külterületén.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 36 éves küngösi férfi 2019. október 19-én 14 óra 40 perc körül Tapolca felől közlekedett Monostorapáti felé. Haladása során a 77-es számú főút 40. kilométerszelvényében egy balra ívelő útkanyarulatot követően nekiütközött az előtte haladó traktornak.

A 36 éves küngösi férfi az ütközés következtében a menetiránya szerinti bal oldali árokba csapódott, a motorkerékpár pedig az úttesten maradva lángra kapott. A motoros a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a baleset körülményeit vizsgálja.

Forgalmirend-változás Veszprémben

Gyűlés miatt négy helyszínen kell számítani ideiglenes útlezárásra a megyeszékhelyen 2019. december 20-ig minden hétköznap.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy gyűlés miatt félpályás útlezárás lesz Veszprémben 2019. október 21. és 2019. december 20. között hétköznapokon, 7 órától 9 óra 30 percig az alábbi helyszíneken:

– a Budapest úton, a Kossuth Lajos Általános Iskola előtti útszakaszon,

– a Házgyári út 9. szám előtti útszakaszon,

– az Ady Endre utcában, a körforgalom és az Almádi út közötti szakaszon

– és a Cholnoky Jenő utcában, a Lóczy Lajos utcánál lévő körforgalom (szupermarket előtt) és az Almádi útnál található benzinkutak közötti útszakaszon.

A forgalomkorlátozás a hétköznapra eső munkaszüneti napokon (október 23., november 1.) nem lesz érvényben.

Kérjük a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Balesetmentes közlekedést kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!

Az utcán verte meg élettársát

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 29 éves helyi férfival szemben indítottak.

 

A nyomozás adatai alapján 2019. július 26-án 16 óra körül a sértett az éppen szolgálatot teljesítő gyalogos járőröket szólította meg Tapolca egyik utcájában, mivel elmondása szerint élettársával hangos szóváltásba keveredett, melynek során a 29 éves férfi tettleg bántalmazta őt. A rendőrök a férfit a helyszíntől nem messze vonták intézkedés alá, majd előállítottak a Tapolcai Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

 

Lezárt ügy: ittasan vezetett

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 48 éves budapesti járművezetővel szemben folytatott.

A nyomozás adatai alapján a járőrök 2019. július 12-én 22 óra körül Badacsonytomaj belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 48 éves budapesti lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A rendőrök a nőt további mintavétel céljából előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, mely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat válthat ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nem csak önmagát veszélyezteti, hanem a közlekedés más résztvevőit is.

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

Átengedte a vezetést ittas és jogosítvánnyal nem rendelkező társának

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 19 és egy 23 éves lesencetomaji férfival szemben folytattak.

Az eljárás adatai szerint a járőrök 2019. június 29-én hajnalban Lesencetomajon vonták intézkedés alá a személygépjárművel közlekedő 19 éves sofőrt és 23 éves utasát, aki a rendőrök megállító jelzése után hirtelen helyet cserélt a járművet vezető 19 éves társával. Az intézkedés során fény derült a csere okára. A 19 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredménnyel zárult, továbbá a rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

A két férfit a rendőrök elfogták és előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.

A 19 éves sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg 23 éves utasa ellen jármű vezetésének tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

A kiborult tepsik buktatták le

A rendőrök a polgárőrökkel közösen fél órán belül elfogták azt az 52 éves férfit, aki egy gáztűzhelyt akart elvinni egy gógánfai házból.

A nyomozás adatai szerint egy 52 éves kisgörbői férfi egy üresen álló gógánfai családi házba tört be 2019. október 5-én 20 óra körül, és onnan egy gáztűzhelyt akart ellopni. Amikor a tűzhelyt az udvarra vitte, a sütőből a tepsik nagy zajt okozva kiborultak. A szomszédban lakó polgárőr ezt meghallotta, és értesítette a rendőrséget. A betörő észlelte, hogy cselekményét észrevették, ezért elfutott a helyszínről. A településre érkező járőrök azonnal az elkövető keresésére indultak, és a bejelentéstől számított fél órán belül a polgárőrök közreműködésével Gógánfa egyik utcájában elfogták. Előállították a Sümegi Rendőrőrsre, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

tűzhely

tűzhely

Őszi közlekedés: legyenek körültekintőek!

A megváltozott időjárási- és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell számolniuk a járművezetőknek. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság jó tanácsokkal segíti a közlekedőket.

Az ősz beköszöntével rövidülnek a nappalok és a párás, ködös, esős idő megnehezíti a közlekedést. A járművezetők számára fontos feladat az őszi közúti közlekedésre való felkészülés, mellyel a balesetveszélyes helyzetek elkerülhetőek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

  • Mielőtt útnak indulnak, ellenőrizzék a gumiabroncsok állapotát, a megfelelő nyomást, a bordázat mélységét! Lehetőség szerint ne használjanak 4 milliméternél kisebb mintázat-mélységű gumiabroncsot! Ne feledkezzenek meg a téli gumi időben történő beszerzéséről és felszereléséről sem!
  • Őszi reggeleken párás, deres és száraz útszakaszok válthatják egymást, megváltozhatnak a tapadási viszonyok. Legyenek körültekintőek!
  • Balesetveszélyes a párás, jeges szélvédő és a nem megfelelő kilátás, ezért elindulás előtt a párát, a jeget el kell távolítani.
  • Fontos, hogy a jármű jól látható legyen, ezért ellenőrizzék a világító berendezések működését, és gondoskodjanak a lámpák búrájának tisztán tartásáról!
  • Töltsék fel az ablaktisztító tartályt lehetőleg téli szélvédőmosó folyadékkal, és ellenőrizzék az ablaktörlő gumik állapotát!
  • Fokozott óvatossággal közelítsék meg a gyalogos-átkelőhelyet, mert a gyalogosok – időjárástól függően – esernyővel, kapucnival közlekednek, ami akadályozza őket a kilátásban.
  • A téli időszak közeledtével egyre később világosodik és korábban sötétedik. Szürkületben, sötétedéskor lakott területen kívül is számítsanak a munkába, iskolába, illetve onnan induló, gyalogosan vagy kerékpárral – akár nehezen észlelhető – közlekedők megjelenésére.
  • A vízátfolyások, az őszi munkálatoknál az úttestre felkerült sár veszélyforrások lehetnek, ezért fokozott óvatossággal közlekedjenek!
  • Erdős, bokros részen a lehulló falevelek csúszóssá teszik az utat, ezért a sebesség megválasztásánál alkalmazkodjanak a megváltozott útviszonyokhoz!
  • Figyeljenek az útra tévedt állatokra, és nemcsak a vadat jelző táblánál, hanem mindenkor válasszanak olyan sebességet, hogy adott esetben biztonságban meg tudjanak állni!
  • Erre az időszakra jellemző a köd kialakulása is, gyakran a foltokban előforduló köd korlátozza a belátható útszakasz hosszát. Elsősorban a sebesség és a követési távolság helyes megválasztására, valamint az előzési szabályok betartására kell kiemelt figyelmet fordítani. A látni és látszani elv ezen időszakban is nagyon fontos, így feltétlenül gondoskodjanak a járművek megfelelő világításáról! Köd esetén szükség szerint használjanak ködlámpát.
  • Ködfényszórót és hátsó helyzetjelző ködlámpát csak indokolt esetben használjanak! A hátsó helyzetjelző ködlámpa a mögöttünk haladót erős fénye miatt zavarhatja, bekapcsolása mellett a féklámpa nehezebben ismerhető fel, ami baleseti veszélyforrás is lehet.

A balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben.

Balesetmentes közlekedést kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!

… hogy mindenki hazaérjen!

Fókuszban az idősek biztonsága

A tapolcai rendőrök az idősek világnapja alkalmából tartottak prevenciós járőrszolgálatot és szólították meg a nyugdíjasokat.

 

A rendőrök az idősek világnapja alkalmából az áldozattá válás megelőzése érdekében 2019. október 2-án Tapolca belvárosában szólították meg a nyugdíjas korosztályt, akiknek tájékoztatást adtak a trükkös és besurranó tolvajok módszereiről. Elmondták, hogy a bejárati ajtókat akkor is zárják belülről, ha a lakásban tartózkodnak, és ne hagyják felügyelet nélkül a szellőztetésre kinyitott ablakokat sem. Kérték őket továbbá, hogy idegeneket soha ne engedjenek be az otthonaikba, ne adjanak, ne utaljanak pénzt nekik, még akkor sem, ha azok a felkeresett személy valamely családtagjának bajba jutására hivatkoznának.

Az online vásárlások kapcsán a rendőrök azt javasolták, hogy válasszák a leinformálható, megbízható eladókat és ne utaljanak előre vételárat. Az ilyen vásárlások legnagyobb veszélye, hogy a megrendelő megkapja-e a pénzéért a kiválasztott árut, illetve azt kapja-e, olyan minőségben, amit kiválasztott. A webshopokon és az aukciós portálokon keresztül történő vásárlásoknál többnyire lehetőség van a termék személyes átvételére a helyszínen történő kifizetéssel. Ez a tranzakció legbiztonságosabb formája, hiszen a fizetés előtt alkalom nyílik az áru megtekintésére és ha az nem az elképzelésnek megfelelő, a vevő elállhat a vásárlástól.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai végül kérték az időseket, hogy ha bármilyen jogsértés éri őket vagy gyanús idegent, járművet észlelnek otthonaik közelében, értesítsék a rendőrséget a 107-es vagy 112-es ingyenesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.

 

Forgalmirend-változás Tapolcán !

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a városban szombaton.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy futóverseny miatt 2019. október 5-én 9 órától 13 óráig az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani Tapolcán:

  • teljes útlezárás lesz az Alkotmány utca teljes hosszában,
  • félpályás útlezárás lesz a Sümegi úton, a Hősök terén, a Deák Ferenc és a Kossuth Lajos utcákban.

Kérjük a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Balesetmentes közlekedést kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!

Lezárt nyomozás: az utcán kiabált, szemetelt és üveget tört

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 68 éves helyi lakossal szemben indított garázdaság gyanúja miatt.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. augusztus 14-én arról, hogy Tapolcán egy nő hangos szóváltásba keveredett élettársával, majd a vita hevében a nála lévő bevásárlótáskából kiszórta az élelmiszert és a ruhaneműket az úttestre, és egy üveg bort is összetört a betonon. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták a 68 éves tapolcai nőt, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.