Hírek kategória bejegyzései

Itthon is sikert aratott

Kovács Melinda – Fazekas Csaba elismert tapolcai rendező. Első filmje, a Boldog születésnapot tapolcai bemutatója életre szóló élmény marad számára – mondta a városi moziban tartott közönségtalálkozóján.
A tíz évvel ez előtti élmények a mai napig élénken élnek emlékezetében. A mostani közönségtalálkozó apropóját újabb filmje, a Swing adta. A decemberben mozikba került nagyjátékfilm hatalmas sikert aratott országszerte, Tapolcán december és január hónapban több mint ötszázan nézték meg a parádés szereposztású zenés filmet. Négy éven át tartottak az előkészületek, a forgatókönyvet Szigligeten írta nyaralójukban. Majd miután minden szerencsésen alakult és megvolt a film csaknem félmilliárdos költségvetése is, állhatott neki a forgatásnak. Alapvető célja az volt, hogy egy szerethető zenés filmet alkosson. Bár sokan női filmként tartják számon, de azért férfiak is megnézik, elkísérve párjukat – mondta Csaba. Azt szerette volna a három főszereplő életén keresztül bemutatni, hogy minden gödörből ki lehet kerülni, soha nem késő újrakezdeni.
Ezt az üzenetet olyan kiváló színészek segítségével juttatja el a nézőkhöz, mint Törőcsik Mari, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska és Kulka János. A beszélgetéssé alakult közönségtalálkozón többekről kiderült, hogy nem először látják a filmet és minden alkalommal újdonságokat tudnak felfedezni benne. A helyi mozirajongókon kívül családtagok, barátok, szomszédok és egykori tanárok is eljöttek gratulálni a tapolcai filmrendezőnek, aki reményét fejezte ki, hogy következő filmjére – amely remélhetőleg szintén zenés alkotás lesz – nem kell tíz évet várni

Közel kétszáz végzős a felnőttkor küszöbén

Szijártó János – Az előttük álló élet kihívásaihoz, a célok megvalósításához kellő útravalót kaptak a Széchenyi István Szakképző Iskola végzős diákjai.

szalagavatsziszi                                                                                                               Fotó: Sajcz Gábor

Egyebek között ez is elhangzott, az intézmény hétvégén tartott szalagavatóján a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Hét osztály, mintegy kétszáz végzős diákja számára tűzték fel a szalagot pénteken. Az intézményből szakács, pincér, élelmiszer-vegyiárueladó, szerkezetlakatos, központifűtés, és -gázhálózatrendszer szerelő, vendéglátásszervező-vendéglős végzettséggel távozhatnak majd a tanulók, és a felnőtt nappali szakközépiskola hallgatói.
A szalagavató alkalmából Dobó Zoltán tapolcai polgármester is köszöntötte a diákokat, Szipőcs Csabáné igazgató-helyettes pedig szép szavakkal búcsúztatta a tanulmányaikat idén befejező végzősöket.
– Az iskola életében számtalan fontos esemény van, ezek közül kettő mindenképpen kiemelkedik. Az egyik a beiratkozás. Ekkor jönnek azok a diákok, akik iskolánkat választották, hogy itt folytassák tanulmányaikat. A másik kiemelkedő esemény a búcsúzás. Ez egy kicsit hosszabb folyamat, elkezdődik a szalagavatóval, majd folytatódik a ballagással, és zárul a legfontosabbal, a vizsgával. Most a búcsú kezdetén vagyunk, szalagot tűzünk fel végzős tanítványainknak – fogalmazott az igazgató-helyettes asszony.
Hozzátette, a jó szakemberre mindig mindenkor szükség volt és mindig is szükség lesz, de a boldoguláshoz mindenkinek bíznia kell saját magában és tudásában.

Pihenő park és tóparti korszerűsítés Tapolcán

Tapolca sikeresen pályázott a városközponti pihenőpark második ütemére és a Malom-tó zöldterületeinek felújítására. A Balaton Fejlesztési Tanácstól 16 millió 851 ezer forint támogatást nyert el a város projekt megvalósítására, amelyhez további 7 millió 424 ezer forint saját erőt biztosít a költségvetéséből.

Dobó Zoltán polgármester minapi tájékoztatójából kiderült, hogy a Hősök terén lévő park – az első ütemben megépített részek után – új funkciókat kap, kibővül az átközlekedési lehetőséggel. A tér körüli elavult, korszerűtlen burkolatokat, szegélyeket és támfalakat teljes egészében elbontják, helyettük korszerűbb anyagok használatával kialakított gyalogos járdafelületek épülnek. A teljes park akadálymentesen megközelíthető és bejárható lesz, az északi oldali járda új vízelvezető rendszert kap, megszűnnek a botlásveszélyt okozó kiemelt szegélyek. Az első ütemben megkezdett növényültetések folytatódnak, a kertberendezés kiegészül új padokkal, pollerekkel, lócákkal, hulladékgyűjtővel, kerékpártárolóval és egy tájékoztató táblával.

hosktere1                                                                                                          Fotó: Szijártó János
A felújításhoz kapcsolódik a Hősök tere keleti szélén, a nyolcemeletes társasház és az autóbusz-állomástól keletre eső üzletház közötti zöldfelület korszerűsítése is. Ez a terület évek óta elhanyagolt, közepén egy idős, szép vadgesztenyefa áll. Ez egy potenciális pihenőterület, ami a kialakításra kerülő sétányrésszel, zöldfallal és új utcabútorokkal (padok, asztal, hulladékgyűjtő) megnyitja a teret a posta felé és népszerű pihenőhely lesz.
– A felújítása óta egyre közkedveltebb Hősök tere park reményeink szerint ide csábítja a turistákat és helyieket egyaránt, a tér peremén található épületek méltó „előkertet” kapnak – fejtette ki Dobó Zoltán polgármester.

A projekt tópartot érintő felújítása a 2002-ben elkezdett felújítási munkák sokadik ütemét teszi ki, a szépítés minden évben napirenden van. Jelenleg három helyszínt érint a felújítás, a Fő tér 6-8. belső udvarát, az un.„Romkertet” és a Batsányi János utcai gyalogos lejárót. A Fő tér 6-8. belső udvarában a meglévő közlekedési felületek mellett csúszásmentes burkolattal ellátott lépcső nélküli sétány kialakítás, és zöldterület bővítés történik. A romkert elhanyagolt területén a meglévő tóparti területekhez hasonló pihenőhely lesz asztallal, padokkal, lócákkal. A projekt kivitelezése megkezdődött, a munkákat a közbeszerzési eljárás nyertese, a tapolcai Fülöp Környezetépítő és Szolgáltató Kft. végzi. A munkálatok befejezési határideje áprillis végére várható.

Költségvetési előkészületek

Szijártó János – Jelenleg is zajlanak az egyeztetések az önkormányzat céljait, gazdasági terveit illetően. Vizsgáljuk azt, hogy az önkormányzat kötelező feladatai hogyan teljesülnek majd és mindehhez milyen bevételi lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

testuletszavazasA tapolcai képviselő-testület egy korábbi ülésen Fotó: Szijártó János
Erről Dobó Zoltán polgármester beszélt lapunk érdeklődésére, az idei költségvetés előkészítése kapcsán.
– Áttekintjük, hogy lehetnek-e esetleg új, eddig ki nem aknázott bevételi lehetőségei a városnak, átnézzük a helyi adókat, kintlévőségeket és azt is, hogy vannak-e értékesíthető tételei az önkormányzatnak. A város cégei szintén górcső alé kerülnek, hiszen jelentős kerettel gazdálkodnak. Az önkormányzat a korábbi időszakban a költségvetés terhére tagi hitellel segített a Tapolcai Diák-, és Közétkeztető, Szolgáltató Kft. működését, Bízunk benne, hogy a cég anyagi helyzetének rendeződése után ez a pénz visszakerül a városhoz – fogalmazott a polgármester.
Tájékoztatójában kiemelte, hogy jelentős tétel a Tapolca Kft. is, hiszen idetartoznak a művelődési intézmények, a piac és a csarnok, illetve a város összes rendezvényét is ők szervezik. – A működtetés mintegy százmilliós tétel évente, így fontos áttekinteni a létesítmények üzemeltetése mellett az éves programtervet is. Elképzelhető, hogy az anyagi kondíciók alapján módosítani kell majd itt is, lehet, hogy nem minden és úgy alakul, ahogyan az a tervekben szerepelt. Mindenesetre jól haladunk az egyeztetésekkel, ami alapján úgy látom, hogy február közepéig lehet a városnak elfogadott költségvetése – tette hozzá Dobó Zoltán.

Tapolcai serlegeső a megyei bíró bálban.

Az elmúlt hétvégén Veszprémben tartották a megyei labdarúgó játékvezetők bálját, ahol a tapolcai játékvezetői csoport több tagja is elismerésben részesült.
Erről Takács Gábor tájékoztatta lapunkat.
Amint megtudtuk, Serbán Miklós ellenőr 35 éves működésért vehetett át serleget, Pilinger László és Takács Gábor játékvezetők 20 éves működésért Hegyi Zoltán játékvezető 15 éves működésért kapott elismerést. Pilinger Krisztián mint az év felfedezettje, Takács Gábornak az ellenőri osztályzatok alapján a legjobb megyei asszisztensnek járó elismerés is kijutott, illetve a harmadik kategóriában mint a legjobb tartalék játékvezető is kapott emléktárgyat.

A szépírás bárkájában

Megtiszteltetésnek veszem a tapolcai Újság érdeklődését, s igyekszem tömören válaszolni, miken is dolgoztam mostanában, s milyen munkákban, tervekben vagyok éppen, amik napról napra kitöltik a személyes időmet? Bátrabban tűz ki az ember maga elé célokat, ha amúgyis van, amit rendszeresen tennie kell.

Mindezt Németh István Péter, tapolcai költő mondta lapunk érdeklődése kapcsán.

Nyolcadik esztendeje vagyok a könyvtár munkatársa, s így a bölcsészdiplomámban szereplő két szakomnak (magyar-könyvtár) megfelelően akkor sem számítok pályaelhagyónak, ha már tíz éve nem tanítok. A magyar irodalom szolgálatát komolyan gondoltam, s gondolom. Úgy érzem, sok mindent éppen a szépírás bárkájába kell mentenünk a jövendőnek. Ennek érdekében mindegy is az eszköz, hogy milyen műfajban: versbe, esszébe vagy regénybe menekítem is vélt eszményeimet – ahogy Illyés Gyula mondta – mint álmaim állatseregletét, a fajtákat minden gondolatból, a lényeg: ugyanaz. Szépséget, értéket, ember-arányú léptéket igyekszünk tovább adni, ahogy lehet. Elég ehhez egy érdeklődő szempár, azé, aki a könyvtár helyismereti gyűjteményében a környező hegyekről keres szép- vagy szakirodalmat, hogy hogyan szüreteltek a régiek a Lesence-völgyben vagy a Szent György-hegyen, kik álltak meg a Malom-tó partján, hogyan kelepeltek az Eger-völgy malmai? – máris a kultúra fontos állomásainál vagyunk. Pályázatokat író iskolások, szakdolgozatukat készítő diplomázók és nyugdíjas helytörténész kutatók győznek meg hétről-hétre arról, hogy kötelesség és érdemes szinkronban lenni igyekezetükkel. Ha délután marad idő (általában marad), ha nem, akkor akad a kislámpa közelében később, olvasmányaimba temetkezem. Hihetetlen gazdagság a miénk – csak ebben a tájhazában is! A „szülöttem föld” medencéjében. A Csobánc alatt Káptalantótiig futó utat lírában, a Szent György-hegy látogatóit és műveit esszékben, Tapolca és környékének szellemi nagyjait „szerelmes földrajzban” szeretném megörökíteni.
nementhistvanpeter                                                                                                            Fotó: Szijártó János

Van egy ideám, hogy az íróknak egyszerre kell tudni ábrázolniuk a közvetlen környezetüket és a nagyvilágot, mindegyiket a maga törvényszerűsségeivel. Többé-kevésbé azonos ítélet alá esnek a fontos dolgok a környezetünkben és a nagyvilágban: a Balatonnál éppúgy, mint Kaliforniában. (Kalifornia: a bornak ott is ki kell forrnia:-) Hogy ne menjek messzire: Tatay Sándor csak olyan történetet tudott ábrázolni a badacsonyi sziklák alatt, ami egy görög tragédiába is beleillik. A Római úton Papp Árpád sem állított kevesebbet az itteni emberi tragédiákról, mint az Antigonét író Szophoklész.
A neves fővárosi kiadóknak így készítettem egy velencei és egy válogatott verses könyvet, Tapolcának pedig a Batsányi Jánoshoz írott költeményekből egy antológiát. Továbbra is érdekelnek a testvérmúzsák, a muzsika és a képzőművészet. A koncertek és a tárlatok, avagy az otthoni zenehallgatások és a reprodukciókban való gyönyörködés. Ám amikkel betelni végképp nem tudok: a táj és a fényes beszélgetések. Jó érzés a messziben elért siker, de még több – Németh László szavaival – a másik életének csöndes helyeslése. S ahogy ez visszaárad rám esetenként. Csak ilyen élményekből szabad meríteni. 55 éves leszek. Ilyenkor már nem kezd az ember karrierbe. Csak a „Szépen élj!” parancsát követi, ameddig megadatik.

Télen gyakrabban mossunk autót!

Télen az utakra kikerülő só talán a legnagyobb ellensége az autónak, így a gyakori mosás jelentősen meghosszabbíthatja az jármű élettartamát – válaszolta lapunk kérdésére  Lovász Róbert, tapolcai szerviztulajdonos.

lovaszrobi

A sáros úton való közlekedés után is érdemes mielőbb tisztítani, lemosni az autó alját, mert ha a sár bent marad a üregekben, ott folyamatosan rongál tovább. A küszöbök, sárvédők mennek tönkre először, saját tapasztalataim alapján, ha a beérkező autótípusokat nézem, akkor a régebbi Opelek, Mercédeszek, az újabbak közül pedig a Mazdák a leginkább veszélyeztetettek a téli hónapok viszontagságai miatt. A közeli országok közül Ausztriában sóznak a legerősebben, így nem véletlen, hogy autókban ebből eredő okozott kár Európában ott a legnagyobb. Nálunk jobbára keveréket használnak, így nem annyira erős ez a hazás, de elhanyagolni sem szabad. Másik gond, amikor télen úgy ülnek be egyesek az autóba, hogy csak az első szélvédőt tisztítják le. Ez balesetveszélyes helyzetek okozhat., azaz indulás előtt, minden ablakot meg kell tisztítani. Az akár naponta változó síkosságú útfelület miatt fontos az óvatos vezetés, érdemes a tempóból jelentősen visszavenni és a vezetéstechnikai elemeket egy nyugodt helyen, akár egy üres parkolóban gyakorolni.

Választás áprilisban

Határozott a Nemzeti Választási Bizottság Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében időközi országgyűlési képviselő-választás kitűzése tárgyában. Eszerint a 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületben, Lasztovicza Jenő halála miatt megüresedett országgyűlési képviselői mandátum betöltésére kiírt időközi választást 2015. április 12-én tartják. (szj)

Gazdag programkínálat a csarnokban

Gazdag tél végi programokat kínál a Csermák József Rendezvénycsarnok, tájékoztatta lapunkat Illés Zsófia sportszervező.

noifoci

Január 31-én reggel 9 órakor téli ruhabörze kezdődik, február elsején 08.30-kor utánpótlás teremlabdarúgó torna. Febrár 4-én 10 órakor vegyescikk vásár, ötödikén 17 órakor Hogyan segítenek a gyógygombák a beteg embereknek? címmel Csizmadia Beáta gyógynövény-doktor, természetgyógyász, terapeuta előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Hatodikán lesz a VIII. Sportgála – díjátadó ünnepség és városi sportbál, hetedikén a Batsányi János Gimnázium és Kollégium szalagavató ünnepség és bálja.
Február 14-én a II. Tapolcai Rhodius amatőr felnőtt tollaslabda verseny, másnap Focifarsang meghívásos teremlabdarúgó torna kezdődik. Február 21-én rendezik meg az első Novák Dezső labdarúgó emléktornát az U-13-as korosztály részére (résztvevők: Bajai Labdarúgó SE, Dunaújváros PASE, Ferencvárosi Torna Club, Szeged 2011, Szombathelyi Haladás, TIAC VSE). Február 22-én körzeti kupát bonyolítanak a megye III. és IV. osztályokban játszó csapatok számára. Február 28-án Kft. Kupa, március elsején
a Tapolca VSE- Győri Audi ETO KC női kézilabda mérkőzés (16.00 junior) várja az érdeklődőket.
Illés Zsófia a Tapolca Kft. által működtetett rendezvénycsarnok állandó programjaira is felhívta a figyelmet. Zenés kondicionáló tornát (Spinning Club) tartanak hölgyeknek hétfőn és szerdán, van zenés szobakerékpár torna minden hétköznap, ingyenes frissítő masszázs február 5-én és 19-én, illetve szauna hétfőn és pénteken.

Szijártó János

Étkezés kompromisszumok nélkül

A diétázóknak és ételallergiában szenvedőknek sem kell lemondani az ízletes, finom fogásokról. A Tapolcai Diák-, és Közétkeztető, Szolgáltató Kft. kompromisszumok nélkül kínál étkezési lehetőséget.

mazossytamas3

Erről az önkormányzati tulajdonban lévő cég ügyvezető igazgatója, Mezőssy Tamás tájékoztatta lapunkat. Amint azt megtudtuk, az eddigi tevékenység bővítéseként immár szója-, cukor-, tojás-, tejmentes menüvel is kiszolgálják az igényeket, de aki lisztézékeny, esetleg epe- és májkímélő, pépes, vagy éppen a fehérjeszegény ételeket fogyaszthat, bátran keresheti őket. A beérkezett megrendeléseket hétköznapon 11 és 13 óra között teljesítik, hétvégén és munkaszüneti napokon nincs szolgáltatás. A heti megrendelés esetén két darab három részes éthordó szükséges nével, szállítási címmel ellátva. A kiszállítás során elhűlt ételt fogyasztás előtt legalább 65 Celsius fokos hőmérsékletre kell melegíteni. A vállalkozás a modern gasztronómia minden követelményének megfelelnek. A folyamatos fejlesztés lehetővé tette, hogy a városi óvodák, oktatási intézmények ellátását valamint a szociális étkeztetést egy központi konyha lássa el. Ez napi 2300 adag étel elkészítését jelenti. – “Azzá leszel, amit eszel” mottónkra építve stratégiánkat a 34 fős, szorosan összekovácsolódott tapasztalt csapatunk szívvel és lélekkel valósítja meg, hiszen csak így sikerülhet ezt a nagy létszámú vendégkört kielégítenünk – hangsúlyozta Mezőssy Tamás.

Kép és szöveg: Szijártó János