Egészségügy kategória bejegyzései

Ünnepeltek az idősek napközi otthonának gondozottjai

Hagyományaihoz híven, az Idősek Világnapja alkalmából, süteményes, élőzenés, táncos partit szervezett gondozottjai részére az alapellátási intézet Szent István utcai idősek napközi otthona a hét első napján.

Kedves ajándékok az intézmény vezetőitől, dolgozóitól a gondozottaknak. Évről évre megünneplik az Idősek Világnapját a Szent István utcai idősek napközijében. Képünkön Sikos Rita igazgató és az ajándékozás pillanatai

Az intézmény jelenleg valamivel több mint harminc regisztrált taggal rendelkezik, közülük sokan eljöttek a kifejezetten jó hangulatú eseményre. A jelenlévőket Szabó Ágota a nappali ellátás vezetője köszöntötte, majd Sikos Rita a Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet igazgatója mondott ünnepi köszöntőt. Az igazgatóasszony szerint, mindenkinek tudnia kell, hogy amit az ember az élete során elért, azt nem kizárólag önmagának, hanem szüleinek és nagyszüleinek is köszönheti. – Tiszteletünk önök iránt magába foglalja szeretetünket, elfogadásunkat és támogatásunkat egyaránt- fogalmazott Sikos Rita, aki egy kedves és tanulságos történettel világított rá arra, hogy a ma idősei milyen döbbenetesen felgyorsult technikai és társadalmi változásokkel szembesülve élték meg az elmúlt fél évszázadot. A köszöntőt követően,  Sikos Rita, Szabó Ágota és Végh Jenőné szociális gondozó apró ajándékokat adtak át a szépkorúaknak, majd a rendezvény mindenki által nagyon várt, szórakozató része következett. Ugyanis közkívánatra idén a város népszerű zenésze, Domján Tamás hozta el számukra fiatalságuk legszebb, leghangulatosabb örökzöld slágereit, de eljöttek a térség nyugdíjas érdekvédelmi szervezetének tagjai, vezetői is, hogy bátorító jelenlétükkel és süteményeikkel hozzájáruljanak az intézmény gondozottjainak felhőtlen szórakozásához. /tl/

A lelki egészség világnapja

Testi betegségeinkkel gyakran foglalkozunk, de fontos tudni, hogy majdnem minden testi betegség mögött lelki okok húzódnak.

A tapolcai Lelki Egészségfejlesztési Központ 2019. október 10-re, a lelki egészség világnapja alkalmából figyelemfelhívó megmozdulást szervez. Az akció elsődleges célja, hogy felhívjuk Tapolca lakosságának figyelmét a lelki egészség, a mentálhigiéné fontosságára. Ennek apropójából a LEK munkatársai pozitív üzeneteket helyeznek el Tapolca város utcáin, fákra, oszlopokra kihelyezve. Ha valaki az üzenetet magáénak érzi, elviheti magával, kirakhatja otthonában, hogy minden nap szembesüljön „önmaga értékességével”, a lelki egészség fontosságával. A program a „Lelki Egészségfejlesztési Központ létesítése a Tapolcai járásban” című, EFOP-1.8.20-17-2017-00016 azonosítószámú projekt támogatásából valósul meg – írta lapunknak Magvas Zoltán szakmai vezető.

Hat éve működik Tapolcán az EFI

Hat éve működik sikeresen a tapolcai Egészségfejlesztési Iroda. Évről évre egyre szélesebb körben viszik hírét a résztvevők a városban és a környéken is, programjaik pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Hat éve működik az Egészségfejlesztési Iroda a Belvárosi Közösségi Házban. /Fotó: Májer Edit /

A Tapolcai Egészségfejlesztési Iroda 2013. július 1-én kezdte meg munkáját a Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet által benyújtott TÁMOP 6.1.1-11/3-2012-0009 számú, „Egészségfejlesztéssel Tapolca kistérség lakosságáért” című nyertes pályázat eredményeképpen. A projekt megvalósítási időszaka 2015. augusztus 31-én zárult le. A fenntartási időszakban a projektgazda minden évben pályázatot nyújtott be működési támogatásra, melyet 2015 szeptemberétől, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is elnyert. Az idei évre is benyújtották a pályázatot, mely elbírálása folyamatban van.

Az EFI az elmúlt hat évben rendszeres résztvevője volt a helyi rendezvényeknek is. Idén szeptemberben az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Európai Autómentes Napon játékokkal várták a gyerekeket a Fő téren. /Fotó: Májer Edit/

A fenntartási időszak négy éve alatt rengeteg programot valósított meg az Egészségfejlesztési Iroda. Az évek során a járás településeinek nagy részén megfordulva mutatták be az EFI alaptevékenységeit, melyek nagyon széles skálán mozognak. Talán a legnépszerűbbek az ingyenes mozgásprogramok, melyek órarendjének összeállításakor minden korosztálynak igyekeztek kedvezni. Az elmúlt évek alatt összesen 1633 órányi, 23 féle mozgásprogramot hirdettek nemcsak Tapolcán, hanem a környéken is, például Gyulakesziben, Zalahalápon, Monostorapátiban, vagy Mindszentkállán.

Nagyon népszerűek a mozgásprogramjaik. Bemutató tánc óra a 2017-es Egészség – és Aerobik napról, amin minden évben részt vesz az EFI. /Fotó: Májer Edit/

A mozgásprogramok minden évben nagyon változatosak, az aerob tornától, és a gerinctornától kezdve, a jógán és a pilates-en át, egészen a kangoo edzésekig, illetve a zumbáig többféle típusú és intenzitású edzés közül válogathatnak az érdeklődők. 90 klubfoglalkozást szerveztek meg, például a Diabétesz klubon, vagy a Szív – és érrendszeri klubon belül. 202 előadással próbálták felhívni a lakosság figyelmét az egészség fontosságára, itt megemlíthetjük többek között a dohányzás, illetve az alkohol prevenciót, vagy a diétás tanácsadást is.

Két éve a Szív-és érrendszeri klub egyik találkozójának vendége Szalai László, a Tapolcai Mentőállomás vezetője volt, aki az újraélesztés helyes technikáját ismertette meg a résztvevőkkel. /Fotó: Májer Edit/

Az EFI munkatársai 56 települési sport – és egészségnapon vettek részt Tapolcán és környékén, például Lesencetomajon, Révfülöpön, Nemesgulácson, és mellette még számos helyszínen. 170 egyéb rendezvényre, iskolákba, óvodákba, külsős helyszínekre látogattak el, települtek ki. Bekapcsolódtak a mellrák ellenes figyelemfelhívó kampányba, a Movember mozgalomba, csatlakoztak a Füstmentes Világnaphoz, vagy sporttáborokban működtek közre. Munkahelyi szűréseken is többször részt vettek. Közel 40 TV műsor és 40 újságcikk foglalkozott az EFI tevékenységével. Több mint 11 000 résztvevő látogatott el a programjaira és az 1600-at is túllépte az EFI-vel rendszeresen mozgó emberek száma.

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Tavaly Tapolca is csatlakozott a kezdeményezéshez. Figyelemfelhívó sétát tartottak. A résztvevők a kampányt szimbolizáló szalagformát is felvették egy fénykép erejéig. /Fotó: Májer Edit/

Az EFI fenntartási időszakának volt és jelenlegi munkatársai, név szerint Fábián Kata, Kovács-Kaposi Katalin, Szennyainé Kovács Veronika és Tóth Orsolya, valamint Harangozóné Horváth Katalin és Puskás Ákos projektmenedzsmenti közreműködők hálásak mindenkinek, aki megtisztelve őket bizalmukkal, programjaikat választotta és velük volt és lesz a jövőben is. Külön köszönetüket szeretnék kifejezni ez úton is, valamennyi óraadónak, edzőnek, védőnőnek, orvosnak, tehát mindenkinek, aki bármit is hozzátett Tapolca és a járás egészségének megőrzéséhez, fejlesztéséhez.

Kitelepüléseik alkalmával közvetlenül is kapcsolatba kerülhetnek az emberekkel, a szűrések és a tanácsadások során pedig alkalmuk nyílik beszélgetni az egészség megőrzésének fontosságáról, adott esetben a további szükséges lépésekről. /Fotó: Májer Edit/

 

 

 

Beindultak az EFI ingyenes mozgásprogramjai

Meghirdette ingyenesen igénybe vehető mozgásprogramjait a helyi Egészségfejlesztési Iroda.

A tapolcai Egészségfejlesztési Irodában többféle szolgáltatást lehet igénybe venni. Az ingyenes mozgásprogramok ősszel indultak be. /Fotó: Májer Edit/

A korábbi évek hagyományait követve a mozgásra, ezzel együtt pedig az egészségmegőrzés és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a tapolcai Egészségfejlesztési Iroda, díjmentesen látogatható mozgásprogramjaival. A városban és a járásban is számos sportolási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Az ezeken való részvétel feltétele az EFI kártya. A Városi Mozi (Tapolca, Fő tér 1.) bejáratával átellenben, az épület sarkán található EFI irodában a személyes, kérdőíves általános állapotfelmérés után kézhez kapott, hat alkalomra szóló kártyával díjmentes a részvétel a sportprogramokon. A kártyát a programokon az oktatóval kell aláíratni, amennyiben betelik, úgy annak leadásával az irodában, ingyenesen új igényelhető, korlátlan számban. Az iroda keddenként 8-17.00 –ig, szerdánként 8.00-16.00-ig, csütörtökönként pedig 8.00-17.00 óráig fogadja az érdeklődőket.

Az EFI iroda a Belvárosi Közösségi Házban, a Városi Mozi bejáratával átellenben, az épület túloldalán található. /Fotó: Májer Edit/

Hétköznap több sportolási lehetőséget kínálnak a mozogni vágyóknak, melyek bármelyikét, bármely településen igénybe vehetik a kártyatulajdonosok. A sportprogramokon való részvétel nincs korlátozva, kivéve a Tekerj az egészségedért! zenés szobakerékpár torna, mivel azt csak heti egyszer lehet látogatni.

Az iroda munkatársai segítenek az EFI kártya regisztrációhoz szükséges kérdőíves állapot felmérés kitöltésében is. A kártyát is tőlük lehet igényelni. /Fotó: Májer Edit/

Hétköznap több sportolási lehetőséget kínálnak a mozogni vágyóknak. Hétfőnként 18.00-19.00 óráig Zenés kondicionáló torna Nagyné Lombos Katalinnal a Csermák József Rendezvénycsarnokban, továbbá Senior jóga (60 év felett) 16.15-17.15-ig, Kezdő jóga 17.30-18.30-ig, illetve Haladó jóga 18.45-19.45-ig Tóth Orsolyával a Tamási Áron Művelődési Központban. Keddenként Dinamikus jóga 17.30-18.30-ig Farkas – Serger Zsuzsannával (Tapolca, Hősök tere 8. – volt halbolt épülete), valamint Full kondi 19.00-20.00 óráig Szennyainé Kovács Veronikával a Városi Sport – és Szabadidő Centrumban. Szerdánként Preventív gerinctréning 18.00-19.00 óráig a Gyulakeszi Művelődési Házban, Szennyainé Kovács Veronikával. Csütörtökönként Gyógytorna 17.00-18.00, valamint 18.00-19.00 óráig a Széchenyi István Baptista Középiskolában, Szi – Andor Judittal. Péntekenként Zumba17.30-18.30-ig a Széchenyi István Baptista Középiskolában Baján Jánossal, valamint Tini jóga tíz éves kortól (október 11-től) 15.00-16.00 óráig Farkas – Zsuzsannával (Tapolca, Hősök tere 8. – volt halbolt épülete). Tekerj az egészségedért kezdő edzés hétfőnként Szita Gáborral, haladó edzés keddenként Szűcs Zoltánnal, szerdánként Linter Violettával, péntekenként pedig ismét Szita Gáborral, 18.00-19.00 óráig a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Bejelentkezés ehhez a programhoz szükséges, a 20/580-79-99-es telefonszámon. A Preventív gerinctréning Szennyainé Kovács Veronikával a Badacsonytördemici Faluházban, valamint a Baba – mama jóga Farkas – Serger Zsuzsannával (Tapolca, Hősök tere 8. – volt halbolt épülete), továbbá a Kismama pilates Fekete Eszterrel a Városi Sport – és Szabadidő Centrumban hamarosan indul. Januártól Iregi Márta Senior táncra várja az érdeklődőket a VOKE-ban.

Az EFI kártyán elég csak a nevet és a  lakcímet feltüntetni. A hátulján lévő rubrikákat – alkalmanként egyet – kell a mozgásprogramokon az oktatóval aláíratni. /Fotó: Májer Edit/

A heti mozgásórákon kívül számos programmal, klubbal, tanácsadással várja az EFI az érdeklődőket, ezekről a helyi médiában, valamint az EFI Tapolca honlapon és facebook oldalon tájékozódhat. /Májer Edit/

 

A táblázatban a meghirdetett mozgásprogram olvashatóak.

Az egészségügy dolgozóit ünnepelték

Semmelweis-nap alkalmából kitüntetésben és dicséretben részesítették városunk példamutató munkát végző egészségügyi dolgozóit, július 3-án este, a Tamási Áron Művelődési Központban.

Az ünnepség kezdetén egy rövid felvezető után szeretettel köszöntötték dr. Gál Andrást, aki Tapolca Város Napján Tapolcai egészségügyért és szociális ellátásért kitüntetést vehetett át, majd Dobó Zoltán beszéde következett. A polgármester személyes példákkal, történetekkel támasztotta alá, miért becsüli, és miért tartja nagyra az egészségügyet hivatásuknak tekintő ünnepelteket. Kiemelte a magabiztosságot, és a nyugodtságot, amit a betegek felé mindig sugározniuk kell, és ami nem is mindig olyan könnyű feladat. Nem beszélve az elkötelezettségről, önfeláldozásról, a magánélet gyakori háttérbe szorításáról. A polgármester beszélt az egészségügyet sújtó problémákról, az ápolók, orvosok kivándorlásáról, ezért úgy véli, még nagyobb tisztelet és köszönet illeti meg azokat, akik “kalandvágyból” itthon maradtak, és ezen a területen dolgoznak. Dobó Zoltán a tapolcai egészségügy kapcsán komoly teljesítményként értékelte a Richter Egészségváros rendezvényt, ahol a tapolcaiak gondolkodástól, világnézeti beállítottságtól függetlenül, összefogásuknak köszönhetően egyként értek el óriási sikert egy közös cél érdekében. A polgármester beszédét követően Dr. Czehelnik Rózsa osztályvezető főorvosnak járt a gratuláció, amiért idén aranydiplomára jogosult.

A gyermekorvosok közül Dr. Dorner Máriát búcsúztatták.

A gyermekorvosok közül Dr. Dorner Máriát búcsúztatták, és távollétében köszöntötték Dr. Susanne Strecke csecsemő és gyermekgyógyász szakorvost, aki 2019. augusztus 1-től kezdi meg gyermekorvosi praxisát Tapolcán. Dr. Lang Zsuzsanna főigazgató asszonytól, Dobó Zoltán polgármestertől és Holczbauerné dr. Kollát Ildikó főorvos asszonytól Deák Jenő Emlékérmet vehetett át Dr. Végh Zoltán főorvos. Főigazgatói dicséretben részesült Riba Tibor, Jakó Antal, Németh Gábor és Péter Sándor. Az átadásnál közreműködött Zengői-Török Csilla Ápolási Igazgató is. Munkáját elismerték és ez által kitüntetésben részesült Kázsmér Istvánné, Jámbor Szilvia, Eőryné Hegedűs Anikó, Nagy Zoltánné, Konkoly Józsefné, Soós Tiborné, Balázs Szilárdné, Barka Károlyné, Takács Lászlóné, Dóra Tibor, Töreki Erika, Patusné Soós Mónika, és Orbán Tiborné. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kitüntetését vehette át Németh Andrea, Gájer Gézáné, Orbán Irén és Takácsi Ágnes. Az ünnepségen nyugdíjba vonulása miatt búcsúztatták Kocsis Lajosnét, Tápiné Csom Hajnalkát, Krániczné Andrejkó Andreát, és Horváth L. Ferencnét. Szép hagyomány, hogy Semmelweis-nap alkalmából köszöntik a jubiláló kollégákat. 25 éves jubileuma okán jutalomban részesült Buzás Józsefné, Czanka Adrienn, Cserép Henriett, és Jámbor Szilvia. 30 éves jubileumát ünnepli Kázsmér Istvánné, Nagy Zoltánné, Srámliné Leipczig Márta és Szarka Zsoltné. 40 éves jubileumot ünnepelhet Kocsis Lajosné és Tápiné Csom Hajnalka. A rendezvény végét lezáró pohárköszöntőt megelőzően Őri Jenő, Román Iván és Tóth Péter, a zeneiskola tanárai játszottak, akik az egész est folyamán biztosították az igényes zenét, ünnepélyes hangulatot muzsikájukkal. Pohárköszöntőjében Dr. Lang Zsuzsanna főigazgató a kórház minden dolgozójának megköszönte áldozatos munkáját.

Az ünnepség pohárköszöntővel, baráti beszélgetéssel zárult.

Sportpark avatás és egészségnap Zalahalápon

Sportparkot avattak a IV. Zalahalápi Sport- és Egészségnapon, szombaton. A létesítmény kilencmillió négyszázezer forintból, százszázalékos állami finanszírozással valósult meg a Nemzeti Szabadidős- Egészség Sportpark Program keretében.

Schmidt János a Scitec üzlet vezetője, a helyi sport és egészségnap támogatója,  Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő és Bedő Lajos zalahalápi polgármester ünnepélyesen átadják az új sportcélú létesítményt Zalahalápon

Az esemény kora délutáni megnyitóján Zalahaláp polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Bedő Lajos szerint a sport és az egészség szorosan összekapcsolódik, a testmozgásnak fontos szerepe van az emberek életében, ahogy a településen zajló fejlesztések is részben e területhez kötődnek. – A mai napon  hivatalosan is átadjuk a közelmúltban elkészült sportparkunkat, amelyet terveink szerint több egyéb sportcélú létesítmény, többek között teniszpálya kilakítása követ majd a futballpálya  szomszédságában. Remélem, hogy a lakosság egészségi állapota a jövőben igazolja majd e beruházások létjogosultságát-hangsúlyozta a zalahalápi polgármester.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő az új létesítmény kapcsán arról beszélt, hogy a sportba fektetett pénz nem hiábavaló, hiszen általa az állampolgárok egészsége, közérzete és közvetetten az államkassza is javul. – Szívből gratulálok Zalahalápnak a beruházás ötletéhez és megvalósításhoz! Valljuk, hogy a kistelepüléseken élők számára is fontosak azok a fejlesztések, amelyek a teljes lakosság számára hozzáférhetőek és hasznosak -fogalmazott. Az avatási szalag ünnepélyes átvágását követően a település fiataljai birtokba vették az új helyi  sportparkot és megkezdődtek a sport és egészségnap egyéb programjai is. A Tapolcai Egészségfejlesztési Iroda szervezésében egészségügyi szűréseken vehettek részt a halápiak, de véradás, rendőrségi és tűzoltó bemutató, sport és ügyességi versenyek ruhabörze és több más mellett kutyásbemutató is színesítette az idei programokat. /tl/

Elsősegélynyújtásból a megye legjobbjai lettek

Elhozta az első díjat a Batsányi János Gimmnázium öt tagú csapata a Veszprémben megrendezett vöröskeresztes elsősegélynyújtó versenyről. Korábban egy országos versenyen is remekeltek. A tanulókat Szabóné Takács Mária iskolai védőnő készítette fel a megmérettetésekre.

Egy országos, online formában elindult elsősegélyversenyen Vitus Kata, Csonka Adrienn és Minorics Kata alkotta hármas, 75 csapat közül kiválasztódva jutott be a budapesti döntőbe, ahol a 10 legjobb csapat között,  a középmezőnyben fejezték be a versenyt.  Budapesten hatodikok lettek , de ugyanakkor rengeteg új információval, versenytapasztalattal lettek gazdagabbak a sebkötözés, fektetés és egyéb életmentő fogások elméleti és gyakorlati ismeretei terén.

Balról: Csonka Adrienn, Vers Lili, Vitus Kata, Piros Virág Rebeka és  Minorics Kata.  Tapolcai gimnazisták lettek az idei megyei elsősegélynyújtó verseny győztesei

A napokban Veszprémben megrendezett vöröskeresztes elsősegélynyújtó versenyen rendkívül hasznosnak bizonyult a fővárosi versenyen megszerzett tapasztalat, a megye legjobbja lett a Vitus Kata, Csonka Adrienn, Piros Virág Rebeka, Vers Lili és Minorics Katus alkotta batsányis csapat./tl/

Az egészség érték! Mozgástrükkök a mindennapokra

Az egészség érték! Mozgástrükkök a mindennapokra

Béres Alexandra mozgásról, egészségről és táplálkozásról szóló előadásai is helyet kaptak a május második hétvégéjén megrendezett Richter Egészségváros programkínálatában.

Béres Alexandra és Jaksity Kata a Richter a nőkért sátorban

Három hete már, hogy lezajlott a sok embert megmozgató, népszerű rendezvény városunkban, ám remélhetőleg nem csupán egy színes programként maradt meg Tapolca lakosságának emlékezetében, hanem elindított valamit a fejekben, gondolkodásban, ami minden embert legalább egy picit tudatosabb, egészségesebb élet felé visz majd. Ilyen, legalábbis hasonló célzattal tartott előadást Béres Alexandra fitneszedző, sportoló a Richter a Nőkért elnevezést viselő sátorban, először „Az egészség érték! Mozgástrükkök a mindennapokra” címmel. Talán legtöbbünkben az az előítélet él a sportolókkal kapcsolatban, hogy semmi más feladatuk, gondjuk nincs, mint saját testükkel, egészségükkel foglalkozni. Alexandra már előadása kezdetén elárulta, ő maga is kétgyermekes anyuka, dolgozik, egy magazint vezet, járja az országot, rendezvényeken, sportnapokon, csapatépítő programokon vesz részt, tehát egy cseppet sincs könnyebb helyzetben, mint bárki más. Ő is beismeri, hogy nem egyszerű a sportot hétköznapjainkba beilleszteni. Azonban felhozta a „régi emberek” életét, akik egész napjukat mozgással töltötték, nem volt autó, telefon, ugyanis ezek a hasznos, ám minket ellustító eszközök azt az eredményt hozták, hogy igen elkényelmesedtünk az utóbbi évtizedekben. Mi több, sajnos Európa egyik legtúlsúlyosabb nemzete lettünk, és élen járunk a szív-és érrendszeri betegségekben. Sokan felismerik, hogy mozogni kéne, ám a cselekvésig nem jutnak el. Nekünk miért fontos, hogy változtassunk életmódunkon? – tette fel a kérdést a szakértő. A túlsúly esztétikailag zavar minket, ha egészségtelenül élünk, akkor fáradtabbak is vagyunk, a munkahelyünkön sem teljesíthetünk elég jól, valamint különböző betegségekhez is vezethet minket. Tehát először is tudatosítani kell, hogy fontos a változás. A második lépés az idő megteremtése a mozgáshoz. Alexandra heti három-négy edzést ajánl, ami bár elsőre soknak tűnhet, de, ha a számítógép, TV előtt, telefonozással eltöltött időnket összeadjuk, és azt mozgással helyettesítjük, máris megoldódik a kérdés. Kifogásként szoktuk felhozni az anyagiakat, azonban gyakran elég egy jó minőségű edzőcipő, valamint ingyenes videók érhetők el az egyes videómegosztó-csatornákon. Ha az imént leírtakat végigvettük, rájövünk, hogy nem marad más vissza, mint lustaságunk, ami gátol minket, de a fitneszedző garantálja, idővel megjön a kedvünk és energiánk, és jó érzéssel fogunk hazatérni. Fontosnak tartja, hogy családunkat is vonjuk be terveinkbe, elképzelésünkbe, magyarázzuk el, miért jelentős mindez nekünk, esetleg buzdítsuk hozzátartozóinkat is sportolásra, mozogjunk együtt! Az előadás vége felé még néhány tippet adott a leendő életmódváltóknak. Kezdjünk először lakóhelyünk környékén sétálni, kocogni! Ne várjunk magunktól sokat, mindig teljesíthető célokat tűzzünk ki magunk elé, elengedhetetlen a fokozatosság! Járjunk csoportos edzésekre, hiszen így nagyobb az esélye, hogy nem fogjuk kihagyni! Egyben biztosak lehetünk, induljunk, tegyünk érte, mert senki más nem fogja helyettünk megtenni!

Önkontrollal, jó közösséggel a függőségek ellen

A Leki Egészségfejlesztési Központ által szervezett előadássorozat legutóbbi epizódja Az Örömök urai címet viselte,  a függőségek kontroll alá helyezéséről szólt és Dávid Ferenc biopolitikai szakértő nevéhez kötődött az elmúlt hét pénteken a Tamási Áron Művelődési Központban.  Másnap az ÉN-KÉP-TÉR Szociális és Mentálhigiénés Alapítvány szervezésében,  interaktív zenei park (zengölde) és a hozzá kapcsolódó padfestés élményével lehettek gazdagabbak, akik a központi buszmegálló környékén bekapcsolódtak a programokba. 

Dávid Ferenc előadása az önkontroll belső kiterjesztéséről  szólt. A szakértő  a Lelki Egészségfejlesztési Központ meghívására érkezett Tapolcára

A pénteki előadásra érkezett vendégeket a LEK képviseletében Magvas Zoltán szakmai vezető, szociálpedagógus köszöntötte, majd átadta a szót a város polgármesterének. Dobó Zoltán a rendezvény témájához kapcsolódva, a város kábítószerügyi helyzetét és az arra történő tapolcai reagálásokat, intézkedéseket  vette górcső alá. Hangsúlyozta, Tapolca az elmúlt időszakban nem söpörte szőnyeg alá a kábítószerekkel kapcsolatos helyi gondokat, hanem hozzáértő szakemberek felkészültségére igyekezett támaszkodni a felemerült problémák  kezelése érdekében.

Dobó Zoltán:

– Bátran jelentsük ki, Tapolca ma jól áll ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában, hiszen nálunk elindult egy társadalmi konzultáció és együttműködés a függőségek témájában- mondta.

Dávid Ferenc

Dávid Ferenc, aki önmagát pályaelhagyó deviancia-szociológusként jellemzi, főállású munkatársként a Kék Pont Alapítvány projekt koordinátora. Több mint egy évtizede vesz részt közösségépítő, ártalomcsökkentő és a drogproblémát menedzselő projektekben szakértőként és  kreatív munkatársént. Előadásaiban a szociális izoláció és elrettentés ellenében, az önkontroll kifejlesztésére helyezi a hangsúlyt, kiemelve a jó közösség és a mértékletesség erényének szerepét az öngondoskodás folyamatában. /tl/

 

 

Flashmob az elhízás ellen

Május 18. az Európai Elhízás Elleni Nap. Erre hívta fel a figyelmet közös sportolással a Fő téren több egyesület, szakosztály kedden délután.

Tapolcán is megmozdultak az elhízás ellen, a testmozgás mellett. /Fotó: Májer Edit/

Az eredetileg május 6-ra, a Magyar Sport Napjára tervezett flashmob akciót az esős időjárás miatt tették át a szervezők, a szellemiségét tekintve szintén kapcsolódó Európai Elhízás Elleni Naphoz közel eső dátumra. A közel kétszáz résztvevőt számláló tapolcai villámcsődületen a helyi World Jumping és HIIT edzés képviselői, a TVSE Karate Szakosztály, a TIAC VSE, valamint az Acro Dance SE működött közre.

Minden résztvevő a maga sportágát mutatta be. A TIAC VSE utánpótlás labdarúgói is ott voltak Hetsey Pál edzővel. /Fotó: Májer Edit/

A HIIT edzés mellett tették le voksukat a hölgyek. A Fő téren is népszerűsítették a mozgásformát. /Fotó: Májer Edit/

Az Acro Dance-s lányok több akrobatikus, dinamikus produkciót is bemutattak, majd minden résztvevő a maga sportágát képviselve mozgott együtt egy zenei válogatásra.

Az Acro Dance Rock & Roll SE több produkciót is bemutatott. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolca VSE Karate Szakosztály is részt vett a figyelemfelhívó programon. /Fotó: Májer Edit/

Zsigmond Aranka World Jumping edző, a rendezvény szervezője elmondta, elsődleges céljuk a közreműködőkkel az volt, hogy felhívják a figyelmét a mozgás fontosságára, hiszen a mai felgyorsult világban az emberek jelentős része elhanyagolja a rendszeres testedzést. Ennek egyik következménye, hogy Magyarországon a lakosság jelentős hányada küzd, különböző mértékű, egészségre is káros plusz súllyal. Ennek változtatásában hivatott közreműködni ez a figyelemfelhívó megmozdulás is. /Májer Edit/

Zsigmond Aranka (középen) edző irányításával a World Jumping-ot is megismerhették a nézelődők. /Fotó: Májer Edit/

KÉPGALÉRIA