Bűnmegelőzési tanácsok és megígért támogatás a Fehér bot napján

A Vakok és Gyengénlátók Szövetségének Veszprém Megyei Egyesület tapolcai kistérségi csoportjának vezetősége, tagjai és meghívott vendégeik együtt ünnepelték meg a Fehér bot napját szerdán a polgármesteri hivatal udvari tanácstermében.  

Az esemény nyitó részében, a Kazinczy általános iskolai tagintézmény diákjainak szép verses-dalos műsorát követően, Gábor Istvánné a csoport helyi vezetője köszöntötte a térség megjelent látássérültjeit, továbbá az önkormányzat, a látszerész szakma és a rendőrség képviselőit. Elsőként Szabó Richárd tapolcai optikus, üzlettulajdonos kapott szót, aki egy hamarosan elinduló, a gyengénlátó sorstársakat és a kistérség diákságát is érintő akcióról számolt be. A szakember elmondta, október a látás hónapja, illetve az ehhez kötődő kampány időszaka.  Az alkalomból idén tapolcai és környékbeli általános iskolák felső tagozatosait érintő vetélkedőt szerveznek a Tamási Áron Művelődési Központban, amelyben szerepet vállal a vakok és gyengénlátók egyesülete is. – Egyrészről felhívjuk a figyelmet a látás megőrzésének fontosságára, de a látássérült emberek problémái iránti érzékenyítés is akciónk céljai között szerepel-mondta el a helyi optikus.

A rendőrség részéről Orbánné Juhász Kinga megelőzési főelőadó, majd Lóránd György tapolcai rendőrkapitány is a látássérülteket és az egyedül élő nyugdíjasokat különösen veszélyeztető alkalmi és besurranásos tolvajok, továbbá a trükkös csalók módszereiről és a megelőzés módjairól tartott előadást. A bűnmegelőzési tanácsokat követően Gábor Istvánné megköszönte a tapolcai önkormányzatnak, személy szerint pedig Dobó Zoltán polgármesternek az elmúlt öt évben nyújtott anyagi és erkölcsi  támogatást. A polgármester biztosította a jelenlévőket, hogy a támogatás a jövőben sem marad el, a kirándulásokhoz és a működéshez továbbra is megkapja a segítséget a civil szervezet. /tl/