Búcsú dr. Fejes Ferenctől

Dr. Fejes Ferenc volt tapolcai háziorvos életének 82. évében, január 9-én eltávozott. Temetés előtti búcsúztatása 01. 23-án volt a római katolikus templomban .

Dr. Hubert János búcsúztatta egykori kollégáját:

Reményik Sándor: VÉGRENDELET

Fáradtságom adom az esti árnynak.
Színeimet vissza a szivárványnak.
megnyugvásom a tiszta csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre.
Semmit se várva, és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén vad bozóton,
kétségeim az örvénybe szórom.
A holtom után ne keressetek!
Leszek sehol. és mindenütt leszek!

Kedves Feri Bátyám!
Itt állok koporsód előtt, és ismét búcsúzom Tőled, tettem ezt 1993-ban nyugdíjba vonulásodkor is, csak akkor sokkal vidámabbak voltunk.
Ilyenkor nehéz találni szavakat hiszen az elmúlást, a végső búcsút nagyon nehéz elfogadni, mert az élet során ezzel nem foglalkozunk, nem foglalkozunk még akkor sem, ha a születésünk pillanatában életünk egyetlen biztosan bekövetkező pontja.
Nem foglalkozunk ezzel, mert nem szeretünk veszteni, márpedig a család, az itt maradottak, vesztettek távozásoddal.
Engedd meg, hogy felidézzem életed főbb állomásait:
Te Makón születtél 1932-ben, édesapádat hamar elvesztetted, aki 1944-ben a II. világháborúban esett el. Édesanyád – két öcséddel – özvegyen nevelt fel. Debrecenben végezted középiskoládat, majd munka következett, és aztán Szegeden az Orvostudományi Egyetem, ahonnan 1964-ben kaptál diplomát. Végzésed után Makón lettél körzeti orvos, majd 1970-ben kerültél városunkba, ahol akkor még csak 4 körzet működött. A Kossuth utcában az Iványi féle rendelőben kezdted munkádat, majd 1972-től nyugdíjazásodig a piros Y-ban volt a rendelőd. Feleséged Margitka hűséges társad a munkában is mindig ott volt melletted.
A szíved, tudásod mindig a betegek érdekét szolgálta, egyéni gondjaidat, céljaidat mindig alárendelted orvosi esküdből fakadó kötelezettségednek.
Betegeid szerettek, és tiszteltek.
1992-ben Téged is utolért a már-már népbetegségnek tekinthető szívinfarktus, mert bár arra voltál hivatva, hogy mások egészségét védd, illetve állítsd vissza, Te sem voltál védett a kóroktól. A betegséged le akartad győzni, vissza akartál menni tenni esküd szerinti kötelességedet, de aztán 1993-ban nyugállományba vonultál. Az akkori búcsúnál – Polgármesteri Hivatal udvarában található úgynevezett Gödörben még ott volt az egész háziorvosi kar, mert akkor még létezett kollegialitás és összefogás. Sajnos az is szertefoszlott mára.

Mindig családodnak élő ember voltál, családszerető férj, apa, és nagyapa.
A Jóisten Tekla lányoddal és Lóránt fiaddal ajándékozott meg, akik 7 unokával gazdagították a családot, okozva velük is nagy örömet. Legidősebb unokád 25 éves, a legfiatalabb 8. Ők viszik majd tovább azt a lángot, amit Te gyújtottál.
Tavaly novemberben vetted át aranydiplomádat, majd karácsony után gyengeség jelentkezett, fogyott erőd, de Te nem akartál kórházba menni, amit mégsem lehetett elkerülni. A gondos kezelés ellenére 9-én a Jóisten magához szólított lezárva ezzel egy szép, gazdag életutat.
Végső nyughelyedet szülővárosodban Makón leled meg, így mi, tapolcai háziorvosok, orvosok, kollegáid, volt betegeid, ismerőseid búcsúzunk Tőled, mint ahogy búcsúzik Tapolca is!
Emléked azonban itt marad közöttünk, és légy biztos abban, hogy Feri bácsi! Nem feledünk.
Valahol az égen, van egy fényes csillag,
Iránytűje lehet a mesés angyaloknak.
Hogy merre is van, azt senki sem tudja,
De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla.
Mesélik még azt is, ha távozik egy élet,
Születik egy angyal, s benne újra él a lélek.
Mert angyalok leszünk, csak még nem tudunk róla,
De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva.
Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,
Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk.
Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk,
Kiket egyedül hagytunk a Földön, de innen fentről látunk.
Látjuk azt, mikor a temetőbe mennek,
S sírunkra egy-egy virágot letesznek.
Könnybe lábad szemünk, ha könnyeiket látjuk,
De innen fentről vigyázunk majd rájuk.
Feri bácsi nyugodjál békében!