Bravúros kézilabda győzelem Ajka ellen

A Veszprém Megyei Női bajnokság Felsőházában játszó TVSE kézilabda csapata múlt héten a KK Ajkát fogadta. Bravúros hazai győzelem született aznap.

A TVSE női csapata Antal Lászlóné edzővel (jobbra) az ajkai mérkőzés előtti pillanatokban. /Fotó: Májer Edit/

A Csermák József Rendezvénycsarnokba várta ajkai ellenfelét vasárnap a TVSE női felnőtt csapata. – Nehéz mérkőzés lesz, hiszen az ellenfél csapata erős, céljuk pedig felkerülni az NB II-be. Jelenleg úgy is állnak, olyan a játékos állományuk, hogy ez meg is lesz. Mi pedig vért izzadva, de kitesszük szívünket-lelkünket, mert a tapolcai csapat most igazi csapat – osztotta meg lapunkkal gondolatait a meccset megelőzően Antal Lászlóné edző.

A tapolcai csapat most igazi egységként működik. Sokan visszajöttek a “régiek” közül, hosszabb – rövidebb kihagyás után. /Fotó: Májer Edit/

Ajka csapatát még nem sikerült előtte legyőzniük. Egészen vasárnapig. /Fotó: Májer Edit/

A lendület, az akarat nemcsak a tisztességes helytállásra volt elég, hanem a listavezető ajka fölötti diadalra is. A mérkőzés jól indult, kitartott az első félidő végéig, ami 14:12-es tapolcai vezetéssel zárult. A második játékrészben a hazaiak ugyanazt a koncentrált, fegyelmezett játékot tudták a pályára vinni, mint az elsőben. Némi taktikai változtatást is eszközöltek, hogy elkerüljék a hullámvölgyet. – Nagyon okos, fineszes játékot mutatott ezen a napon a csapat támadásban és védekezésben egyaránt. A meccs végére már szinte örömjáték következett, de az is pontosan, koncentráltan, s megmaradt a hétgólos előny. Nagy dicséret a lányoknak ezért a remek teljesítményért. Valóban a szívek és az akarat diadala volt – vallotta az edző a mérkőzést követően. Az eredményjelző végül 31:24-et mutatott Tapolca javára.

Izgalmakkal, fordulatokkal teli mérkőzés volt. /Fotó: Májer Edit/

A gólszerzők Antal Anett (15), Dorfinger Réka (1), Barcza Boglárka (2), Janzsó Dia (4), Ruzsa Melissza (7), Pupos Lili (1) és Rákos Róza Lujza (1) voltak. A sikerhez hozzájárul még Kondrák Sára és Dombóvári Katalin kapus, továbbá Csillag Tündér, Földi Hajnalka, Mikola Lídia, Németh Kata és Péringer Martina.
/Májer Edit/

Tapolca igazán kitett magáért aznap. /Fotó: Májer Edit/