Balatoni jobbikos politikusok utcafóruma

Országos és kifejezetten a Balatont, illetve régióját érintő problémákról tartott tájékoztatót öt jobbikos (balatoni) politikus pénteken Tapolcán.

Rig Lajos országgyűlési képviselő az egészségügy kapcsán fejtette ki álláspontját a Szentháromság téren. Mint mondta, a sürgősségi ellátáshoz is egyenlő hozzáférést kell biztosítani az északi és a déli parton egyaránt, továbbá szerinte sürgősségi ellátócentrumok létesítésére is szükség van a nagyobb településeken, beleértve Tapolcát is.
A Balaton felszabadítása fontos programpontja a Jobbik balatoni programcsomagjának, erről Kepli Lajos országgyűlési képviselő és egyben képviselőjelölt szólt. Hangsúlyozta, hogy lehetővé kell tenni minden tóparti településen, hogy aki akar, az lejuthasson a Balaton partjára. A tó közkincs, amit nem lehet elzárni magáningatlanokkal, apartmanházakkal.
Potocskáné Kőrösi Anita (Somogy, 4-es választókerület) a balatoni vízi rendőrség erősítésének igényéről beszélt. Úgy vélte, hogy sok vízbe fúlásos baleset megelőzhető lenne némi átgondoltsággal, szervezéssel.
Dr. Steinmetz Ádám korábbi vízilabdázó olimpiai bajnok, Somogy megye 3. számú választókerületének jobbikos képviselőjelöltje több más mellett a helyi borok turisztikai vonzerejéről szólt, a termálvíz adta lehetőségekről és a régió infrastrukturális fejlesztéseinek szükségességéről tett említést.
Dr. Weller-Jakus Tamás (Zala, 2-es választókerület). Az M7-es autópálya három sávossá tételét, a 84-es és a 77-es utak korszerűsítését szorgalmazta, valamint kiemelte a balatoni körvasút létrehozásának a teljes régióra ható jelentőségét.