Bajnokok a kézilabdás lányok

Megnyerte a bajnokságot a Tapolca VSE kézilabda szakosztályának U13-as lány csapata.

A lányok edzőjükkel, Antal Lászlónéval az első tavaszi forduló után haza pályán. Itt még csak remélni tudták az első helyet, amit kitartásukkal végül sikerült elérniük. /Fotó: TVSE Kézilabda szakosztály/

A Magyar Kézilabda Szövetség Gyermekbajnokság Tóth László régió 3. osztályának Felsőházában győzedelmeskedtek a tapolcai lányok. Öt ellenféllel küzdöttek a tabella legelőkelőbb helyéért. A tavaszi és őszi szezonban összesen négyszázharminckilenc gólt lőttek, tizennyolc mérkőzésből pedig mindössze egyet veszítettek el. A végső góllövő lista tíz legjobbja között két tapolcai játékos szerepel. Rákos Róza Lujza 53 góllal az ötödik, Mikola Lídia 41 góllal pedig a tízedik az összesítésben. Edzőjük Antal Lászlóné, munkáját segítette Schneider Zsolt. A lányok egész évben keményen és kitartóan dolgoztak, mely meghozta a várt eredményt, így a bajnokság végén a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhattak.
/Májer Edit/