Az 56-os hősökre emlékeztek 23-án

Hagyományosan Tapolcán is koszorúzással, főhajtással emlékeztek mindazokra, akik szabadságukat, életüket adták a nemzetért 1956-ban.


Október 23-án a katonai emlékparkban Dobó Zoltán polgármester köszöntötte az érdeklődőket, a civil szervezetek, pártok, intézmények képviselőit. Beszédében kiemelte, hogy történelmünk bővelkedik szabadságharcokban, amelyeket a nemzet megmaradásáért vívtak elődeink. – Ha országunkat, nemzetünket egy nagy családnak tekintjük, akkor adódik a kérdés, kik lehetnek mindezek örökösei, kik méltók arra, hogy a lángot, a fáklyát, a zászlót továbbvigyék. Ugyanis nem kis örökség képződött hazánkban, s nagyon komoly értékekkel bír az is, amit 1956 hagyott ránk. De miből is rakták össze elődeink ezt az értéket? Mi van abban a képzeletbeli ládában? Tele van önfeláldozással, összefogással, elfogadással, a nemzethez való tartozással. Viszont nincs benne számítás, kivagyiság, önzés. Én arra kérem önöket, hogy ebben az összehasonlításban keressük meg, mikor és hogyan leszünk képesek 56 örököseinek lenni, megvan-e bennünk a felsorolt tulajdonságok bármelyike? Nyugodtan mondhatom, hogy 56 örökösének annyit tesz, mint magyarnak lenni – fogalmazott a polgármester.


A beszéd után az 1956-os emlékkőnél helyezték el az emlékezés koszorúit a résztvevők. Az önkormányzat nevében Dobó Zoltán polgármester, dr. Németh Mária Anita jegyző és Lévai József alpolgármester koszorúzott, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatalának nevében Szabóné Szakács Judit hivatalvezető-helyettes, a Honvéd Kulturális Egyesület nevében Horváth Gábor elnök. A Radeczky Hagyományőrző Huszáregyesület nevében Labovszky Imre és Pék László, a Magyar Csendőr-bajtársi Egyesület nevében vitéz Németh Zsolt, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület nevében Orbán Tibor és Podányi Tibor, a Rákóczi Szövetség képviseletében Bányai Barbara és Rohály János helyezett el koszorút az emlékműnél. A Tanúhegyek Egyesület képviseletében Sabján Géza elnök és Kasza Tamásné alelnök, a Városszépítő Egyesület nevében Benács Lajos elnök és Horváth Lászlóné alelnök, a Demokratikus Koalíció nevében Pacsai Lászlóné és Hamulecz József, a Fidesz képviseletében Császár László elnök és Máté Sándorné alelnök, a Fidelitas nevében Zsigó Balázs, a Jobbik képviseletében Pass Sándor és Bertalan Csaba, az MSZP nevében Balázsné Kiss Éva elnökségi tag és Árvai Gábor elnök, a Societas nevében Takács Péter elnök és Pimper Klaudia alelnök koszorúzott.


A rendezvényen Csomor Csilla színművész szavalattal idézte meg az 56-os eseményeket.
A Tapolcán található 1956-os vonatkozású emléktábláknál is koszorúztak október 23-án. Hilinger István emléktáblájánál, Tóth István áldozat sírjánál, Gál György áldozat emléktáblájánál, a Tapolcai Járási Forradalmi Tanács  börtönbüntetést szenvedett tagjainak emléktáblájánál koszorúzott az önkormányzat nevében Dobó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző. A Fidesz képviseletében Császár László és Máté Sándorné, a Fidelitas nevében Zsigó Balázs, a Jobbik képviseletében Pass Sándor és Bertalan Csaba. Hilinger István emléktáblájánál, Tóth István áldozat sírjánál helyezett el koszorút az MSZP nevében Buzás Gyula és Árvai Gábor.

Képgaléria ITT