Aktívak az RC modellezők a városban

A két tapolcai RC modell versenyző, Makkai Lajos és Szabados István lassan befejezi a bajnokságot. Az elmúlt év nemcsak versenyeket tartogatott számukra, a Tapolcai Modellezők Baráti Körével több sikeres közösségi rendezvényt szerveztek, kiállításokon szerepeltek, sok időt és energiát fektettek saját pálya kialakítására.

Szabados István (balra) és Makkai Lajos a Tapolcai Modellezők Baráti Körének pályáján, a Cölöp – ringen. /Fotó: Májer Edit/

– Az RC (Radio Controlled) modellezés egy rádió távirányítású modell irányítását jelenti, amely az eredeti jármű kicsinyített mása, teljes mértékben megegyező szerkezettel, beállíthatósággal, formával – kezdte István az alapokkal. Megtudtuk, Lajos a modellezés terén nagy múltra tekint vissza, kisebb kihagyással közel tizenöt éve versenyez, míg Istvánnak ez a második szezonja. Helyi és környékbeli társaikkal a kapcsolat az elmúlt években vált napi szinten szorosabbá és forrta ki magát a Tapolcai Modellezők Baráti Köre, melyet nem csak a sportág, hanem – nevéből adódóan- a barátság is összeköt. Nyáron több közösségi rendezvényre is összejöttek helyiek és környékbeliek, ahol a sütés-főzés mellett természetesen az autózás sem maradhatott el.

Több sikeres baráti rendezvényt is tartottak a nyáron. Jól sikerült a szalonnasütés és a bográcsozás is. /Fotó: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

Remek pálya áll a gyakorolni vágyók rendelkezésére a Dobó lakótelepen. – Tavaly jött a gondolat, hogy nagyon hasznos lenne a versenyekre való felkészülésben, illetve hogy társainkkal közösen össze tudjunk jönni autózni, egy saját pálya. A régen oly sokat használt területen manapság csak a fű nőtt, így Horváth Gábortól, a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület elnökétől kértünk segítséget, amikor a saját pálya ötlete felmerült. Dobó Zoltán polgármester zöld utat adott a kezdeményezésünkhöz, és gondjainkra bízta a területet, amelyen létrehoztuk a saját pályánkat. A korábban a közelben álló Cölöpvár után a Cölöp- ring nevet viseli a pálya, ahol tudtunk a versenyekre is készülni.

A Cölöp – ring területét a modellezők gondjaira bízták, akik folyamatosan karban tartják, újítgatják. /Fotók: Májer Edit/

Versenyfelkészülésre is kiválóan alkalmas a pálya. /Fotók: Májer Edit/

– Idén is elindultunk a székesfehérvári Kóla – Csoki Derbyn, mely nevét onnan kapta, hogy kötelező beugró egy kóla és egy csoki, a verseny végén a kategória győztes pedig „mindent visz”. Ez egy kilenc fordulós versenysorozat, ahol minden alkalommal hirdetnek dobogósokat, a végén pedig a legjobb öt eredmény alapján egy összesített listát is felállítanak. Tavaly a senior kategóriában a harmadik, míg előtte évben alap, „brushed” kategóriában az első helyen végeztem az összesítésben. Idén is voltak dobogós helyeim, de a versenynek még nincs vége. István idén másodszor vágott neki a megmérettetések, ahol különösen nagy dicsőség volt az éjszakai aszfaltos futamon megszerzett aranyérme. – foglalta össze az idei verseny szerepléseket Lajos.

Lajos és István idén is elindult a Kóla – Csoki Derbyn. /Fotó: KCSD/

István az éjszakai futamon szerzett aranyérmet. /Fotó: Fekets Zoltán/

A baráti körrel rendszeresen tartottak bemutatókat, vettek részt kiállításokon. Visszatérő vendégek a Tapolcai Hadifesztiválon. Elmondták, idén próbálták ki eddig legtöbben, gyerekek és felnőttek vegyesen, a rendezvényen az RC modellezést.

A modellezők a Tapolcai Hadifesztivál visszatérő kiállítói. Idén volt a legnagyobb érdeklődés az autók iránt. /Fotó: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

A helyi modellezők nemcsak autókkal, hanem repülőkkel is foglalkoznak. Istvántól, aki maga is űzi ezt a tevékenységet megtudtuk, hogy a laktanya mögötti régi reptéren heti rendszerességgel találkoznak azok, akik nemcsak a földön, de a levegőben is szívesen útjára engedik járműveiket.

Repülő modellekkel is foglalkoznak a tapolcaiak. /Fotó: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

István hozzátette a triálozást, a „mászó autózást” is kipróbálta már, de ez egy kicsit háttérbe szorult most az életébe, mivel ennek a fő összefogója, Varga Balázs csak ősszel ér haza, akkor viszont tervben van a Csobánc megmászása autókkal.
/Májer Edit/