A négylábúaké volt a főszerep

Színes programokkal várta a Tapolcai Kutyás Sport Szakosztály a vasárnap folyamán, a városi sporttelepre érkező gazdikat, kutyakedvelőket, vagy éppen csak kikapcsolódni vágyókat.

Varga Nikoletta, a szakosztály vezetője invitálta az eredményhirdetéshez a megjelenteket.

A kiszámíthatatlan, esős, zivataros idő ellenére nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény, holott nem ez volt az első próbálkozás a családi nap megtartására. Az első időpont áprilisban, a második egy májusi hétvégén volt, ám a zord időjárás miatt mind a kétszer el kellett halasztani. Most, a nyár első hétvégéjén újult erővel és még nagyobb lelkesedéssel fogtak hozzá a naphoz, a szervezéshez és lebonyolításhoz a szakosztály tagjai. Lapunkat Varga Nikoletta, a szakosztály vezetője tájékoztatta a programokról. Az eső ugyan többször félbeszakította a rendezvényt, de semmi nem maradt el, mindenre sikerült sort keríteni. Terápiás kutyákkal érkezett a Göcsej Kutyaklub, ők a gyermekeknek nyújtottak interaktív foglalkozást, majd a Kratosz kutyaiskola tartott bemutatót engedelmes és őrző-védő kategóriában. Bemutatkozott a Tapolcai kutyaiskola csapata is, látni lehetett, jelenleg milyen munkát végeznek, és hol tartanak tagjai és kutyusai. Kapuvárról érkezett Süli Attila, aki border Collie-val mutatta be, milyen bravúrokra képes egy kutya a birkaterelés területén. A családi nap a kutyaszépségversennyel, majd annak eredményhirdetésével, a díjátadóval zárult. A szervezők szeretnék jövőre is hasonló programokkal várni az érdeklődőket, de idén is több rendezvény van még kilátásban. Az önkormányzat jóvoltából és a polgármester felajánlásával új pályát kapott a szakosztály az Y-ok mögötti területen, ennek a felavatása még a nyár folyamán várható. Szeptemberre egy három napos nemzetközi tréninget terveznek majd, de az október sem marad majd kutyás program nélkül. A szakosztály jelenlegi felállásáról megtudtuk, hogy a polgármesteri felajánlásnak köszönhetően tud bővülni, ezért toborzásba kezdtek, a következő, szeptember elején induló képzésüket még felkészültebben, jobban felszerelve tudják majd indítani.

Díjnyertes kutyusok, és a büszke gazdik