A jó munkáért köszönet járt

A városüzemeltetési csoport fizikai és szellemi dolgozóit egy közös év végi számvetésre, illetve ünnepi koccintásra hívták össze a polgármesteri hivatal udvari tanácstermébe szerdán délelőtt.


Kozma Henrik alpolgármester, a városüzemeltetési munkacsoport vezetője, a csoport elmúlt években elért eredményeiről, gondjairól, örömeiről és terveiről beszélt a dolgozóknak. Hangsúlyozta, három év alatt felépült egy olyan önkormányzati csapat, amely minőségi gépállományát jelentősen felfejlesztve, a város parkfenntartását az elmúlt időszakban már önállóan képes volt ellátni. – Bátran kimondhatom, ez a csapat 2018-ban nagyon jól helytállt- fogalmazott.

Dobó Zoltán szintén a köszönet hangján szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, a teremben ülő munkatársaknak köszönhetően, országos összehasonlításban is megállja a helyét Tapolca köztisztasága, rendezettsége. A  jól végzett munkát  szerény pénzjutalommal  és egy-egy palack ajándék borral is megköszönte idén a város a dolgozóknak. /tl/