“A Császári és Királyi Haditengerészetnél szolgált a dédapám”

A császári és királyi haditengerészetnél szolgáló Németh Pál külön fejezetet kap Hangodi László történész, muzeológus most készülő könyvében. A tapolcai Németh Zsolt büszke az ősökre, akik végigharcolták a világháborúkat, megjárták annak híres helyszíneit.  Ha Zsolton múlik, emlékük örökre megmarad. 

Ezen a csatahajón szolgált, az Adrián hajózott Németh Pál

A múlt század első felében, nagyapáink, dédapáink jelentős részének a háború, a frontszolgálat, a hadifogság jelentette a „legszebb fiatal éveket”. Sokan közülük hősi halált haltak, mások túlélték a viszontagságokat, de csak keveseknek adatott meg, hogy olyan mélyen éljenek leszármazottaik emlékezetében, mint Németh Pál matróz és László Lajos, Németh Zsolt nagyapjának testvére, aki hegedűjét is magával vitte a második nagy háború híres helyszíneire.

Jobbról  László Lajos Kolozsváron a Mátyás szobornál.  Erdély visszafoglalva.

A dédunoka, Németh Zsolt őrzi az ősök mára alaposan megfakult fényképeit, amelyek azonban nem csak egyszerű családi fotók. Azok tartást adnak, azokból erőt is meríthet az ember.    A város múzeumának kiállított korabeli fotói között egy kopottas, fekete-fehér fényképről néz ránk katonatársaival együtt a bajuszos Németh Pál tengerész, Németh Zsolt dédnagyapja.

Németh Pál  matróz

A fotót az unoka adta a múzeumnak, bizonyítva, hogy Tapolcáról, illetve Tapolca közvetlen környékéről milyen messze és milyen nem várt körülmények közé, különleges helyekre vitte az élet, a háború az akkori fiatalok egy részét.

Ahogy László Lajost is. Ő Zsolt anyai nagyapjának testvére volt és a következő, tehát a II. Világháború eseményei sodorták messze szülőföldjétől. Ott volt Erdély visszafoglalásánál, ahogy a Don kanyarban is. Hangszeres tudása és fotós szenvedélye révén nem csak végigharcolta, de sokat fényképezte és hegedűjátékával szebbé is varázsolta a nehéz idők kicsit gondtalanabb óráit, rövid pihenőit.

Valahol Erdélyben

Nem csoda, hogy az unoka képzeletét már egészen fiatalon elragadták a családi, rokoni berkekben megmaradt, korabeli fotókon őrzött emléktöredékek. Iskolás éveiben pedig már élénk érdeklődéssel tanulmányozta a XX. század nagy háborúinak leírásait.

Érdeklődésének Hangodi László tanár úr és a kilencvenes években működő honismereti szakköre adott újabb muníciót, majd a katonai hagyományőrzés semmi máshoz nem hasonlítható világában találta meg önmagát és a hasonló érdeklődésű baráti közeget.

 

Ez utóbbi már sokkal inkább a történelem mélyebb átéléséről, az ősök iránti tisztelet különleges kifejezéséről szólt. Németh Zsoltnak ma már a munka, a család mellett nemigen van ideje magára ölteni  a korabeli egyenruhát, amelynek, ha szövete nem is, ám díszes gombjai az ősöktől maradtak rá. Ugyanakkor büszke, hogy dédapja emléke helyet kapott a város múzeumában, ahogy arra is, hogy Hangodi László muzeológus most készülő, a  világháborús időkbe visszatekintő helytörténeti munkája egy külön fejezetet szentel majd a hajdan a világ hatodik legnagyobb flottájának számító császári és királyi haditengerészetnél szolgáló Németh Pál történetének. /Töreky László/