Finisbe ér a „Jó, hogy látunk 2019” program

Zárórendezvény október 25-én

Még javában tart az „információözön” a Szabó Optika közösségi média-oldalain, a vetélkedőre regisztrált csapatok sorra látogatnak el az optikai szalonba, ahol a fiatalok megismerkedhetnek azokkal az eszközökkel, amelyekkel a látásvizsgálat történik. A héten ér véget az októberre, a látás hónapjára időzített program, melynek zárórendezvényére péntek délután kerül sor.

Felmérések szerint az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra, a gyermekek esetében is riasztó adatokról szólnak a statisztikák, közel 30 százalékuk küzd valamilyen látásproblémával. Ami figyelemre méltó, hogy a szembetegségek nagy része megelőzhető vagy gyógyítható lenne, ha időben derülne fény a problémára, ehhez viszont – többek között – rendszeres szűrővizsgálatokra lenne szükség.
A gyerekek és fiatalok témával kapcsolatos érzékenyítése, szemléletformálása rendkívül fontos, ezért a Szabó Optika egy különleges programot indított októberben, a látás hónapjában. A program része egy fiataloknak szóló vetélkedő, rajz- és irodalmi pályázat, valamint október 25-én, a program zárórendezvényén színvonalas előadások, illetve a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének szemléletformáló programja.

A 14:30-kor kezdődő rendezvényen először egy élmény dús biológiaórában lesz része az ifjúságnak, ahol Dr. Kormos Ildikó biológiatanár, Balázs Béla-díjas filmrendező tart előadást a szem és látás egészségének fontosságáról. Ezt követően a gyerekek egy szemléletformáló programon is részt vehetnek, ahol bepillantást nyerhetnek a vakok és gyengén látók hétköznapjaiba, megismerkedhetnek négylábú segítőjükkel, a vakvezető kutyával, és első kézből kapnak információt azzal kapcsolatosan, hogy hogyan tudnak segíteni látássérült embertársaiknak. A felnőtteket is várja a szervező Szabó Optika Dr. Entz Bertalan osztályvezető szemész főorvos előadására, amely 16:30-kor kezdődik, témája: Gyakori szembetegségek és szűrési, megelőzési lehetőségek.
A program záróakkordjaként egy ünnepélyes eredményhirdetésre is sor kerül. Itt derül ki, hogy a 22 regisztrált csapat közül kiknek sikerült leginkább elraktározni azokat az információkat, érdekességeket, melyeket az elmúlt hetekben gyűjthettek össze a Szabó Optika közösségi média oldalairól. A pályázat eredményét is itt tudhatják meg a pályázók, és adományok átadására is sor kerül majd. A rendezvény – amelynek a Tamási Áron Művelődési Központ ad helyet október 25-én – minden érdeklődő számára ingyenes.

További információ:
Szabó Richárd – Szabó Optika
„Jó, hogy látunk 2019” program
Tel.: +36 70 620 3548
e-mail: info@szabooptika.hu

Szép vívóeredmények

A Tapolca Vívóklub ifjú versenyzői szépen szerepeltek hétvégén Veresegyházon.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Veresegyháza Kupa megmérettetést vasárnap, a Törpici, Gyermek és Serdülő leány és fiú párbajtőrözőknek. A Tapolca Vívóklub is képviseltette magát a megmérettetésen, ahol szép eredmények születtek. Törpici leány kategóriában, a tizennégy fős mezőnyben Hegyi Dorka a tizenharmadik helyen zárt. A Gyermek leányok negyvenkét főt számláló viadalán Cserép Dorina a nyolcadik, Konczek Lina Melodi pedig a huszonnegyedik helyen végzett.

A Gyermek leány kategóriában Cserép Dorina (jobbra)  nyolcadik helyen zárt. /Fotó: Tapolca Vívóklub/

Az ötvenhat serdülő leány között aranyérmes Sulyok Melani, bronzérmes Tarsoly Borbála, tizenkettedik Kovács Bianka, tizennyolcadik Cséri Sára, huszonharmadik Konkoly Evelin. Borbála, Sára és Evelin felversenyzett. Edzőjük Gauland Zsófia. /Májer Edit/

Serdülő leány kategóriában az aranyérmet Sulyok Melani (balra), a bronzérmet pedig Tarsoly Borbála (jobbra) hozta el. /Fotó: Tapolca Vívóklub/

Orvvadászat Hegymagason

Állattetemeket és tiltott vadászati eszközöket is találtak a rendőrök az 55 éves debreceni férfi autójában.

A Tapolcai Rendőrkapitányság orvvadászat bűntette miatt folytat nyomozást egy 55 éves debreceni lakossal szemben. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit 2019. október 22-ére virradó éjszaka fogták el a rendőrök Hegymagas külterületén.  Az intézkedés során az elkövető személygépkocsijában egy vaddisznó tetemét, egy szarvas – és egy őzbakfejet, valamint egy lőfegyvert, lőszereket, továbbá egy fegyverre szerelhető éjjellátó céltávcsövet is találtak.

A férfit ezután előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Ellene orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

Elkapták a tolvajpárost

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet többrendbeli lopás miatt folytattak.

Az eljárás adatai szerint a sértett tett bejelentést a rendőrségen 2018. április 17-én, miszerint Tapolca egyik intézményébe ismeretlen személyek bementek, s míg a nő egy ott dolgozó személy figyelmét elterelte, addig a férfi felment az épület emeletére, ahol az irodákat végigkutatva ellopott több ezer forint készpénzt, egy hangszert és egy női táskát, a benne lévő pénztárcával és iratokkal. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként a bejelentés után nem sokkal Tapolcán vonták intézkedés alá a 36 éves gyenesdiási férfit és a 37 éves sármelléki nőt, majd előállították őket a Tapolcai Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a páros ugyanezen a napon Keszthely egyik áruházába is lopási szándékkal érkezett, és onnan eltulajdonítottak egy válltáskát, benne iratokkal és pénztárcával, majd a biztonsági őr figyelmét elterelve jutottak ki az épületből.

A férfi és a nő ellen egyrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, és kétrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

Újabb szkander érem

A Budapesti Szkander Világkupán a tapolcai Szánti Imre a dobogón zárt.

Szánti Imre (jobbra) ismét megmérette magát. Ezúttal a fővárosban.

Október második hétvégéjén, a budapesti XVI. Judgement Day – Armwrestling World Cup megmérettetésen a tapolcai Szánti Imre, a Dóró Team versenyzője, a Masters jobb kezes viadalon a bronzérmet szerezte meg. /Májer Edit/

A tapolcai Szánti Imre a dobogó harmadik fokán.