Az utókor nem felejt

Az idei évben a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Székhelyintézménye adott szép emlékező műsort az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából.

A Tamási Áron Művelődési Központ színpadán a két hatodik osztály (6.a és 6.z) diákjai, valamint 8.z-s tanulók idézték fel a történelmi eseményeket, zenével, tánccal koreografált darab formájában az ünnep előtt.
A gyerekek hitelesen mutatták be az élhetetlenné vált ötvenes éveket, az igazságtalanság megnyilvánulásait, az elnyomást, a diktatúra kíméletlenségét. A 63 évvel ezelőtti eseményeket a hátteret kitöltő szimbolikus lyukas zászló alá felsorakozó gyerekek elevenítették fel, akik felvillantották az előzményeket, szabadságért folyó egyenlőtlen harc pillanatait és persze a súlyos következményeket. A vastaps megérdemelten zúgott hosszú percekig, a műsor méltó volt 1956 emlékéhez, a nemzeti ünnephez.
Az előadás végén Bajner Imre igazgató mondott köszönetet a nagyszerűen szereplő diákoknak, valamint a felkészítő pedagógusoknak. A műsort Vighné Varga Odett rendezte, a zenei részt Simon-Vass Mária koordinálta, míg a technikai hátteret Németh János felügyelte.

További képek ITT

56′ koszorúi

A Katonai Emlékparkban, az 56-os emlékműnél rendezték meg az idei évben is a hagyományos városi ünnepséget október 23-án délelőtt.

A Himnusz elhangzása, majd Bertalan Csaba szavalata után Dobó Zoltán mondott beszédet. A polgármester az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán egy saját élményét, tapasztalatát osztotta meg a résztvevőkkel.  Először arról szólt Dobó Zoltán, hogy történelmünk során nagyon sok alkalommal tettünk tanúbizonyságot bátorságunkról, ám jellemzően a vesztes oldalon maradtunk, bár az erkölcsi győzelem a miénk volt.
Az elhangzottakból – mint az a beszéd végén kiderült – következik a szomorú valóság, hogy mi magyarok, soha, senkire nem számíthatunk, csakis, kizárólag saját magunkra.  Az ünnepi szavak után az emlékműnél elsőként koszorúzott a polgármester az újdonsült alpolgármesterrel, Puskás Ákossal, a tapolcai önkormányzat nevében.

Utána Rig Lajos és Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselők (Jobbik) helyeztek el koszorút, majd a Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatala nevében Szabóné Szakács Judit, a járási hivatalvezető jogkörében eljáró hivatalvezető-helyettes. A folytatásban az Egységben Tapolczáért Egyesület, a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület, a Balaton-felvidéki Radetzky Huszáregyesület, a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület, a Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület, a Rákóczi Szövetség, a Szeretem a Városom Egyesület, a Tanúhegyek Egyesület, a Tapolcai Városszépítő Egyesület, a Fidesz-KDNP és az MSZP képviselői helyeztek el koszorút.

Az ünnepség további részében az emlékezők lerótták kegyeletüket dr. Hilinger János emléktáblájánál, Tóth István áldozat sírjánál, Gál György, valamint a Tapolcai Forradalmi Tanács börtönbüntetést szenvedett tagjainak emléktáblája előtt.

További képek ITT