Várják a TAO felajánlásokat

A TAO pályázatokhoz kapcsolódóan idén is várja a Tapolca VSE és a TIAC VSE a felajánlásokat.

Puskás Ákos a Batsányi tagintézmény tornatermében tájékoztatta lapunkat, melyet két éve újítottak fel.  Parkettacserét és világítás korszerűsítést hajtottak végre. A Szülői Munkaközösség, valamint az önkormányzat további támogatásával mindezen túl megtörtént a tornaterem egészének, a bordásfalak, a védő falécek, illetve a kézilabdakapuk festése, továbbá azok új hálóval történő felszerelése. /Fotó: Májer Edit/

Valamennyi társasági adót fizető magyar vállalkozás támogathatja a látványsportágakat, Tapolcán a TVSE-hez kapcsolódóan a kézilabdát és a kosárlabdát, a TIAC VSE-hez kötődően pedig a labdarúgást. – A korábbi évekhez hasonlóan április végéig benyújtottuk a TAO pályázatokat, mind a kézilabda mind a kosárlabda sportágak tekintetében. Mind a kettő pályázatunkat elfogadták. Mivel érvényes határozatunk van, gyűjthetjük a támogatásokat. Ennek az a menete, hogy egyrészt a TVSE keresi meg a társasági adó fizetésére kötelezett vállalkozásokat, cégeket, másrészt várjuk, azon cégek jelentkezését és felajánlásait, akikkel közösen együtt tudunk működni és tenni a tapolcai fiatalokért, az utánpótlás nevelésért – tudtuk meg Puskás Ákostól, a Tapolca Városi Sportegyesület elnökhelyettesétől.

A TVSE kézilabdásai, valamint kosárlabdásai jelképesen átvették a két újabb kisbuszt a tavalyi évben. /Fotó: Archív – Májer Edit/

A TAO támogatásokhoz és a két egyesülethez kötődően számos sikeres pályázat valósult már meg a városban. A leglátványosabbak talán az épület korszerűsítések voltak. A szülői munkaközösség és az önkormányzat további hozzájárulásával megújultak a Bárdos, a Batsányi, valamint a Kazinczy iskolák tornatermei, illetve az első két intézmény öltözői. Jelentős újításokat értek már el a Csermák József Rendezvénycsarnokban, illetve a Városi Sport – és Szabadidő Centrumban, továbbá félautomata defibrillátorokat és kisbuszokat is vásároltak. /Májer Edit/

A TIAC VSE-hez kötődően nyáron megújult a Városi Sport – és Szabadidő Centrum központi épülete is. /Fotó: Archív – Májer Edit/

A kismamákat, a babákat és a tiniket is várja az EFI

Idén bővítette a tapolcai Egészségfejlesztési Iroda a szolgáltatásait. A kismamákat, a babákat és a tiniket is várják mozgásprogramjaikra.

A programokon a részvétel előzetes bejelentkezéshez és EFI kártyához kötött, mely ingyenesen kérhető az irodában.

A programokra az Egészségfejlesztési Irodában (Tapolca, Fő tér 1. Belvárosi Közösségi Ház – a mozi bejáratával átellenben) ingyenesen igényelhető az EFI kártya. /Fotó: Májer Edit/

FelkéSzülés – nyolc alkalmas ingyenes szülésre felkészítő foglalkozás kismamáknak október 15-től, keddenként 17.30-tól Fekete Eszterrel (30/500-9908) az Egészségfejlesztési Irodában (Tapolca, Fő tér 1. mozi bejáratával átellenben). Az egy órás találkozók során, a nyolc alkalom alatt szó lesz többek között a magzat méhen belüli fejlődéséről, a várandósság alatt elvégzendő vizsgálatokról, a várandósság anatómiai és élettani jellemzőiről, ezen időszak testi, lelki változásairól, a kismama életmódjáról, a kismama tornáról, továbbá a szülés élettani folyamatáról, a szülés megindulásának jeleiről, a Rooming-in rendszerről, valamint a kórházi csomag, kelengye összeállításáról. Beszélgetni fognak az anyatejes táplálás előnyeiről, a szoptatásról, az újszülött fogadásáról, a gyermekágyas időszakról, illetve a testvérféltékenységről. A hölgyek tájékoztatást kaphatnak a mosható pelenkákról, a hordozókendők használatának lehetőségéről, valamint a társas támogatás jelentőségéről a szülés-születés idején. Az utolsó alkalommal szóba fog kerülni a homeopátia, a fitoterápia szerepe a szülésre, szoptatásra való felkészülésben, valamint a lelki ráhangolódás fontossága is. Igény esetén szülőszoba látogatás is beiktatható.

Őszinte, kötetlen beszélgetésre várnak minden várandós kismamát a FelkéSzülés foglalkozások alkalmával. /A kép csak illusztráció. Fotó: kismamarelax.blog/

Tizenöt alkalmas Kismama pilates október 16-tól, szerdánként 17.30-tól a Városi Sport – és Szabadidő Centrum 1. emeleti kistermében, Fekete Eszterrel (30/500-9908). A foglalkozásokon való részvétel feltétele orvosi igazolás, hogy a várandós kismama részt vehet a tornán a tizenkettedik hét után. A foglalkozás felkészíti a szervezetet a szülésre, illetve az egész várandósság ideje alatt segít megőrizni a testi, lelki egyensúlyt. A pilates gyakorlásával többek között megerősíthető a hát izomzata, illetve a gát körüli izomzat. A gyakorlatok kíméletesen erősítik és nyújtják az egész testet, miközben a helyesen végzett légző gyakorlatok elősegítik az izmok ellazulását, illetve növelik a tüdő kapacitását, amely a vajúdás alatt is hasznos lehet. A pilates torna számos más kedvező hatással is bír a várandósság alatt, mint például csökkenti a vizesedést és a visszerek kialakulásának esélyét.

A Kismama pilates-nek számos jótékony hatása van.  /A kép csak illusztráció. Fotó: bnswellness/

Baba-mama jógára várja az érdeklődőket Farkas- Serger Zsuzsanna (70/427-4347), október 14-től, hétfőnként 10.00 órától, 3 hónapos kortól 3 éves korig a Jelenlét Jógaterembe (Tapolca, Hősök tere 8. – régi halbolt). A baba-mama jóga segít a baba és az anya egymásra hangolódásában, a köztük lévő kötelék erősítésében, a szülés utáni regenerálódásban és a természetes stressz oldásban. Az egy órás foglalkozások alkalmával a ráhangolódás után baba masszázs, az anyukák átmozgatása, bemelegítése következik, majd a közös, játékos gyakorlatok. A találkozókat relaxáció és légzésfigyelés zárja.

A baba-mama jógán a közös, játékos gyakorlatok teszik emlékezetessé az együtt eltöltött időt. /Fotók: EFI Tapolca/

12-20 éves korig várja Farkas – Serger Zsuzsanna (70/427-4347) péntekenként 15.00 órától az érdeklődőket az egy órás Tini jógára, a Jelenlét Jógaterembe. A tini jógaórák inkább hasonlítanak egy felnőtt, dinamikus stílusú jógaórára, a fiatalok sajátos igényeihez igazítva. Egy oldott hangulatú beszélgetés, zene és dinamikus jóga kombinációja. Jótékony hatásai között szerepel a helyes testtartás és helyes légzés elsajátítása, a figyelem, koncentráció és memória fejlesztése, a stressz oldása, a mozgáskoordináció fejlesztése, az optimális testsúly elérése, a teljes ellazulás képessége, a jobb és pihentetőbb alvás elérése, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztése.

A Tini jóga segít az ellazulásban és a stressz oldásban. /Fotó: EFI Tapolca/