Pengeváltások a mostani képviselő-testület utolsó ülésén

Vitáktól sem volt mentes a képviselő-testület mai nyilvános ülése, amely egyben a mostani önkormányzati ciklus utolsó ilyen jellegű közös eseménye volt.

Az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely Alapítvány, valamint a Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolóját elfogadta a testület, ám a polgármesterét már nem. Császár László képviselő egy tóparti ingatlan eladása miatt bírálta Dobó Zoltánt és a jegyzőt, mivel úgy vélte, az eljárás sértette a vonatkozó rendeletet és szabályokat. A polgármester és dr. Németh Mária Anita is elismerte a hibát, amit – ahogy az elhangzott – a szóban forgó terület visszavételével igyekeznek helyrehozni. Lévai József alpolgármester szerint az ilyen jellegű hibák megelőzhetők lennének azzal, ha a képviselő-testület tud, esetleg dönt a frekventált területek sorsáról. Mint elhangzott, a polgármester még az előző napon is tárgyalt a tulajdonossal a visszavásárlásról, ám az ingatlan az ülés idején is, a Császár László által hivatkozott földhivatali tulajdoni lap szerint, nem a városé. Sólyom Károly is súlyos hibának tartotta az ezzel kapcsolatos döntést (a terület ugyanis egy fenntartási szakaszban lévő uniós pályázattal – Városközpont rehabilitáció – érintett). Később ezt még kiegészítette az általa kigyűjtött adatokra hivatkozva, amely alapján Dobó Zoltán 5 éves tevékenysége 87-88 százalékban abból állt, hogy rendezvényekre járt, okleveleket adott át, a valós, a város életét hosszabb távon meghatározó munka csupán a fennmaradó hányad egy részét teszi ki. A polgármester beszámolóját végül 4 igen (Dobó Zoltán, Buzás Gyula, dr. Décsey Sándor, Pass Sándor), 4 nem (Császár László, Kozma Henrik, Lévai József, Sólyom Károly) és 3 tartózkodás (Bakos György, Koppányi Ferenc, Marton József) mellett nem fogadta el a testület. Az ülésen Vajda Attila képviselő nem vett részt.
A folytatásban még arról érdeklődött Császár László, hogy a városi könyvtár miként tud, törvényesen, igazgató nélkül működni (erről korábban ITT írtunk)? Válaszában Dobó Zoltán kifejtette, hogy az intézmény működése zökkenőmentes, ám annak éppen az igazgatói pályázatot elutasító képviselők miatt nincs jelenleg vezetője. A polgármester érthetetlennek nevezte, hogy az egyetlen pályázót utasította el augusztusi ülésén a testület. Dr. Décsey Sándor a “fideszes” képviselőkre utalva megjegyezte, nonszensz, hogy éppen azok kérik számon az igazgató hiányát, akik miatt ez a helyzet előállt. Erre Sólyom Károly úgy fogalmazott, a polgármesternek korábban 7:5 arányú többsége volt velük szemben a testületben, így inkább azt kellene megvizsgálni, hogy miért és hogyan veszítette el többségét.
Ez volt a 2014-2019. közötti önkormányzati ciklusban működő képviselő-testület utolsó ülésének néhány érdekesebb mozzanata.  2019. szeptember 27, Tapolca, Tamási Áron Művelődési Központ.

Októberi és novemberi túraterv

A Tapolca Városi Sportegyesület Természetjáró szakosztály októberben és novemberben is várja túráira az érdeklődőket.

Változatos túraprogrammal várják a természetjárók az érdeklődőket ősszel is. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

2019. OKTÓBER:
10.09. szerda, sétatúra: Keszthely-Fenékpuszta-Keszthely
10.12. szombat: Tapolca-Révfülöp-Tapolca, kerékpártúra
10.16. szerda, sétatúra: Somlóvásárhely-Somló-Somlóvásárhely
10.19. szombat: Alsó-nyirádi erdészlak- Deáki-hegy- Lefejtett bauxitlencse- Sümeg
10.23. szerda, sétatúra: Vállus-Rezi
10.26. szombat: Kis-Balaton
10.30. szerda, sétatúra: Káptalantóti-Salföld-Ábrahámhegy

2019. NOVEMBER:
11.06. szerda, sétatúra: Monostorapáti-Taliándörögd
11.09. szombat: Balatonfüred-Tamás-hegy-Veszprémfajsz-Nemesvámos
11.13. szerda, sétatúra: Ajka-Városlőd
11.16. szombat: Kapolcs- Fekete-hegy- Monostorapáti
11.20. szerda, sétatúra: Vállus- Kő-orra- Várvölgy
11.23. szombat: Uzsa- Szapocsa- Pusztamező-szőlőhegy- Uzsa váll.
11.27. szerda, sétatúra: Ajka- Alsócsinger- Ajka
11.30. szombat: Diszel-Csobánc-Tóti-hegy-Ábrahámhegy

A túra menet közben változhat, változások a facebook-on!
(me)