Október 13-án választunk – Tapolcai jelöltek

Dr. Áder János köztársasági elnök a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását 2019. október 13. napjára tűzte ki.

Amint azt lapunkban már korábban olvashatták, képviselő-testületi ülésen megválasztották a helyi választási bizottság tagjait és póttagjait  (ITT).  Azóta már a jelöltek nevei és a listák is elérhetőek a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Tapolcán 13024 választópolgárt tartanak nyilván, ennyien jogosultak arra, hogy döntsenek arról, kik irányítsák, képviseljék a várost az elkövetkező öt évben. Nyolc körzetből nyolc jelölt szerezhet egyéni kép-viselői mandátumot, továbbá hárman kerülhetnek be kompenzációs listáról a testületbe, amely kiegészül még a polgármesterrel.
Tapolcán három polgármesterjelölt száll versenybe. Dobó Zoltán (korábban jobbikos, most független) jelenlegi polgármester újra indul, Bognár Róbert (Fidesz-KDNP) és Lévai József (korábban MSZP-s, most független) alpolgármester a két kihívó.
Három települési kompenzációs listát állítottak fel a jelölő szervezetek Tapolcán. Bognár Róbert (FIDESZ-KDNP-Szeretem a Városom Egyesület) és Dobó Zoltán (Egységben Tapolczáért Egyesület) is első helyen áll saját jelölő szervezetében, míg a harmadikként nyilvántartásba vett Mi Hazánk listáján hat képviselő-jelölt (Bágya Szilárd György, Székely Imre, Izsó Krisztián, Nobik Balázs, Csik Mária, Minda Éva) szerepel, ám polgármesterjelöltjük nincs. Lévai József mögött viszont nem áll szervezet, ő egyedül méreti meg magát.

Az Egységben Tapolczáért Egyesület képviselőjelöltjei: Horváth Gábor, Tölgyes Zsolt, Pass Sándor, Takács Gábor, Dr. Décsey Sándor, Buzás Gyula, Puskás Ákos, Tóth Bálint. A Fidesz-KDNP tapolcai jelöltjei: Sárközi Szaniszló, Horváthné Somogyi Ildikó, Mezőssy Zoltán, Molnár Attila, Máté Sándorné, Császár László, Kuni Sándorné, Knolmajer Ferenc. Egyéni képviselőjelöltként, szervezettől függetlenül indul még Kozma Henrik, a tapolcai képviselő-testület másik alpolgármestere, illetve a polgármesterjelöltként induló Lévai József saját körzetében egyéni (független) képviselőjelöltként is megméreti magát.

Rég várt győzelmet arattak a diszeli labdarúgók

Hétvégén, hazai pályán győzedelmeskedtek a Diszeli SE labdarúgói. Különösen értékes volt ez a győzelem, egyrészt, mert már régóta váratott magára, másrészt pedig végre beérni látszik az a munka és energia, amit a csapatba fektettek.

Az MTD Hungária Veszprém Megyei III. osztály Déli csoportjában, a vasárnapi, ötödik fordulóban a Tapolca – diszeliek fogadták a DÖ-ME SE-t. A találkozó Balta Csaba kettő és Zsigó Márton Balázs egy góljával 3:2 arányú győzelmet hozott a vendéglátóknak. – Nagyon örültünk a győzelemnek. Az összetartás, a csapatmunka példaértékű volt, a cserék is jól szálltak be a meccsbe. Jó érzés volt, hogy így együtt tudtunk működni, élvezet volt játszani. A csapat kezd összeállni, összeérni, ez a hosszú távú célunk is – árulta el nekünk Szilágyi László, a Diszeli SE elnöke. A csapat hangulatán sokat dobott ez a rég várt győzelem, újabb erőt adott legfontosabb célkitűzésükhöz – együtt, egymásért, a közösségért, a fennmaradásért küzdeni, hiszen a labdarúgók továbbra is a játék szeretetét, a kikapcsolódást, a kellemes környezetben, jó közösségben való mozgást tartják a legfontosabbnak. /Májer Edit/

Borítókép: Illusztráció (kép a nyár eleji, Balatonszepezd ÖKSC elleni mérkőzésről, fotó: Májer Edit/

Jó hangulatú családi délután a Kazinczyban

Második alkalommal szervezett családi napot a Kazinczy tagintézmény múlt héten. Minden korosztály megtalálta a neki való szabadidős elfoglaltságot. Tánc – és sportbemutatók, egészségsátor, aszfaltrajzverseny és még sok más program várta az érdeklődőket.

Műsorral is készültek az iskolában működő tánccsoportok, köztük az Acro Dance SE is /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény jó hangulatú délutánra várta a tanárokat, tanulókat és családjaikat. Cél a közös, jó hangulatú játék és szórakozás volt. A sokféle program között mindenki megtalálhatta a neki legjobban tetszőt. A legkisebbeket Rudi Bohóc szórakoztatta, az iskolában működő tánccsoportok, az Acro Dance SE, illetve a Szín –Vonal AMI néptáncosai pedig bemutatóval készültek. Sok érdeklődőt vonzott a kreatív sátor, az élő csocsó, a csillámtetováló, illetve az ugrálóvár.

Élvezték a gyerekek az élő csocsót is /Fotó: Májer Edit/

Az egészségsátorban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Tapolcai Szervezete, illetve a helyi Egészségfejlesztési Iroda várta sok érdekességgel a kicsiket és nagyokat egyaránt.

“Fontosnak tartjuk a méz és a mézfogyasztás népszerűsítését” -vallja a tapolcai méhész egyesület. Tagjaikkal egyre több helyi rendezvényen találkozhatunk /Fotó: Májer Edit/

Az aszfaltrajzversenyen mindenki kiélhette a kreativitását, a katasztrófavédelmi játékokban pedig megmutathatták ügyességüket.

A katasztrófavédelmi játékban az ügyesség sokat számított /Fotó: Májer Edit/

Fontos elemei voltak a családi délutánnak a sportbemutatók. A Tapolca VSE judo, karate, kosárlabda, sakk és szabadidősport szakosztályai mellett kitelepült a Tapolcai Modellezők Baráti köre, akik autó- és repülőmodell bemutatóval is készültek. A Dóró Team jóvoltából még szkanderben is összemérhették erejüket a bátrabb érdeklődők.

Nagy kedvvel próbálták ki magukat felnőttek és gyerekek szkanderben. /Fotó: Májer Edit/

A szervezők kutyabemutatót is hirdettek, a tombolasorsoláson pedig több emberre is rámosolygott a szerencse. Étlen és szomjan sem maradt senki, hiszen büfével, süti bárral, illetve a tagintézményvezető által készített bográcsvacsorával is készült a szervező és lebonyolító szülői munkaközösség. /Májer Edit/

KÉPGALÉRIA

Erdőkerülő program a hegyekben

A tapolcai rendőrök a Csobánc- és a Szent György-hegyen adtak bűnmegelőzési tanácsokat az állampolgároknak.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai a polgárőrség tagjaival közösen az Erdőkerülő elnevezésű program keretein belül 2019. szeptember 19-én délelőtt a Csobánc- és a Szent György-hegyen láttak el prevenciós céllal járőrszolgálatot.

Az akció célja a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében a nyaraló- és pince tulajdonosok, valamint az ott egyedül élők idős személyek felkeresése volt. A rendőrök és a polgárőrök felhívták az állampolgárok figyelmét arra, hogy az ingatlanokat minden esetben megfelelő betörés elleni védelemmel – modern biztonsági zárakkal, rácsokkal, riasztó rendszerekkel – kell ellátni, hogy az illetéktelenek bejutását megakadályozzák. Elmondták továbbá, hogy ebben az esetben is fontos, hogy ne hagyjanak nagyobb értékeket, műszaki cikkeket, szerszámgépeket az épületekben, különösen akkor, ha a tél folyamán nem látogatnak ki a telkükre.

A járőrök egyeztették a hegyeken élőkkel az elérhetőségeket, melyeken veszély esetén azonnal segítséget kérhetnek. Az Erdőkerülő program folytatásaként a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve további prevenciós jellegű járőrszolgálatokat látnak el a környező hegyekben az ősz folyamán