Megáldották a megújult Szentkutat

A vasárnapi istentiszteletet követően átadták és  újraszentelték a kis Malom-tó partján álló,  közelmúltban megújult  Szentkutat.

A Szentkút elején  Udvardy Erzsébet Madonna című műve látható , hátul a korabeli tapolcai városszépítők munkáját és érdemeit olvashatjuk egy emléktáblán

Az 18.század végén,  a Véndek- hegy forrásánál megépült Szentkút, még a nyolcvanas évek közepén, a Tóth József vezette korabeli városszépítő egyesület közreműködésével került Tapolcára és esett át minőségi rekonstrukción. A barokk stílusú építmény állapota és központi elhelyezkedése egyaránt indokolta a mostani  felújítást is, amelyet a város finanszírozott és Bodor István restaurátor végzett el az elmúlt időszakban.

Dobó Zoltán polgármester: “A megújult Szentkút összekötő kapcsot jelent a hívő és nem hívő emberek között”
A barokk Szentkutat Bodor István restaurátor újította fel, a pénzt hozzá a város biztosította

Az átadó ünnepségen megjelent érdeklődőket, hívőket, egyházi személyeket, önkormányzati munkatársakat, továbbá helyi civil szervezetek képviselőit Dobó Zoltán köszöntötte. A város polgármestere megköszönte a felújításban résztvevők munkáját és reményét fejezte ki, hogy a több száz éves múlt, legalább ugyanannyi jövőt is jelent majd az építmény számára. – A megújult Szentkút összekötő kapcsot jelent a hívő és nem hívő emberek között, hiszen önmagában is nagyon szép és bárki megcsodálhatja, aki a város ezen részén jár-fogalmazott Dobó Zoltán.

A minőségi anyagokkal szépen felújított és válogatott dísznövényzettel szakszerűen  körülültetett  Szentkutat, Csonka Nándor, a tapolcai katolikus templom nemrégiben kinevezett plébánosa áldotta meg. /tl/