Kérdések egy ingatlaneladás kapcsán

Sólyom Károly, a leköszönő tapolcai önkormányzat Fidesz-KDNP-s képviselője, korábbi alpolgármester, Bognár Róberttel, a kormánypárt tapolcai polgármesterjelöltjével tartott közös sajtótájékoztatót egy ma már magánterületnek számító telken, a tóparti sétány “Romkert” néven ismert részén.

– A közvetlenül a patakparton található területet díszburkolattal ellátott sétány is átszeli. Nincs olyan tapolcai, akit valamilyen kedves emlék ne fűzne ehhez a telekhez és az onnan induló két kis hídhoz. Dobó Zoltán jobbikos polgármester ezt a rendkívüli és
pénzben nem kifejezhető értékkel bíró ingatlant áron alul,
titokban értékesítette – fogalmazott Sólyom Károly.

Az önkormányzati képviselő elmondta: a polgármester ismeretlen indokoktól vezérelve, saját hatáskörében, képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adta el a  területet, amely egyébként alkalmas lenne  turisztikai fejlesztésekre. Tette ezt annak ellenére,
hogy a terület jelenleg pályázati fenntartási időszak alatt áll. Az eladás ezért finoman szólva sem elegáns, hiszen így fennáll annak a veszélye, hogy az önkormányzat nem fog tudni eleget tenni a kezdeményező felé fennálló elszámolási kötelezettségének. Sólyom Károly kifejtette, maga a terület a rajta lévő fúrt kúttal több 10 milliós értéket képvisel,  amelyet a polgármester ennek töredékéért adott el. Ráadásul a képviselő-testület tudta nélkül. – Igaz, hogy a polgármesternek van olyan jogköre, hogy 20 millió forintig értékesíthet ingatlant, azonban ezt csak abban az esetben teheti meg, ha azt előzőleg a képviselő-testület kijelölte értékesítésre. Ez ebben az esetben nem történt meg – tette hozzá.

– A polgármester nem földesúr, aki kedvére osztogathatja szét hűbéresei között azokat az ingatlanokat, amelyek nekünk, tapolcaiaknak az egyik legkedvesebb belvárosi helyszínünk – fűzte hozzá Bognár Róbert, aki három kérdést intézett Dobó Zoltánhoz: – Miért adta el ezt az értékes területet? Miért titokban, a képviselő-testület bevonása nélkül, a vevő ügyvédjével lezsírozva tette ezt?  Miért hagyta figyelmen kívül a város által vállalt pályázati kötelezettséget? – kérdezte Bognár Róbert, aki egyúttal garanciát vállalt arra, hogy megválasztása esetén mindent meg fog tenni a terület visszaszerzéséért. Kifejtette, hogy egy polgármester a város első szolgálója, akinek becsületesnek, nyíltnak és elszámoltathatónak kell lennie, a korrupciónak pedig még az árnyéka sem vetülhet rá.

A témával kapcsolatban természetesen várjuk Dobó Zoltán polgármester reagálását, amelyet azonnal közzéteszünk, amint megkapjuk.

A szkandert népszerűsíti

Szánti Imre, országos és nemzetközi szinteken is sikeres szkander versenyző célja az eredményesség mellett a sportág népszerűsítése. A kezdetekről, versenyekről és személyes élményekről beszélgettünk.

Szánti Imre idei Sportgála díjával és az olaszországi világkupa érmével. Otthon kislánya őrzi édesapja trófeáit. /Fotó: Májer Edit/

– A szkander egy ősi sport, sokan karbirkózás néven is ismerik. A köztudatban úgy terjedt el, hogy ez egy „kocsmai sport”, pedig teljesen más egy versenyasztalon, meghatározott szabályok között szkanderezni – kezdte az alapok tisztázásával Imre. – Nagyon sok versenyt tartanak kisebb településeken is, úgynevezett toborzóversenyeket, de országos és nemzetközi szinteken is egyre népszerűbb a sportág. Már Tapolcán is rendeztünk versenyeket. Célunk elsősorban a toborzás volt. Már vagyunk páran a környéken, akik komolyabban, jó ideje foglalkoznak a sportággal és szívesen várjuk a „tanítványokat”. Én is segítek a felkészülésben egy ígéretes fiatalnak – tette hozzá.

Csapattársaival fontosnak tartják, hogy minél szélesebb körben megismertessék a szkandert az itt élőkkel. Szeptemberben a II. Kazinczy Családi Napra is kitelepültek és várták az érdeklődőket. /Fotó: Májer Edit/

Elmondta, egész életét végigkísérte a szkander. Már általános iskolában, szünetekben is jól szerepelt, majd későbbi tanulmányai alatt is rendszeresen megmérkőzött, akkor már kisebb versenyeken, illetve szabadidejében, bálokban, kocsmákban is. Fiatalon is indult versenyeken, de – elmondása szerint – akkor még nem értett hozzá, teljesen más technikával játszott. Volt néhány meghatározó mérföldköve pályafutásának, amelyekre ma is tisztán emlékszik. Ilyen pillanat volt, amikor egy balatonedericsi versenyen, tizennégy évesként ő volt a legfiatalabb a csapatban, még tisztázatlan volt előtte a szabályrendszer, mégis a dobogó harmadik fokára állhatott. Visszaemlékezett arra is, amikor tizenhat évesen egy fővárosi vízilabdázó sportolóval mérette magát, és le is győzte. Ezek, és még sok más élmény motiválta, hogy komolyabban kezdjen foglalkozni a szkanderrel. Úgy gondolja, az lett volna az igazi, ha húsz évesen elkezdi a komoly felkészülést és versenyzést, de az élet végül nem így alakult.

Nagyjából hét éve kezdte újra a versenyzést, és az óta folyamatosan megméreti magát, jönnek az érmek, helyezések. Ebből az időszakból is vannak meghatározó élményei. A kezdetekkor elment első országos versenyére, Fülöpszállásra, ami végül nem úgy alakult, ahogyan várta. Világossá vált számára, hogy ha komolyan szeretne ebben a sportágban sikereket elérni, az edzésen túl sokkal több mindennel kell foglalkozni. Elkezdte tanulni a szabályrendszert, a technikát, a szkandert, annak minden velejárójával együtt. Elmondta, ez egy technikai sportág, amit viszont csak akkor tud a gyakorlatban is kivitelezni, használni, ha már felépítette az izomzatát.

Nagyjából hét éve kezdte újra a versenyzést, az óta jönnek folyamatosan az eredmények. A képen tavasszal, a gödi Nemzeti Szkander Bajnokság dobogósaként. /Fotó: Judgement Day/

Vallja, nagyon fontos az edzés. Heti öt napot edz – három társával – teremben, ujjakra, csuklóra, mindenre, ami alkarra megy, illetve még bicepszre, vállra, hátra és mellre, hiszen az egész felsőtestet használják szkanderezés közben. Imre külön megköszönte a Tapolca Sportház támogatását, hiszen társaikkal évek óta ingyen edzhetnek a sportközpontban. Heti egy nap asztalnál edzenek csapatával, a Dóró Team-mel, a névadó Dóró Zsolttal, Imre egykori mentorával, aki felkarolta és elindította a versenyek világában.

Versenyekről, eredményekről is kérdeztük Imrét. Megtudtuk, több évnek is el kellett telnie, míg a sikerhez szükséges izomzatát felépítette, saját technikáját kialakította. Elmondta, jobb kézzel erősebb, de az elmúlt időszakban a bal kéz is hozta a győzelmeket. Kitért arra is, hogy mind hazai, mind nemzetközi versenyeken különböző súly-, illetve korosztályi kategóriák vannak, de neki sikerült a legjobbak közé küzdenie magát. Az országos bajnokságokon rendre az aranyérmet hozza haza, de a hazai, illetve külföldi világkupákat is a dobogó felső fokain zárja. Pár éve, Bulgáriában mindkét kézzel, illetve idén Görögországban jobb kézzel is a kilencedik helyen zárt az Európa- bajnokságon. A közelmúltban, Budapesten rendezett világbajnokságot a tizenegyedik helyen zárta.

Az idei Európa- bajnokságon, Görögországban, a középmezőnyben végzett. /Fotó: Szánti Imre/

Teljesítményét, eredményeit az idei Sportgála – városi sportdíj átadó ünnepségen is elismerték, Hoppá – kategóriában díjazták. Elmondta, nagyon jó érzés volt, hogy felfigyeltek rá, illetve a sportágra, sőt, ezzel még népszerűsítették is ezt a mozgásformát, több emberhez eljutott a híre. Hozzátette, egyre többen gratulálnak neki idegenek, megismerik az utcán. Mindez reméli, hogy a szkandert is kicsit közelebb hozza az emberekhez, hiszen nagyon fontosnak tartja annak népszerűsítését. Megtudtuk, ez egy bárki számára elérhető sportág. Vannak bizonyos adottságok, például a tenyér mérete, ami előnyt jelent, de szerencsére többféle súlykategóriák vannak, így mindenki megtalálhatja a neki valót. Inkább az akaratot, és a kitartást emelte ki, azt, hogy ki mennyire türelemmel építi fel magát. Az edzéseknek otthon is neki lehet állni, valamint eszközöket is lehet barkácsolni a felkészüléshez. Mindez nem igényel nagy anyagi ráfordítást.

Teljesítményét, sportban elért eredményeit a város is elismerte. Az idei Sportgálán, februárban Hoppá – kategóriában vehetett át díjat. /Fotó: Szijártó János/

Kérdeztük terveiről is – Versenyzek, ameddig az egészségem, erőm bírja. Szerencsére a családomtól is minden támogatást megkapok. Szeretnék az utánpótlással is foglalkozni, átadni a tudást, így népszerűsíteni a szkandert, hogy minél szélesebb körben elterjedjen. Jó volna, ha lenne annyi fiatal érdeklődő, hogy Tapolcán is összejöjjön egy szkanderes csapat, helyi egyesület, szakosztály – árulta el Imre. /Májer Edit/

Négy ju-jitsu érem Siófokról

A Tapolca VSE – Simon Judo Önvédelem Szabadidő és Diáksport Egyesület négy érmet hozott haza két hete Siófokról.

Négy versenyző, négy érem. A tapolcai fiúk Siófokon is bizonyítottak. /Fotó: TVSE – Simon Judo ÖSZDSE/

A II. Ju-Jitsu Balaton Kupabajnokságon az egyesületet négy versenyző képviselte szeptember harmadik szombatján, a Balaton déli partján. U14-es korosztályban – 60 kg-ban Gerics Dávid az arany-, míg Albrecht Martin a bronzérmet szerezte meg. U12-es korosztályban Keszthelyi Gellért (+50 kg) a dobogó második fokára állhatott. Az U10-es korosztály versenyében Kovács Bence Zsolt (+42 kg) szorított mindenkit maga mögé, megszerezve ezzel az aranyérmet. Edzőik Cseh Angéla és Simon Mihály. /Májer Edit/

Az érmes versenyzők edzőikkel, Cseh Angélával és Simon Mihállyal. /Fotó: TVSE – Simon Judo ÖSZDSE/

Őszi sakkversenyek

A Tapolca VSE sakk szakosztály szeptember harmadik hétvégéjén, két versenyen is bizonyított, Nagykanizsán és Szombathelyen.

A XXXI. Batthyány – Kanizsa Kupa, egyben X. Bagonyai Attila Emlékverseny, FIDE Rapid Nemzetközi Ifjúsági Sakk Egyéni és Csapatversenyen nemcsak szépen szerepeltek, de érmeket is hoztak haza a tapolcaiak, név szerint Dénes Márk, Gergely Dániel, Kasnya Péter, Janzso Levente, Kiss Dalma Letti, Kiss Vanda, Korán Katalin, Tóth Barnabás, Tóth Csongor és Szőke Kristóf.

A tapolcai sakkozók Nagykanizsára is vitték az egyesület és a város hírnevét. Fotó: TVSE Sakk szakosztály/

A “HALADÁS 100” Magyar Villám Bajnokságon, Szombathelyen, színvonalas versenyen vehettek részt a TVSE sportolói a Haladás Sportcsarnokának VIP termében. Tapolcát három sakkozó képviselte, Juhász Judit, Buzás Bertalan és Kötéljártó Áron, akik mindannyian remek teljesítményt nyújtottak. /Májer Edit/

Megünnepelték a szüretet Zalahalápon

A korábbi évek hagyományát követve, idén is szüreti felvonulást tartottak Zalahalápon. A hagyományőrző eseményen és a hozzá kapcsolódó színes, szabadtéri programokon több százan vettek részt szeptember utolsó szombatján.

A falu közösségi háza mellett, a Park utcában gyülekeztek a résztvevők, hogy pontban 15 órakor elindulhasson a szüreti szőlőharanggal és a település nevét hirdető táblával vonulókkal az élen a vidám menet. Traktorokon és pótkocsikon, lovakon, gyalogosan, régi tűzoltó autókon, de szinte minden számbavehető, kerekeken guruló eszközön halápi, sáskai családok, rokoni, baráti társaságokat lehetett látni, a jó hangulat szinte tapintható volt.

A jó hangulat szinte tapintható volt a halápi szüreti felvonuláson

A Park, a Béke, az Ady, a Szegfű, a Vadvirág, a Tavasz , az Alkotmány és a Jókai utcát érintő útvonalon kedves házigazdák kínálták a felvonulókat, de többek között  a helyi óvodások és  Zalahaláp nyugdíjasok klubjának népdalos és népi hagyományőrző produkciói is élményszerűvé tették az utat.

A szőlőharang és a Zalahaláp nevét hordozó tábla a szüreti rendezvény két elmaradhatatlan kelléke

Apró felvonulók fellépés előtt

A szüreti felvonulás befejeződése azonban nem jelentette a rendezvény végét, hiszen a közösségi ház szabadtéri színpadán és a mellette lévő parkban folytatódott a borozás, a falatozás, a mindenkinek járó ingyenes vacsora elfogyasztása és természetesen a kulturális, hagyonmányőrző és szórakoztató programok sora is. Hagyományosan műsort adott a Sáskai Dalkör, a Kacagó óvoda, Lázár István citeraművész, a Zalahalápi Nyugdíjas Klub. A Tapolcai Musical Színpad csapata a Borban az igazság című tematikus előadását hozta el Halápra, míg a Matyi és a Hegedűs a mulatós zenéjével aratott sikert az idei szüreti ünnepen. /tl/

Batsányi gimnázium: Ötven százalékos készültség

Elérte az ötven százalékos készültséget a tapolcai Batsányi János gimnázium épületének pályázati támogatással megvalósuló (TOP-3.2.1-15-VE1-2016-00005) energiahatékony felújítása.
A fejlesztés a homlokzati nyílászárók cseréjét és a lapos tető szigetelését, valamint a fűtés korszerűsítését foglalja magába. A munkálatok befejezési határideje az idei év vége.

Megújultak az öltözők a Bárdosban

Pénteken adták át immár hivatalosan is a Tapolcai Bárdos Lajos Iskola Székhelyintézmény megújult öltözőit. A pályázati támogatással és felajánlásokból elkészült fejlesztés mintegy 15 millió forintból készült el.

Dobó Zoltán polgármester és Bajner Imre igazgató köszöntője után Gál Attila intézményvezető-helyettes szólt részleteiben is a mostanra igencsak szükségessé vált beruházásról. – A tornatermi öltözők, mosdók, zuhanyzók, a hozzátartozó víz és elektromos hálózati rendszerrel együtt mára elavulttá, korszerűtlenné váltak. Voltak olyan szerkezeti elemek, amelyek szinte muzeális értéket képviseltek. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy a TAO-pályázat segítségével lehetőségünk nyílik a felújításra. A munkálatok július elején kezdődtek, augusztus végére, az iskolakezdésre be is fejeződtek. Ezért külön köszönet jár mindenkinek, aki valamilyen formában részt vállalt a tervezésben, kivitelezésben. Megtörtént a burkolatok, járólapok cseréje, megújult az elektromos és a szennyvíz elvezető rendszer, a helyiségeket energiatakarékos, mozgásérzékelő világítással látták el. A pályázat azonban nem tartalmazta a tornatermi előtér felújítását, ebben a korábban már megtapasztalt összefogás segített. A  polgármester úr saját keretéből ajánlott fel támogatást a munkálatokhoz, amelyhez a tankerület, a szülői munkaközösség, az iskola alapítványa és több helyi vállalkozó is hozzájárult. Köszönet érte – mondta Gál Attila, aki a közösség erejét e példa okán külön kiemelte.


A beszédek után következhetett az ünnepélyes szalagátvágás, ami a gyerekek számára egy új korszak kezdetét jelentette, hiszen az eddigi állapotok a múlt század közepét idézték, míg mostantól a jelenben érezhetik magukat. Az ünnepséget a műfüves pályán tartott látványos sportbemutató zárta, Hanzmann László testnevelő koordinálása mellett.

Tapolca ismét ott lesz a Nemzeti Vágtán

Pék László harmadik helyen végzett a Nemzeti Vágta Szentlőrinci Előfutamán, így részt vehet az októberi döntőben.

Pék László Bin Sadi P nevű lovával a Szentlőrinci Vágtán /Fotó: Nemzeti Vágta/

A Nemzeti Vágta a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. Idén rendezik meg 12. alkalommal, eddig több száz település vett részt, több ezer lovassal és több mint száz kishuszárral. A kulturális- és sportrendezvényt a regionális előfutamok sora nyitja, amelyek dobogósai kvalifikálhatják magukat a döntőre. Pék László, a TVSE Lovas szakosztályának tagja, augusztusban a harmadik helyen zárt a Szentlőrinci Vágtán, a Nemzeti Vágta Előfutamán, Bin Sadi P nevű lovával, ezzel továbbjutott a budapesti döntőre. Október harmadik hétvégéjén (19-én szombaton délután), a hatodik előfutamban, a negyedik pályán fognak versenyezni a Hősök terén. /Májer Edit/

Az előfutamok dobogósai továbbjutottak a Nemzeti Vágta budapesti döntőjére. A képen a Szentlőrinci Vágta legjobbjai, köztük Tapolca városát képviselve Pék László. /Fotó: Dittrich Éva – Szentlőrinci Vágta/

Veteránvívó sikerek

A Tapolca Vívóklub edzője, Gauland Zsófia kétszer is dobogóra állhatott a közelmúltban.

Múlt hónap végén, a balatonboglári, 2019. évi Balaton Kupa Veterán Vívóverseny keretében, a párbajtőrözőknek meghirdetett Szalay Gyöngyi Emlékversenyen, a nők viadalán Tapolca városát képviselve ezüstérmet szerzett.

Gauland Zsófia Tapolcát képviselte az idei Balaton Kupa Veterán Vívóversenyen. /Fotó: Tapolca Vívóklub/

Két hete, a 2019. évi Nemzetközi Veterán Vívóbajnokságon, Párbajtőr Női 40+ kategóriában, Törökbálinton a dobogó legfelső fokára állhatott. /Májer Edit/

A Nemzetközi Veterán Vívóbajnokságon Zsófia a dobogó legfelső fokára állhatott kategóriájában. /Fotó: OSC Vívó szakosztály/

/Fotó: Tapolca Vívóklub/

Pisztrángfesztivál, rengeteg programmal

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Tapolcai Pisztráng és Bor Fesztivált a hétvégén a Malom-tónál. A programok pénteken kezdődtek és vasárnapig tartanak.

Az ünnepélyes megnyitót hagyományosan az Alsó-tónál felállított színpadon tartották, ahol Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Dobó Zoltán polgármester mondott köszöntőt, illetve a rendezvény két főszervezője, Mezőssy Zoltán és Végh Tamás kívánt jó szórakozást a pénteken már szép számmal megjelent közönségnek.

A korábbi hagyományokat folytatva a rendezvény ezúttal sok árussal, vendéglátó egységgel, étellel, itallal várta (várja) a vendégeket, s nem mellékesen a három színpadon biztosított hatalmas programkínálattal.  Pénteken a Déli Városkapu Parkban a Full Live Trió, az ÚJ Idők Akusztik, majd Sajcz Gábor harmonikás lépett színpadra, míg a Romkertnél a Babos-Piller Jazz duó, a Csízi Jazz és a   a Full Live Trió biztosította a jó hangulatot. A malomkeréknél lévő színpadon a Quiet Chords, a Sofia Balogh Band és a Melódio Trió zenélt, s közben a sötétedéssel együtt a pazar fényfestés és megjelent a Hotel Gabriella oldalán.  Szombaton délelőtt a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar indította a zenés programok sorát. A délutáni kínálatban az Anna And The Big Faces, a Soul And Emotion, a Brass On The Road, a Blue Cafe Band, a Melodio Duó, a Bardon Ivett – Piller Balázs duó, a Sofia Balogh Band, illetve Sajcz Gábor, a Happy Dixieland Band, az Acoustic Planet és a Biga Acoustic  szerepelt. Ma este 8 órakor lesz a látványos lézershow.

Holnap 10 órakor a Déli Városkapu Parkban  napindító jóga Ramival, 11.30-tól  a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar, 14. órától a Zajongó, 16. órától a Buenaventura. A Romkertben 12.30-tól az Új Idők zenél, 14 órától a Band os Streets, 15 órától a Sofia Balogh Band, 18 órától az Ed Phillips And The Memphis Patrol.  A malomkeréknél 13 órától a Gáspár Szilvi Quartett, 15.30-tól a Tóth Vera Quartett, 18.00 órától a Csopak Demizson ad műsort.

A fesztivál részeként Gion Zsuzsanna mezzoszoprán énekművész és Virágh András Liszt-díjas orgonaművész ad hangversenyt Tapolcai Kamarakórus közreműködése mellett a római katolikus templomban 16.30-tól.

További képek ITT