Bognár Róbert a Fidesz-KDNP tapolcai polgármesterjelöltje

Bognár Róbert gazdasági mérnök, agrárszakértő a Fidesz-KDNP tapolcai polgármesterjelöltje – jelentette be kedden délután Császár László. 

A tájékoztatót az új és a régi temetőben végzett társadalmi munka szünetében tartotta a párt helyi szervezetének elnöke. Mint elmondta, a napokban megtörtént a tisztújítás, ami azt jelenti, hogy a tapolcai csoport elnöke továbbra is Császár László, az elnökségben helyet kapott Máté Sándorné, Zsigó Balázs, Horváth Ernő. Két külső csoportjuk is van, a lesencei elnökségi tag Tóth Csaba, a tördemici Szántai Attiláné. A közgyűlésen arról is döntöttek, hogy az őszi önkormányzati választáson Bognár Róbertet indítják a polgármesteri pozícióért. A megyében működő Önkormányzati Választási Bizottság is jóváhagyta a jelölést. A képviselő-jelöltek névsorát majd július közepén hozzák nyilvánosságra.

A társadalmi munka kapcsán úgy fogalmazott Császár László, hogy
sok helyen a városban, az új és a régi temetőben is vannak olyan elhanyagolt részek, amelyek gondozása az önkormányzat feladata lenne.  – Gaz, parlagfű, helyenként félméteres fű látható, ezért döntöttünk úgy, hogy önkéntes alapon rendbe teszünk néhány parcellát mindkét tapolcai temetőben. Az akciót szombaton folytatjuk a régi temetőben, reggel 9 órakor várunk mindenkit . Aki ráér, akár csak egy órára is, s eljön, kérjük hozzon magával seprűt, vagy gereblyét, esetleg ha van, damilos fűkaszát – tette hozzá.

Falfestményekkel a szürkeség ellen

A város szorgalmazta és megközelítőleg hatszázezer forint értékben anyagilag is támogatta, a Szín-Vonal művészeti iskola, a helyi gimnázium és általános iskolák diákjai,  ügyeskezű művészei pedig részben már meg is valósították. Pénteken ünnepélyesen átadják a városi posta hátsó betonkerítésének jelenleg is készülő  külső falfestését.

Többek között a Tarányi pince és a Lengyel kápolna impozáns épületei, a Szent György-hegy és egy szögre akasztott túracipő is megjelenik mint motívum az egyik kerítésblokkon. Fotóinkon a Szent Erzsébet óvoda apróságai gyönyörködnek az alkotásban

– A “sümegi ABC” és a postakerítés közötti zöldterület rendbetétetelét, a területrész gyalogútjának térkövezését már korábban vállalkozói adományból és nem kevés társadalmi munka ráfordítással esztétikusan és jó minőségben megoldotta a város. A postakerítés aljának kavicsozásához, a felület alapozó festéséhez akkoriban a Magyar Posta területileg illetékes beruházási igazgatója hozzájárult, gyakorlatilag szabad kezet kaptunk annak esztétikai megújítására is- mondta el lapunknak Dobó Zoltán polgármester, aki elárulta, hogy a fiatal alkotók minden szükséges segítséget megkaptak a várostól munkájukhoz. A megfestett motívumok egyébként Tapolca nevezetességeire és a várost körülölelő természeti és épített értékekre hívják fel az arra járó helyiek és turisták figyelmét. A különleges köztéri festést – a tervek szerint- pénteken délután fél négykor, ünnepélyes keretek között adják át a helyszínen- tudtuk meg. /tl/

FELHÍVÁS

A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdés szerint „a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”

Fenti rendelkezés betartását belterületen a település jegyzője, illetve a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, külterületen a körzeti földhivatali osztály a megadott határnap elteltével folyamatosan ellenőrzi. A védekezés elmaradása esetén az FM Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály hatósági eljárást kezdeményez a mulasztóval szemben.

Az a földhasználó, aki e kötelezettségének nem tesz eleget a fertőzött terület nagysága, illetve az ingatlan belterületen vagy külterületen való elhelyezkedése függvényében 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjedő összegű növényvédelmi bírság megfizetésére kötelezhető, mely ismételten kiszabható.

A FM Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályának szakvéleménye szerint a javasolt kaszálási időpontok 2019-ben a következők:

  1. kaszálás: június 3-7.
  2. kaszálás: július 1-5.
  3. kaszálás: július 29-augusztus 2.
  4. kaszálás: augusztus 26-30.
  5. kaszálás: szeptember 16-20.

Kérjük az ingatlantulajdonosokat, földhasználókat, hogy parlagfű és egyéb allergén gyomnövények elleni védekezési kötelezettségüknek önként tegyenek eleget az általános környezet-higiénés állapot javítása érdekében.

                                                                         Dr. Németh Mária Anita jegyző sk.

Hamarosan megújul a Bárdos iskola öltözője

Napok óta zajlanak a munkálatok, így hamarosan megújulhat a Bárdos Lajos Általános Iskola székhelyintézmény sok évtizedes, rendkívül avitt öltözője és a hozzá tartozó vizes helyiségek.

Fél évszázados csiszolt beton mosdóvályúkat váltanak ki az elkövetkező napokban, hetekben új korszerű mosdókra az iskolai öltözőhöz tartozó vizes helyiségekben

Szinte sehol sem lehet már látni olyan 50-es, 60-as évekbeli mosdóvályúkat és ősrégi csaptelepeket amelyeket most megszüntetünk, hogy egy új, korszerű és strapabíró öltözővel gazdagodjon az iskola- mondta el lapunknak a munkálatokat megtekintő Dobó Zoltán polgármester. Mint megtudtuk, a környékbeli komolyabb vállalkozások és a TVSE Kosárlabda Szakosztályának TAO-s pályázati támogatásából valósulhat meg a beruházás, amelyhez a város biztosítja a szükséges, közel ötmillió forintos önrészt. A teljes beruházás nem egészen tizenkét millió forintba kerül.

– A magyar államnak sok esetben nincs pénze arra, hogy rendbe tegye amit rendbe kell tenni, ilyenkor az önkormányzatnak, a városnak kell a zsebébe nyúlnia és megoldani a problémákat. A ciklust tekintve ez már a sokadik beruházásunk, közel félmilliárd forintot fordítottunk sportcélú támogatásokra, hogy a Tapolcán tanuló gyerekek, a fiatal sportolók az elérhető legjobb ellátást kaphassák- hangsúlyozta a város polgármestere. /tl/