Jó lehetőség előtt a város

Jelentős, új tapolcai fejlesztésről, a ritka betegségben szenvedők gyógykezeléséről, vala-mint az évek óta tartó humanitárius tevékenység folytatásáról tájékoztatta lapunkat Rig Lajos országgyűlési képviselő a napokban.

A közelmúltban az IPU (Interparlamentáris Unió) tagjaként részt vettem egy ígéretes megbeszéléssel egybekötött díszvacsorán Kuvait Nagyköveti Rezidenciáján. A szaúdi, a kuvaiti, a jemeni, valamint az EAE-dubaji nagykövet, és egy kuvaiti parlamenti képviselő is jelen volt a rendezvényen, ahol felajánlották a segítségüket az egészségügyet illetően, illetve szó esett többek között hazánk és az említett olajban gazdag országok közötti kapcsolatról, turizmusról, egészségügyről. Bebizonyosodott, hogy kicsi a világ, ugyanis a Daher Rashid (tolmács, arabisztika szak docense) Keszthelyen született, édesapja az ottani keszthelyi kórházban dolgozott sebész orvosként. Jó hír, hogy a témák között szerepelt egy tapolcai beruházás is, ami munkahelyeket és gazdasági előnyt hozhatna a város és a térség részére. Konkrétan ásványvíz kitermelésre és palackozására épülő projekt elindításáról tárgyaltunk – tudtuk meg Rig Lajostól.
A jobbikos képviselő beszámolt a spinális izomatrófia vagy gerinc eredetű izomsorvadás (SMA) által sújtott betegek érdekében tett lépéseiről és a jelenlegi helyzetről is.
– A nagyon ritka betegség okán több alkalommal kértem a Parlamentben a kormányzat támogatását abban, hogy forrásátcsoportosítással segítsék az izomsorvadásban szenvedő honfitársaink gyógyulását. Románia, Argentína és egyre több ország elérhetővé teszi számukra az életüket jelentő kezelést, addig hazánkban ez még mindig várat magára. A betegek száma alacsony, ám a gyógyszer, a kezelés nagyon drága, ezért szükséges az állami segítség. Most annyit tudok monda-ni, hogy ígéret már van a kormánytól a regisztrált betegek megfelelő gyógyszerrel való ellátására.
A képviselő azt is elmondta, hogy a már meglévőkön túl egy új, svájci kapcsolat kezd kibontakozni, ahonnan az egészségügyet segítő adományokat – például ágyakat – tudnának hozni Magyarországra. – Ez egyben azt is jelenti, hogy folytatjuk humanitárius tevékenységünket és várjuk azon önkormányzatok, egészségügyi intézmények jelentkezését, akik örömmel fogadják ezt a fajta támogatást – tette hozzá a képviselő.

Itthon remekeltek a sakkozók

Idén is megrendezték a Tamási Áron Művelődési Központban, múlt hétvégén a Horváth Imre Emlékversenyt. A tapolcai sakkozók szép eredményekkel zártak.

Ismét megrendezték a Horváth Imre Emlékversenyt. A képen az “A” csoport legjobbjai. /Fotó: TVSE Sakk szakosztály/

A TVSE Sakk szakosztály ötödik alkalommal hívta életre, a sokáig Tapolcán játszó, edzősködő, Mádl Ildikó nevelőedzőjének nevével jelzett Horváth Imre Emlékverseny – FIDE OPEN és U1200 Nemzetközi értékszámszerző versenyt. Idén több mint hatvanan, három csoportban ültek asztalhoz, mely közül az A csoport FIDE értékszámra minősített. Ebben a kategóriában első Haszon Dávid, második Gombocz Zsófia, harmadik To Nhat Minh, negyedik Kosztolánczi Gyula. A legjobb tapolcai IFI játékosnak Szőke Kristóf, míg a legjobb női játékosnak Bodó Boglárka bizonyult. Az U12-es korosztályban Kasnya Pétert, míg az U10-es korosztályban Tarsoly Csanádot választották a legjobb sakkozónak.

A “B” csoport, azaz az általános iskolások legügyesebbjei. /Fotó: TVSE Sakk szakosztály/

Az általános iskolások között, azaz a B csoportban első Gadó Zsombor, második Kiss Letti, harmadik Csillag Levente, negyedik Tarsoly Péter, ötödik Tóth András, hatodik Kuni Benett. A C csoportban, az óvodás csoportban első Molnár Zétény, második Hildesheim Hunor, harmadik Schramli Dominik, negyedik Illés Márk, ötödik Schramli Szabolcs, hatodik Vajai Lili.
/Májer Edit/

A legkisebbek, az óvodások is szépen szerepeltek. /Fotó: TVSE Sakk szakosztály/