Télen sem unatkoztak az RC modellezők

A Tapolcai Modellezők Baráti Köre aktívan töltötte a téli hónapokat. A műhelyben folytak az autó beállítások, felkészülés a versenyekre, a repülősök pedig teremben gyakoroltak. Készen állnak a „szezonra”, már csak a jó időt várják.

Télen sem állt meg az élet. A Tapolcai Modellezők Baráti Köre a Főnix Modellező SE-vel karöltve repült teremben. /Fotó: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

Az RC (Radio Controlled) modellezés egy rádió távirányítású modell irányítása, amely az eredeti jármű kicsinyített mása, teljes mértékben megegyező szerkezettel, beállíthatósággal, formával. Ezzel a sportággal, hobbival, hosszú évek óta foglalkoznak a városban. A helyi és környékbeli sporttársakkal a kapcsolat az elmúlt években vált napi szinten szorosabbá és forrta ki magát a Tapolcai Modellezők Baráti Köre, melyet nem csak a sport, a közös hobbi, hanem – nevéből adódóan- a barátság is összeköt.

– Három fő vonala van a modellezésnek a baráti körön belül, az autózás (hobbi, illetve verseny szinten), a repülőzés, illetve Varga Balázs vezényletével a triálozás – tudtuk meg Szabados Istvántól, a baráti kör egyik tagjától, aki pár éve repülőzéssel és autóversenyzéssel is foglalkozik. Szabadtéri elfoglaltság lévén, a téli időszakban az autókkal a műhelybe „szorultak”. A versenyzők a járműfelkészítéssel, a technikai, elektronikai és futómű beállításokkal foglalatoskodnak. Várják a jó időt, amikor már a szabadtéri pályát használhatják.

Télen komoly műhelymunka folyik. /Fotó: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

– A repülősök körében a téli hónapokban sem állt meg az élet. Heti rendszerességgel jártunk át Keszthelyre, ahol a Főnix Modellező SE-vel karöltve teremben gyakorolunk. Terveink közt szerepel itthon, a szabadban is repülni majd, amint minden adott lesz hozzá – tette hozzá István. /Májer Edit/

Aktívan töltötték a hidegebb hónapokat is. Teremben gyakoroltak. /Fotók: Tapolcai Modellezők Baráti Köre/

Csütörtökön és szombaton is lesz túra

A héten csütörtökön és szombaton hirdetett túrákat a TVSE természetjáró szakosztály. Bárki csatlakozhat hozzájuk.

Március 28-án, csütörtökön sétatúra a 11 km távú Uzsa-Pusztamezői-szőlőhegy- Szőlőkert alja dűlő- Kál-völgy- Ördög-kövek- Szapocsa- Uzsa útvonalon. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron  reggel 9.15-kor, a busz 9.25-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 620 Ft.

A “szokásos”, szombati túrák mellett idén csütörtökön is kirándulnak,  könnyedebb sétatúrát tartanak. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

Március 30-án, szombaton a 20 km távú Sümeg- Darvas-tói lefejtett bauxitlencse- Deáki- erdő -Nyirád útvonalon tervezik a túrát. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron reggel 7.25-kor, a busz 7.35-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 835 Ft. (me)

Ahogy megérkezett a tavasz, már egyre távolabbra, és egyre hosszabb túrákat szerveznek. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

90 éves helyi pedagógust köszönthettünk

1929-ben született Batykon és ez év március 20-án töltötte be kilencvenedik életévét a tapolcai  Dr. Fábsits Imréné, született Kósa Katalin.

Gondozói felügyelete mellett,  Kati néninek Dobó Zoltán polgármester és Pass Sándor képviselő  adta át Magyarország miniszterelnökének üdvözlő oklevelét és a vele járó állami és önkormányzati juttatásokat.

A jó egészségi állapotnak örvendő  ünnepeltet sokan  ismerik a városban, hiszen évtizedekig orosz-technika szakos tanárként járult hozzá a helyi fiatalok oktatásához, neveléséhez  Tapolcán. /tl/

A lélek mélységeiből született “MásKépek”

Somogyiné Varga Anikó, a Tapolca Városi Képzőművész Kör alkotójának első önálló kiállítása bebizonyította, hogy az egyedi látásmód, a mögöttes tartalom, az absztrakt ábrázolás együttese kiemelt értéket képvisel a képzőművészet világában, és különösen figyelemre méltó egy helyi alkotói csoport életében. A MásKép című tárlat hétfőn nyílt meg a Tamási Áron Művelődési Központban.

Tihanyiné Bálint Zsuzsanna, Somogyiné Varga Anikó és Barczáné Tóth Boglárka a megnyitón

Amint azt Tihanyiné Bálint Zsuzsanna,  a kör vezetője a kiállítást megnyitóján megfogalmazta, Anikót nem túlzás festőművésznek szólítani, műveinek minősége ugyanis önmagáért beszél.     -Csoportunk megbecsült  tagja, aki sok ismert és nagyra tartott művészhez hasonlóan, nem kapott akadémiai képzést, kimagasló tehetsége és szorgalma juttatta el arra szintre, ahol alkotásai már felismerhetően egyedi vonásokkal, karakterisztikus stílusjegyekkel rendelkeznek, valahol a szimbolizmus, kubizmus és az expresszionizmus határmezsgyéjén.

Egyedi vonások, karakterisztikus stílusjegyek, az önkifejezés őszinte szándéka jellemzi Somogyiné Varga Anikó alkotásait

Anikó néhány év alatt nagy utat tett meg, hogy elmondhassuk: igen ez ő- méltatta az alkotót és az ecset alól kikerült kimagasló minőségű munkáit Tihanyiné Bálint Zsuzsanna. A kör vezetője a kiállításon látható festmények megosztó kölönlegességére utalva, hitet tett a művészet modern felfogása mellett, amely az önkifejezésnek számos módját és technikáját fogadja el, szinte korlátlan szabadságot biztosítva az alkotónak. – Nics olyan művész, alkotás ami mindenkinek tetszik. Azonban bármilyen is az izlésünk, a művész tiszta szándékát tisztelnünk kell!

Mert az igazi műalkotás nem más, mint a  a művész lelke, ami előtt kötelességünk fejet hajtani-hangsúlyozta. Somogyiné Varga Anikót és a közönséget elsőként Barczáné Tóth Boglárka, a kiállításnak helyet adó Tamási Áron Művelődési Központ vezetője köszöntötte. Az alkotói kör megbecsülését Verebélyi Zoltán, a Tapolca Városi Képzőművész Kör tagja tolmácsolta a kiállító felé.

Őri Jenő és Román Iván

A kiállítás hangulatát Őri Jenő és Román Iván a Járdányi Pál Zeneiskola tanárainak hangszeres játéka emelte. A kiállítás április 10-ig tekinthető meg a TÁMK aulájában. /tl/

Harminchat új lakás

Nyílt napra várják az érdeklődőket szombaton 9 és 12 óra között a Május 1. utca 4. szám alatti építkezés helyszínén. A munkálatok jól haladnak, s ezt most bárki megtekintheti.

Kedden Dobó Zoltán is járt a harminchat lakással tervezett ingatlannál, őt a beruházó cég egyik tulajdonosa, Soós Attila kísérte körbe. A polgármester úgy fogalmazott, hogy több szempontól is örömteli ez a fejlesztés. Egyrészt eltűnik végre egy csúnya tájseb, másrészt itt sok család találhat majd otthonra.

– Nem beszélve arról, hogy szép, esztétikus kivitelezést láthatunk, a lakások pedig napjaink minden elvárásának megfelelnek. Az európai színvonalú látványhoz természetesen korszerű, energiahatékony technológia párosul, ráadásul a városban mutatkozó lakáshiány tekintetében is előre léphetünk – tette hozzá.
Az előzményekről jó tudni, hogy a Május 1. utcában a 2005-ös alapkő-letételnél bemutatott, három egymásba kapcsolt épületszárnyat és az általuk határolt két zárt udvart bemutató terv csak részben valósult meg. Az építkezés a lakáspiac kedvezőtlen alakulása miatt megállt, az akkori beruházó nem tudta teljesíteni terveit, csak a “C” épületet adták át, a “B” épület félbemaradt, az “A”-nak neki sem álltak. Tizenhárom évet kellett arra várni, hogy megjelenjen a piacon két tőkeerős cég, amelynek vezetői a városban mutatkozó lakáshiányra alapozva lehetőséget láttak a projekt újragondolásában. Ezért alakult meg a Csobáncház Kft. a Vektorbau Invest Kft. és a Jánház Kft. együttműködésével, s jelen állás szerint nagy valószínűséggel nem csupán a “B”, hanem az “A” épületet is felépítik.

A politikusfeleség szemszögéből

Vona- Szabó Kriszta, Idáig jutottunk című könyvét mutatta be a Tamási Áron Művelődési Központ emeleti előadótermében  az elmúlt hét pénteken. A közelmúltban megjelent kiadvány tapolcai bemutatójára Vona Gábor volt Jobbik pártelnök is elkísérte feleségét.    

Vona Gábor, Vona-Szabó Krisztina és Rig Lajos a tapolcai könyvbemutatón

A vendégeket Rig Lajos országgyűlési képviselő köszöntötte és kérdezte a könyv kapcsán. A jelenlévők betekintést kaphattak Vona Gábor, Vona-Szabó Kriszta  közös életének elmúlt húsz évébe, a politikai hadszintér és a magánélet korántsem áldásos találkozásába, felmerülő nagy dilemmáiba, természetesen  a politikusfeleség szemszögéből.

A közönség  sok magánéleti információ mellett, azt is  megtudhatta, hogy miként élte meg a karaktergyilkosság, lejáratás, megfigyelés eszköztárát is felvonultató  hazai politikai harc éveit, a Jobbikon belüli és kívüli történéseket a Vona család. A könyvbemutató alkalmat adott a közönség soraiban ülőknek, hogy kérdéseket tegyenek fel a házaspárnak, többen Vona Gábor véleményére, aktuális politikai állásfoglalására voltak kiváncsiak. A pártpolitizálástól visszavonult, jelenleg videoblogot működtető  politikus válaszában a mélyen megosztott magyar politikai és társadalmi életet, -ahogy fogalmazott-  a törzsi gondolkodás megjelenését hozta fel alapvető problémaként, amely szerinte,  Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc tevékenységéből, szembenállásából fakadt. – Amíg az emberek nem ismerik fel a megosztottság gyökereit, és nem lépnek ki belőle, addig így is marad minden- fogalmazott. – A politika most pontosan olyan, mint maga a társadalom, sem nem jobb, sem nem rosszabb annál. A társadalomnak kell megváltoznia a változások érdekében, és én hiszek benne, hogy képes  rá- mondta el véleményét Vona Gábor a tapolcai könyvbemutatón. /tl/