Szép jövő áll a sakkozó előtt

Egy tizennégy éves sakkozó lány, akinek tanulmányai a legfontosabbak, fennmaradó szabadidejében még zongorázik, kosárlabdázik, versenyek előtt olykor konditeremben edz, mégis számtalan magyar bajnoki címet, értékes Eb helyezéseket és még egy vb bronzérmet is szerzett eddigi pályafutása során – hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Juhász Judittal beszélgettünk.

Juhász Judit a sakk nélkül nem tudja elképzelni életét. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolca VSE játékosát már senkinek sem kell bemutatni, hiszen aki a városban érdeklődik a sport iránt, az nyomon követhette gyerekkorától kezdve a sakkozó pályafutását. Még óvodásként, hat évesen ismerkedett meg családja révén a sportággal. Unokatestvérének, annak édesapja mutatott pár lépést, akinek annyira megtetszett, hogy Tapolcára kezdett járni sakkedzésre Paréj Józsefhez. Judit családjával a szomszédban lakott, gyakori vendég volt a rokonoknál, így rögtön megszerette a sakkot és előbb Paréj Józseffel, majd Istvándi Lajossal, manapság pedig Bodó Norberttel készül fel a megmérettetésekre. Péntekenként és szombatonként jár edzésre, kéthetente pedig külön foglalkozásokra Norberthez.

Judit volt a szakosztály tavalyi legsikeresebb sakkozója. A decemberi, évzáró Sakk Gálán Dobó Zoltán polgármester virágcsokorral köszöntötte. /Fotó: Májer Edit/

Eddigi sportolói pályafutása során sikert sikerre halmozott. Eredményei közül a 2012-es, szlovéniai Mariborban, az U8-as világbajnokságon szerzett bronzérmére a legbüszkébb. A rá következő két évben az U10-es Európa – bajnokságon, előbb a montenegrói Budva-ban végzett a tizenhatodik, majd a grúziai Batumiban zárt a kilencedik helyen. U8, U10, U12, U14 korosztályban ötször szerzett országos bajnoki címet. A tavalyi évben is remekül teljesített, a sakk szakosztály legsikeresebb versenyzője volt. Diákolimpiai és országos bajnoki első helyezést ért el, az országos bajnok ifi csapat tagja volt, valamint a lettországi Rigában megrendezett U14-es Európa – bajnokságon, a tizenötödik helyen végzett, egyben a legeredményesebb magyar női versenyző volt. A legkiválóbb sportolókat és edzőket méltató helyi sport ünnepén, a Sportgálán rendszeresen elismerik eredményeit. Eddig kétszer adományozták neki a Legjobb sportoló díjat, 2013-ban, illetve 2019-ben. Utóbbit a február 8-i Sportgálán veszi át.

Az Országos Sakk Diákolimpián nem talált legyőzőre korosztályában. /Fotó: Diákolimpia/

Jelenleg a Megyei csapatbajnokság, illetve az NB I/B fordulóiban versenyzik társaival. – Jobban szeretem a csapatversenyeket, nagyon jó, amikor a többiekkel együtt utazunk, versenyzünk. Szeretem ezt a közösséget, olyan, mint egy nagy család – vallja a sakkozó.

Judit Kővágóörsön él családjával és a keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulója. A napi ingázás lakhelye, az iskola és Tapolca között sok idejét elveszi, a sakkozás és a tanulás mellett mégis marad ideje a kosárlabdaedzésekre és a zongoraórákra is. Szeret olvasni, legjobban a romantikus és a sci-fi könyvekkel tud kikapcsolódni. Családja mindenben támogatja, úgy érzi, szeretik, hogy ennyi mindennel foglalkozik szabadidejében. Reméli, még sokáig tudja egyensúlyban tartani életének különböző területeit, hiszen sajnálná, ha bármit is abba kellene hagynia. A sakk nélkül életét pedig el sem tudná képzelni. /Májer Edit/

Heti túraprogram

A TVSE természetjáró szakosztály a héten is várja túráira az érdeklődőket.

Február 7-én, csütörtökön sétatúra kezdőknek és újrakezdőknek a 12 km-es Vigántpetend- Hamuházi-forrás- Kinizsi-forrás- Pula útvonalon. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron csütörtökön délelőtt 10.55-kor, a busz 11.05-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 835 Ft.

Az enyhe idő a túrázóknak is kedvezett.  Kicsit távolabb tudtak kirándulni. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

Február 9-én, szombaton a 19 km távú Várvölgy- Tüskés allé- Rezi-vár- Rezi- Cserszegtomaj útvonalon kirándulnak. A túrát Reziben 14 km-nél meg lehet szakítani. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron szombaton reggel  7.30-kor, a busz 7.39-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 1.180 Ft. (me)