Jubileumi koncertre készülnek a fúvósok

A Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar a hagyományos Újévi hangversenyével egybekötve ünnepli harmincöt éves jubileumát szombaton, 17.00 órai kezdettel a Csermák József Rendezvénycsarnokban.

Péni Béla 35 éve alapította és azóta vezeti a helyi fúvószenekart. Nemrég a Tapolcai Városi Televízió vendége volt, ahol a jubileumi hangversenyről és az elmúlt évekről mesélt. Aki lemaradt volna,  a cikk végén megtekintheti az interjút.

Az 1983-ban alakult, így a tavalyi évben kerek évfordulót ünneplő, de erről idén megemlékező zenekar vezetője, Péni Béla karnagy elárulta, az elmúlt harmincöt évből válogatták össze az ünnepi repertoárt, így a közönség velük együtt vehet részt a jeles alkalomra rögtönzött „időutazáson”. Természetesen újdonságokat is ígért – olyan műveket, melyeket még nem hallhattak tőlük a tapolcai zenekedvelők. Könnyedebb és komolyabb dallamok is felcsendülnek majd hétvégén, sokszor nosztalgikus hangulatba sodorva a nagyérdeműt, hiszen többeknek ismerősen csenghet az egy-egy mű által felidézett zenei téma. Mindezek mellett idén is több szólódarabbal kedveskednek a hallgatóságnak.

Harmincöt év két képben. /Fotók: Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar, S. Furján Andrea/

A zenekartól megszokott színvonalas és szórakoztató estére számíthatnak azok, akik velük együtt szeretnék ünnepelni ezt a jeles évfordulót.

A koncertre az érdeklődés hatalmas, a helyek rohamosan fogynak, több szektorban is elkelt már minden jegy, így aki még nem váltotta meg belépőjét, az elővételben megteheti hétköznap délelőttönként a zeneiskolában, vagy a férőhelyek számától függően a koncert előtt a helyszínen. /Májer Edit/

A Péni Béla karnaggyal készített interjút IDE kattintva megtekintheti.

További formációk a koncertről: ITT

 

Rédli érmekkel tért haza Heidenheimből

Dobogós helyezésekkel tért haza Rédli András párbajtőrvívó január második hétvégéjén Heidenheimből.

Rédli (balra) csapattársaival arany- és ezüstérmet is szerzett Heidenheimben. /Fotó: Magyar Vívó Szövetség/

A Férfi párbajtőr Világkupán Rédli András csapattársaival, Bányai Zsomborral, Berta Dániellel és Nagy Dáviddal a harminchét fős mezőnyben ezüstérmet szerzett. Válogatott edző Dancsházy-Nagy Tamás, edzők Halla Péter, Dancsházy-Nagy Tamás és Udvarhelyi Gábor. Rédli egyéniben háromszázhuszonnégy indulóból a huszonkettedik helyen zárt.

A világkupán ezüstérmes magyar párbajtőr válogatott: (balról) Berta Dániel, Nagy Dávid, Bányai Zsombor és Rédli András. /Fotó: Magyar Vívó Szövetség/

A heidenheimi Férfi párbajtőr Bajnokcsapatok Európa Kupáján megvédve tavalyi címét, aranyérmet nyert a Rédli András, Berta Dániel, Peterdi András és Somfai Péter alkotta Budapesti Honvéd SE együttese a húszcsapatos mezőnyben. Edzők Dancsházy-Nagy Tamás, László István és Udvarhelyi Gábor.
/Májer Edit/

A Bajnokcsapatok Európa Kupáján aranyérmes a Budapesti Honvéd együttese, azaz (balról) Berta Dániel, Somfai Péter, Rédli András és Peterdi András. Hátul Dancsházy – Nagy Tamás edző. /Fotó: Magyar Vívó Szövetség/

Heti túraterv

A TVSE Természetjáró szakosztály két túrát is hirdetett a hétre.

Január 17-én, csütörtökön sétatúrát tartanak a 13 km távú Fenékpuszta- Keszthely útvonalon. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron csütörtökön délelőtt 10.30-kor, a busz 10.38-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 1.370 Ft.

Télen sincs megállás. A túrázók dacolva a hóval és a hideg idővel, minden héten szerveznek kirándulást. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

Január 19-én, szombaton a 13 km távú Badacsonyörs- Csönge-hegy- Aligvárimajor- Káptalantóti- Csobánc- Diszel útvonalon kirándulnak. Találkozó a tapolcai vasútállomáson szombaton reggel 7.40-kor, a vonat 7.50-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 620 Ft.A túrát Bodó Béla vezeti. (me)

 

1848/49 emlékére

Tapolcai mindennapok 1848/49-ben címmel tartott előadást Hangodi László történész-főmuzeológus kedd délután a városi könyvtár első emeleti nagytermében.

Idén a Lapidáriumi esték rendezvénysorozat keretein belül tíz alkalommal hallhatunk a 170 évvel ezelőtti Tapolca történetéről, városunk és a környékbeli falvak lakóinak a harcokban betöltött szerepéről, arról, hogy hányan vettek részt a küzdelmekben, mennyien és kik tértek haza. Az első, januári alkalom során az előadó a várost a 19. századi környezetében mutatta be, milyen volt az akkori Tapolca arculata, a lakosság összetétele. Fontos tudnunk, hogy az 1840-es években a település mezőváros volt. Hangodi László az 1784-es katonai felmérés során készült térkép segítségével bemutatta a város akkori határait, fontosabb jellemzőit. Érdekesség, hogy településünk akkor oly kicsi volt, hogy a régi temető például azon kívül esett. Nem rendelkezett akkoriban Tapolca emeletes házzal sem. Már korábbi térkép is lényegesnek tartotta jelölni a két vízimalmot, az egykori végvár falmaradványait és a Szent Miklós körtemplomot. Egy 1850-es évekbeli térképet is megtekinthettünk, ezen látszódott már a mai kórház telke, a római katolikus népiskola, utóbbi akkor a város legnagyobb épületének számított. A társadalom egyes rétegeit alkották a nemesek, a parasztpolgárok, és a nincstelen parasztpolgárok. Létszámukat tekintve az 1830-as, 1840-es évek fordulóján érték el a 3000 fős lélekszámot. Nagy részük magyar etnikumú, római katolikus vallású volt, de kis számban előfordultak németek, horvátok, olaszok, valamint a zsidók, akiknek száma egyre csak gyarapodott. A következő lapidáriumi előadás február közepén várható.

Anya és fia rabolt pénzt az idős férfitól

Rablás miatt indult büntetőeljárás egy 50 éves badacsonytördemici nő és 16 éves fia ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy gyulakeszi lakos 2018. március 12-én megkereste a település körzeti megbízottját, hogy egy szóváltást követően ismerőse, egy 50 éves nő nekitámadt és elkezdte ütni őt. A helyzetet kihasználva a nő 16 éves fia pedig kicsavarta a sértett kezében lévő közel hetvenezer forintot, majd elmenekültek a helyszínről.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő egy órán belül Badacsonytördemic belterületén igazoltatták a személygépkocsival közlekedő, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 50 éves badacsonytördemici nőt és 16 éves fiát. Az intézkedés során a járőrök a nő táskájában megtalálták az eltulajdonított készpénz nagy részét, melyet visszaadtak a tulajdonosának.

A két személyt a járőrök előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket. Anya és fia ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tapolcai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

Ittasan balesetezett az engedély nélkül elvitt járművel

Jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás egy 37 éves sümegprágai férfival szemben, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 37 éves sümegprágai lakos 2018. december 19-én az esti órákban egy Sümeghez közeli településről elvitte barátnője édesapjának gépjárművét annak tudta és beleegyezése nélkül. Haladása során a férfi a 73-as számú főútvonal egyik kereszteződésében kisodródott gépkocsijával és az árokba csúszott. A sofőrt a rendőrök barátnője édesapjának házánál igazoltatták, mivel a férfi a baleset után gyalogosan tért oda vissza. Az intézkedés során a járművezetővel szemben alkoholszondás vizsgálatot végeztek, mely pozitív eredménnyel zárult.

A rendőrök a férfit előállították Sümegi Rendőrőrsre és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tapolcai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Kitörte és az úttestre dobálta az oszlopokat

A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. január 10-én a kora esti órákban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint Lesencetomaj külterületén, a 84-es számú főút mentén egy személy a fényvisszaverő oszlopokat kitöri és azokat az úttestre dobálja. A helyszínre kiérkező rendőrök a 48 éves várvölgyi férfit elfogták és előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra. Ellene közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Toborzás Tapolca környékén

A Tapolcai Rendőrkapitányság toborzói Hegyesden és Sáskán szólították meg a rendőri hivatás iránt érdeklődőket.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. január 14-én Hegyesd és Sáska települések polgármesteri hivatalaiban várták a határvadász képzés iránt érdeklődőket. A rendőrök a hozzájuk fordulókkal személyesen is elbeszélgettek a határvadász egységbe történő felvétel feltételeiről, a képzés és a jelentkezés lehetőségéről, valamint válaszoltak az alkalmassági követelményeket, illetve a moduláris képzést érintő kérdésekre is.

A határvadász-képzéssel kapcsolatban további tájékoztatást kaphatnak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a helyi rendőrkapitányságokon, valamint a rendőrség honlapján.