Rozika néni 90 éves

Stir Istvánné Rozika néni ez év december negyedikén töltötte be 90. életévét. A miniszterelnök születésnapi üdvözlő oklevelét, a vele járó állami és önkormányzati juttatásokat egy csokor virág kíséretében Dobó Zoltán polgármester adta át a szépkorú tapolcai hölgy számára az elmúlt hét péntekén, hozzátartozói otthonában.

A viszonylag jó egészségnek örvendő, szellemileg friss Rozika néni Sümegen született 1928-ban,  ám 1930-tól már Tapolcán élt szüleivel és nálánál fiatalabb testvéreivel. A várost, lakhelyét csak hivatásos katona férjét követve hagyta el egy időben. Mint megtudtuk, női szabónak tanult ám végül a postánál helyezkedett el, mint telefonközpont- kezelő, később irányító munkatárs. Rozi néni ma is önálló életvitelt folytat, főz, mos, takarít Alkotmány utcai otthonában. A születésnapokat, névnapokat leginkább gyermekénél, hozzátartozói társaságában ünnepli. 2014 óta már nem szed gyógyszereket, csak diétázik, aktív életet él, ahogy azt fiatalabb éveiben is tette. Mint azt lapunknak elmondta, életében nem ivott alkoholt, nem dohányzott soha, mértékkel nyúlt az ételekhez és kimondta mindig ami a szívét nyomta. Szellemi frissességét jellemzi, hogy ma is keresztrejtvényeket fejt a Füles Magazinban, pontosan emlékszik vissza régi eseményekre, véleményét szívesen kifejti a család és a világ dolgairól. Négy gyermeke ez idáig nyolc unokával és tizennégy dédunokával ajándékozta meg.  /tl/

Ovisok fociztak a Mikulás Kupán

Tapolcai óvodások sportos programon hangolódtak az ünnepekre. A Csermák József Rendezvénycsarnok idén is várta a legkisebbeket a Mikulás Kupára.

Mind az öt helyi óvoda részt vett a Mikulás Kupán. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcai Kertvárosi Óvoda, illetve annak Hársfa, Szivárvány és Barackvirág Tagintézménye, valamint a Szent Erzsébet Óvoda ismét örömmel fogadta el a meghívást. A program lebonyolításában a csarnok dolgozóinak a Tapolcai Diáksport Egyesület segített. Az ifjú labdarúgók két kis pályán, párhuzamosan mérkőztek meg, tizenkét perces meccsek alatt.

Izgalmas mérkőzéseket játszottak. A gyerekek nagyon élvezték a programot. /Fotó: Májer Edit/

A Szent Erzsébet Óvoda (fehérben) a Hársfa Tagintézménnyel játszik. /Fotó: Májer Edit/

A Kertvárosi Óvoda (pirosban) a Szivárvány Tagintézménnyel verseng a labdaszerzésért. /Fotók: Májer Edit/

A szervezők célja nem a versengés, hanem egy mozgással töltött, jó hangulatú, barátságos délelőtt megszervezése volt. Mindezt sikerült megvalósítaniuk, hiszen a pályát az izgalmas játék, a lelátókat pedig a hangos szurkolás töltötte be. A rendezvény végén megérdemelten vették át a csapatok a nekik járó, emléklapot, kupát, valamint a Mikulás csomagokat. /Májer Edit/

Cserélik a gyepet a sporttelepen

A TIAC VSE- hez kötődően, a TAO támogatások révén megkezdődött a Városi Sport – és Szabadidő Centrum közel ötven éves füves labdarúgó pályájának gyepcseréje, valamint az épület korszerűsítése.

A felújítások leglátványosabb eleme a centerpálya gyepcseréje. Érdemes kilátogatni a létesítménybe, hiszen nem mindennapi történéseknek lehetünk tanúi. / Fotó: Májer Edit/

– A jelenlegi felújítások a 2017/2018-as bajnoki szezonra beadott pályázathoz kapcsolódnak. Az MLSZ-szel közel egy évig húzódtak a tárgyalások, egy adminisztratív probléma, összegbeli kérdés tekintetében. Végül sikerült megállapodásra jutni, jóváhagyták az épület és a pályafelújítást is – tájékoztatta lapunkat Takács Gábor, a TIAC VSE elnöke.
A munkálatok leglátványosabb része a labdarúgó centerpálya gyepcseréje. Ez egy hosszú folyamat, mely több fázisból áll. November elején szelektív gyomirtózással kezelték a felületet, majd a héten felmarták a pályafelszínt. Tíz centimétert gyalulnak le a játéktérről, utána kvarchomokkal szórják fel, ugyanilyen vastagon. A felújítás része az öntözőrendszer cseréje is, ez magában foglalja az öntözőfejek karbantartását, cseréjét, javítását. Ezt követi majd a pályafelszín kialakítása. Minimális lejtést fognak belevinni, a hatékonyabb esőelvezetés érdekében. Miután ez kész, visszaépítik az öntözőrendszert, melynek próbaüzeme, ha minden a tervek szerint halad, és az időjárás is engedi, a februári hónapra tehető. A füvesítési munkálatokkal zárul a pályafelújítás. Ha kijön a jó idő, utána még fél évig nem lehet a játéktérre lépni. Pályaavatóra jövő ősszel lehet számítani.

A szelektív gyomirtózással kezelt füvet a héten marták fel és emelték ki a játéktérből. /Fotó: Májer Edit/

A héten az időjárás is kedvező volt ahhoz, hogy jó tempóban haladjanak a pályafelújítási munkákkal. /Fotó: Májer Edit/

A felújítások másik része az épület rekonstrukcióra fókuszál, konkrétabban a nyílászárók cseréjére és a szigetelésre. Az emeleti munkálatokkal nagyon gyorsan, két nap alatt végeztek, hasonló eredményre számítanak a földszinten is. Ennek teljes befejezése januárra várható, a szigeteléssel pedig megvárják a tél végét.

Két nap alatt lezajlott az emeleti nyílászárók cseréje. A földszinten is hasonló tempóban haladnak.  Az alsó képen a nyilvános mellékhelyiségek felújítása zajlik éppen. /Fotók: Májer Edit/

A jelenlegi munkálatok a TAO pályázatok keretén belül valósulnak meg. A korszerűsítéshez szükséges összeg 30%-os önrészét az önkormányzat, 70%-át pedig a TAO pályázatokban résztvevő helyi és környékbeli támogatók biztosították. Takács Gábor külön kifejezte köszönetét minden ebben résztvevő partnernek.

Már jóváhagyott határozat van a 2018/2019-es bajnoki szezonra beadott TAO pályázatra vonatkozóan is. Ez egy pályakarbantartó gép beszerzését, a hangosító rendszer korszerűsítését, digitális eredményjelző telepítését, a labdarúgóhálók cseréjét, napkollektor építését, a játékos kijáró felújítását, a kispadok cseréjét, a center pálya világításkorszerűsítését, valamint a gimnázium melletti műfüves pálya felújítását foglalja magában. /Májer Edit/