Decemberi túraterv

A Tapolca VSE Természetjáró szakosztály várja decemberben is túráira az érdeklődőket. 1-én 15 km-es Mikulástúra, a Szent György – hegy kápolnáinak látogatása. Találkozó a Tapolcai autóbusz-pályaudvaron szombaton reggel 7.35-kor, a busz 7.45-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 500 Ft. 8-án a Zánka- Balatonhenye- Cser-megye- Kapolcs, 15-én a Keszthely- Hévíz- Berki-sétaút- Keszthely, 22-én a Sümeg-Tapolca, Mária út, 29-én pedig a Badacsonytördemic- Szigliget- Badacsonytördemic útvonalon kirándulnak. A túra menet közben változhat, melyről IDE kattintva értesülhet.  /Májer Edit/

Decemberben is meghirdették túráikat, melyekhez bárki csatlakozhat. /Fotó: TVSE Természetjáró szakosztály/

Szép Erzsébet-napi fogadtatás

Rászorulókat láttak vendégül a plébánián hétfőn este, folytatva a tavaly megkezdett Szent Erzsébet- napi hagyományt.

Péter atya a gyermekrajzokat mutatja a városi televízió kamerájának a hétfői szeretetvendégség alkalmával a plébánián. Az est az idén is elérte célját

– Sokan gondolták fontosnak az adományozást, a szegények
segítését – mondta Péter atya a helyszínen, arra utalva, hogy a hívek közül az idén is többen hoztak ajándékot, süteményt, a gyerekek
pedig rajzokat. Ezúttal közös pizzázásra várták a rászorulókat. – A szeretetvendégség lebonyolítását támogatta a Dream Team, a La
Pergola, a Fórum Pizzéria, a Peppino, a Minicsemege, a Budapesti Zongoraszalon, s többen névtelenül, ugyanolyan önzetlenül. Átérezték kezdeményezésünk jelentőségét, ahogy a kedves rajzokat
szívvel, lélekkel készítő gyerekek is. Szent Erzsébet jegyében tartós élelmiszert is gyűjtünk a szegényeknek, ehhez a továbbiakban várjuk
a felajánlásokat – hangsúlyozta a közös vacsora előtt a tapolcai plébános .

_________________________

Szeretet és vendégség

Néha a csend is beszédes lehet. Kifejezhet érzést, élethelyzetet, pillanatnyi állapotot. Meglepődést, döbbenetet, érzelmet, bánatot, szeretetet. Van, hogy többet mond minden szónál, csak meg kell „hallani”. Érteni aktuális jelentését. Szeretetvendégségre várták a rászoruló embereket a plébánián hétfőn este. Kellemes meleget biztosított a két cserépkályha, a kinti hidegből jól esett belépni. A szervezők már előkészítettek mindent, ételt, italt, süteményt. Aztán a mise után megérkeztek a meghívott vendégek. Elfoglalták helyüket, s az étkezési ima után hozzá is láttak a vacsorához. Csendesen falatoztak a szépen megterített asztaloknál. Jóllakhattak végre. Testben és lélekben egyaránt.
                                                                                                   Szijártó János

Vendégségben a Helyi Roma Napon

A Monostorapáti Roma Kisebbségi Önkormányzat a Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársait és a helyi polgárőrség képviselőjét kérte fel vendégelőadónak a 2018. november 24-én a település Művelődési Házában rendezett családi napra.

 Marton Zsolt r. százados, Molnár Tibor r. főtörzszászlós körzeti megbízott és Nagy Pál polgárőr évek óta visszatérő vendége a Roma Kisebbség által szervezett programoknak. A helyi roma családok bizalommal fordulnak feléjük problémáikkal. A mostani alkalommal az áldozattá válás megelőzését segítő intelmekkel látták el az érdeklődő felnőtteket és gyermekeket.

Az előadók tájékoztatást adtak az internet veszélyeiről, a közösségi oldalak felelős használatáról és az online vásárlások csapdáiról és az online függőségről. A közelgő télre tekintettel felhívták a figyelmet a téli szünidő és a téli sportok veszélyeire. Kiemelték, hogy a hideg beálltával fokozottan szükséges figyelni a környezetünkben élőkre.

A fűtési szezonban előforduló szénmonoxid-mérgezések vonatkozásában ismertették a megelőzés lehetőségeit, a fűtő berendezések helyes használatát. A kihűlés veszélyének főként az utcán élők vannak kitéve, de a lakókörnyezetben is előfordulhatnak olyanok, akik pillanatnyi egészségi állapotuk miatt szorulnak mások segítségére vagy nehéz anyagi körülmények között élnek és fűtetlen otthonukban szintén fennáll a kihűlés veszélye. Amennyiben ilyen esetet látnak, tapasztalnak, hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét, hogy a rendőrség értesíteni tudja a megfelelő hatóságot, vagy további segítséget nyújthasson a bajbajutottaknak.

Az előadáson szó esett a biztonságos közlekedésről is, melyről a gyermekek verseny keretében rajzokat is készítettek a rendőrségnek.

Magyar Mihály Emléktorna

A tapolcai sportélet egyik meghatározó alakja előtt tisztelegtek focicsapatok szombat délelőtt, a Csermák József Rendezvénycsarnokban.

A második helyezést elért Öregfiúk FC.

A program az öregfiú csapatok mérkőzéseivel vette kezdetét, amelynek eredményhirdetése tíz óra tájban történt. Első helyen végzett a Tapolcai Hivatal, másodikon a Tapolcai Öregfiúk FC, és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Tapolcai Honvéd SE lépett. A legjobb kapusnak Czinege Bálintot, a legjobb mezőnyjátékosnak Szabó Zsoltot választották, a gólkirály címet pedig Nagy László érdemelte ki. A megnyitón Paréj József, egykori városi sportszervező ismertette a megjelentekkel Magyar Mihály életét és munkásságát, Tapolca sportéletében betöltött szerepét. Az 1980-as évek végén megalakította a Tapolcai Honvéd női labdarúgó csapatot, majd a ’90-es évek elején létrehozta az „Öregfiúk szakosztályt”. A csapatok egy perces néma csenddel emlékeztek rá, fejezték ki tiszteletüket, majd Magyar Mihály özvegyét, Erzsi nénit virágcsokorral köszöntötték. A későbbiekben a női focistáké volt a főszerep.

A felsorakozott női csapatok.

Legjobbnak, legügyesebbnek, legfürgébbnek a Zalaapáti SE bizonyult, őket követte az NLC Ajka, majd a PELC- Nyárád, végül a TVSE Honvéd csapata.  A legügyesebb kapus az ajkai csapatból került ki, Hidi Jennifer személyében, a mezőnyjátékosok közül a legjobb a zalapáti Molnár Nikoletta lett, a gólkirálynő címet a szintén ajkai csapatban játszó Ferencz Brigitta vihette haza.

Paréj József, egykori sportszervező mondja el megnyitóbeszédét.

Nagy siker volt a Batsányi Táncegyüttes gálaműsora

A Batsányi Táncegyüttes hagyományos év végi gálaműsora nagy érdeklődés mellett zajlott a VOKE Batsányi János Művelődési Központban szombaton este. Az együttes bájos óvodásai, utánpótlás és tapasztalt felnőtt táncosai egyaránt színpadra léptek az est folyamán, bizonyítva, hogy a közel fél évszázada létező néptáncos csapatnak nem csak nagy múltja, de virágzó jelene és jövője is van Tapolcán.

A “Ha te tudnád, ami én…” címmel meghirdetett gálaműsor közönségét, köztük számos képviselőt, városvezetőt, Hosszú Márta az együttes régi tagja köszöntötte. Elmondta, tartalmas és sikeres éven van túl a táncegyüttes, hiszen az év folyamán több jótékonysági rendezvényen vett részt a csapat, turnéztak Ausztriában és Lengyelországban, nyáron néptánc és kézműves tábor keretei között fiatalokkal foglalkoztak, számos környező település rendezvényén vendégszerepeltek, fesztivál különdíjat szereztek.

Mindeközben a ma már hetven tagot számláló tapolcai néptáncegyüttes jelentősen tudta növelni ovis és utánpótlás táncosai számát, fejlesztette technikai eszközeit, támogatóik segítségével új öltözetekkel, kellékekkel, csizmákkal, botokkal, kalapokkal gazdagodott.

Megnyitva a kulturális eseményt,  Dobó Zoltán polgármester méltatta a Batsányi Táncegyüttes Tapolca kulturális életében betöltött szerepét.  Örömmel konstatálta az idei  gálaműsor iránti fokozott érdeklődést, majd arról beszélt, hogy a népi hagyományokban rejlő tudás elsajátítása, őrzése magyarságunk megmaradásának záloga. Hangsúlyozta, a gazdag hazai tudáskincset őrző népi hagyományokat a gyors avulás korszakában is tanulni, ápolni és támogatni kell.

A táncokhoz, a stílusos és minőségi muzsikát a kiváló  Magyarhang zenekar biztosította.

A beszédeket követően a Magyarhang népzenei együttes hangszeres közreműködésével színpadra léptek a táncosok. A kis csetlő-botló, de annál bájosabb ovisoktól az egyre érettebb és szebb produkciókra képes utánpótlás csapat serdülő korú táncosain át, a tapasztalt, a tánctudást már tanítani képes “öregekig” mindenki színpadra lépett a nagyjából két és fél órás rendezvény során.

A Batsányi Táncegyüttes tagjai és vezetői, köztük a kis kezdő ovisokkal foglalkozó Juhász Márta, az utánpótlás kinevelésében jeleskedő Kiss Bernadett és Buzás Balázs, továbbá Bán László művészeti vezető remek munkát végzett, kiválóan sikerült az idei gálaműsor is

Ünnepi gálaműsorhoz méltó módon, gyönyörű hazai népviseletekben adták elő a különböző tájegységek igényes művészi koreográfiákba öltöztetett táncait a “batsányisok”. A közönség az első perctől az utolsó pillanatig élvezte a látványt, a zenét és nagy tapssal, ovációval jutalmazta a produkciókat. /tl/

 

 

Bárdos-napok – eredmények

Az elmúlt hét a Bárdos-napok jegyében telt a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Székhelyintézményében. A hagyományokat folytatva idén is rendeztek tanulmányi- és sportversenyeket, hirdettek versíró és képzőművészeti pályázatot, makettkészítő versenyt.

A Bárdos-napok záróünnepségét pénteken tartották az iskolában, ahol Almási Dániel 8. z osztályos tanuló, a versíró pályázatra írt versét szavalta el, majd Gál Attila intézményvezető-helyettes köszöntötte a megjelent vendégeinket és értékelte a hét eseményeit. A beszéd után az osztályok képviselői virágot helyeztek el a Bárdos emléktábla előtti vázában, majd kihirdették a versenyek eredményeit.
Népdaléneklési verseny, alsó tagozat:
1. Kovács Lili, Szabó Anna, Szabó Krisztina 3. z (Bárdos – Felk: Sellyei-Cseh Ágnes)
2. Móricz Virág Liza, Horváth Zsófia Judit, Hidasi Eszter 2. o (Nagyboldogasszony – Felk: Molnárné Albert Bernadett)
3. Albrecht Liza, Piller Zsombor, Szollár Eszter 4. b (Kazinczy – Felk: Németh Gabriella)
Különdíj: Hamulecz Csenge, Kovács Kitti, Pintér Zoltán Dániel 3. t (Ramassetter – Felk: Szimeszter Katalin)
Népdaléneklési verseny, felső tagozat:
1. Antal Vivien 8. o (Tatay – Felk: Krisztin N. Lászlóné), Hegedüs László Boldizsár 8. o (Ramassetter – Felk: Bókonné Nyerges Sarolta)
2. Samu Bíborka Márta 6. o
3.Zavaczky Alíz 8. z
Különdíj: Nagy Liliána és Szabo Daisie 6. o, Hoffer Izabella Barbara 5. o (Tatay – Felk: Krisztin N. Lászlóné)
A képzőművészeti pályázat eredményei:
1-2. osztály:
1. Kozma-Bognár Cintia 2.a „Őszi erdő” TBLÁI Bárdos Székhelyintézmény (Vizeli Csilla)
2. Tóth Amira 1.o. „Kirándulás színei” Keresztury Dezső Ált. Isk. és Szakközépiskola, Nemesgulács (Molnár Annamária)
3. Szabó Vivien 1.z „Őszi Hajnal” TBLÁI Bárdos Székhelyintézmény (Szijártóné Lovász Gabriella)
3-4. osztály:
1. Forintos Lili 3.o. „A kis ház” Tatay Sándor Ált. isk., Badacsonytomaj
2. Kutasy Lúcia Manuelle 4.o. „Esti fények” Szigligeti Általános Iskola (Császár Lászlóné)
3. Szabó Hanna 3.z „A medve aludni készül” TBLÁI Bárdos Székhelyintézmény (Virágh Annamária)
Különdíj: Szabó Zselyke 1.o. „Napocska és barátai” SZÍN-VONAL Művészeti Iskola, Monostorapáti (Göllöntné Kiss Annamária)
5-6. osztály:
1. László Lilla 6.z „Szivárvány az űrben” TBLÁI Bárdos Székhelyintézmény (Bruckner Zsuzsanna)
2. Kovács Kincső 5.z „Tánc-tánc-tánc” TBLÁI Bárdos Székhelyintézmény (Bruckner Zsuzsanna)
3. Pfluger Nóra 6.o. „Virágeső” TBLÁI Batsányi Tagintézmény (Bruckner Zsuzsanna)
7-8. osztály:
1. Idrányi Panna Léna 8.o. „Ébredés” Szigligeti Általános Iskola (Szájer Béla)
2. Mihályfi Viktória 8.o. „Hajnalfény” Lesence Völgye Ált. Isk., Lesencetomaj
3. Németh Kata 8.o. „Táncos a fényben” TBLÁI Batsányi Tagintézmény (Bruckner Zsuzsanna)
Különdíj: Mészáros Márk Péter 6.o. „Alkony” Szigligeti Általános Iskola (Szájer Béla)
Matematika alapműveleti verseny (2. o.):
1. Kondor Balázs (Kazinczy – Görcsi Ilona)
2. Lasancz Gergő (Bárdos – Magyar Ferencné)
3. Egyed Roland (Kazinczy – Görcsi Ilona)
Olvasási verseny (4. o.):
1. Horváth Regina (Kazinczy – Ányosiné Varga Ildikó)
2. Bogdán Imre (Bárdos – dr. Sipos Ferencné)
3. Kovács Júlia (Sümeg – Lovró Krisztina), Szollár Eszter (Kazinczy – Hanczvikkelné Pete Anita)
Angol kiejtési nyelvi verseny (5-6. évf.):
1. Várkonyi Emőke (Tatay – Bíró Eszter), Szigeti Barnabás (Nagyboldogasszony – Zétényi Anna)
2. Kálnoky Milán (Kamler Katalin)
Angol kiejtési nyelvi verseny (7-8. évf.):
1. Illés Hector (Tatay – Bíró Eszter)
2. Sterk-Rajzó Réka (Tatay – Bíró Eszter)
3. Horváth Ádám (Bárdos – Németh-Vigh Erika)
Versíró pályázat:
1. Almási Dániel 8. o. (Bárdos)
2. Török Jázmin 8. o. (Tatay)
3. Bognár-Vida Borbála 8. o. (Bárdos)
Különdíj: Konczek Lina Melodi 4. o. (Batsányi), Lasancz Panna 6. z (Bárdos).

Bárdos-napok záróünnepségén a felsősök kórusa énekelt
Király Lajos vezénylete mellett.

Képgaléria ITT

Droghelyzet, kórházi adósságok

Parlamenti munkájáról adott átfogó tájékoztatót lapunknak Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő.


Az Országgyűlés pár hete két nemzetközi kábítószer egyezmény módosítását tárgyalta, a kábítószereket tiltó listák bővítését minden felszólaló támogatta. Az ENSZ Kábítószerek Bizottsága által készített egyezmény módosítása hat, a fentanilok csoportjába tartozó szerrel növeli az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján az egyes kábítószerlistákon szereplő készítmények sorát, ennek magyar jogrendbe ültetését tartalmazza a tárgyalt előterjesztés. A témában tartott parlamenti vitában több vezérszónoki felszólalásban is kifejtettem a véleményem.
Mivel sűrűn jelennek meg új pszichoaktív anyagok, ezért is tartom problémának, hogy a márciusban meghozott döntésről miért csak októberben tárgyalt az országgyűlés, illetve sajnálatosnak tartom azt is, hogy a tavaly, az általam összehívott ötpárti egyeztetésen – melyen részt vett dr. Zacher Gábor is – csak a Jobbik és az LMP képviselői vettek részt. Pedig az idő nem nekünk dolgozik, hanem a szerek készítőinek és a terjesztőknek. Ez alatt is számos új változatai jelenhettek meg a hatóanyagoknak. Felszólalásomban kifejtettem, hogy Tapolcán is mindennapos a dizájner drogoktól zombivá vált fiatalok látványa.
A hatóság és az egészségügyi rendszer sem tudja mindig megelőzni a halálozásokat. A piacon olcsón beszerezhető szerek egyes fajtái ölnek, mások súlyos egészségkárosodást okoznak és családok mennek tönkre. Rendkívül fontosnak ítélem a tiltólisták bővítésének gyorsítását, ezért azt miniszteri rendeletben szabályoznám, és nem hoznám a parlament elé. Növelni kellene a vizsgálóberendezések számát is, valamint nagyon fontos a prevenció.
Interpellációmban kérdeztem a kormányt, mi lehet az oka, hogy adósságban úsznak a szerintük “világszínvonalú” egészségügyi intézményeink. A tapolcai 83 millió, az ajkai kórház 500 millió forint adósságot halmozott fel. Vajon azokban az intézményekben minden rendben működik, ahol több millió forint összegben nincsenek kifizetve olyan számlák, mint pl. élelmezés, közüzemi díjak, orvosi eszközbeszerzés, gyógyszerbeszerzés, hulladékszállítás (…) ? Azokban az intézményekben minden rendben működik, melyek külföldi adományokra szorulnak? Ha egy meghibásodott, elavult eszköz cserére kényszerül, az új, a mindennapos működéshez nélkülözhetetlen eszközt nemzeti szalaggal adja át a kormánypárti országgyűlési képviselő, de a kórházak adósságáról, ki nem fizetett számlákról egy szó sem esik, miközben milliárdokat költenek felesleges futballpályákra.
Mivel a kormány és a lakájmédiája egyre nagyobb intenzitással hazudik az ország egészségügyi, oktatási és szociális intézményeivel kapcsolatban, így én még nagyobb intenzitással fogom látogatni ezeket az intézményeket. A saját tapasztalataim, az ott dolgozók által elmondottak alapján fogom hitelesen tájékoztatni az embereket, mivel joguk van tudni, mi a valóság. Ezért országjárásba kezdtem és az elmúlt héten, a körzetünkben található két idősek otthonát látogattam meg. Az egyre súlyosabb szakemberhiány, alulfinanszírozottság, eszközhiány az intézmények működését veszélyezteti nap, mint nap. Úgy gondolom, abból kevesebbet éreznek a körzetben élők, ha Berlinbe látogat, mintha onnan eszközöket, bútorokat hozok az intézményeink számára. A harmadik 2/3 után sajnálatos, hogy az iskoláink, kórházaink adományokra szorulnak. Attól, ha a parlament falai között más hangzik el, sajnos ez a valóság.
Rengeteg tapolcai keres meg a lakástakarékokkal kapcsolatban. Mivel sok társasház – köztük az is, melyikben élek – ezekből a megtakarításokból tudta a felújításokat elvégezni, így nagy érvágást jelentett a döntés.
Köztudott, egy nap alatt verte át a kormány a lakástakarékok után járó állami támogatások megszüntetését. Megdöbbenve hallgattam Varga miniszter sajtótájékoztatóját, ahol elmondta, sajnálja, hogy egy napot is hagytak, mivel ez idő alatt nagyon sokan kötöttek szerződést.
Nem állt ki egyetlen kormánypárti képviselő sem amellett, hogy ne szüntessék meg az a megtakarítás után járó támogatást. Köztük Fenyvesi Zoltán sem. Megjegyzem, sajnálattal tapasztaltam azt is, hogy történelem tanár létére, magát nemzeti identitásúnak valló emberként, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnökeként pártutasításra nem szavazta meg a javaslatot, hogy 2020, a trianoni tragédia 100. évfordulója, emlékév legyen Magyarországon.

          Rig Lajos
          országggyűlési képviselő

Biztonsági tok bankkártyákhoz

A bankkártyák úgynevezett PayPass érintéses fizetési lehetőségével a bűnözőknek már el sem kell lopniuk azokat, ugyanis a kártyák adatainak kiolvasása már egy NFC-modullal ellátott okostelefonnal is véghezvihető.

Az okostelefonokra letölthető bizonyos app képes kiolvasni a bankkártya számát, érvényességi idejét, kibocsátóját – optimális esetben a próbálható PIN-kódok számát, a tranzakciókat és a használati naplókat.  Kísérletek szerint  a bankkártya számát és érvényességi idejét minden esetben magabiztosan tudja olvasni, ami épp elégséges információ!

Sokan abban a hitben élnek, hogy a támadó PIN-kód nélkül úgysem képes használni a megszerzett adatokat. Az online vásárlásoknál viszont nem is kell megadnunk a bankkártyánk PIN-kódját, elég a kártyaszámot, az érvényességi időt és a kártya hátoldalán található háromjegyű CVV számot.

A kiszemelt áldozat farzsebében lapuló, PayPass-chippel ellátott bankkártya 3-5 centiméteres közelségből válaszol  az NFC-modul jeleire a fent felsorolt információkkal.

Sajnos a támadás ellen a pénztárca sem védi meg a bankkártyát!

Azonban kaphatóak már olyan direkt bankkártyákhoz és az új típusú személyigazolványokhoz gyártott speciális védő tokok, melyek 0 mm távolságból is megakadályozzák az adatok ellopását! Érdemes beszerezni belőlük, így nyugodtak lehetünk, mert nem szolgáltatjuk ki pénzünket vagy épp az igazolványunkban lévő személyes adatainkat illetékteleneknek.

Bűnmegelőzés a diákkollégiumban

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai egy helyi diákotthon lakóinak tartottak bűnmegelőzési foglalkozást.

A rendőrök a Tapolcai Diákotthon és Kollégium középiskolás lakóit látogatták meg 2018. november 22-én délután. Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó ez alkalommal az internet veszélyiről beszélgetett a fiatalokkal. Felhívta a figyelmüket az online térben előforduló jogsértésekre, melyeknek áldozatai, de akár elkövetői is lehetnek a felhasználók. A középiskolások halhattak arról, hogy az internetes hozzászólásaik, vélemény nyilvánításaik esetén épp oly körültekintőnek kell lenni, mintha azok élő szóban hangoznának el, hiszen akár becsületsértést, rágalmazást, a jó hírnév csorbítását is elkövethetik vele. Ezenkívül a tanulók tájékoztatást kaptak arról, mit lehet tenni, ha valakit online zaklatás ér, végül pedig az online vásárlások biztonságáról és a csalások elkerülésének lehetőségeiről hallhattak előadást.