Szent Erzsébet ünnepe az óvodában

A névadó előtti tisztelet jeléül, a szülők aktív részvételével tartották meg az immár hagyományos Szent Erzsébet ünnepet a katolikus óvodában csütörtökön.


Az ünnepség kezdetén Zöldy Andrásné óvodavezető köszöntötte a vendégeket, a szülőket, a nagyszülőket. Mint mondta, az idén immár huszonhatodik alkalommal rendezik meg ezt a szép eseményt, ami bár nem kerek évforduló, mégis ugyanúgy magában hordozza az összetartozás érzését. – Azt, hogy felelősek vagyunk egymásért, és fontosak vagyunk egymásnak – tette hozzá, majd átadta a szót a Margaréta csoport óvodapedagógusainak. Pappné Csaba Gyöngyi Árpád-házi Szent Erzsébet példaértékű életéről beszélt, aki mindössze huszonnégy esztendőt élt, ám e rövidke idő alatt olyan értéket teremtett, amelyre ma is jó érzéssel tekinthetünk vissza. Szent Erzsébet segítette, támogatta a szegényeket, bőkezűen, önzetlenül adakozott abban a korban, amikor ez nem igazán volt jellemző. Ám éppen ezzel, bátorságával, s tántoríthatatlan keresztény hitével, elhivatottságával írta be magát a történelembe. A visszaemlékezés után Pósza Ramóna óvodapedagógus szavalt, majd a gyerekek következtek. Ének, tánc és mókás mesejáték szórakoztatta a lelkes szülőket, hozzátartozókat. Az ünnepség idén is a műsort jutalmazó vastapssal, majd kötetlen beszélgetéssel zárult.

Jól halad a Május 1. utcai beruházás

A második emeleti födém, ha úgy tetszik a harmadik emeleti padozat, előregyártott vasbeton szerkezeti elemeit emelték fel daruval csütörtökön a Május 1. utcai építkezésnél.

Erről a beruházó cég tulajdonosai, Cserép János és Soós Attila tájékoztatták munkatársunkat a helyszínen. Mint megtudtuk, az idei évben még a harmadik emeletet is szeretnék befejezni, úgy, hogy az is tető alá kerüljön. Ezen kívül beépítik az év végéig a földszinti, valamint az első és második emeleti lakások nyílászáróit, hogy januárban, februárban haladhassanak a belső munkálatokkal. Ez azt is jelenti, hogy a lakásokat akár a nyáron át is adhatják az új tulajdonosoknak. Addig természetesen a külső homlokzat szigetelését befejezik, illetve az udvar kialakítását is. Összesen harminchat lakás lesz a most készülő épülettömbben és még ennyi a szomszédos, új épületben, amelynek alapjait tavasszal rakják majd le. Az autók, járművek tárolására garázsok, udvari parkolóhelyek állnak majd rendelkezésre. Úgy tudjuk, nagy érdeklődés mutatkozik az új lakások iránt, szép számmal vannak már konkrét tulajdonosok.

A Május 1. utcában a 2005-ös alapkő-letételnél bemutatott, három egymásba kapcsolt épületszárnyat és az általuk határolt két zárt udvart bemutató terv csak részben valósult meg. Az építkezés a lakáspiac kedvezőtlen alakulása miatt megállt, az akkori beruházó nem tudta teljesíteni terveit, csak a “C” épületet adták át, a “B” épület félbemaradt, az “A”-nak neki sem álltak. Tizenhárom évet kellett arra várni, hogy megjelenjen a piacon két tőkeerős cég, amelynek vezetői a városban mutatkozó lakáshiányra alapozva lehetőséget láttak a projekt újragondolásában. A beruházó cég tulajdonosai, Cserép János és Soós Attila, ők alapították a Csobáncház Kft-t a Vektorbau Invest Kft. és a Jánház Kft. együttműködésével, és nagy valószínűséggel nem csupán a “B”, hanem az “A” épületet is felhúzzák.