Támogatás a rászoruló családnak

Jótékony célú rendezvény adományaiból összegyűlt 100 ezer forintot adott át egy rászoruló tapolcai családnak  ma ifjú Erdei István.

A közelmúltban bekövetkezett tapolcai tűzeset során nehéz helyzetbe kerülő családnak segítő kezet nyújtó ERT Autósport Egyesület vezetője a helyszínen lapunknak elmondta,  hogy  Badacsonyban rendeztek jótékonysági programot, s ott gyűjtötték össze a most átnyújtott összeget. Ez önmagában nyilván nem oldja meg az érintettek helyzetét, hiszen szinte mindenük odalett a tűzben, ám mindenképpen jelentős segítség számukra. Elhangzott, hogy a rendezvényt eredetileg Tapolcán szerették volna megtartani, ám végül badacsonyi helyszínnel, a badacsonytomaji önkormányzat támogatásával bonyolították le.  – Köszönjük a rendezvényhez nyújtott segítséget László Krisztin Németh polgármesternek, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőnek, az Sz-L Bau Építőipari és Kereskedelmi Kft-nek, a Rio zenekarnak , a  DBass teamnek, a Kölcsey Nyomdának, a Hotel Gabriella & Vízimalom Étteremnek, a Kvarc Kft-nek, a Keszthely Csokiszolinak, a Szend Trans Kft-nek, a Hoffmann Racing Teamnek, a GN-FS-nek, a Fórum Pizzának, a Fórum ABC-nek, és az Adrienne fotónak. A rendőrségnek és a mentőknek szintén köszönet, hogy biztosították a rendezvény lebonyolítását – tette hozzá ifjú Erdei István.

A helyszínen azt is megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt család számára a tapolcai önkormányzat is segített, s ennek köszönhetően van fedél a fejük fölött, s nem kell félniük a téltől. Ahogy az elhangzott, “egy szép, világos lakásban élhetünk a tavaszig”.

A tudatos jelenlétet ajánlja egy gazdagabb élethez

Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta, kutató a tudatos jelenlét, az „itt és most” megélésének és elsajátításának fontosságáról tartott ingyenes előadást pénteken a Tamási Áron Művelődési Központban a Tapolcai Lelki Egészségfejlesztési Központ munkatársainak meghívására.

A szépszámú érdeklődőt a szervezők nevében Magvas Zoltán köszöntötte. A tapolcai szociális, mentálhigiénés szakember a lelki egészségfejlesztési központ munkájáról, küldetéséről osztotta meg gondolatait.

Hangsúlyozta, a központ néhány hónappal ezelőtt kezdte meg a munkáját a város és vonzáskörzetének lakossága érdekében. Előadásokat, csoportos mentálhigiénés foglalkozásokat tartanak, amelyre nem csak a mentális problémákkal küzdőket várják, hanem azokat is, akiknek önismeretre, valamiféle lelki visszatükrözésre van szükségük. Dr. Szondy Máté meghívása az első fejezete egy hat előadásból álló önismereti, pszichológiai előadásokból álló sorozatnak- tudhatták meg Magvas Zoltántól a jelenlévők.

Dr. Szondy előadásban arra mutatott rá, hogy az emberek többségének gondolatai az ébren töltött idő közel ötven százalékában elkalandoznak attól, amit tesznek. Ennek azonban ára van- állítja a pszichológus, hiszen amikor az elme csapong, kevésbé érezzük magunkat elégedettnek, mint amikor jelen vagyunk az adott pillanatban. A tudatos jelenlét pedig nem más, mint figyelmünk irányításának módja, különleges technikája az “itt és most”-ra. Az előadó szerint, a tanulható, ismert nemzetközi néven „Mindfulness”  technika  célja az, hogy teljes valónkkal jelen legyünk a pillanatban. Az élmények éber, nyitott megélésének ugyanis számtalan pozitív testi és lelki hatása van, például enyhíti az átélt stressz intenzitását, megerősíti az immunvédelmet, elviselhetőbbé teszi a fájdalmat, csökkenti a depressziót, a szorongásos problémák kialakulásának veszélyét, de javítja figyelmi kapacitásunkat is. Akik gyakrabban élik meg a tudatos jelenlétet, elégedettebbek az életükkel, magasabb az önbecsülésük, valamint sokkal elfogadóbbak önmagukkal és másokkal szemben. Dr. Szondy a módszer lényegének megértetésére törekedett, rámutatott elsajátításának nehézségeire, lehetséges módszereire is.

A közönség a meditatív légzésfigyelés módszerét is megtanulhatta a terapeutától, mint első lépést egy tudatosabb, ezzel együtt gazdagabb, minőségibb lelki élethez vezető úton. /tl/

Tapolca 56-os forradalma gyermekszemmel

1956. október 26-án kezdődtek Tapolcán a  forradalom és szabadságharc helyi eseményei. Az emlékezetes nap után pontosan  62 évvel, a korabeli történések néhány fontos helyszínét meglátogatva elevenítette fel a múltat a Wass Albert Könyvtár és Múzeum múzeumbarát diákköre.

A várostörténeti múltidézésben segítségükre volt Hangodi László történész, főmuzeológus a diákkör vezetője és a tapolcai Labovszky András, aki hatodikos diákként élte át, tapasztalta meg a forrongó napokat.

Labovszky András gyermekkori élményei részben az 1956-os forradalom tapolcai napjaihoz kötődnek. Szívesen osztotta meg azokat a múzeumbarát diákkör tagjaival

Az akkor még  gyermek szemtanú  elsősorban személyes élményeinek elmesélésével járult hozzá a kor és az események átélhetőbb, élményszerűbb  megértéséhez    – Az országos történésekhez hasonlóan, azokkal párhuzamosan és szoros rokonságot mutató módon, 1956-ban Tapolcán is megtörtént mindaz, ami Budapesten és a többi magyar nagyvárosban. E nap emlékét, történéseit idézzük fel ma a rendelkezésre álló egy órában- mondta el lapunknak Hangodi László a városi múzeum udvaráról induló programot megelőzően. A történelmi séta mozzanatait, az ott elhangzottakat rögzítette a Tapolcai Városi Televízió, így azt megtekinthetik hamarosan a téma iránt érdeklődők . Az 56-os helyi eseményeket felelevenítő múzeumbarát diákköri program pedig hamarosan folytatódik. Mint megtudtuk, az egykori tapolcai Pannónia Szálló (a takarékszövetkezet épülete) alatti pincerendszer is a helyi forradalmi események egyik fontos helyszíne volt. Két hét múlva pénteken, fejlámpákkal felszerelkezve, az említett helyszínen is a múlt nyomába szegődnek a diákköri tagok és kísérőik. /tl/