Fiatal vendégek Marcelházáról

 Marcelházáról érkezett diákcsoportot fogadott a város nevében Dobó Zoltán polgármester a Tavasbarlang Látogatóközpont előtt kedden. A felvidéki magyar fiatalok számára gazdag programokkal készült a vendéglátó Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola.

Bajner Imre igazgató vezetésével a tópartot már megjárt fiatalokat Tapolca polgármestere meleg szavakkal köszöntötte.

Megtudtuk,  az államilag támogatott Határtalanul program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a nemzettudatot erősítse a fiatalokban, illetve felkeltse a felelősség érzését a határon túli nemzettársaik irányába. A közös programok tervezése, megvalósítása során a határ két oldalán élő magyar fiatalok közötti összetartás a program megalkotóinak reményei szerint erősödik. A hagyományos, régi magyar játékok felelevenítése, a közös sportolás, az izgalmas  versenyek hamar barátivá teszik a távoli iskolák diákjai közötti viszonyt. Marcelházával régi kapcsolatot ápol a város, már több alkalommal jártak tapolcai diákok a Felvidéken, ahogy Szlovákiából is érkeztek már korábban tanulók Tapolcára. Ezúttal Tapolcán, illetve városunk általános iskoláján volt a sor, hogy jó vendéglátóként tartalmas és élménydús programokkal kedveskedjenek a határon túli magyar fiataloknak. A rendelkezésre álló két napba múzeum látogatás, sportfoglalkozás, tavasbarlangi csónakázás, hajókirándulás, kerékpáros kirándulás és többek között egy Csobánc-hegyi túra is belefér majd. /tl/

Szkanderesek a dobogón

Németh Róbert és Szánti Imre is dobogóra állhatott a Pest megyei Verőcén nemrég megrendezett XV. Judgement Day Szkander Világkupán.

  Róbert (balra) és Imre is bronzérmet szerzett a világkupán. /Fotó: Tapolca Sportház/

A lesencetomaji Róbert bal kéz 105 + kategóriában, míg a tapolcai Imre jobb kéz 105 senior kategóriában szerzett bronzérmet. Mindkét sportoló a Dóró Team csapatát erősíti, a hétköznapokban pedig a Tapolca Sportház támogatásával ott tartják formában magukat és készülnek fel a megmérettetésekre. /Májer Edit/

Mindketten bronzérmet szereztek a világkupán. /Fotók: Judgement day/

Két szlalomos a dobogón

Két tapolcai versenyző, Lovász Róbert és Szollár Norbert is dobogón zárta a hétvégi Ácson megrendezett szlalom versenyt.
Az Alexovics Szlalom Kupa III., egyben a Dunántúli Szlalom Kupa sorozat IX. futamán mindkét autós kategóriájának legjobbja volt, így a dobogó legelőkelőbb helyét foglalhatták el az eredményhirdetésen. Abszolút kategóriában Norbert a második, míg Róbert a negyedik helyen zárt.
/Májer Edit/

Szollár Norbert kétszer állt dobogóra Ácson. Kategóriájában első, míg az összesített eredménylistán a második helyen zárt. /Fotók: Szollár Norbert/

Lovász Róbertet kategóriájában szólították a dobogóra, az összesített eredménylistán a negyedik helyen végzett. /Fotók: Lovász Róbert/

Túraprogram szombatra

A Tapolca VSE Természetjáró szakosztály szeptember 29-én ismét túrára invitálja az érdeklődőket, ezúttal a 18 km távú Noszlop – Somló-hegy – Somlóvásárhely útvonalon. Találkozó a Tapolcai Autóbusz pályaudvaron szombaton reggel 7.30-kor, a busz 7.40-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 1555 Ft.
/Májer Edit/

Az ősz beköszöntével sokszor szélben, borús időben kirándulnak, de ennek is megvan a maga varázslatos hangulata. /Fotó: TVSE természetjáró szakosztály/