Becsengettek – Évnyitó a Kazinczyban, Bárdosban

Szeptember harmadikán megkezdődött a 2018/2019-es tanév.
Ekkor tartották a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tanévnyitó ünnepségeit is.

A szokott menetrend szerint reggel háromnegyed nyolckor a Kazinczy Ferenc Tagintézményben, negyedórával később a Batsányi János Tagintézményben, háromnegyed kilenckor pedig a Bárdos Lajos Székhelyintézményben sorakoztak fel intézményük udvarán a diákok, pedagógusok.
A gyerekeket, pedagógusokat, szülőket, hozzátartozókat a Kazinczyban előbb Bodor Tamás tagintézmény-vezető, a Bárdosban Gál Attila intézményvezető-helyettes köszöntötte, majd mindkét helyszínen, egy órányi eltéréssel Bajner Imre igazgató mondott beszédet.

– Kedves Gyerekek! Megszólalt a csengő, jelezve a tanítás kezdetét. Remélem, mindenkinek van már kész „terve” az új tanévre. Jó ugyanis, ha pontosan tudjátok, hogy mi az, amit ugyanúgy szeretnétek csinálni, mint az elmúlt évben, és mi az, amit másként. Bizonyos értelemben sokkal fontosabb az, hogy ti mit vártok el saját magatoktól, mint az, hogy mások mit várnak el tőletek! Hiába kapod meg a jó jegyet, hiába dicsérnek meg érte, ha te tudod, hogy mégiscsak elmulasztottál valamit. Hogy többet is megtehettél volna. Az öröm nem az igazi. Attól még, hogy nem rónak fel nekünk egy hiányosságot, a hiányosság ugyanúgy létezik, és mi ugyanúgy felelősek vagyunk azért, hogy létezik! Vannak olyanok, akiknek könnyebben megy a tanulás és vannak, akiknek nehezebben. Segítsétek egymást, hogy ti is számíthassatok majd másokra, amikor arra szükség lesz. És egy pillanatra se feledjétek: az iskolában minden értetek történik, még bizony az olyan dolgok is, amikről elsőre azt gondolnátok, hogy jobb lett volna, ha nem történik meg – fogalmazott Bajner Imre. Az igazgató mindkét iskolában külön köszöntötte az elsősöket és a nyolcadik osztályosokat. Beszédében külön kiemelte, a nyár folyamán elvégzett karbantartási munkákat, amelyeknek köszönhetően idén is biztonságos, higiénikus környezetben folytatódhat az oktatás, és az előző évekhez hasonlóan most is azt kérte a gyerekektől, hogy vigyázzanak intézményük tisztaságára, rendjére.
A Kazinczy Tagintézményben 20 osztály, összesen 432 diákja kezdi meg az idei tanévet, a két első osztályban összesen 28 tanuló. A Bárdos Székhelyintézményben 16 osztályban összesen 374 gyerek tanul, a két első osztályban 53 gyerek.

A Bárdosban az önkormányzatot Dobó Zoltán polgármester és dr. Németh Mária Anita jegyző, a tankerületet Tóth Mária képviselte.

Képgalériák:

Kazinczy – – – Bárdos

Keresik a megoldást

Mindenképpen szeretnénk megvalósítani a kerákpárutat, továbbra is keressük a megoldást – hangsúlyozta lapunk kérdése nyomán Bolla Albert, raposkai polgármester, az érintett négy település által létrehozott konzorcium vezetője.

Illusztráció (Szigliget – Balatonederics között): Töreky L.

Tapolca, Raposka, Hegymagas és Szigliget egy 2015-ben elkészült és 2016-ban beadott közös pályázat sikerének köszönhetően 411 millió forintot nyert a balatoni összeköttetést megvalósító beruházásra. Csakhogy ez az összeg nem elég, így alternatív megoldásokat kell keresni. Bolla Albert elmondta, hogy egyrészt az építési költségek lefaragása jöhet szóba, másrészt a nyomvonal módosítása, szintén az olcsóbb megoldás érdekében. – Számos utat, lehetőséget vizsgáltunk meg szakemberekkel, ám jelenleg még nincs egyértelműen kiforrott, végleges verzió. Ugyanis még azt sem tudjuk, hogy az irányító hatóság egyáltalán engedélyezi-e a nyomvonal módosítását. Ha igen, akkor a lehető legjobb útvonal kialakítása komoly tényező lehet. De szóba került, s vizsgáljuk a bazaltzuzalékos burkolat alkalmazásának a lehetőségét, ami nagyságrendekkel alacsonyobb költséget jelentene az aszfaltborításhoz képest. Egyelőre még minden képlékeny, de a háttérben keményen dolgozunk a projekt megvalósításáért – tette hozzá.

Van igény a strandra

Az idei nyári szezon egyértelműen bizonyította, hogy szükség van a tapolcai strandra. Nagyon sok tapolcai, környékbeli és itt nyaraló család vette igénybe a létesítmény szolgáltatásait júniusban, júliusban és augusztusban.


Erről Gáspár András tájékoztatta lapunkat. A strandot üzemeltető Tapolcai VG.Kft ügyvezető igazgatója elmondta, hogy képzett szakembergárdával szolgálták ki az igényeket, s ha apróbb hibák adódtak is a rendszer bonyolultságából adódóan, azt rövid időn belül úgy hárították el, hogy abból a fürdőzők nem észleltek semmit. A víz minőségére szintén nem lehetett panasza senkinek, a medencék kristálytiszta állapotban fogadták a vendégeket. Erről tanuskodik egybként a rengeteg pozitív visszajelzés is, amely az üzemeltető kapott interneten, elektronikus üzenetben és szóban egyaránt.
A vendégek jó néven vették az ülőfürdő fölé elkészített napvitorlát, ami árnyékot adott, sokan használták a homokos röplabda pályát (még versenyt is rendeztek) és nagy sikert aratott az idén megnyitott lángosos bódé is. Beigazolódott, hogy magyar strand lángos nélkül nem létezhet.
A létesítményt a nyáron nagy számban látogatták családok, ami részben a kedvezményes belépnek is köszönhető. Tapolcán három személy esetén, ha közülük az egyik gyerek, már családi jegyet válthatnak a vendégek.