Újabb sikeres projektek Tapolcán

Megnyitották a Lelki Egészségfejlesztési Központot, átadták a Tapolcai Deák Jenő Parkot augusztus másodikán, délután.

Egy projekt keretében a kedvezményezett Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet több mint 39,94 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt megvalósítása előreláthatóan 24 hónapot vesz igénybe.  A projekt kezdési időpontja: 2018. július 01., a projekt tervezett befejezési időpontja: 2020. június 30. A Lelki Egészségfejlesztési Központ Irodát Dobó Zoltán polgármester nyitotta meg. A polgármester reméli, egy lelki ambulanciaként fog működni ez a központ az ügyelet épületében, mindenki számára jól elérhető helyen, és, hogy bizalommal fordulnak majd segítségért azok, akik szükségét érzik. Úgy gondolja, a város végtelen lehetőséget kínál arra, hogy a lakók egészségüket védeni tudják fizikai értelemben, akár a sportolás által, azonban az egészségbe a testen kívül a lélek is beletartozik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni. A Központot Magvas Zoltán mentálhigiénés szakember, szakmai vezető mutatta be. Ő arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy három részre fog oszlani a Központ működése, közülük az egyik szerv feladata lesz az információnyújtás, figyelemfelhívás a lelki problémákra. Az irodában elsősorban egyéni tanácsadás fog megvalósulni, pszichoterápiát alkalmaznak, amennyiben az szükséges.

A park ünnepélyes átadását ismételten a polgármester beszéde előzte meg. Tőle megtudtuk, a jelenlegi park területén lévő egykori épületet muszáj volt lebontani műszaki és szerkezeti állapota, kora miatt, ezt találták a legjobb megoldásnak. Reméli, a park egy nyitott tér, egy zöld folt lesz majd a városban, a kórházba érkező betegekre akár olyan hatással lesz, hogy hozzájárul a gyógyulásukhoz. A szalagátvágást a polgármester és Fülöp László kivitelező végezte el. Az eseményt a megnyitott és átadott helyszínek  bejárása zárta le.

Az eseményt a megnyitott és átadott helyszínek bejárása zárta le.
Magvas Zoltán mentálhigiénés szakember és Dobó Zoltán polgármester a megnyitott irodában.

Irodalom-Birodalom

Újabb nyári programmal kedveskedett a Wass Albert Könyvtár és Múzeum a gyermekek, ezúttal elsősorban az irodalmat kedvelők számára.

A július 30. és augusztus 3. között megrendezett bejárós tábor jutalom volt azok számára, akik a könyvtár olvasópályázatára jelentkeztek. Ez azt jelentette, hogy nem csupán Tapolcáról, hanem messzebbről is érkeztek alsó tagozatos diákok, így például Veszprémből, Székesfehérvárról, de a fővárosból is. Ez nem újdonság az intézményben, ugyanis 25-30 éve szerveznek nyári foglalkozásokat gyermekek számára, tudtuk meg Vasáros Ferencné gyermekkönyvtárostól.  A programok összeállításánál fontos szempont volt a változatosság, hogy elsősorban környező helyszíneket érintsenek és, hogy minél kevesebb költséget vonjon maga után. A gyermekek a tábor során pontokat gyűjthettek, melynek célja a motiváció, pozitív megerősítés volt, továbbá jutalmazták a tisztaságot, egymás tiszteletben tartását. A tábor első napja a „Hős lovagok, bátor megmentők” elnevezést kapta. Ekkor került sor a gyermekek, felnőttek bemutatkozására, csapatok megalakulására. A mesemondást követően Nyirő Tamás mutatta be gyűjteményét, majd a délutáni kézműves foglalkozás után gyermekjógával zárult a nap. Kedden, az „Írók, könyvek” napján Szabó Viktóriával, A porcelánbaba c. mese szerzőjével volt interaktív író- olvasó találkozó.

. Kedden, az „Írók, könyvek” napján Szabó Viktóriával, A porcelánbaba c. mese szerzőjével volt interaktív író- olvasó találkozó. /Fotó: Szigetvári Réka/

Később a táborozók a Szigligeti Várba látogattak el, ahol az íjászkodással ismerkedhettek meg.

Íjászkodás a Szigligeti Várban / Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/

Szerdán a Lengemesék c. filmet tekintették meg a moziban, majd Szabó Bence hagyományőrző előadását hallgathatták meg. A délutáni program része volt a badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont bejárása. Az előzetes terv csütörtökre nézve egy Szent György-hegyi túra volt, de a hőségre való tekintettel a strandolást választották a szervezők.

Strandolás a negyedik napon /Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/

A program része volt még a Kölcsey Nyomda munkájába való betekintés. Az utolsó nap „A Tábor Könyve” nevet kapta, azt készítették el közösen, majd irodalmi barangolások következtek Morvai Dóra veszprémi tanárnővel. A tábor zárására délután a Véndek tanya és Vendégházban került sor.