Pályázható milliók helyi programokra és fejlesztésekre 

Épített és szabadtéri közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére mintegy 129 millió forint, továbbá  ifjúsági, szabadidő-, egészségkultúra, sport- és közösségfejlesztő programok támogatására 25,7 millió pályázaton elnyerhető pénz áll rendelkezésére e hónaptól a helyi közösség számára.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy első körben augusztus 15-től, szeptember 30-ig, kulturális és hagyományőrző programok rendezvények, rendezvénysorozatok megvalósításra nyújthatnak be pályázatot helyben tapolcai civil szerveztek, önkormányzati cégek és egyházi személyek.

KTHK ülése a közelmúltban,  a polgármesteri hivatal tárgyalójában /fotó: archív/

A Közösen Tapolcáért Helyi Közösség vezetője, Lévai József lapunknak elmondta, a „közösség által vezérelt helyi fejlesztések” program további elemeiként, most már két újabb pályázati lehetőség is elérhető a tapolcaiak számára. Eszerint, épített és szabadtéri közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére mintegy 129 millió forint, ifjúsági, szabadidő-, egészségkultúra, sport- és közösségfejlesztő programok támogatására pedig 25,7 millió forintnyi pénzösszeg pályázható meg helyben. Tapolca alpolgármestere, a KTHK vezetője elmondta, az említett pályázatok már kiírásra kerültek, a szükséges információk, a pályázati anyagok, a legfontosabb elérhetőségek letölthetők a www.tapolcaclld.hu internetes oldalról. – Az internetes és telefonos elérhetőségeken felül, hetente három fogadóóra is az érdeklődők rendelkezésére áll. Bármilyen, a pályázatokkal kapcsolatos elképzeléssel, kérdéssel, ötlettel bátran keressék munkatársainkat, hiszen így nekünk is lehetőségünk nyílik segíteni, elmondani, hogy mi szükséges a pályázatok kialakításához, befogadásuk előkészítéséhez, a pályázat sikeréhez- biztatja a tapolcaiakat Lévai József. /tl/

Az I. osztályban szerepel a TIAC

A TIAC VSE felnőtt és U19-es csapata őszi szereplését a Megyei I. osztályban kezdte meg. Az első két fordulót mindkét csapat változó eredményekkel zárta, a legutóbbi mérkőzéseken viszont a felnőttek és az ifik is kinyilvánították 9:1-es győzelmükkel, hogy megértek a feljebb lépésre.

Az első fordulóban augusztus elején a Sümeg VSE-t látták vendégül. A helyi ifi csapat 3:4-re (gólszerzők: Leipczig Kristóf, Molnár Benett, Vadas Balázs Imre), míg a felnőttek 2:4-re (gólszerzők: Szabó Dániel, Komjáti Gergő Imre) maradtak alul a sümegi együttessel szemben.
A második fordulóban a tapolcaiakat az FC Zirc látta vendégül. Az U19-eseknek 3:1-es vereséget (gólszerző Csonka Tamás), míg a felnőtteknek 0:4 arányú győzelmet (gólszerző: Vers Máté, Szabó Bálint, Szabó Dániel, Kovács Marcell) hozott a találkozó.

A zirci vendégeskedés győzelmet és vereséget is hozott a tapolcaiaknak. /Fotó: TIAC VSE/

Az őszi szezon harmadik összecsapásán mindkét együttes 9:1 arányú győzelmet szerzett itthon a Herend ellen. Az U19-es összecsapáson gólt szerzett Horváth Bence (6), kiérdemelve a legjobb mezőnyjátékos címet, továbbá Csonka Tamás (2) és Leipczig Kristóf. A felnőtteknek Komjáti Gergő Imre, Péter Bence, Szabó Dániel (2), Ludvig Tamás Ádám, Kovács Marcell, Dobján Adrián, Péber Kornél, valamint Szabó Bálint szerzett gólt.

Herend minkét együttesét 9:1-re győzte le a TIAC VSE / Fotó: TIAC VSE/

– Egy remek hangulatú mérkőzésen, kiváló találatokkal, szemet gyönyörködtető megoldásokkal, ellentmondást nem tűrve ilyen arányban is megérdemelten tartottuk itthon a három pontot a megyei első osztály másik újonca ellen, jelezve, hogy valóban megérkeztünk a magasabb osztályba – foglalta össze gondolatait Dobján Krisztián vezetőedző az U19-es mérkőzés után. /Májer Edit/

Lovász ismét a dobogón

Lovász Róbertnek augusztus utolsó vasárnapján, a szlovákiai Dunaszerdahelyen megrendezett szlalom versenyen, az erősen őszies időjárás ellenére is sikerült kategóriájában elsőként célba érnie BMW-jével. Az összesített eredménylistán az ötödik helyen zárt. /Májer Edit/

Ismét a dobogón, annak is a legfelső fokán a tapolcai versenyző. /Fotók: Lovász/

Szeptemberi túraterv

A Tapolca VSE Természetjáró szakosztály szeptemberre is meghirdette szombati túráit.

Ősszel is várják túráikra az érdeklődőket. Bárki csatlakozhat hozzájuk. /Fotó: TVSE/

1-én a 17 km távú Vállus- Szent Miklós-völgy -Sipos-torok- Szépkilátó útvonalon kirándulnak. Találkozó a tapolcai autóbusz-pályaudvaron szombaton reggel 7.30-kor, a busz 7.39-kor indul. Az utazási költség teljes áron a hazaúttal együtt 1.055 Ft.

8-án a Balatonudvari- Vászoly- Vöröstó- Nagyvázsony, 15-én a Diszel-Hajagos- Sátormapuszta- Hegyesd- Tapolca, 22-én a Nemesvámos- Baláca- Felsőörs-Csopak, 29-én pedig a Kapolcs- Balatonhenye- Monoszló- Révfülöp útvonalon túráznak.

/Májer Edit/

Eseménydús volt a nyár

Fazekas Dennis salakmotor versenyző eseménydús nyarat tudhat maga mögött. Európai – és világversenyeken, itthon és külföldön is sikerült helytállnia rangos megmérettetéseken.

Dennis több rangos megmérettetésen és kemény edzésen van túl. Mindemellett szívesen tesz eleget helyi meghívásoknak is. A város Fő terén tartott nemrég bemutatót egy sportrendezvényen. /Fotó: Májer Edit/

A fiatal speedway versenyző június közepén a lengyelországi Rawiczban, az U21-es világbajnokság selejtezőjén képviselte hazánkat, majd július elején az Európa-bajnokság U19-es mezőnyében állt rajthoz a csehországi Pardubiceben. – A vb második futamán megsérültem és nem tudtam folytatni versenyt, ennek a nyomait még most is viselem. Az Európa-bajnokság jól sikerült. Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, mind a pályaismeret, mind a motor beállításaival kapcsolatban. Tanulságosak versenyek voltak, mellette pedig még jól is éreztem magam – árulta el Dennis, aki a vakáció második felében sem tétlenkedett.

Denns első vb selejtezőjén megsérült. Váll és comb izom zúzódásokat szerzett, a versenyt pedig nem tudta folytatni. Komolyabb sérülést nem szenvedett. /Helyszíni felvétel/

Az Európa – bajnokságot már jobban élvezte, úgy érzi sikerült helytállnia. /Helyszíni felvétel/

Nyáron még számos versenyen megmérette magát, többek között a Macec Kupa sorozat több állomásán, például Nagyhalászban és Rawiczban is, valamint a 43. Debrecenben Nagydíjon is. /Májer Edit/

Itthon is szerepelt még versenyeken a nyáron. A Macec Kupa nagyhalászi fordulóján is indult. /Fotó: Fazekas Sándor/

A 43. Debreceni Nagydíjon is vette az akadályokat (baloldal). /Fotó: Szabó Szilvia/

Strandröplabda verseny új helyszínen

Új helyszínen, a Tapolcai Termálstrandon rendezték meg szombaton a negyedik Tapolcai Amatőr Strandröplabda Versenyt.

    Idén először rendezték meg a Tapolcai Termálstrandon a strandröplabda versenyt /Fotó: Májer Edit/

Előző években a Városi Sport – és Szabadidő Centrum homokos röplabda pályáin rendezték a versenyt, idén először viszont a strandon. A Csermák József Rendezvénycsarnok szervezője elmondta, a játékosoknak szerettek volna kedvezni a helyszín megváltoztatásával. A terv az volt, hogy a Tapolcai Termálstrand nyújtotta strandröplabda pályát kihasználva, az új helyszínen a versenyzőknek lehetőségük legyen a játék után megmártózni a medencékben, illetve igénybe venni a büfé szolgáltatásait is. Az időjárás viszont közbeszólt. Hűvösebb, kissé szeles idő fogadta a sportolókat, akadtak azonban néhányan, akiket ez nem zavart és ennek ellenére belemerészkedtek a vízbe.

Idén kétszer annyian neveztek a versenyre, mint tavaly. /Fotók: Májer Edit/

A versenyre kizárólag amatőr, nem igazolt versenyzők jelentkezhettek. Idén kétszer annyian neveztek, mint tavaly. Négy női páros, öt férfi páros és hat vegyes páros mérette meg magát. Nemcsak a városból, hanem a környező településekről, megyékből és a fővárosból is érkeztek a programra.

Helyiek, környékbeliek és távolabbi versenyzők mérték össze erejüket a hagyományos nyárbúcsúztató versenyen. /Fotók: Májer Edit/

Női párosok között első a BB (Pálmai Gáspár Csilla, Pintér Eszter), második a FERÓ (Somogyi Andrea, Gyarmati Zoltánné), harmadik a VB (Bölcsik Hajnalka, Török Györgyi). A férfiak megmérettetésén első a MANGÓ (Gombkötő Richárd, Kovács András), második a PÁLMAI (Pálmai András, Pálmai Dániel), harmadik a Csak pontunk legyen (Szili Ákos, Vágenhoffer Márk) csapat. A vegyes páros kategóriában első a Vegyi- Gyümi (Török Györgyi, Vágenhoffer Márk), második a Bajnokok (Láng Viktória, Kovács András), harmadik pedig a Gumicukor (Szili Ákos, Bölcsik Hajnalka) együttes.
/Májer Edit/

Életet mentett a város kitüntetettje

A tapolcai Töreky Ferenc életmentésért vehetett át emléklapot a polgármesteri hivatalban a mai napon. A város önkormányzatának elismerését Dobó Zoltán polgármester adta át az érintettnek.

Dobó Zoltán polgármester és Töreky Ferenc /fotók: tl/ 

Töreky Ferenc lapunknak elmondta, korábban már megtapasztalta, hogy milyen az, amikor egy ember összeesik és meghal az utcán. A múltban történt rossz élmény hatására döntött úgy, amint lehetősége nyílik, megtanulja az elsősegélynyújtást, az  újraélesztés technikáját. Ezek után egyértelmű volt számára, hogy munkahelyén, ahol középvezetőként dolgozik,  elsőként jelentkezzen a kiemelt elsősegélynyújtó feladatkörre és hozzá letegye a szükséges vizsgákat. A megszerzett tudás hamar kamatozott, korábban egy munkatárs életét mentette meg Töreky Ferenc lélekjelenléte és szakértő beavatkozása. A néhány hete Tapolcán történt esetet így mesélte el.  – A reptéren építettünk egy kis padot a ház előtt, azt ünnepelte meg a lakóközösségünk, amikor a szomszédom rendellenes horkantásaira lettem figyelmes. Először nem tulajdonítottam jelentőséget a horkantásoknak, de aztán egyéb jelekből is látszott, hogy nagy a baj. Gyorsan lerántottam őt a székről, lefektettem, megállapítottam, hogy nincs se légzése, se pulzusa. Elkezdtem azonnal a mellkasi kompressziót és éreztem, hogy újra dobog a szíve. Tíz másodpercig dobogott, majd újra abbahagyta, ezért csináltam tovább, amíg a mentő megérkezett- elevenítette fel a történéseket a kitüntetett.

Dobó Zoltán polgármester hangsúlyozta, Töreky Ferenc példaértékűen járt el egy olyan szituációban, amikor az embernek a  lélekjelenlétét megőrizni is rendkívül nehéz, nemhogy bátran és hidegvérrel  egy szakszerű életmentést megvalósítani. /tl/

Megkezdték az alapozást

A Tapolca VSE kosárlabda szakosztály augusztus közepétől megkezdte a felkészülést a következő tanévre és a bajnokság őszi fordulóira.

Megkezdték az alapozást a TVSE kosarasai.

Délelőtt a Városi Sport – és Szabadidő Centrumban futás és erősítés, délutántól sötétedésig pedig az Egry utcai pályán edzés, labdajáték szerepel a programban. A legkisebb, kenguru korcsoporttól kezdve a legidősebb sportolókig felváltva várják a lányokat és a fiúkat is minden nap, több turnusban. /Májer Edit/

Minden nap sötétedésig folynak az edzések az Egry utcai pályán. /Fotók: Májer Edit/

 

 

Tapolcán rendezték a Hungária Kupát

Több mint ezren érkeztek a városba a Hungária Kupa nemzetközi tájfutó versenyre augusztus közepén.

Idén Tapolca adott otthont a Hungária Kupának. A belvárosban is alakítottak ki pályát.  Aznap a futók “elárasztották” Tapolcát. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcai Honvéd SE három évvel ezelőtt adta be a Magyar Tájékozódási Futó Szövetséggel karöltve a neves verseny rendezési jogára vonatkozó pályázatát, az idei öt napos sportesemény sikeressége pedig a rendezőbizottság több éves aktív munkájának köszönthető. A helyiek a Postás Sport Egyesület Tájékozódási Futó Szakosztályával, a Tájfutó, Természetvédő és Rendezvényeket Szervező Sportegyesülettel, valamint a város önkormányzatával közösen valósították meg Tapolcán az ország legnépesebb tájfutó versenyét. Harminchatodik éve ad lehetőséget a sportág szerelmeseinek a verseny, hogy megméressék magukat. 1999-ben és 2003-ban már otthont adott a Tapolcai – medencét övező hegyvidék a tájfutó kupának, a város viszont idén először rendezte meg a több napos rangos eseményt nemcsak a belvárosban, hanem a Véndek- hegyen és az Uzsai erdőben.

A Véndek- hegyen, az Uzsai erdőben és Tapolca belvárosában jelölték ki az öt nap pályáit. A verseny egyik legfontosabb kelléke a térkép volt. /Fotó: Májer Edit/

Három kontinens, huszonhárom országának versenyzői, negyvenhét kategóriában, különböző nehézségű futamokon, képviseltették magukat. Hat év alatti indulók is voltak, míg a legidősebb egy kilencven év felett svájci férfi volt.

Minden korosztályban indultak a versenyen. A gyorsaság, az ügyesség és a jó tájékozódás elengedhetetlen volt a sikerhez. /Fotó: Májer Edit/

A futók minden nap tíz órakor rajtoltak, ekkor kapták meg a térképet és indultak el, hogy a megfelelő sorrendben érintsék a piros bójával ellátott ellenőrző pontokat. A rendkívüli alapossággal megrajzolt térkép értelmezése után már csak a tájékozódás és a gyorsaság volt a feladat, figyelembe véve a tiltott áthaladási pontokat. Gondoltak a legkisebbekre is, hiszen a gyerek futamon külön körbekerített pályát biztosítottak a hat év alattiaknak, a bátrabbak pedig a „nagy pályákon” kísérő felügyelettel is kipróbálhatták magukat. Lovas futamot is indítottak, melyen tapolcai győzelem született. A legnépesebb napi futam 1372 indulót számlált.

A rajt pillanatában elindult az időmérő, a versenyzők megkapták a térképet, a többi már csak rajtuk múlt. /Fotó: Májer Edit/

Tapolcán 17-én, este hirdettek egy éjszakai futamot a Kazinczy téren, közel nyolcvan indulóval. Másnap a Piac és Vásárcsarnokban volt a belvárosi sprint futam rajtja, ahonnan percenként indították útnak a futókat. Ez a nap igényelte a legtöbb szervezőt. Nagyjából hetven fő közös összefogással járult hozzá a sikeres lebonyolításhoz. Megtudtuk, nagyon népszerű a városi tájfutó verseny, ilyenkor sokan kipróbálják magukat a sportágban. A tapolcaiak közül bárkinek ingyenes részvételi lehetőséget biztosítottak a rendezők a helyi sprint futamra.

A tapolcai belvárosi sprint rajta a Városi Piac és Vásárcsarnokban volt augusztus 18-án. Percenként indították a futócsoportokat.  /Fotó: Májer Edit/

A kisebbek is kipróbálhatták magukat és a sportágat is. Ők szülői segítséget is elfogadhattak. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét színpadán hirdették ki a napi győzteseket, akik átvehették sárga pólójukat, illetve a helyi és környékbeli támogatók által felajánlott ajándékokat.

Minden nap eredményhirdetéssel zárult a Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét színpadán. /Fotó: Sajcz Gábor/

Ez nemcsak egy verseny volt, hanem „Egy felejthetetlen tájfutó nyaralás a Balaton mellett”- hirdették a szervezők. A futamok után a város és a környék számtalan kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget biztosított az ide látogatóknak. /Májer Edit/

KÉPGALÉRIA

Sakkfigurák vagyunk…

Ütött az óra, indul a játszma – énekelte Tapolcán a minap az Ossian frontembere, Paksi Endre. Az immár harminc éve működő metálbanda élő példája annak, hogy a kemény fémzene nem divathullám volt, hanem ma is élő, sokak által kedvelt műfaj. Ráadásul éppen ez az a zenei irányzat, ahol a dalszövegek nem holmi „elhagyott a kedvesem, jejeje…” típusú tartalmat közvetítenek a hallgatóság fel, hanem a való életből vett tapasztalást, társadalomkritikát. Például az Élő sakkfigurák című dalukat Endre úgy konferálta fel, hogy vannak, akik azt hiszik elértek valamit, s utána „fentről” már csak sakktáblán álló sötét parasztnak nézik az embereket. Hát bizony, vannak páran ilyenek, mindenkinek számos példa juthatott eszébe.