Tapolcán járt az Eötvös Cirkusz

A cirkusz varázslatos világába engedett bepillantást az Eötvös társulat, akik két előadással örvendeztették meg a közönséget Tapolcán.

Az ország legrégebbi utazó cirkusza a családok éve, valamint a modern cirkuszművészet 250. születésnapja alkalmából „Tradíciók és generációk” fantázia néven hirdette meg különleges műsorát. A szinte telt házas tapolcai premier előadás minden korosztályt vonzott. Az est házigazdája Eötvös Lóránd igazgató volt, rajta kívül pedig a család több tagja is porondra lépett. Önálló levegőkarika produkciót mutatott be a legifjabb nemzedék, az Eötvös duó, a kilenc éves Lorienn és a hat éves Larissa.

A “családi vállalkozásként” működő társulat legifjabb tagjainak produkciója. /Fotó: Májer Edit/

Nagy sikert arattak az állatos műsorszámok. Csúszdázó kiskutyákat, elefántot, táncoló kétpúpú tevéket, továbbá egy produkció erejéig közös ketrecben oroszlánokat és tigriseket is láthatott a közönség. Háztáji állatoknak is helyet adtak, ami nem mindennapi látvány egy cirkuszban.

Egy produkció erejéig megfértek egymás mellett az oroszlánok és a tigrisek. /Fotó: Májer Edit/

A háztáji állatoknak is helyet adtak a műsoron. /Fotó: Májer Edit/

Artista számokkal, komikus balettel színesítették a programot. Joy Costa bohóc vidám perceket szerzett a közönségnek, akiket előszeretettel invitált a porondra humoros produkcióihoz.

Egy kis tánc, azaz komikus balett. /Fotó: Májer Edit/

Joy Costa bohóc a rivaldafényben érezte jól magát. /Fotó: Májer Edit/

A műsor leglátványosabb elemei Kolumbia világhírű művészei, az Ortiz testvérek színre lépése volt, akik biztosítókötél nélkül, egy magas dróton egyensúlyozó produkcióval, illetve a „halálkerék” számmal kápráztatták el a nézőket. Az est végén sokáig zúgott a vastaps az Eötvös Cirkusznak.

Az Ortiz duó lélegzetelállító produkciója, a “halálkerék”. /Fotó: Májer Edit/

A társulat Révfülöpre utazik tovább, ahol július 6-tól augusztus 20-ig várják az érdeklődőket.
/Májer Edit/

KÉPGALÉRIA

Lezárt nyomozás: gépkocsikat rongált és garázdálkodott

A tapolcai rendőrök nyomozást folytattak egy 36 éves férfival szemben, aki két autót rongált meg és egy kempingben zaklatta a vendégeket.

A rendőrségre 2017. május 17-én érkezett egy bejelentés arról, hogy Tapolcán a rendezvénycsarnok előtt parkoló autókat valaki megrongálta. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy ismeretlen tettes két gépkocsi visszapillantó tükrét letörte, valamint az ajtajukat összerugdalta. A bűncselekmény elkövetésével több mint ötszázezer forint értékű kárt okozott a járművek tulajdonosainak.

A rendőrök 2017. június 11-én délelőtt az egyik révfülöpi kempingben fogták a feltételezett elkövetőt, egy 36 éves gyulakeszi lakost, aki ittas állapotban éppen a vendéget inzultálta és folyamatosan szitkozódott.

A járőrök a férfit előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, aki gyanúsítottként történő kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 36 éves gyulakeszi férfi ellen egy rendbeli rongálás bűntett és egy rendbeli garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a tapolcai rendőrök a napokban fejezték be, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Nagy Judit
sajtóreferens
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Felkészülés a gondtalan nyárra az „iskola rendőrével”

A monostorapáti általános iskolában tartott megelőzési előadást és kerékpáros versenyt a helyi körzeti megbízott.

Az „Iskola Rendőre” program keretén belül 2018. június 12-én délelőtt a monostorapáti diákokhoz látogatott el a település körzeti megbízottja, aki egyben az intézmény „iskola rendőre” is.

A tanulók a nyár veszélyeiről hallgathattak meg egy hasznos és ismeretterjesztő előadást, melynek során az áldozattá válás elkerülése érdekében kaphattak hasznos tanácsokat és közlekedési ismeretekre is szert tehettek. A prevenciós előadás fő témája a szabályos gyalogos és kerékpáros közlekedés, valamint a nyári idény elmaradhatatlan velejárója, a szabadvizek, szabad strandok látogatásának veszélyforrásai voltak.

A biztonságuk érdekében elhangzott tanácsok között az alábbiak kiemelt figyelmet kaptak:

  • A nyári szünidőben sok gyermek tartózkodik egyedül, felügyelet nélkül az otthonában. Fontos, hogy csak ismerőst engedjenek be a lakásba, baj esetén pedig haladéktalanul hívják a szüleiket vagy a 112-es segélyhívó számot!
  • Figyeljenek az internethasználat során adataik megadásának veszélyeire, tudjanak a visszaélés elkerülésének lehetőségeiről!
  • Sokan a gyermekek hiszékenységét és gyengébb fizikai képességét kihasználva valósítanak meg bűncselekményeket. Ezért kiemelten fontos, hogy a gyermekek idegennel ne álljanak szóba, ne fogadjanak el tőlük semmit és ne menjenek el ismeretlen helyre!
  • A nyári szünidő alatt a fiatalok csak azokra a helyekre menjenek játszani, barátokkal szórakozni, ahová a szülők elengedték őket! Tanácsos megbeszélni, hogy a gyermek milyen időpontra érjen haza, ha mégis közbejönne valami, mindenképpen értesítse erről szüleit a felesleges aggodalom elkerülése érdekében!
  • Jól fontolja meg, hogy milyen értéktárgyat visz magával és azokat hol tartja! Egy hivalkodóan viselt ékszer, mobiltelefon, egyéb értéktárgyak könnyen felkeltheti a tolvajok figyelmét!
  • A strandokon és természetes vizek partján tartsák be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat!

A körzeti megbízott az előadást követően az iskola udvarán felállított ügyességi KRESZ-pályán kerékpáros versenyt tartott a kisiskolások számára.  A legügyesebbeket baleset-megelőzési ajándékcsomaggal jutalmazták.

Nagy Judit
sajtóreferens
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság