Győzelemmel kezdték a szezont

A TVSE – Honvéd női labdarúgói keményen készültek télen a tavaszi fordulókra. Elszántságuk meghozta a várt sikert, az első összecsapást rögtön győzelemmel zárták.

Az első tavaszi győztes meccs után. Balra Fellenbeck Mihály edző. / Fotó: Szigetvári Réka/

Az MTD Hungária Megyei Női felnőtt bajnokságában indult labdarúgók hétvégén, hazai pályán 1:0-ra kerekedtek felül a Bakonynána SK együttesén. A gólt Vattai Cintia csapatkapitány lőtte. Értékelésében kifejtette, hogy a lányok jó hangulatban, motiváltan indultak neki a mérkőzésnek. A csapatjáték remekül működött, az edzéseken begyakoroltak szerint. Nagy koncentrációt igényelt a vezetés megtartása, de végül sikerült elérni legfőbb céljukat, a három pont megszerzését. Nagyon örül az eredménynek, úgy érzi, megérdemelte már a csapat ezt a győzelmet a sok “majdnem” után. Edző Fellenbeck Mihály.
/Májer Edit/

Kemény munka folyik a thai box edzéseken

A Tapolca VSE Thai box szakosztály, közismertebb nevén a Tapolcai Muay Thai Gym edzésén jártunk, ahol bepillantást nyertünk abba, mennyire kemény munka folyik a hétköznapokban.

Fárasztó edzés, feltöltődés és egy jó csapat várja az odaérkezőket. Középen Szegvári Tamás edző. /Fotó: Májer Edit/

Közel tíz éve vannak jelen Tapolca életében, a városi sportegyesülethez pedig több mint két éve csatlakoztak. Az elmúlt időszakban lapunk is beszámolt a szakosztály legújabb sikereiről és az ígéretes, feltörekvő fiatalok eredményeiről. Mindezt az edzéseken alapozzák meg, ami azon túl, hogy kemény és fárasztó, egyben feltölt testileg és lelkileg is. Segít kiszakadni a mindennapokból.

Van, aki versenyszerűen, van, aki csak hobbi szinten űzi a sportot. /Fotók: Májer Edit/

– Jelenleg szerdán és pénteken tartok edzést a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban, emellett az egyik kollégámnál van lehetőség egy keddi foglalkozáson is részt venni. Tervezem az órák bővítését még egy hétfői találkozóval, hogy a versenyzőinknek több lehetősége legyen a felkészülésre. Rajtuk kívül természetesen a hobbi sportolókat is várjuk. Célcsoportunk a nyolc és tizennégy év közötti korosztály, de van néhány felnőtt versenyzőnk is – osztotta meg velünk Szegvári Tamás szakosztályvezető edző.

Fiatalabb és idősebb korosztály is látogatja az edzéseket. /Fotók: Májer Edit/

– Az edzéseken vérnyomás fokozó blokkal kezdünk, ezt követik a pulzusnövelő gyakorlatok, majd az általános átmozgatás, és a kezdőkre, a haladókra és külön a versenyzőkre szabott tradicionális muay thai elemek. A találkozókat meghajlással és tiszteletadással fejezzük be Buddhának, a közösségnek és a tanításnak – mondta el a szakosztályvezető.

Nagyon változatosak az edzések a gyakorlatok tekintetében. /Fotók: Májer Edit/

Manapság sok helyen kezd kiveszni ennek a sportnak az alapgyökere, én próbálom a vallásosságot és az életfilozófiát is továbbadni a fiataloknak. Ha bárki kedvet kap, hogy kipróbálja magát a hétköznapokban, vagy akár komolyabb hazai, európai, vagy világversenyeken, azt várjuk az edzéseinkre – tette hozzá az edző.
/Májer Edit/

Ovisok fociztak

Barátságos teremlabdarúgó tornával kedveskedett húsvét alkalmából a helyi óvodásoknak a Csermák József Rendezvénycsarnok és a Tapolcai Diáksport Egyesület.

Ismét ovisok “rúgták a bőrt” a rendezvénycsarnokban. /Fotó: Csermák József Rendezvénycsarnok/

A hagyományos Nyuszi Kupára nagy izgalommal érkeztek a csapatok a Szent Erzsébet Óvodából, a Tapolcai Kertvárosi Óvodából, valamint annak Barackvirág, Hársfa, illetve Szivárvány Tagintézményéből.

  Indulhat a játék! /Fotók: Csermák József Rendezvénycsarnok/

Az elmaradhatatlan vidám, közös zenés bemelegítés után két félpályán vette kezdetét a küzdelem, rövidített mérkőzések alatt. A jó hangulatú sportolás során a gyerekek igazán kitettek magukért. A torna végére kellemesen elfáradtak, amit talán sikerült elfelednie a szervezőktől kapott emléklapoknak és édességcsomagoknak.
/Májer Edit/

A gyerekek nagyon élvezték a játékot. /Fotók: Csermák József Rendezvénycsarnok/